SFmag

Kevés nagyobb áldás van az internet előtt pár percet elütni vágyók számára, mint a TED konferenciák  (Technology, Entertainment, Design) előadásaiból készült videók megtekintése. A legújabb macskás videó vagy a huszadszorra hallgatott sláger helyett most tanulhatunk valamit, sugallja az oldal, és ebben még akkor is van valami, hogyha a csillogó szemű előadók sokszor magyar nyelvű felirattal is elérhető prezentációi csak felvillantanak egy-egy ötletet.

Részletesebb kifejtésre nincs idő, a jövőformáló gondolatot gyorsan el kell adni, és valljuk be, ez kényelmes is – nem kell a részletekkel foglalkozni. Három éve Rachel Armstrongon volt a sor, hogy hét és fél percben összefoglalja; hogyan változik a jövő építészete, és hogyan fogják a protosejtek – protocells: egyfajta primitív mesterséges sejtek, vagy biorobotok – megmenteni a süllyedő Velencét.

A protosejtek még nem mentették meg a várost, de szerencsére a TED-nél is rájöttek arra, hogy egy-egy témában több van, mint ami nyolc percben elfér. Meglovagolva a cikknek-hosszú-de-könyvnek-kevés olvasmányok hullámát, e-könyvkiadásba kezdtek. Ezek az együltőre kivégezhető kötetek még mindig nem érik el egy doktori terjedelmét vagy részletességét, de sokkal többek az előadás leiratának kopipésztjénél. Még mindig inkább kiindulópontok, linkekkel, mérsékelt multimédiával, mint teljes értékű tudományos ismeretterjesztő művek, de sokkal árnyaltabban képesek átadni a szerző mondanivalóját.*

Ha a modell jól működik, akkor olyan könyvet kapunk, mint a Living Architecture. Egy rövid bevezető tisztázza, mit is ért a szerző az élő építészeten, hogy miként válhat a jövő a mechanikus, rigid épület-gépek halmazából egy, a szerves életet imitáló, környezetével kapcsolatba lépő, arra reagáló, szintetikus élőlénytársulássá.

Az alapelveket azután (az általa is kutatott) protosejtek és jövőbeli felhasználásuk kifejtésével részletezi. Újból megtudjuk, hogyan mentsük meg Velencét, most már részletesebben és egy kicsit érthetőbben. A környezettel való kommunikációt illusztrálandó bemutatja a Hylozoic Ground projektet, ám sajnos ami hiányzik, az pont az illusztráció. Egyetlen fénykép nem tudja átadni, miről szól a mindennek érzékelőképességet tulajdonító ókori filozófiai irányzat újragondolása a modernkori anyagokkal, fénnyel, és sejtkémiával, hogy valóban milyen látványt nyújt a hilozoikus tér. Mentségére legyen szólva, ezt kellett volna szavakba foglalnia:

A fenti technológiák alapjai már léteznek, ez a rövid bevezető pontosan elég arra, hogy tudjuk, milyen kulcsszavakra figyeljünk, mi az, ami – a szerző jóslata szerint – pár éven belül ugyanolyan megszokott lesz, mint a papír- vagy üvegbeton.

Sajnos azonban a kötet, annak ellenére, hogy csak húszezer angol szónyi szöveg kellett volna bele, nem hibátlan. Pontosabban belekerült egy zárófejezet, ami összhangban van a köteten végigvonuló gondolattal, nevezetesen hogy a tavaly márciusi Japán katasztrófa a hagyományos építészet elkerülhetetlen kudarca, és a tragédia mellett egy óriási lehetőség egy új típusú újjáépítésre. Ám azzal, hogy a javarészt még csak tervezőasztalokon vagy demo-animációkon létező technológiákból extrapolál egy fél évszázaddal távoli jövőbe, elveszti hitelességét. Ráadásul itt, ahol igazán science fictionba vált a történet, veszti el azt a varázsát, amiért tudományos fantasztikumot olvasunk. Az előző oldalak agypezsdítő ötletkavalkádja helyett mintha egy másodvonalbeli nyolcvanas években készült sci-fi filmbe csöppentünk volna, átlátszó műanyagburkokkal és megmenteni való aranyos leánykákkal.

Ezt leszámítva a Living Architecture kényelmesen befészkeli magát a tudományos ismeretterjesztés, a futurizmus és a sci-fi közti résbe, és egy inspiráló, gyorsan elolvasható olvasmánnyal gazdagítja (virtuális) könyvespolcunkat.

*Már ha van mit árnyalni rajta. Vásárlás előtt nagy segítséget nyújthatnak a Download the Universe kritikai oldal írásai, a fenti kötetről például ezt írták.

További információk:

Minden, amit tudni akarsz a TED-ről

Hozzászólások

hozzászólás