Valószínűleg még nem sokat mond a magyar közönségnek a Dan Wells név, de végre eljött az ideje az alapozásnak: a Fumax kiadta a Nem vagyok sorozatgyilkos című első regényét. Kicsit szemétkedés, de meg kell jegyeznem, hogy Dan Wells neve odakint, Amerikában sem lenne olyan ismert, ha nem lenne Brandon Sanderson és az ő híres-hírhedt blitzkrieg-sikere: ő a szerző jóbarátja, támogatója, s társa a Writing Excuses című podcastben, s így könnyebben figyelt fel mindenki magára Dan Wellsre is.
Ezeket úgy megfontolva azért le lehet előre szűrni, hogy fiatal sorozatgyilkos-mániással nem foghatunk túlságosan mellé: abban biztosak lehetünk, hogy a tollában ott van a kraft. Történt, hogy addig-addig beszélt mindenkinek megszállottságáról, amíg Sanderson azt nem mondta neki: „írj egy könyvet a sorozatgyilkosokról”. Dan Wells pedig írt egy ifjúsági regényt a sorozatgyilkosokról. Valahol ez elég merész lépésnek tűnhetett volna néhány éve-évtizede, de egy olyan érában, ahol az ifjúság előbb bentlakásos szürreálzárdáról, végül glam-vámpírokról akar olvasni, meglepődni már nem illik.
A főhős-narrátor John Wayne Cleaver, egy tizenöt éves szociopata, aki amellett, hogy próbálja visszafogni gyilkos indulatait, a szüleinek segít hullákat balzsamozni. Ezzel (jó, nem tudatosan, de eső után temető) sikeresen összefoglal két Michael C. Hall-karaktert: a szerethető sorozatgyilkos Dextert és David Fishert a Sírhant művekből. Eléggé halva született próbálkozásnak hangzik már ez a felütés is, de Dan Wells sikeresen épít azzal, hogy John hangja friss, fiatalos, és míg saját démonaival küzd, ad neki egy ellenfelet is: egy sorozatgyilkost, akiről egyre inkább úgy tűnik, természetfeletti ereje van.
A koncepció tehát csontegyszerű, de ehhez képest körüljárja rendesen az érinthető témákat, s teszi mindezt rendkívül olvasmányosan és szórakoztatóan: a kötelező fekete humor működik, a karakterekhez lehet kötődni, fejezetről fejezetre lehet izgulni. Más kérdés, hogy milyen korosztály fogja ténylegesen értékelni. Már az elején elég morbid és „látványos” jelenetek vannak, de ha bízunk az ifjúság edzett gyomrában, teljesen vállalható. Ami kicsit komolyabban aggaszt a célközönség kérdésében, hogy vajon a fiatalabb olvasók mennyire tudják követni John szikár, intellektuális belső monológjait (és elemző dialógusait). Valahol persze minden könyvolvasó tinédzser egy szociopata, Dan Wells pedig úgy szól az ifjúsághoz, hogy ne legyen leereszkedő, elvan a maga fura világában.
Minthogy maga a cselekmény nagyon egyszerű, és az a két-három sovány fordulat pedig így is meglepi az embert, nem is nagyon részletezném: egy szuszra elolvasható nyomozás némi belső vívódással fűszerezve. Viszont annyira gördülékeny, annyira tiszta és jól szerkesztett, hogy helye van az idei könyvtermésünk jobb darabjai között – egy introvertált, sorozatfüggő, bávatag tinédzser fa alatti ajándékaként teljesen korrekt, de nagyjából senki nem fog nagyot csalódni, ha kíváncsiságból leveszi a polcról.
Hozzászólások
[fbdbh további írásai]
Annyit azért pontosítanék, hogy bár itthon előszeretettel mossák össze a könyvesboltok a young adult könyveket az ifjúsági könyvekkel, a két kategória egyáltalán nem ugyanaz. A Harry Potter ifjúsági könyv, a Nem vagyok sorozatgyilkos pedig YA (legalacsonyabb korhatárbesorolással is 14+ korosztálynak).
Azért mossák előszeretettel össze, mert a young adult az magyarul az ifjúsági könyvek kategória.
Tipikus példa a Harry Potter, az egyik legsikeresebb young adult regénysorozat.
Magyarul három okból szokták használni a young adult kategóriát: 1. tudatlanság 2. trendiség 3. a kettes pontra épített marketing.
A hármas pont igaz arra is, amikor korhatárbesorolást akarnak húzni könyvekre.
Én is így tartom, hogy felesleges a YA kifejezést magyar szöveg(környezet)ben használni.
Kint is van Children’s és YA, nálunk is van gyerek és ifjúsági, utóbbi 14-18 év körüli célzattal, és ez a könyv simán belefér.
A Harry Pottert 9 évtől ajánlják, és ez a kinti middle grade kategóriának felel meg, ami ugye 8 éves kortól indul.
Szerintem nem ugyanaz a kategória egy 9 éves kortól ajánlható, illetve egy 14 éves kortól ajánlható könyv. Külföldön persze a laikus olvasók nincsenek tisztában ezekkel a besorolásokkal, így a middle grade könyveket is young adultnak titulálják. A szakmai körökben viszont szigorúan különválik a kettő besorolás. Megkérdeztük az olvasóinkat mind a molyon, mind a Facebookon, hogy mi erről a véleményük, és senki nem értett azzal egyet, hogy a young adult kategória megfelelne az ifjúsági könyveknek. Ettől függetlenül való igaz, hogy hazánkban a terjesztők összemossák a middle grade és a young adult kategóriát ifjúsági könyvnek, de ebből adódik az az anomália, hogy a komolyabb és korhatárosabb young adult könyvek általában a felnőtt kategóriába kerülnek, ahogy a Nem vagyok sorozatgyilkos is. Ezt nem mi kértük így, a könyvesboltok automatikusan a felnőtt könyvek közé tették. Ez azért sem mindegy, mert az figyelhető meg, hogy azok a külföldön bestseller young adult könyvek, amik a véresebb, sötétebb (14+) kategóriába tartoznak és nem a nyálas romantikára épülnek, rendre megbuknak itthon, ha csak az ifjúsági könyvek közé kerülnek a boltokban.
Mindenesetre nehogy kötekedésnek vegyétek ezeket a megjegyzéseket, szívetek joga annak titulálni a kötetet, aminek szeretnétek, én csak a saját véleményemet írtam le a témában, és ettől függetlenül örülök, hogy írtatok a könyvről.