Ugyan az Egyesült Államokban négy évet kellett várni A Szél neve folytatására, a kései hazai megjelenésnek hála a magyar olvasók alig több mint egy évet után már olvashatják A bölcs ember félelmét, a Királygyilkos krónika második kötetét. Rothfuss alapos munkát végzett és a második kötet még az előzőnél is vastagabb lett, közel 1000 oldal. Az ismertető spoilereket tartalmaz az első részből, így kéretik ennek megfelelően olvasni.
Általában a kritikáimban a belbecs ismertetésével kezdem, de most muszáj vagyok kitérni a könyv külsejére. Számomra gyakorlatilag tökéletes a megjelenése. Vastag, keménytáblás kötet, jó minőségű papírral. Alapvetően nem szeretem a védőborítót, de ez valahogy mégis tetszik, nem is beszélve arról, hogy a borítófestmény mind a könyvet, mind a védőborítót díszíti.
Ami a tartalmat illeti, Rothfuss kiválóságát számomra az bizonyítja, hogy alig 10 oldal után úgy éreztem, mintha tegnap tettem volna le az előző kötetet. A könyv legnagyobb részét továbbra is Kvothe elbeszélése teszi ki saját múltját illetően, míg a jelenkori rész a Jelkő fogadóban az első ill. utolsó néhány fejezetre valamint a közjátékokra korlátozódik.
Ha a trilógiát egy háromkötetes fejlődésregénynek fogjuk fel, mely a tipikus „hős” útját igyekszik feltölteni új tartalommal, az első könyv a tanulás időszakáról szólt, miközben több helyen új színt és némi realizmust vitt a „varázslóiskola” kissé megfáradt toposzába. A második könyv ezzel szemben már a „hős küldetése” témát öleli fel, így ennek megfelelően legnagyobb része az Egyetemen kívül játszódik és gyakorlatilag két hosszabb „mellékküldetést” foglal magába: Kvothe patrónuskeresését és az Eld vadonjába történő utat. Noha ezek érdekesek és könnyedén fenntartják az olvasó figyelmét, a főszál gyakorlatilag eközben alig halad előre. Keveset tudunk meg a Chandrianról és a trilógia címadó királygyilkosságának mindeddig se híre, se hamva. Bosszantó továbbá a logikátlanság, mikor Kvothe Vintasba utazik. Állítólag kirabolják, de a drága tok miatt is feltűnő koboza megmarad. Kiemelendő viszont a tündérvilág bemutatása és Felurian jellemábrázolása, mely egyedi és rendkívül hangulatos lett.
Ami a lelki fejlődést illeti: Kvothe továbbra is az egyetlen nézőpontkarakter, kivéve a jelenkorban játszódó részeket. Más kérdés, hogy függetlenül attól, min ment át, nekem még mindig túl éretten gondolkodik, ill. cselekszik egy alig tizenhat éves fiúhoz képest. Sokoldalúságát és tehetségét még mindig remekül ellensúlyozzák anyagi problémái, és annál érdekesebb a kontraszt jelenkori önmagához képest. Olyannyira, hogy az zárófejezetek olvasásakor már az a kétség is megfogalmazódott bennem, hogy Kvothe-e a fogadós egyáltalán? Akárhogyis, sok izgalom marad a harmadik kötetre. A többi mellékszereplő többsége továbbra is érdekes és könnyen megjegyezhető, egyik kedvencem Elodin névmester.
A szövegben rengeteg a szójáték, rövidebb dalocskák, de a legszebb mégis az írásmód maga: követhető, egyszerű, de nem egyszer ennek ellenére költői. A magyar fordítás szerintem jól sikerült, noha néha a kelleténél kissé archaikusabb lett a szöveg. Zavaró továbbra is, hogy több dolog, pl. az Egyetem épületei, megtartotta angol nevét, ami így megtöri a szöveg egységét. Sok más műhöz hasonlóan itt sem tetszik a falusiak beszédének fordítása.
Összefoglalva A bölcs ember félelme egy kiváló regény , mely bátran pályázhat 2011 legjobb olvasmányélményének címére. Ritkán érzem azt, hogy már abba kellene hagyni az olvasást, „csak még egy fejezetet elolvasok”. Összehasonlítva viszont az elvárásaimmal, hogy mit szerettem volna kapni a kötettől, kissé sötétebb a kép. Úgy érzem, hogy minden erénye ellenére csak egy hosszasabb mellékszál-halmaz a regény, a központi szál vajmi keveset halad előre. A harmadik könyv azonban jó eséllyel nagy dobás lesz. Egyelőre a „Doors of stone” munkacímet viseli és nem tudok nem gondolni az Archívum alatt található ajtókra. A megjelenési időpont bizonytalan, erre a kötetre is jó öt évet kellett várni, noha elméletben eredetileg Kvothe története egy könyv lett volna, amit kinőtt. Bármikor is jöjjön, én már nagyon várom.
Hasznos linkek:
Két interjú az amerikai megjelenés utáni hetekből
Érdekességek
- Rothfuss nyilatkozta, hogy ezzel ugyan le kívánja zárni Kvothe történetét, de a későbbiekben szívesen visszatér majd a világra, mert sok mesélnivaló akad még más érdekes karakterekkel.
Hozzászólások
[jakirte_jak_cyr további írásai]
„Rothfuss nyilatkozta, hogy ezzel ugyan le kívánja zárni Kvothe történetét, de a későbbiekben szívesen visszatér majd a világra, mert sok mesélnivaló akad még más érdekes karakterekkel.”
De ez nem a Wise Man’s Fearre vonatkozik, igaz? Hiszen az abszolút nem lezárása semminek, kell még lenni legalább egy résznek.
Nekem amúgy nagyon mások voltak a bajaim a könyvvel, mint a kritika szerzőjének.
justin: Még lesz egy rész, mivel trilógiáról van szó, ahogy a kritikában is le van írva: „A harmadik könyv azonban jó eséllyel nagy dobás lesz. Egyelőre a “Doors of stone” munkacímet viseli…”
Én még csak az első regényt olvastam, de én ott is azt éreztem h szinte sehová se haladtunk, mikor letettem a könyvet. Senkiről nem tudtunk meg szinte semmit (a végén Denna karaktere bontakozott ki kicsit jobban), szinte egyik esemény se következett be, amiről Kvothe a fogadóban beszél (pl h kirúgják az egyetemről, pedig számtalanszor alkalmat ad rá). Ennek ellenére a végén mind a visszaemlékezésben, mind a jelenben beindulnak a dolgok.
Jó volt ez a regény de a nindzsaképzőnél(meg a tündér-kurvánál is) már kezdett unalomba fordulni, plusz a végén túl sikeres lesz Kvothe az egyetemen tele van pénzzel és hasonlók.
Kvothe szerintem túl sikeres már régóta. Unalmas táp.
Van viszont pár jó vonulata a regénynek, pl. a beléágyazott sztorik (fiú és a Hold), meg a szerelmi szál, amiben Rothfuss önmagát megtagadva hajlandó volt VALÓDI hendikepet adni hősének. A szerelmi szálért lehet, hogy tovább is olvasom (mert azért aligha, hogy megtudjam, hány versenyszámban lesz még Kvothe a világ legjobbja).
Én nem nagyon hiszek abban, hogy ez csak trilógia lesz. Rothfuss kb olyan fürgén halad előre a történettel, mint GRR Martin a magáéval 😀
Szerintem ez egy nagyon értelmes, lekötö és elgondolkodtató fantasy ami valahogy mégis valóság érzését keltette bennem. Egy dolgot viszont nem nagyon értek, de biztos hogy tudnom kéne: hogyan kapcsolódik a cím a történethez?