SFmag

Különös, nyugtalanító, szemtelen könyv ez. Nem elég, hogy az arcunkba vágja, hogy nincs jövőnk (mert hogy azt éljük, illetve már feléltük, illetve nem érdekel senkit sem), ezt fejfárasztó adattengerrel és a posztmodernt megszégyenítő stílusban teszi. Beszippant, megrágja a szürkeállományunkat, mi meg csak nézünk, mint szegény Neo a Nabukodonozoron, amikor kiderült, hogy a programozásnál is van rosszabb létforma. A Damage Report nem a kék kapszula, de kétségkívül egyike a sokféle kék kapszulának. Figyelem, a most következő ismertetőt néha a nyugalmat is megzavaró idézetek szakítják meg!

„Nekünk meg, polaroidfotópillanat, ráeszmélés a valóságra, akár tápfolyadékban ülünk, akár Battonyaalsó (a kettő között csak annyi a különbség, hogy a pörköltes-bécsis pizzát utóbbi esetben rágni kell), láthatóan egészen kurvára mindegy.”

Bari Máriusz könyvére a közhellyé koptatott hiánypótló kifejezés illik. Írni már mifelénk is írtak a jövőről, a Damage Report azonban egy keserédes szembesítés a múlt nagy látomásaival és a valóság sivatagával.

A könyv elsősorban brit futurológusok nagyívű elképzeléseire reflektál, amelyben a szakemberek a 2006 és 2012 közötti időszakot próbálták belőni. A szöveg erőteljesen azt sugallja, hogy konkrétumokat nem, trendeket viszont annál inkább eltaláltak. Az átlagolvasó meglehetős döbbenetettel értesül megannyi találmány és tárgy és módszer meglétével, igaz, ezeket még nem szabad a TESCO Expresszben keresni, mivel még nem kaptak polcot, és sokszor habókos elmeroggyantak kóbor ötleteinek tűnnek csupán. Mégis, az elképzelt jövő majdnem olyan, ahogy ők akkor, régebben elképzelték, és mégis teljesen más.

„…a British Telecom Technology Timelinejának 2020-as prognózisa (érthető módon) közhelyes és a sci-fi irodalom alapfelvetésétől bűzlik: abból extrapolálok, ami most van, kihagyom az összes vad ötletet és megpróbálom kitalálni, hova halad tovább a fejlesztői hajlandóság meg a piaci direktíva.”

A Damage Report a hivatalos, tehát pénzért elkészített jövendölések után egy igen izgalmas (már ha addig nem lett volna szívdobogtatóan az) fejezetben mutatja be szerzőjének futurológiai jóslatait, ahol a jövőképek többsége egy végletesen széttört, vágyait-kívánságait azonnal kiélő emberiség baljós képét vetíti elénk – sőt, azt állítja: ez van, skacok; 34-es szabály. Mindeközben túléltünk eddig rengeteg, előre beharangozott világvégét (ugye emlékszünk még a Y2K rövidítésre?), úgyhogy van remény, de minek, kérdezi széttárt kézzel.

A könyv felétől egy alapos fejtágításban lehet részünk: megismerjük a cyberpunk mozgalmat, legfontosabb alakjait, az elveket, a teóriákat, és az arra épülő popkultúrát. Bari Máriusz itt egy kicsit visszavesz a Damage Report fölött eddig sötét ködként lebegő cinizmusból (vagy realizmusból, csak tőlünk függ, miféle fél pohár víz ez), és szinte lubickol a cyberpunk kultúrában. Amúgy teljesen igaza van: ez volt a science fiction irodalomtörténet utolsó nagy dobása eddig, az az irány, ami – ellentétben az Új Hullámmal – nem a mainstreamet másolta, hanem újat gyűrt össze az eddigi, jól ismert elemekből, amit azután már a mainstream is fehér kesztyű és fémcsipesz nélkül kézbevett. Igen, a cyberpunk gondolkodók látták előre, hogy egy szép nap az utcára se megyünk ki oprendszer és 3G nélkül, aki meg igen, arról már régóta tudjuk, hogy beszorult a múlt egyik időbuborékjába. Hihetetlen alapos itt az író. A nyolcvanas-kilencvenes-nullás évek meghatározó filmjei mellett szóba kerül a magyar, a francia, és – természetesen –  a japán cyberpunk is, sőt, egy klassz zenetörténeti résszel is tovább tölthetjük implantátum nélküli agyunkba az infókat. (Tegye föl a kezét, aki tudta, hogy van olyan zenei irányzat, hogy Nintendocore!)

„A világ mindenesetre köszöni, nagyon jól rátalált a maglevsebességre, minden olyan tempóban fejlődik, hogy a kollektíve megálljért üvöltünk, legyen világvége, jöjjenek idegenek vagy alakuljunk át transzhumanista gömbökké, csak ne legyen még egy évünk, amikor minden csak történik de semmi sem lyukad ki sehová, csak Facebook kvízek vannak, lolcatek meg sarokban hányó tinédzserek.”

Ha semmi mást nem tanulunk, Bari Máriusz egy külön, a könyv fő csapásirányától kissé idegen fejezetben magyarázza el, hogyan kell adminkodni a Facebookon, lám, ez az unortodox könyv hát mégis megéri az árát, mondhatná az eddigiektől magára kereszteket hányó, clarkista-asimovista, régen-minden-sci-fi-jobb volt-ot valló, kortársakat elvből és nyelvtudás hiánya miatt nem olvasó olvasó.

A Damage Report egyediségét nem csak a benne felhalmozott információmennyiség adja. A szerző ezt a torkunkon savban és kávéban áztatott mondatokkal nyomja le. A szöveg helyenként nagyon is posztmodern, kikacsintások, idézetek, elkalandozások jellemzik, de teljesen követhető és ironikus módon. A könyv margójára írt kulcsszavak és szellemes riposztok még gazdagabbá teszik az anyagot. Lehet, hogy sokszor nem értünk vele egyet, kötözködünk egy-egy író, film megítélésén, de elkezdünk gondolkodni a cyberpunk múltról, a jelenről meg a jövőről. Arról, hogy mi a szubkultúra és mainstream viszonya, hogy az ember „honnan ember és meddig állat”, hogy mik az értékeink és mit tartunk fontosnak, hogy mifelé megyünk, és hogy csattanva vagy kacagva fogunk-e földetérni.

Átrágjuk magunkat az egy-két sajtóhibán, az összetett szavak rengetegén, ismétlésen és lemaradt lábjegyzeten (mert a szöveg nemcsak oldalirányban, hanem lefelé is bővül), és rájövünk, hogy folytonos paradigmaváltásban él(t)ünk, de közben csillogó szemmel néha olyan boldogok voltunk, hogy ezt észre sem vettük.

Utóirat és szerény javaslat: minden wannabe magyar science fiction írónak kötelező olvasmánnyá tenném ezt a könyvet. Azért, hogy mielőtt teljesen elégedett lenne szerinte ütős kis ötletével, először merüljön el a jelen futurisztikus dolgaiban, hogy azután magasabbra tegye a mércét, és ne pazarolja az időnket a hatvanas évek esztétikjára. Csak szóltam, csupa barátsággal és jóindulattal.

„Az a hipotalamuszkarcoló forradalom, amiből a generációnk lelkesedése, életereje és álmai születtek, lecsengett jó egy évtized alatt. A huszonegyedik század forradalmai, persze, ugyanúgy léteznek. Csak egy hétig tartanak. Jó esetben. Megrágjátok, lájkoljátok, bérelitek, pluszegyezitek, széttrolloljátok, megveszitek, hazaviszitek, ráveritek, fel a blogra, belájkoljátok, pluszegyezitek, jöhet a következő forradalom.”

További információk:

• A könyv minden oldalán QR-kód található, nem véletlenül.
• A könyv saját honlapja itt elérhető.

Hozzászólások

hozzászólás