A 47. Nebula-díjkiosztó hétvége, 2012. május 17 és 20. között kerül megtartásra az USA-beli Arlingtonban, és megpróbáljuk ismét kicsit közelebb hozni számotokra a díjért induló írások egy részét. Elsőként a Novelette kategóriával (a novella és a kisregény közötti), vagyis a 7500 – 17500 szó közötti művek, az elbeszélések kategóriájáról írunk. Ugyanazt a skálát használtuk, amit még évekkel ezelőtt dolgozott ki szerkesztőségi tagunk, Bécsi József, alias orka, és amelyet a Zsoldos- illetve a Hugo-díjra jelölt művek értékelésénél alkalmaztunk tavaly:

10. Mesterien megírt, korszakalkotó, szinte hibátlan alkotás.

9. A zsáner meghatározó, irányadó írása.

8. Kiemelkedően hatásos és ötletes mű, emlékezetes élmény.

7. Jól megírt, igényes alkotás

6. Kellemes olvasmány, határozottan pozitív összhatással

5. Az átlagosnál némileg jobb, olvasmányosabb mű.

4. Az átlagosnál kevésbé kidolgozott, nem túl olvasmányos írás.

3. Komolyabb hibákkal és hiányosságokkal küszködő írás.

2. Alapvetően rosszul, gyengén kivitelezett, sablonos mű.

1. Különösen erőtlen és ötlettelen alkotás, amely kellemetlen emlékeket hagy.

A Nebula-díj elbeszélés kategóriájában jelölt művek a következőek (a címekre kattintva ti is elolvashatjátok őket. Kíváncsian várjuk, hogy Nektek, melyik tetszett a legjobban):

Rachel Swirsky: Fields of Gold (Eclipse 4, Tor.com)

Brad R. Torgersen: Ray of Light (Analog)

Ferrett Steinmetz: Sauerkraut Station (Giganotosaurus)

Charlie Jane Anders: Six Months Three Days (Tor.com)

Katherine Sparrow: The Migratory Pattern of Dancers (Giganotosaurus)

Jake Kerr: The Old Equations (Lightspeed)

Geoff Ryman: What We Found (Fantasy and Science Fiction)


Brad R. Torgersen: Ray of Light

Az Analogban megjelent elbeszélés egy vízalatti posztapokaliptikus történet. Valamikor a nem túl távoli jövőben idegenek érkeznek a Naprendszerbe, és mesterkedéseik révén drasztikusan lecsökken a Földre jutó napfény mértéke. A modern jégkorszak elől a befagyó óceánok fenekére menekül az emberiség maradéka, ami néhány tucat vízalatti bázist jelent csupán. A leköltözés után néhány évtizeddel kezdődik a novella, amikor az első generáció, mely soha nem látta a Nap fényét, lassan fenőtté érik. Egy ilyen kamaszlány a főhősnőnk, Jenna is. Egy napon eltűnik eddigi otthonáról, a hatos számú bázisról. Édesapja, aki a történet elbeszélője, a keresésére indul. A keresés alatti visszaemlékezéseiből ismeri meg az olvasó az óceán mélyi exodus körülményeit, Jenna születését, első kérdéseit az elveszett fenti világról. Végül az apa talál egy rég elhagyott, elárasztottnak hitt állomást…

Jó kis, hangulatos történet ez, egyértelműen helye van ebben a mezőnyben. Azok közé a novellák közé tartozik, amiket pillanatok alatt befalunk, de amelyekre később sokáig emlékszünk.

7/10

Geoff Ryman: What We Found

Kizárólag nyomtatásban olvasható, a Fantasy and Science Fiction hasábjain.
Az elbeszélés főszereplője, Patrick, egy nigériai joruba tudós, aki a Lagosi Egyetemen kutat a skizofrénia örökölhetősége és az életünk során elszenvedett stressz kapcsolatáról. Ő egyben a történet narrátora is. Megtudjuk tőle, hogy épp házasság és gyermekvállalás előtt áll, és megismerjük ezzel kapcsolatos félelmeit. Fokozatosan feltárul előttünk egy furcsa gyerekkor, ahol egy őrült apa és egy skizofrén nagymama állandó lelki terrorja alatt nőtt fel négy testvér. A folyamatos lerongyolódás története ez: ahogy az apa egyre inkább veszti el az eszét, úgy kerül egyre rosszabb anyagi és lelki körülmények közé a család, ami mindennek ellenére összezár a külvilág előtt. Patrick és egyik testvére dacszövetséget köt, hogy felnőtt korukban az őrület ellen fognak küzdeni, a maguk módján.  Patrickből szép lassan az a kutató válik, akinek a történet elején megismertük, míg testvére a családi hagyományokat követve elveszíti az eszét.

Ha pusztán irodalmi kvalitásait, a szöveg minőségét nézzük, akkor talán ez a legerősebb mű a mezőnyben. A szerző által teremtett karakterek emberiek és szerethetőek, még az őrült apa irányában is érezhetünk szimpátiát. A hányattatott sorsú család mindennapjainak bemutatása is szívbe markoló. Sajnos az író által behozott sci-fi tematika (a megfigyelések hatása a megfigyelt törvényszerűségekre) bár nagyon érdekes, valahogy nem passzol ebbe a történetbe, és kicsit felborítja a történet egyensúlyát. Ennek ellenére egy érdekfeszítő és gondolatébresztő elbeszélést olvashattam, a „vagy utálom vagy imádom”-kategóriából.

6,5/10

Rachel Swirsky: Fields of Gold

Rachel Swirsky még csak harminc éves, de már van egy Nebulája, és nevezték többek között Hugóra és Theodore Sturgeon díjra is, mind a rövidebb próza területén. A Fields of Gold egy érdekes és nehezen besorolható írása, mely kellemes érzéseket hagy az olvasóban.
A történet a főszereplő, Dennis halálával kezdődik, aki egy, az ő tiszteletére tartott buliba csöppen. A partin korábban elhalálozott ismerősei és szerettei mellett fiktív és történelmi személyekkel is találkozik, többek között Nagy Sándorral (aki éppen Dennis néhai nagynénjének udvarol), és fiatalon meghalt egykori szerelmével. Ahogy Dennis lépésről lépésre megismeri a túlvilág szabályait, úgy derülnek ki fokozatosan életének és halálának körülményei. A halottak nagyon is emberiek, és még halálukban is a boldogságot keresik. A túlvilág pedig egyfajta keveréke Mennynek és Pokolnak, ahol mindazonáltal létezik megváltás, és létezik második esély. Csak rajtunk múlik, hogy meg tudjuk-e ragadni ezt az esélyt.
Nem az intellektusra, hanem inkább a tudatalattira hat. Kifejezetten tetszett, pedig semmi különös. Talán ezért jó a szerző?

6,5/10

Charlie Jane Anders: Six Months, Three Days

Rendhagyó szerelmi történet két fiatalról, akik látják a jövőt. Judy és Doug már első találkozásukkor tudják, hogy hat hónap és három nappal később végleg szakítanak, és összetörik egymás szívét. Ennek a fél évnek a kivonatát kapjuk a novellában, néhány rövid epizódon és pár felvillantott édes-szomorú életképen keresztül. A főszereplők az utolsó pillanatig küzdenek az eleve elrendelés ellen, de végül legyűri őket az elkerülhetetlen.
Az érdekes alaphelyzeten túl a narratív módszer is említésre méltó: egyfajta dokumentarista-visszaemlékező stílus, amely éles ellentétben van a szerepők állandóan a jövőt firtató dialógusaival.
Őszintén megvallva nem ismertem Anders munkásságát, ezért utánanéztem a novella olvasása előtt. Miután megtudtam, hogy transzszexuális, kicsit megijedtem, nehogy a PC jegyében a gyengébb minőség kerüljön előtérbe. Nos, itt nem erről volt szó, egy nagyszerű és erős írást olvashattam, mely kellemesen keserédes, és ami igen  jó eséllyel indul a Nebuláért.

7/10

Jake Kerr: The Old Equations

A novella egy meglehetősen sokszor körüljárt témát gondol újra, az iker-paradoxont. (Vagy űrhajós paradoxont, ha úgy tetszik.) James első intersztelláris űrhajósként relativisztikus sebességgel távolodik a Földtől. Felesége, Kate epedve várja vissza a tíz éves küldetésről férjét. Kettejük, illetve a földi irányítás rádióbeszélgetéseiből áll össze a sztori. Ami különlegessé tehetné a történetet, az az alap premissza. A novella valóságában Einstein jelentéktelen figura volt, akinek elméletei soha nem érték el a tudományos világ ingerküszöbét. Így amikor az idődilatáció miatt egyre nehezebbé válik a kommunikáció, szép lassan rádöbbennek, hogy valószínűleg soha többé nem látják már egymást.

Tulajdonképpen egy szép történet Jake Kerr elbeszélése, de ebben sokkal több volt. Ha túl tudjuk tenni magunkat egy olyan világ létezésén, ami űrhajókat küld idegen csillagokba, ugyanakkor nem ismeri a relativitást, akkor még mindig ott van a repetitív és unalmas stílus, és a hiteltelen karakterek. Kár, mert az alapfelütés jó kis karakterközpontú történetet sugallt.

Nem rossz, de egy Nebulára jelölt műtől sokkal többet várnék.


5/10

Ferrett Steinmetz: Sauerkraut Station

„A farm, ahol élünk” egy űrállomáson. Ez így akár unalmasan is hangozhat, mégsem az. Lizzie, a főszereplő, hármasban él édesanyjával és nagyanyjával a családjuk által generációkkal ezelőtt alapított állomáson. Napjaik állandó munkával, boldogságban telnek. Minden negyvenhetedik napon gyertyát gyújtanak Lizzie apjáért, akinek szkafanderes holtteste ilyenkor lebeg el az állomás üvegfalai előtt. Furcsa, de mégis idilli képet kapunk életükről. Otthonuk két ellenséges nagyhatalom határterületén fekvő rendszerben van, ezért amikor kitör a háború, Lizzie-t és családját egyre inkább magával sodorja az emberi butaság és kegyetlenség áradata. Fájdalmas döntéseket kell hozniuk, hogy emberek maradhassanak az embertelenségben.

Mindenkinek ajánlanám ezt az elbeszélést, rám nagy hatással volt. Egyszerre intelligens, jól kitalált, ugyanakkor megható és vicces. Egyszerre filozofikus mű a háború természetéről, illetve egy kamaszlány fejlődéstörténete. Nálam ő a befutó.

8/10

Katherine Sparrow: The Migratory Pattern of Dancers

Egy meg nem nevezett, nem túl távoli jövőbe visz minket Katherine Sparrow története. A Földön már nem nagyon találni madarakat, vándorlásuk, táncuk már csak az emberekben élnek tovább. Josiah, akinek E/1. elbeszéléséből kibontakozik a történet, egyike azoknak a különböző madárfajok génállományával beoltott egyéneknek, akik az ősz közeledtével biciklire szállnak, és akár a madarak, vándorútra indulnak. Társaival nemzeti parkról nemzeti parkra járnak, és az ott egykor honos madárfajok táncait adják elő gazdag turistáknak. Josiah minden egyes tánccal egy kicsit veszít emberi mivoltából, és közelebb kerül a benne lakozó Madárhoz. Ám ekkor egy baleset miatt sorsa más fordulatot vesz.

Zavarba hozóan furcsa történet. Végig az volt az érzésem mintha egy bicikliőrült ornitológus lázálomszerű, de azért élvezhető írása lenne. Mint kiderült, az írónő főállásban valóban madarakkal foglalkozik, és lelkes kerekes. Kiváncsian várom újabb, eltérő témájú műveit.

6,5/10

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon