Ma, szeptember 19-én ünnepeljük a kalóznyelv lingvisztikai szépségeit: 1995-ben ezen a napon alapította meg John Baur (Ol’ Chumbucket) és Mark Summers (Cap’n Slappy) az International Talk Like a Pirate Day nevű paródia-ünnepet. Ennek tiszteletére ma mi is a kalózokkal foglalkozunk, némi SF-fűszerezéssel, ahogy azt illik. Yarrr!
Elsüllyedhet-e egy olyan hajó, amely szárnyalni képes? A 2002-ben megjelent A kincses bolygó című animációs film sorsa azt mutatja, hogy még ez is lehetséges: hiába minden hajtómű, szeretet és kozmikus szél, a produkció anyagi bukás lett, és szép lassan a filmes köztudat tengerfenekére csúszott. Mégsem hinném, hogy egyedül vagyok azzal az állásponttal, miszerint méltatlan ez a sors, bár bizonyára akadtak olyan tényezők, amelyek saját értékeitől függetlenül juttatták ide a filmet. Bizakodásra ad okot, hogy idén nyáron kiadtak egy évfordulós kiadványt, s ez talán újra köztudatba hozhatja ezt a kis elfeledett remekművet, amely (mondanom sem kell) A kincses sziget meghökkentő átdolgozása.
Igazából a „tegyük az űrbe!” jellegű kezdeményezések eléggé gyakran kapnak egy homlokráncolást válaszként, de utólag már jobban látjuk, hogy a huszonegyedik század elejének legizgalmasabb és legforróbb témája a fikcióban a zsánerkeresztezés és a punk. A kincses bolygó a nyugati animáció egyik legmarkánsabb keveréke, amelyben a tudományos fantasztikum, a kalózirodalom és a steampunk különféle stílusjegyei váltakoznak. Ami még meglepőbb, hogy az akkoriban szintén nagy népszerűségre szert tevő számítógépes animációt csak különleges effektusok szintjén használta – emellett teljesen hagyományos rajzfilm, a réges-régi, meleg színekkel megfestett kaland-illusztrációkat idézi látványvilága. Ráadásul a készítők hoztak egy szabályt, miszerint csak 30%-ban legyenek sci-fi elemek, a maradék 70% legyen vérbeli, XVIII. századiasan régimódi díszlet.
A végeredmény pedig nem kérdez, nem elemez, nem racionalizál: vitorláshajók úsznak az űrben, az ifjú Jim Hawkins szolárszörfön menekül robotrendőrök elől, hogy végül megtérjen a teljesen technológiátlan, rusztikus fogadóba; a kiborgoktól és űrlényektől hemzsegő fából-kőből épített kikötők, hajók látványa pedig döbbenetesen szép, meseszerű, kalandra hívó. Ez a rajzfilm már ezzel megtestesít minden izgalmat és fantasztikumot, amit ifjúkorunkban régi, szakadt ponyváink kínáltak takaróink alatt, zseblámpánk fényénél; olyan dolgok ígérete ez, amely napokig nem hagyja aludni az embert.
Mindezt, ha feltétel nélkül megadjuk magunkat az élménynek, még csak nem is rontja el semmi. A filmzene heroikus és szentimentális, de gyönyörű, lendületes és gazdag hangzású. A karakterek kidolgozottak és szerethetőek, még azok is, akiket nem illene szeretnünk; a szereplők közötti konfliktusokban pedig benne van minden kérdés, ami egy apátlan, lázadó fiatalban megfoganhat. A forgatókönyv feszes, a humor kedves és nem tolakodó, az akció félelmetes, az egész teljesen pazar és igényes. Ez jelenthette volna a Disney új reneszánszát, és jelentette is egy másfél óra erejéig. Annyira megható, annyira telitalálat az egész. Lehet persze vitatni, hogy az egész igencsak kiszámított és nagyban támaszkodik bevált és talán megfáradt fogásokra, de a részletekre fogékony néző képes lesz kikapcsolódni ezen a minden generációhoz szólni tudó hullámvasúton. Elvégre ez egy Disney-film, és el is várjuk tőle, hogy maximálisan az legyen.
Van egy olyan érzésem, hogy sokkal jobban muzsikált volna a kasszáknál ez a hibrid próbálkozás az elmúlt években, mint eredeti megjelenése idején. Volt azóta egy Karib-kvartett, jó néhány sikeres steampunk-produckió, amely irányzat egyébként hatalmas divat-iparággá is kinőtte magát, az emberek pedig már természetesebbnek veszik, hogy a tévében fantasy-sorozatokat / régi klasszikusok modern átiratait nézik. Fiataljaink kütyükkel fekszenek-kelnek, olykor pedig retró-árnyalatokban lelik esztétikai örömüket. Igen, azt hiszem, a Kincses bolygó egy kicsit korán jött. Lehet, most már késő is lenne neki. Mindenesetre, én szívesen emlékszem vissza az űrben kibomló fényes vitorlákra, a kalandokra, a kalózokra és hajóstisztekre. Talán még Robert Louis Stevenson is így érezne örökségével kapcsolatban.
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
Nagy kedvenc! 😀
Én nekem bejött az eredeti spelljammeres elmesélése, Silver és Jim kapcsolata pedig már önmagában elviszik a hátán a filmet. 🙂
A filmzene pedig tényleg meseszép: http://www.youtube.com/watch?v=p_Hujx7uxqE
Én ennek az élőszereplős változatára emlékszem, csak annak Kincses sziget az űrben volt a magyar címe. Vagy az egész más?
adeptus: azt hiszem, az egész más! 🙂
Na tessék, arról is lehetett volna írni. Anthony Quinn kiváló Long John Silver volt. De legalábbis magasan verte Tobias Morettit. 😀
Látványvilágban nem volt rossz, de minden másban elég felejtős/átlagos kategória. Ha már a sztori furább átdolgozásait nézzük, a Muppet Treasure Island minden szempontból halomra gyilkolja ezt a filmet…