Vernor Vinge egyike az SF világ legjobb regényíróinak. Nagy ötletek, nagyszerű stílus, és összetett, de szeretetreméltó karakterek jellemzik regényeit. Könyveivel nyert már Nebulát, Hugót, Locust, bármit is jelentsenek egy adott mű értékítélete kapcsán ezek a díjak. 1993-ban született nagy hatású futurológiai esszéje nyomán a technológiai szingularitás fogalma bekerült a közgondolkodásba, és SF szerzők hosszú sorát ihlette meg Karl Schroedertől Charles Strossig. Legismertebb művei – A Zóna-regények – a modern sci-fi igazi csúcsteljesítményei.  Sok tekintetben legfontosabb és legnagyobb hatású műve viszont nem egy regény, hanem egy némiképp rövidebb terjedelmű írás, a True Names című kisregény. Az egykor szebb napokat látott kiberpunk első manifesztációja, látnoki tehetséggel megírt előfutára ez a mű. A True Names – Igazi Nevek – 1979-ben íródott, és két évvel később, 1981-ben jelent meg, terjedelme ellenére önálló kötetben, három évvel Gibson Neurománca előtt.

„A Mágia Első Korának letűnt napjai óta a körültekintő boszorkányemesterek a legértékesebb és egyben legveszedelmesebb tulajdonukként tekintettek az Igazi Nevükre. Mondják, ha egy ellenség  legyen akár gyenge és kis tudású –, megtudta egy varázsló Igazi Nevét, akkor akár mindennapos, egyszerű varázslatok is elpusztíthatták vagy rabszolgasorba taszíthatták még a leghatalmasabbakat is. Az idő telt, és lassan beköszöntött az Értelem Kora, és vele az első majd a második ipari forradalmak, így aztán a Mágiáról és hasonló eszmékről már nem beszéltünk többé. Mára viszont a Kerék ismét körbefordult, és mi újfent elkezdhetünk aggódni az Igazi Neveink miatt…

Ezekkel a mondatokkal kezdődik a kisregény, majd nem sokkal később megtudjuk, hogy Mr. Slippery – főhős és boszorkánymester – igazi neve ismertté vált a Nagy Ellenség számára, aki nem más, mint az Egyesült Államok kormánya. Mr. Slippery, igazi nevén Roger Pollack, civilben szimulált-valóság tervező, aki a virtuális világban, ha úgy tetszik a kibertérben, az egyik leghatalmasabb boszorkánymester (warlock), ami mai fogalmaink szerint egyfajta hacker vagy zsoké. Igazi Neve kitudódása miatt kénytelen együttműködni a kormánnyal, akik eleinte hackertársai kilétének kiderítésére akarják felhasználni őt és tudását. Ekkor viszont feltűnik egy minden addiginál veszélyesebb boszorkánymester, akinek céljai túlmutatnak az egyszerű hackertrükkökön, hisz ő a világ feletti uralomra tör. Főhősünk pedig hamarosan ráébred, hogy az új ellenfél legyőzéséhez talán még a kormányzati segítség is kevés.

Vinge 2012 májusában

Vinge 2012 májusában

A sztori további alakulásáról nehéz lenne spoiler-mentesen beszámolni, és egyébként is mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy saját maga fedezze fel ezt a rendkívül sok rétegű történetet. Vannak viszont egyéb aspektusai a színtiszta olvasási élmény mellett, amik fontos művé teszik Vinge írását.

A True Names úttörő volt sok, napjainkban már magától értetődő elképzelésben. Ilyen pl. a Háló, vagy kibertér adattengerében élő intelligencia, a „szellem a gépben” koncepciója, amely bár korábbról datálható (Gilbert Ryle, 1949), de itt olvasható az első egyértelműen kézzelfogható, plasztikus megjelenítése. A test halála után továbbélő tudat, az egyén eszenciáját tartalmazó, a virtuális térben továbbra is futó kernel azóta sok sci-fi műben viszontlátott toposszá vált. A True Names volt az első olyan alkotás, amely egy olyan világ szerkezetét és jellemzőit próbálta felfedezni, amelyben minden és mindenki digitális. Bár a kibertér vagy eredeti nyelvén cyberspace kifejezést Gibson használta először az Izzó krómban (Burning Chrome, 1982), Vinge Other Plane-je, Másik Létsík-ja volt az első érett, részletesen ábrázolt kiberkörnyezet. A True Names-ben ez egy Kard és Boszorkányság szerű világ, ahol a későbbi zsokék és adathalászok helyett boszorkánymesterek a főhősök, akik jégtörő programok helyett varázslatokat használnak, és ahol az adatbázisok világító erdők és tavak. Még a főhősök kibertérbeli főhadiszállását védő szub-MI is egy sárkány, aki azbesztpólót visel, és Alan Turingról kapta a nevét. Legalább olyan hangulatos megoldás ez, mint a gibsoni tech-noir világ, ami aztán Sterling, Stephenson, Cadigan vagy éppen Rudy Rucker műveiben kanonizálódott. Tulajdonképpen azt sem túlzás kijelenteni, hogy az Other Plane volt az első MMORPG leírás. Vinge-nél is megjelennek továbbá a fizikai én virtuális reprezentációi, az avatárok. Igaz, itt máshogy hívják őket.

Az első kiadás borítója

Vernor Vinge műve egyéb dolgok mellett azért is egyedi, mert amellett, hogy hihetően vázol fel egy nemlétező világot, szerzőjében meg van az éleslátás, hogy felismerje azokat az elkerülhetetlen változásokat, amik bekövetkeznek, ha a társadalmi tevékenységek, interakciók döntően egy digitális térben zajlanak. Ezek közül a dolgok közül nem egy már bekövetkezett, és itt természetesen nemcsak a pozitív hatásokra kell gondolni. A későbbi CP-regények kiégett agyú zsokéi, hálózatra csatlakozott, zöldségként vegetáló VR-függői, bár még csak utalásszinten, de már itt is jelen vannak. (“…voltak, akik egyszerűen nem szenvedhették a valóságot, és amennyire csak lehetséges volt, a képernyő túloldalán éltek, létfenntartó gépezetektől megtámogatva, egyre gyarapodva tudásban és hozzáértésben – miközben a testük szép lassan elkopott, elenyészett…”) A híradásokban pedig egyre többször hallani minden éber órájukat gép előtt töltő, vagy több napos non-stop netezés után végelgyengülésben meghalt tinédzserekről…

A True Names és a Szingularitás: 1993-ban Vernor Vinge tett egy kijelentést a technológiai szingularitásról írt, már említett esszéjében: „Harminc éven belül rendelkezni fogunk a szükséges technológiával ahhoz, hogy emberfeletti intelligenciát teremtsünk. Nem sokkal ezután az Ember korszaka véget ér.

Egy napjainkban készült interjúban az író úgy nyilatkozott, hogy korábbi kijelentése továbbra is helytálló, azaz bő egy évtized múlva megteremtődnek a szingularitás feltételei. Ez meglehetősen drasztikusan hangzik, főleg ha az ember korszakát megfeleltetjük magával az emberiséggel. Mindenesetre Vinge több lehetséges utat is vázol a szingularitáshoz, és tulajdonképpen egyik sem tartalmazza szükségszerűen fajunk pusztulását/kipusztítását.  Ezek:

Alan Turing az 1984-es kiadásból

1. Előbb-utóbb olyan számítógépeket is ki tudunk fejleszteni, melyek intelligensek, „ébren vannak.” Ha képessé válunk az emberi intelligencia gépi leképezésére, akkor minden bizonnyal azt meghaladó gépeket is tudunk alkotni.

2. Az ember/számítógép interfészek, csatlakozások olyan szintet érhetnek el, melyek tulajdonképpen emberfeletti szintre emelik az egyének tudati képességeit.

3. Kiterjedt számítógép hálózatok is öntudatukra ébredhetnek.

4. Esetlegesen a biológia/biotechnológia tudománya talál utat, hogy felfejlessze és kitágítsa a természetes emberi intellektust.

Ebből a négy lehetőségből a True Names írásakor talán még csak az első kettő körvonalazódott az író számára. Mindenesetre ez a kisregény lehetett az első alkalom, mikor Vinge eljátszott a technológiai  szingularitás lehetőségével, és itt az ember is része a szuperhumán intelligenciának; A True Names világa egy nem sokkal a szingularitás beköszönte előtti világ, még ha lakói ezt nem is sejtik. Az élet összes aspektusát számítógépek felügyelik/segítik, és szinte minden egy hatalmas, az egész Földet magába foglaló adathálózat része. Mesterséges intelligenciák nincsenek, de majdnem Turing kompatibilis programok már léteznek. A portál nevezetű interfész (tulajdonképpen EEG-elektródáknak ábrázolja az író) segítségével bárki átléphet az Other Plane-re, és ha kellően tapasztalt és elegendő kalkulációs kapacitás áll mögötte, akár a 2. pontban vázolt képességbővülést is megvalósíthatja. Mindenesetre a történet jelenéig ez senkinek nem jutott még eszébe, vagy nem tudta, nem merte meglépni.

Miután emígyen tettünk néhány kört az eseményhorizont körül, Vinge hirtelen berángat minket a dolog kellős közepébe, és hihetően és átélhetően, sőt szinte költőien ábrázolja, milyen lehet az, amikor lehullik egy egyén előtt a függöny, és az eddigi korlátozott lehetőségek hirtelen végtelenné tágulnak. („Az ember, aki Mr. Slippery volt, apró bogár lett, elveszetten bolyongva a katedrálisban, amivé az elméje változott.”) Aztán hirtelen kibukkanunk a túloldalon, minden összezsugorodik ismét, és a lépték újra ismerőssé válik, a történet fókusza pedig visszakerül az emberi problémák szintjére. A való világban és a digitális univerzumban fenntartott kapcsolatok párhuzamosságai és összeegyeztethetetlensége, a szürke hétköznapok szembeállítása a színes virtuálkalandokkal, mind terítékre kerülnek, és fölboncoltatnak. Manapság talán már unalmas ez a téma, de Vinge már akkor írt ezekről a problémákról, amikor még nem is léteztek.

Vinge szinte pazarlóan bánik jobbnál-jobb ötleteivel, nem egy elegendő muníciót szolgáltathatna akár egy önálló regényhez is. A narratíva ennek ellenére végig biztos kezekben van, az ötlet tűzijáték nem megy a karakterdráma rovására, illetve a gondolatébresztő részek is egyensúlyt tartanak az akciódúsakkal. Ritka az olyan olvasmány, ahol az ember olykor a semmibe révedve filozofál az imént olvasottakon, majd pár perccel később már lélegzetét visszatartva és gyöngyöző homlokkal sodródik tovább a főszereplőkkel, valamilyen izgalmas és rémisztő végkifejlet felé. Emellett szinte mellékesen az író  létrehozott egy élő-lélegző, logikusan felépített virtuális világot, melyből az azutáni és mai kibertér ábrázolások nagy része táplálkozik. Mindezt szinte előzmény nélkül, kizárólag a képzelőerejére és tudására hagyatkozva. Amikor először olvastam a kisregényt, már sok jobb-rosszabb CP könyv és Shadowrun ponyva veteránja voltam, láttam a Tront, a Háborús játékokat, túl voltam Morgan és Stephenson könyvein, mára meg is untam a kiberpunk irodalmat és kiüresedő témáit. A True Names még így is, ezek ellenére is nagy hatással volt rám, jórészt a fent említettek miatt, és csak azt kívánom, hogy bár szűz aggyal, tabula rasa, olvastam volna. Micsoda óriási élmény lehetett volna!

9/10

Egyéb tudnivalók:

  • Vinge művének elismeréseképpen vagy akár bizonyítékául a Tor 2001 – ben újra kiadta a kisregényt. A kötet nagyobbik részét virtuális valóság- és jövőkutatók, fejlesztők és írótársak által írt esszék teszik ki. A kötet címe: True Names and the Opening of the Cyberspace Frontier 
  • Vinge a kibertérről, a Szingularitásról, új regényéről… Wired interjú.
  • Az idézett esszé (The Coming Technological Singularity: How to Survive in the Post-Human Era) itt olvasható.
  • A ’szellem a gépben’ atyja, Gilbert Ryle, analitikus filozófus.
  • Létezik még egy kisregény, melynek True Names a címe: Cory Doctorow és Benjamin Rosenbaum közös műve, egyfajta hommage Vinge írása felé. Az űr térségeiben két nagyhatalmú és nagyon különböző entitás harcol az erőforrásokért, amiket saját kalkulációs teljesítményük növelésére fordíthatnak. Demiurge és Beebe harca legalább annyira érdekes és eredeti, mint Slip és Mailman küzdelme, méltó az eredeti kisregényhez. Innen letölthető á la Creative Commons. Erősen ajánlott. Lehet, hogy egy cikket is megér.
  • A fentiekkel némileg ellentmondva létezik egy még korábbi mű, ami a számítógépes hálózatokat már „helyként” ábrázolja, ahol léteznek struktúrák és digitális szörnyek is. John M. Ford 1980-as regénye, a Web of Angels. Érdekes módon, és ellentétben a True Names-el, ennek a könyvnek semmilyen hatása sem volt a CP mozgalomra.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom, tudomány

Eddig 7 hozzászólás.

  1. stb szerint:

    „Nebulát, Hugo-t, Locus-t” [sic]

    Et tu, SFMag? 🙁

  2. crei szerint:

    Javítva. Köszi.

  3. Arcana szerint:

    A címben és a szövegben több helyen is VernoN szerepel. 🙂

  4. crei szerint:

    Hát ez egy fura anomália. Nálam nem. Bár egy Vernort találtam.:-) Bár most már szívesen vennék egy hozzászólást a belbecs kapcsán is…

  5. SFmag szerint:

    Pedig sajnos de… A hibát javítottuk, sajnos a linkben már vernon marad…

  6. crei szerint:

    Ja, most már értem, leesett.:))
    Ezennel töredelmesen bejelentem, hogy egyik kedvenc szerzőm nevét hosszú évek óta rosszul tudtam! Ez valami elképesztő szelektív diszlexia lehet… és kollektív, mivel a szerkesztésen is átcsúszott…:D

    Mindenesetre az irónia tökéletes, hogy mindez az Igazi Nevek kapcsán esett le végül. Sorry még egyszer, VernoR.
    🙂

  7. Arcana szerint:

    Na igen, pont a cím miatt estem gondolkodóba, hogy lehet van valami szándék az elírás mögött, de aztán feltűnt, hogy egyszer helyesen is sikerült leírni a nevét a cikk szövegében. 🙂
    Az írás jó, bár Vinge-től eddig még semmit nem olvastam, és ha fogok (bízom a legújabb nyereményjátékban), akkor az valószínűleg nem ez a mű lesz.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon