Képzeld el, hogy tapasztalt kalandor vagy, több tucat megbízással a hátad mögött. Sokan félik a nevedet és társadét. Most képzeld el, hogy meggyanúsítanak a király meggyilkolásával, tömlöcbe zárnak és kivégzésedre vársz. Egy lehetőséged van, és bármilyen szokatlanul is hangzik, belekapaszkodsz. Nagyjából így kezdődik a Trónbitorlók című regény története.
Valójában a most felvázoltak eléréséhez el kell telnie jó félszáz oldalnak, de mivel a fülszöveg is sokat elárul, nem fenyeget spoilerveszély. Az előbb említett, bevezetőként szolgáló 50-60 oldal kissé hatásvadász, és azt igyekszik tudatosítani az olvasóban, hogy a főszereplők mennyire tapasztaltak és „kemények”. Ezek alapján egy könnyedebb kalandregény képe rajzolódhat ki a szemünk előtt, és nem is tévedünk sokat. A Trónbitorlók ugyanis két kalandozó története, akik rossz időben voltak rossz helyen. Ahogy a fülszöveg is kiemeli, nem legkisebb fiúk, nem is hercegek, egyszerű zsoldosok, akik Rirya néven dolgoznak. Nem is tekinthetőek úri csirkefogóknak, gentlemen bastardsnak (mint amire a Locke Lamora hazugságai épít), hiszen igazából nem bűnözők, hanem kalandozók, akik a törvénytelen elemektől sem riadnak vissza.
A kalandregény hangulatot a későbbiek is alátámasztják, de ezzel együtt lassanként kibontakozik, milyen részletes világot dolgozott ki Sullivan. Egyre több háttérinformációt tudunk meg a vallás, történelem és kultúrák kapcsán, melyekből egy középkori jellegű, „hagyományosabb” fantasy világ bontakozik ki a szemünk előtt, Olyan toposzok sem hiányoznak, mint az (egyelőre ritka) nem emberi fajok, a feledésbe merült ősi birodalom és a titokzatos, régiek által használt mágia.
A szerző azonban nem kívánja új élettel feltölteni a zsáner régi motívumait, és igazából különösebb eredetiséggel sem kecsegtet a regény. A cél inkább egy pörgős kalandregény megírása volt, amit teljesít is. Más kérdés, hogy például a végén az ostromjelenetben bosszantó logikátlanságokat fedeztem fel. Zavaró volt továbbá, hogy a középkorias környezettel sajnos kontrasztot alkotott a főszereplők beszédmódja, mely alapján sokszor egy modern akcióvígjáték jutott eszembe, ami ugyan passzol a könnyedebb hangulathoz, de a háttérhez talán nem annyira.
Ami a szereplőket illeti: a narráció érdekessége, hogy szinte nincsenek is belső monológok, ritkán „halljuk” a szereplők gondolatait, a szöveg nagy része így főként rövid leírás vagy párbeszéd, ami gyorsítja az eseményeket. Talán pont ezért én nem érzem olyan élesnek a különbséget a tolvaj Royce és a harcos Hadrian közt. Mások a képességeik, de nekem túlontúl hasonlóak, nehezen megkülönböztethető karakterek, jellemfejlődés pedig sajna nincsen. Ami a mellékszereplőket illeti, a regény közülük sokat nevesít, még ha csak egy-egy jelenetben fordulnak is elő, de igazi egyéniséggel, jelentősebb szereppel csak kevesen bírnak közülük. Engem leginkább Myron figurája fogott meg. A szerző remekül megalkotta a világtól elvonult, a valóságról szinte csak könyvekből ismerő szerzetes alakját. De érdekes utat jár be Alrik is.
A magyar kiadás borítója ugyan közelről hangulatos, messzebbről azonban nem feltétlenül érez késztetést a vásárló, hogy lekapja a polcról. A fordítással kisebb bakiktól eltekintve komolyabb panaszom nincs, külön elismerés Makai Péter Kristófnak Ezrahaddon archaikus beszédjének ízes magyarsággal történő fordításáért.
Összességében azt mondhatom, hogy a Trónbitorlók egy kellemes, pörgős kalandregény, mely nem akar különösebben eredeti vagy formabontó lenni, inkább csak könnyeden szórakoztat. Folytatása, az Avempartha, mely egy keleti terület nevét viseli, remélhetően megjelenik jövőre. Aki pedig beleszeretett a sorozatba, nyugodtan fellélegezhet, hiszen a szerző már mind a hat résszel elkészült, jelenleg pedig az előzményeken dolgozik.
Érdekességek
- A regény eredetileg magánkiadásban jelent meg, akárcsak további öt folytatása 2008-2012 közt. A szerzőt aztán felkarolta a világ egyik legnagyobb sci-fivel és fantasyvel foglalkozó kiadója, az Orbit és újra kiadta a sorozatot 2011-2012-ben, ezúttal három gyűjteményes kötetben. A magyar felosztás az első kiadáshoz igazodik, így öt folytatás várható.
- Ingyenesen elérhető angolul a sorozat előtt tizenegy évvel játszódó, 5.400 szavas novella.
- A szerző jelenleg a sorozat további előzményein dolgozik, mely azt mutatja be, hogy vált a két főszereplő neves kalandorrá. Ennek első része 2013-ban lát majd napvilágot.
Hasznos linkek
Hozzászólások
[jakirte_jak_cyr további írásai]
Valóban egy könnyed kalandregény, amely rendkívül jól tud szórakoztatni. Kifejezetten élveztem és várom a későbbi köteteket is.
A cikkel kapcsolatban van néhány észrevételem:
„Zavaró volt továbbá, hogy a középkorias környezettel sajnos kontrasztot alkotott a főszereplők beszédmódja, mely alapján sokszor egy modern akcióvígjáték jutott eszembe, ami ugyan passzol a könnyedebb hangulathoz, de a háttérhez talán nem annyira.”
A középkori beszéd csak az idő jelentette távolság miatt tűnik nekünk másnak, mint a mai nyelvhasználatunk. A kor embere pontosan úgy érzékelte az akkori beszédet, mint mi a sajátunkat. Szóval nem értem a kifogásod. Persze tény, hogy vannak regények, melyek úgy próbálnak hangulatot teremteni (rájátszanak erre a távolságra), hogy kicsit régies nyelvhasználatot vesznek fel – aminek kb. ugyanannyi köze van a középkorhoz, mint a mai szlengnek.
A másik észrevételem a jellemfejlődés hiányolása kapcsán van. Miért kell jellemfejlődés egy regénybe? Ez egyáltalán nem kritériuma egy jó regénynek. Amúgy a főszereplők már kiforrott személyiségek, érett férfiak (ez nem mondható el Myronról és Alrikról, náluk ezért van fejlődés). Inkább a két karakter regény elején betöltött pozíciójához való visszatérés, újrarendeződés a lényeges, mivel a királygyilkosságos baki a fennálló viszonyrendszert borítja fel.
Az ostrom tényleg fura volt, az nekem se jött be túlzottan.
Kellemesen szórakoztató regény – nem lesz világmegváltó, vagy különösebben meghatározó, de kiváló kikapcsolódást biztosít, én nagyon élveztem.
De a fordító nem Makai Péter Kristóf? 🙂
Röviden, de. =) A cikkíró már értesült a hibáról, sztem a javítás se várat sokat magára.