Szeptember 2-án, vasárnap a 70. WorldConon – amely egyben a 7. chicagói Chicon – hirdetik ki a Hugo-díj ez évi győzteseit. Számos kategóriában öt-öt jelölt közül választhatják ki a legméltóbbat a szavazók, és ahogyan tavaly is megtettük, idén is bemutatjuk a főbb/érdekesebb kategóriák jelöltjeit.
Ezúttal a Best dramatic presentation, Long form kategória következik, ami a hosszabb filmes alkotásokat díjazza, ide tartoznak a mozifilmek, vagy teljes tévésorozat évadok is. A jelöltek többségéről már írtunk korábban (a jelöltlistánál a linkre kattintva a teljes ismertetőket elolvashatjátok), így én inkább egy rövid személyes összegzést fűzök az alkotásokokhoz.
A jelöltek:
Captain America: The First Avenger (Amerikai kapitány: Az első bosszuálló) – Marvel
Game of Thrones (Season 1) (Trónok harca I. évad) – HBO
Harry Potter and the Deathly Hallows Part 2 (Harry Potter és a Halál ereklyéi II.) – Warner Bros.
Hugo (A leleményes Hugo) – Paramount
Source Code (Forráskód) – Vendom Pictures
***
Amerika kapitány: Az első Bosszúálló
Hajdanán akartam a filmről írni, de a megtekintése után elment a kedvem a cikk megírásától, pedig kiskoromban
remegő kézzel olvastam a ’80-as évek végi Alfa különszámban a Marvel szuperhősök magyar bemutatkozásának számító A monolit bosszúja című képregényt, benne többek közt a Kapitánnyal, vagy a Fantasztikus négyessel és Pókemberrel.
Az Amerika kapitány viszont fájóan üres és klisés lett, nem több egy újabb felesleges és lelketlen előzménytörténetnél. Szerencsére Rogers karaktere a Bosszúállókban már sokkal jobban működött, de ez csak még inkább azt erősítette meg, hogy Nolan Batmanjei és az X-men sorozat mellett még középszerű iparosmunkának is halvány alkotás. Emellett retrónak is gyenge (az X-men: First class ezt az élményt sokkal erőteljesebben hozta), az időnként felvillanó jobb jelenetek pedig kevésnek bizonyultak egy jó filmhez. Pedig a történet jól indult, Rogers karakterében volt potenciál, de ahhoz sokkal erősebb történetre és jó mellékkarakterekre lett volna szükség. Na meg egy komolyan vehető főgonoszra, aki nem egy ’60-as évekbeli tévésorozat szintjét hozza. Na de talán egy a jelenben játszódó önálló film jobban fog működni. 2014-ben, a Captain America: The winter soldier bemutatójakor majd kiderül.
***
Trónok harca 1. évad:
A sorozat első évadáról írtunk már korábban, az HBO tisztességes adaptációt hozott össze George R. R. Martin
hömpölygően monumentális fantasy regényfolyamának első kötetéből, remek szereplőgárdával és ügyesen fókuszáló cselekménnyel. Az első néhány epizód még talán szétesőnek tűnt, de 4-5 rész után már a legtöbb karakter a helyére kerülhetett a regényeket nem ismerő nézők számára is. Fergeteges helyszínek, ármányok, szerintem méltó mozgóképesítése az első kötetnek.
(Viszont nem tudom megállni, hogy ne ekézzem ezen felbuzdulva a második évadot. A Királyvár ostroma, a várfalon két katonája társaságával karddal hadonászó Stannis Baratheon „epicnek” szánt jelenetei nálam az egész sorozat mélypontját jelentették. Ezen túl lehetne még beszélni a hisztérikává változtatott Danyról, és sok minden másról, ami szerintem nem jó irányba vitte el a következő évadot.)
***
Harry Potter és a Halál ereklyéi II.
Az összefoglalásból számomra ez az egyetlen kakukktojás, ugyanis Potter-ügyileg kicsit le vagyok maradva, eddig még csak az első négy filmet láttam. Szerencsére Tapsi már írt az adaptációról, így tőle idézek pár gondolatot:
„A filmből – bár Harry Potter rajongóknak kötelező – egy mukkot sem fog érteni az, aki nem olvasta a könyvet, vagy nem nézte meg nagyon, nagyon frissen az előző hét filmet. A történet viszonylag hűen követi a könyv eseményeit, a kisebb változtatások szerintem kifejezetten kellemesek, néhol még érthetőbbé és szerethetőbbé is tették a történetet. Két kifogásom van, az egyik az, hogy jobban oda kellett volna adni Neville-nek azt a dögöt, így nem jön ki annyira, hogy Neville igazából legalább akkora arccá nőtte ki magát, mint Harryék hármasa (2); a másik pedig, hogy a Merengőben látottak csak akkor értelmezhetőek, ha valaki kívülről tudja a könyvet, pedig nem ártott volna jól felépíteni, hogy Piton milyen viszonyban is volt Harry szüleivel.”
***
A leleményes Hugo:
Ezzel a filmmel is foglalkoztunk korábban, fdbdh, alias Balázs méghozzá olyan jó kis cikket írt róla, hogy nekem is muszáj volt megnéznem.
Ismét idézek: „Történelmi fikció, amelyben a felbukkanó valós személy nem más, mint maga Georges Méliès. A mozi első igazi mágusa, az illúziók mestere, egy olyan bűvész, aki az elsők között alkotott tudományos-fantasztikus filmeket hatalmas képzelőerővel és kemény munkával. Sorsa összhangban áll az árva kisfiú, Hugo Cabret sorsával: mindketten elveszítették korábbi életüket, és most egy pályaudvaron tengődnek, piti munkákra kényszerülten. Hugo persze nem ismeri fel a nagyszerű művészt. Játékboltjából alkatrészeket lop egy gépemberhez, amely mindkettejük múltját összeköti. Hugo útja Georges Méliès szívéhez nem csak fizikai értelemben kalandos (noha az állomásfelügyelő nem bír leakadni arról, hogy elkapja), hanem szellemi és érzelmi értelemben is.”
Nekem sajnos legfőképp a folyóként hömpölygő giccs és a hatásvadász jelenetek emléke maradt meg belőle, valamint pozitívumként a Georges Méliès elveszett filmje köré épülgető történet, ami viszont számomra nagyon későn került elő, mint lényegi sztorielem. A filmet nem moziban láttam, emiatt a vizualitása sem jött át, ennek hiányában pedig a történet nagyon-nagyon kevés volt, és nem tudtam eleget fiatalodni abban a két órában, hogy ne fanyalogjak utána.
Source code (Forráskód)
Erről a filmről is írtunk, és ezúttal Charon ismertetőjénél az én véleményem valamivel lelkesebb. Duncan Jones (David Bowie fia) a Moon (Hold) című, alacsonyköltségvetésű elsőfilmjével nagyon magasra tette a mércét, a producerek szemében is, így a Forráskódra már több pénzt kapott, de több nézőt is kellett megszólítania.
Ezáltal populárisabb, de szerintem ennek ellenére még a Holdnál is megindítóbb film születetett az identitását, múltját és a vonatmerénylet elkövetőit kvantumfizikával megbonyolított emlékfoszlányokban kutató katona személyében.
A film befejezése engem lenyűgözött, a kvantumfizika minden rémisztően abszurd szépsége is ott rejlik abban az utolsó jelenetben.
***
Összegzés:
Tavaly az Inception, tavaly előtt viszont Duncan Jones előző filmje, a Moon kapta a díjat. Figyelembe véve, hogy a Harry Pottert nem láttam, de esélyesnek tartom, ha fogadni kellene, én mégis a Trónok harca győzelmére tippelnék, hiszen valóban minőségi alkotás, még úgy is, hogy a könyv sokkal jobb. (Persze, ha esetleg a Forráskód lenne a befutó, akkor sem lennék csalódott (de mivel ez a film szépen csendben és kevés visszhanggal tűnt el a köztudatból, nem hiszem, hogy ez utóbbi bekövetkezne.)
Hozzászólások
[hackett további írásai]
Részemről hajrá a Forráskódnak. (Bár csak azt láttam a jelöltek közül, és a többit egyelőre nem is tervezem megnézni. 🙂 )
Végignéztem a listát, és meglepetten tapasztaltam, hogy – lőjetek le – de én bizony a Harry Potterre szavaznék. Nem mintha akkora rajongó lennék, de a gyerekeim mián végignéztem a sorozatot, és a végére már számomra is egész élvezhetővé nőtte ki magát.
A többiek ellenben…
– Trónok harca: a sorozat-adaptáció korrekt, de szerintem kb. ennyit lehet elmondani róla. Nekem, aki ismerem a regényeket, tudom, milyen jó dolgok maradtak ki (a nézőpont-váltogatás hiányát szerintem nagyon megsínylette a film!), a regény nem ismerőkön azt látom, hogy néha kapkodják a fejüket, néha meg vontatottnak érzik az egészet (joggal). Nem rossz, de miért nem lehetett egy eredeti, eleve képernyőre készült fantasy-sorozatot gyártani (ami nem Xéna-színvonal)?
– Amerika kapitány: nem értek egyet a cikkíróval, hogy az Avengersben jobb lenne a figura (oké, nem a leghalványabb, mert az Thor), de a saját filmjében legalább van egy fejlődési íve, ami egész pofás. Összességében azért enyhén untatott, mint a klasszikus szuperhős-filmek zöme. Nem szavaznék rá.
– Forráskód: ez egész esélyes lenne nálam, ha… nem lenne a kelleténél eggyel több csavar a végén. Valahogy ez a befejezés kellemetlenül édeskés ízt hagyott a számban (elnézést, nem akarok spoilerkedni, ezért nem írom le, melyik részéről beszélek, de arra gondolok, amilyen alternatív irányba elment a valóság).
– Hugo: hát, sajna ebben egyetértek a cikkíróval.
Szóval meg kell mondjam, én összességében moziban a Harry Pottert élveztem a legjobban, jóllehet előtte már a regényt is végigolvastam a gyerekeimnek, tehát tudtam, mi fog történni. Nem hibátlan ez sem, de good fun.
Le a kalappal a cikkírók előtt. Hősök az én szememben. Még a díj után sem néznék meg semmit a Best dramatic presentation, Long formból, nem hogy előtte.
„Az Amerika kapitány viszont fájóan üres és klisés lett, nem több egy újabb felesleges és lelketlen előzménytörténetnél. Szerencsére Rogers karaktere a Bosszúállókban már sokkal jobban működött, de ez csak még inkább azt erősítette meg, hogy Nolan Batmanjei és az X-men sorozat mellett még középszerű iparosmunkának is halvány alkotás.”
Szuperhősös popcornmozi és szuperhősös popcornmozi között azért nincsenek ám ekkora különbségek…
Ezt a rohadt captchát meg kapcsoljátok ki, hacsak nem a hozzászólók elüldözése a cél.
(Minden második hozzászóló panaszkodik a captcha miatt; naponta kétszer fejenként. És ezek csak azok, akiknek végül SIKERÜL a hozzászólás. Így megy ez kábé egy éve, de a szerkesztőségről lepereg.)
Láttam mind az öt filmet, és kettőt könyvben is olvastam. A Harry Pottert nem értem, hogy kerül ide. A könyv se volt nagy durranás, de a film mg rosszabb lett. Folyton az járt az eszembe, hogy ez valójában egy skandináv dráma akart lenni: kietlen szürke köves vizes tájon kevés számú szereplő néz búsan, némán, közben meg éreznek nagyokat és nem történik semmi. Ehhez képest még az Amerika kapitány is más – maagasabb – liga, pedig az sem a csúcs. Nálam első a Trónok harca (nem igaz, hogy aki nem olvasta, nem érti. A párom a sorozat után kezdett bele a könyvbe és mindent értett…), szorosan mögötte a Forráskód. Kicsit lemaradva utánuk a Hugo, elsősorban Kingsley és Cohen miatt, majd az Amerika kapitány. Aztán valahol a távolban, a láthatár szélén imbolyogva a Harry Potter.
Egyébként azt hiszem, passzív rezisztenciát hirdetek. Lehet, hogy nem nagy veszteség, de addig nem kommentálok, amíg van captcha.
(Nem pereg le, dolgozunk az ügyön, rövidesen megszűnik a captcha, és marad a regisztrációhoz/bejelentkezéshez kötött kommentelés.)
Én védelmembe veszem az Amerika Kapitányt – nem rajongok a figuráért, de a film mégis meg tudta kedveltetni velem a karaktert. 🙂 Persze, azt nem értem, mit keres a listán, de ettől függetlenül kellemes csalódás volt számomra. Nem forgatja ki a zsánert az alapjaiból, de szerintem igen is, érezni rajta a szívet.
Hibák ide vagy oda, számomra egy kicsit jobban meg is állta a helyét filmként, mint az X-men páratlan részei, és egy halvány fokkal erősebbnek éreztem a retrót, mint az általam szintén kedvelt First Class terén. 🙂
Viszont A trónok harca sorozat nekem nem jött be, pedig pár változtatás amúgy kifejezetten jól esett. Ez az első évad, miután meghallottam, mit műveltek Stannisszal, a másodikba bele sem kezdtem. 🙁