Benedek Szabolcs különleges Vérgróf-trilógiájának első két kötete, A vérgróf és A vérgrófnő idén jelent meg a Libri Kiadó gondozásában. A szerzővel interjút is készítettünk nemrég, a regényekről pedig szépeket írtunk, pl. “…Ritka a fantasztikus irodalomban ez a szépírói igényesség, a szöveg egyáltalán nem csak funkcionális, irodalmi utalásaival játékra hívja az olvasót. Ha pedig valakit az effajta elismerések győznek meg, Benedek Szabolcs 2010-ben József Attila-díjat kapott…”

A Libri kiadó felajánlása révén most a Vérgróf című regényt nyerhetitek meg,mégpedig három példányt, ha megneveztek  két létező és századelőn élt személyt, akik szerepelnek A vérgróf című regényben? (A válasz többek közt az ismertetőinkből kiderül.)

A válaszokat a jatek.sfmaghun(kukac)gmail.com emailcímre várjuk, a tárgymezőbe írjátok be: Vérgróf

A jelentkezési határidő 2012.11.25. (vasárnap) 20:00 óra. Utána sorsolunk!

A Vérgróf fülszövege:

“Mindig esténként tűntek elő, néha csapatosan, többnyire azonban egyedül. Hogy pontosan hogyan és mikor érkeztek, arról senki nem bírt megbízhatót mondani. Volt, aki azt állította, hogy ugyanott laknak, amerre dolgoznak is, napközben alszanak és megbújnak valamelyik bérkaszárnya zugában, s csupán napszálltakor merészkednek elő. Mások akár meg is esküdtek volna rá, hogy a város egy másik fertályából jönnek és szekéren hozzák őket…
Most is csak annyit lehetett tudni, hogy megint meghalt közülük az egyik.”

A székesfőváros utcáin arat a halál: a rendőrség elképzelhetetlen brutalitással meggyilkolt prostituáltak holttesteire bukkan szerte a városban, a Városligettől kezdve az előkelő Ó utcai bordélyon át egész a ferencvárosi munkásnegyedekig. 1910-et írunk: az újabban már villanyfényben úszó Andrássy úton még egymást kerülgetik a konflisok és az automobilok, a legendás kávéházakban pedig Ady Endre és Molnár Ferenc társaságát keresik a szépreményű költők és hírlapírók. Ezzel egy időben pedig különös vendég érkezik Budapestre, hogy néhány hónapi rejtőzködés után egyszerre csak az előkelő szalonok és úri társaságok kedvencévé váljon: Saint-Germain grófja, aki egyenesen Rákóczi fejedelem leszármazottjának mondja magát, és a világtörténelem legkülönbözőbb korszakaiból származó történeteinél csak a szokásai különösebbek. Éjszaka él, akárcsak a város, és még soha, senki nem látta enni…

A regény kedvezményesen megrendelhető a Libri kiadó webboltjában.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: játék

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon