Exkluzív interjút közölt Dan Simmonsszal a Kultography, amelyben főleg a szerző Hyperion-ciklusáról kérdezték, és ebből kiderül többek között az is, hogy az író még néhány, a Hyperion világában játszódó kisregény megírását tervezi.

***

Ha a science fictionről beszélünk, nem igazán a tánc jut eszünkbe. Vass Imre koreográfus azonban meggyőzően érvel amellett, hogy ez a két, első ránézésre teljesen különböző dolog bizony sok azonossággal rendelkezik. A Nemzeti Táncszínházban bemutatásra kerülő Gap – The Soloist című darab kapcsán interjúvolták meg a művészt.

***

Star Trek Nap Pécsett október 6-án, avagy minden, ami a legvégső határon túl van. Részletek itt.

***

A hazai kiadók most, a nyári uborkaszezon végeztével sorra jelentik be újabb és újabb könyvmegjelenéseiket. Ebből válogattunk most egy csokorra valót:

Kezdjük pár megjelenéssel nagy kiadóktól: az Európa szép csendben kiadta Margaret Atwood 2003-as Oryx And Crake című, kritikai és közönségsikert aratott „spekulatív fikciós” regényét – csak hogy az írót idézzük – Guvat és Gazella címen. Az Alexandra webáruházában pedig felbukkant Orson Scott Card Árnyék-sorozatának új kötete, A Hegemón árnyékában.

A fantasztikum kiadói közül az Ad Astra a négy év végi megjelenésből kettőt fedett fel, Itó Projekt </Harmónia> és Scott Westerfeld Leviatán című regényét, utóbbinak már a borítóját is nyilvánosságra hozták.

A Metropolis Média/Galaktika nagy meglepetésre beszállt az e-könyv bizniszbe Szergej Lukjanyenko Világok őre és Őrök világa című regényével. Emellett bejelentették az Árnyak és Rémek című friss Bradbury emlékkötetet, amelyben többek között Neil Gaiman, John Hill, Harlan Ellison és más nagy nevű szerzők tisztelegnek a nemrég elhunyt író emléke előtt. Jövő héten pedig érdemes figyelni a Galaktika facebook oldalát, ugyanis nem kevesebb mint hét, év végéig érkező kötet címét tudhatjuk meg, melyek közt urban fantasytől hard sci-fiig találunk majd érdekességeket.

A szegedi Szukits Kiadó is szállít érdekességeket, a Star Wars képregények – mint a mókás Darth Vader és fia kötet – mellett kiadják Edgar Rice Burroughs eddig magyarul még meg nem jelent Barsoom-kötetét, A Mars géniuszát.

Mindezek mellett pedig várhatóan olyan regények érkeznek, mint Jacek Dukajtól a Zuzanna és a világmindenség (Typotex Kiadó), az Agavétól a héten megjelent Endymion mellett Scalzitól a Szellemhadtest, Ernest Cline-től az USA-ban hatalmas sikert aratott és máris kultregénnyé vált Ready Player One, vagy Pintér Bence és Pintér Máté alternatív történelmi regénye, A szivarhajó utolsó útja.

Jön továbbá Alfred Bester klasszikusa, a Tigris! Tigris! a Delta Vision MesterMűvek sorozatában, a Carthaphilustól David Mitchell Felhőatlasza, aminek hamarosan bemutatják a filmváltozatát, a Robokalipszis Daniel H. Wilsontól, illetve releváns ifjúsági regények, melyekhez hasonlóak a Fumax Kiadótól is várhatóak, mint pl. Dan Wells Nem vagyok sorozatgyilkos című kötete, Dan Wells: Partials és Ann Aguire-től az Enclave. Sőt, ezeken felül lesz klasszikus és friss fantasy: Michael J. Sullivan: Riyria Revelations első kötete, a magyar címe várhatóan Trónbitorlók.

***

Az urban fantasy talán az egyik legérdekesebb ága a fantasy zsánerének, ennek kapcsán osztja meg véleményét az SF Signalon több szerző, többek között Tad Williams is.

***

A sci-fi és fantasy gettó örök téma, amiről számtalan írás született már, de még mind a mai napig születnek cikkek róla, mint ez is itt a Black Gate-en.

***

Interjúk:

Jeffrey Ford; (ő többek közt az SFmag 10 című antológiájának első – World Fantasy díjas – lenyűgöző novellájának írója)

William Gibson;

Neal Stephenson.

***

Podcast: Karen Lord és Karen Burnham folytatja Greg Egan novelláinak kivesézését; az SF Signalon a WorldConról beszélgetnek; emitt Tad Williamsszel, itt pedig George R. R. Martinnal beszélgettek.

***

Toplista: ezek lennének a legjobb zombifilmek?

***

Jian Guo kínai művész festett üveg hangulatát árasztó képei a Gyűrűk Urából kiemelt jeleneteket ábrázolnak. Deviantart honlapján World of Warcraft és egyéb sci-fi/fantasy illusztrációkat is kínálnak.

***

Adam Troy-Castro felolvas a Chiconon (ő megint csak egy SFmag 10 antológiás szerző, szintén egy brutálisan jó novellája található az antológiában):

***

Szerzők, szerkesztők beszélnek arról, mi a különbség a sci-fi és a fantasy között:

***

Amennyiben hírt, sajtóközleményt, új könyvmegjelenést vagy érdekes linket szeretnél megosztani velünk a fantasztikum világából, küldj levelet az sfmaglink_@_gmail.com címre. Az egyszerűség érdekében kérjük, a beérkező ajánlók ne legyenek hosszabbak néhány mondatnál. Az SFmag fenntartja a jogot a beérkező anyagok szelektálására. Az ajánlások akkor kerülhetnek be az aktuális heti hírsalátába, ha az adott héten szerda éjfélig beérkeznek.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: hírek

Eddig 4 hozzászólás.

  1. stb szerint:

    Nincs kedve valakinek elcsicseregni, hogy mi lesz az a Galaktikás hard sci-fi? 8)

  2. fules szerint:

    A hétvégi hírlevelükben ezek szerepelnek:

    – A. és B. Sztrugackij: Mese a trojkáról
    – Arthur C. Clarke – Michael Paul Kube-McDowell: Trigger (munkacím)
    – Robert J. Sawyer: Wake (WWW I.)
    – Robert Charles Wilson: The Chronoliths (munkacím)
    – Diana Wynne Jones: A Merlin-összeesküvés
    – Szergej Lukjanyenko: Őrség-sorozat VI.

    Így már csak a hetedik a kérdéses.

  3. Juraviel.Ihuan.Bedvin szerint:

    Mivel elvileg még idén jön a DV-tól a ‘The Kingdoms of Thorn and Bone’ sorozat első kötete Greg Keyestől, lehetséges-e, hogy egy kisebb, összefoglaló ajánlót írjatok a világról és arról, mire számíthatunk?

    A ‘Riyria Revelations’ kapcsán is kíváncsi lennék a véleményetekre.

  4. stb szerint:

    fules: Kösze!
    Tehát… melyik is az a hard sci-fi? 🙂
    (És bocs az előző napszemüveges szmájliért, azt nagyon nem annak szántam…)

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon