Lukjanyenko sci-fi kitérője után a Világok őre regényével ismét egy vérbeli városi fantasyt kaptunk kézhez, amelynek ugyan akadnak hibái, de mindenképpen élvezetes olvasmány. Most pedig megjelent a duológia második kötete is, Őrök világa címmel, amiről szintén írtunk nemrég.

Metropolis Mediától kaptunk két kötetet, amit a szokásos nyereményjátékban lehetett megnyerni.

A szerencsés nyertesek a következők:

Boda Katalin

Somogyi Gergő

 Gratulálunk a nyereményekhez!

A regény fülszövege:

Kirill kisemberből akaratán kívül lett szuperhős, de amikor a párhuzamos világok markában tartó kísérlet nyomára bukkant, elveszítette hatalmát, pozícióját. Újra üldözötté vált, de immár nem csak saját hazájában. Tervét mégsem adja fel, meg akarja menteni a Földet mindenható irányítóinak uralma alól. Ehhez azonban segítségre van szüksége.

Céljának elérése érdekében akár még régi ellenségeivel is hajlandó szövetséget kötni, és különös világok sorát járja be, azt az egyet keresve, amely sikerrel lázadt fel a funkcionálisok ellen.

Az univerzumokon át folytatódó fogócskába Kirill egyre jobban belefárad, és időközben hiába nyerte vissza hatalma egy részét, kételkedni kezd, valóban neki találták-e ki a megváltó szerepét. Persze üldözőit nehéz meggyőzni ennek ellenkezőjéről, márpedig ha nem sikerül, elkerülhetetlenné válik az életre-halálra menő, végső leszámolás.

 Az Őrség- és Ugrás-regények sikerszerzőjének újabb kötete sem okoz csalódást a kalandokra és egzotikumra szomjas olvasónak. A Világok őre történetének lezárása a pergő cselekmény és a tarka ötletek valóságos tűzijátékát adja, miközben azon is elgondolkodtat, vajon mi mit tennénk a rendkívüli helyzetekbe kerülő kisember helyében.

Megrendelhető a Galaktikabolt.hu-n.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: játék

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. Neamus szerint:

    Ez aztán a meglepetés köszönöm szépen!

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon