Váratlan, de történelmi pillanatnak lehettünk tanúi október utolsó hetében: a The Walt Disney Company 4 milliárd dollárért felvásárolta a Star Wars- és Indiana Jones-filmeket jegyző Lucasfilm Ltd.-t, George Lucas négy évtizede alapított filmprodukciós vállalatát, s egyúttal új Star Wars-filmet (akár trilógiát!) is bejelentettek, 2015-ös megjelenési dátummal. Sokan azonnal úgy értelmezték ezt a lépést, mint egy franchise, vagy akár életmű elleni merényletnek, s zavarként értelmezik az Erőben, sokan pedig új reményt látnak… megint másokat teljesen hidegen hagy az esemény.
A kérdés: mi történik ilyenkor? A válaszért nem kell túl messzire mennünk időben, ugyanis 2009-ben ugyanekkora összegért vásárolta meg a Disney a Marvel Entertainment vállalatot, és ha megfigyeljük a Marvel-filmek körüli változásokat, kaphatunk némi képet arról, mi történhet a következő években a Lucasfilm környékén. A következőn lehet vitatkozni, de véleményem szerint a Marvel-filmek a 2009 előtti időszakban egyre inkább egy olyan tendencia áldozataivá váltak, amelyben az egyes filmek névérték-sikerre és nem a rajongókra építettek, az összkép nem tartott semerre, a Pókember, az X-Men, a Fantasztikus Négyes és a Hulk kezdett megfáradni.
2009-nél talán még előbb volt egy fordulópont, de már a Disney anyagi támogatásával jöhetett csak létre az a széria, amely a Bosszúállók filmben kulminálódott: akárhogy is nézzük az egyes filmek minőségét, ilyen méretű vállalkozás még nemigen volt a képregényfilmek történelmében.
Disney: váltakozó színvonal
A Star Wars szintén igencsak kényes helyzetű jelenség. Még a Marvel-képregényeknél is ismertebb, mindenütt jelenlevő popkulturális ikon, egy modern mitológia alapműve, melynek annyi árnyalata és fogadtatása van, hogy szinte megroskad alatta az emberi felfogás. Most a rajongók félnek, mert a kánont többnyire kőbe vésettnek tartják. Félnek, mert a Disney olyan projekteket hozott létre az utóbbi években, amelyek okán megkérdőjelezik a vállalat komolyságát: a Karib-tenger kalózainak abszurd második-harmadik részétől kezdve a Verdák 2 kristálytiszta igénytelenségén át a Hannah Montana-jelenség felkarolásáig mindenféle általánosan geek-taszító dolgot sikerült összehozniuk.
Barátlak!
De kérdem én: a Star Wars előzménytrilógia nem éppen ilyen? (Nem!, kiáltja egy maroknyi felkelő, s Rosszabb!, kiáltja egy Halálcsillagnyi rohamosztagos.) Tessék, egy világos állásfoglalás tőlem: George Lucastól el kell venni a Star Wars feletti uralmat. Az előzménytrilógia ugyan kielégített néhány elnéző rajongót és ifjú padawant, de akárhogy is nézzük, hasonlítjuk, elemezzük, a végeredmény teljesen egyértelmű: mélységesen alulmúlta nem csak a várakozásokat, de még a halvány reményeket is.
George Lucas a saga megteremtése és a hatrészes történet felskiccelése óta egyetlen jó dolgot lépett meg, hogy A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér rendezését tapasztaltabb filmesekre bízta. Ennyi. George Lucas semmi érdemlegeset nem tett annak érdekében, hogy jó írókat, jó rendezőt béreljen fel az előzményhez felvetett ötleteihez, inkompetensnek bizonyult abban is, hogy ésszerű mellékszálakkal továbbvigye, gazdagítsa a legendát, az Expanded Universe minden melléfogása és gyémántja pedig mind-mind az egyes írók érdeme. George Lucas minden új kiadásnál belepiszkált a klasszikus trilógiába, a rajongók pedig egyre frusztráltabbá váltak. S hadd ne beszéljünk a kristálykoponyákról.
A leköszönő uralkodó
Szóval miért lépte meg George Lucas ezt az önkéntes (de talán jelképes) kapitulációt? Gyanítom, hogy a kreatív folyamatokba továbbra is lesz beleszólása. Azt is el tudom képzelni, hogy a Lucasfilm változatlanul továbbviszi a jelenleg készülődő elképzeléseit, de immár nagyobb anyagi háttérrel és több kreatív energia bevonásának lehetőségével.
Annyi biztos: a Star Wars hetedik filmjének nem Lucas lesz a rendezője, sem a forgatókönyvírója. És ez, akármit is mondjanak az ősrajongók, teljesen jó dolog. Bárki, aki végignézte a Star Wars-filmek forgatási háttéranyagait, interjúit, láthatja, mennyire igénytelen és rugalmatlan diri tud lenni Lucas. Irigyen és csodálattal figyeltem, milyen keményen és elszántan dolgozott a ma Új remény-ként ismert 1977-es alapűvén, mindent beleadott, kompromisszumokat kötött és végigvitte! De ami a következő évtizedekben történt, Anakin lecsúszásához hasonlatos karakterdráma.
A gondolat, hogy a Disney rápörgött a Star Wars franchise-ra, engem egyáltalán nem kavar fel. Inkább megnyugtat. Sokkal érdekesebb viszont, hogy a hetedik film mennyire bolygathatja majd meg a nyugalmat. Egyrészt, az Expanded Universe néven ismert nem-filmes kánont szabályszerűen felülírhatja és felülírja bármilyen hivatalos Star Wars-film.
Így akár folytatás, akár előzmény lesz az új film, rengeteg, rajongók által már elfogadott történeti-történelmi tudás veszhet kárba, s válhat érvénytelenné (talán a legféltettebb a legnépszerűbb folytatásként ismert Thrawn-trilógia). Másrészt, a filmek mindeddig, akármilyen történetet is meséltek, egy családregény darabjait képezték: a Skywalker-család két generációját követhettük. Logikus lenne, ha egy folytatás ugyanezt a hagyományt követné. De vajon kíváncsiak vagyunk egy idős Harrison Fordra az Indiana Jones negyedik epizódja után? Akarjuk-e látni Carrie Fishert megfáradt anyukaként? S még fontosabb: akarjuk-e Luke-ot, Hant, Leiát más színészek előadásában látni? Hát… én nem igazán rajongok egyik lehetőségért sem.
- Kalandra fel?
Ha minden igaz, tehát 2015-ben, az Avatar 2-vel egy évben jön az új Star Wars. Nem világos még, mi a sorsa a felnőttesebb hangvételűre tervezett élőszereplős Star Wars-sorozatnak (Disney-pénzből már ez is belefér), s hogy mi lesz a film története, de nagyon-nagyon sok szempontot figyelembe kell venniük az alkotóknak, producereknek, ha úgy akarnak lavírozni, hogy a rajongók azt mondhassák: végre. Végre, egy Star Wars-film, ami ízig-vérig adja azt az érzést, amit a régi trilógiánál éreztünk, s nem csak azért van, mert kellettek a milliók.
Az olyan szívből jövő alkotások, mint a Bosszúállók után bármi elképzelhető. Mostanában mintha felismernék az igényes rajongók piacát, s elkezdenék kiszolgálni. Nolanék megtették a Batman-szériával, ahogy a 20th Century Fox is az X-Men: Az elsőkkel. Lehet, hogy a Skywalker-dinasztiától eltávolodunk, lehet, hogy soha többé nem látjuk vásznon Yodát, a két vicces droidot, vagy akár a Millenium Falcont, de végre esélyes, hogy valami jót kapjunk ebben az otthonos, hangulatos, kalandokkal és ígéretes lehetőségekkel teli univerzumban. Akármi lehet. A Star Wars sokszor volt hatással a kortárs SF-művészetekre, hatalmas tömegekhez szól: ezért is fontos, milyen irányt diktál a Disney a továbbiakban. Az Erő legyen velünk; készüljünk a legrosszabbra, de reméljük a legjobbat.
Hozzászólások
[fbdbh további írásai]
Azt hiszem összességében jó hír. Az előzménytrilógia valóban mindent alulmúlt.
Másrészt, minél nagyobb lesz a Disney, annál hamarabb alkalmazható rá az anti trust law, és minél előbb szétverik, annál jobb. Valójában már most is késő, kevés cég volt károsabb hatással, mint a Disney.
http://www.hollywoodreporter.com/news/disney-deal-george-lucas-will-384947
„Disney Wars: Tényleg rossz hír a Lucasfilm eladása?”
Ki tudja ebben a felgyorsult világban?… 🙂
Több gondom is van. Első körben: bármennyire is élveztem az Avengers filmet – itt zárójelben megjegyzem, hogy az előzményekből keveset láttam – utólag visszagondolva kizárólag arról szólt, hogy mekkora kurva nagy ászok ezek az arcok, néhány teljesen elhanyagolható mellékszál. Pont.
Másrészt egészen odáig, amíg Lyukas Györgyöt ki nem vonják a forgalomból, nem lesz nyugodt éjszakám a Star Wars, vagy az Indiana Jones miatt. Az American Graffiti pedig bármennyire is Lucas legjobban sikerült filmje, mindenki tesz rá ezerrel. Igaz, az nem egy olyan műfaj, amire folytatásokat/előzményeket lehet írni, és ha mégis, lehet, hogy mégsem nézném meg önszántamból.
Ellenben a Star Wars kapcsán el tudom mondani ugyanazt, mint az Avatar-ról, hogy világot teremtett. Egyetlen, nem elhanyagolható különbséggel: ezt úgy tette, hogy közben színészi alakítást láttunk (nem Júven Emszígregor teljesítményét akarom kisebbíteni, ő egy profi), karakterek egymáshoz kapcsolódását, érzelmi viszonyokat, valós érzelmeket (Luke-ot felhúzza a faterja, ő vakon, vörös ködben rátámad, püföli, csépeli, ahol éri VS Obi Wan mesterét kinyírja egy nyikhaj vörösésfekete ördög, ő felordít, majd teljesen tárgyilagos, kimért, tanult módon karatézik vele), átgondolt történeti konzekvenciát látunk. (Baljós Árnyak – mi a faszom történt, ami ezt a töménytelen akciót eredményezte egy elméletileg békés, és organizált társadalomban???)
Szóval a fő kérdésem, hogy a következő trilógiában minden egyes sztormtrúper halálát úgy fogjuk-e megélni, mint ahogy manapság közkeletű Mufasa-ét felemlegetni, vagy majd csillámkardokkal fognak-e vajon pirospacsit játszani… Esetleg marad minden a régiben, és tovább amortizálják Lucas módra a filmet…?
Tegnap azt mondtad, nyugodjak meg. A cikked nemhogy megnyugtatott, tovább fokozta bennem a félelmet. A haragot. A gyűlöletet.
Húanyám, Carrie Fisher lassan smink nélkül játszhatja Jabbát.
Csak remélni tudom, hogy valami jobbat raknak össze, mint amilyenre az előzmény trilógia sikeredett, és végre elszakadnak a filmre vitt történet száltól, hiszen az SW univerzumban sokkal több van benne, mint a Skywalker és társai.