Folytatjuk az idei kedvenc olvasmányok bemutatását, kiegészítve tévésorozatokkal is.
Kleinheincz Csilla (Hanna)
Az idei év felfedezettje számomra egyértelműen Ian McDonald volt. A The Dervish House-ról írtam a Hugo-héten: tetszett a felépített, jövőbeli Isztambul, amely minden fantasztikus elem dacára mélységesen valóságosnak tetszett, legalább annyira, mint az „igazi”, amikor ott jártam (sőt, még inkább, mert egy turista nem lát ennyi réteget). Viszont McDonald korábban, a Desolation Roaddal hódított meg, amely nem más, mint a Száz év magány a Marson: gyönyörű, grandiózus, egyszerre varázslatos és modern. Nem lehet nem szeretni azt a Marsot, amelyiken mechák harcolnak a háborúban, ugyanakkor az embert az ördög hívja ki biliárdpárbajra… Ezek után McDonaldtól mindent el akarok olvasni. Az Ares Express lesz a következő.
A másik fölfedezés az Alexandra és a teremtés növendékei volt. A borító, a cím és a fülszöveg mind azt sugallták, hogy nem nekem való, de szerencsére nem hallgattam rájuk. Nagyon hiányzott már nekem a jó értelemben vett kelet-európai fantasy, és ettől a könyvtől megkaptam: ötletet, hitelességet, realitást és szürrealitást egyaránt. Nagyon remélem, hogy a szerzőpárostól még olvashatunk magyarul. Itt írtam róla.
***
Idén sok jó könyvet olvastam, és most gondban vagyok, hogy ha három címet emelhetek csak ki, mi legyen a harmadik. Mert mondanám Charles Yutól a How to Live Safely in a Science Fictional Universe-t, Daryl Gregorytól a Raising Stony Mayhallt, Cat Valentétől a Deathlesst, de hatni talán mégis Ursula K. Le Guin: The Birthday of the World című kötete hatott rám leginkább. Le Guin remek regényeket írt, de véleményem szerint novellistának még remekebb, amint azt a Changing Planes című kötetével már bizonyította. A The Birthday of the World társadalmi kísérletei érdekesek, elgondolkodtatóak és olyan szemüvegeket emelnek le az olvasó orráról, amikről nem is tudta, hogy léteznek. Ez a nagy írók varázslata: úgy megmutatni a világot, a gondolatainkat, az érzéseinket, ahogyan azokat ritkán látjuk, a tükörképre bámulva mégis megérezzük, milyen igazak.
(A regényről az SFmagon itt írtunk.)
Mladonyiczki Balázs (Jakyrte Jak Cyr)
Noha én gyakran olvasok angolul, örömteli, hogy mindhárom idei „kedvenc” elérhető magyarul is.
China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás és Armada
2011 legnagyobb felfedezettje számomra egyértelműen a brit író. Gyorsan beszippantott egyedi, több helyen bizarr világa, Bas-Lag, melyben tucatnyi faj és felfogás keveredik egymással, gyökeresen szakítva a zsáner sztereotípiáival. Eddig ő az egyetlen szerző, aki számomra tetsző módon keverte a mágiát és a technikát. A világ összetettsége mellett a hangulatot tudnám a művek értékei közt kiemelni. A pozitív összbenyomásban nagy szerepe volt a remek fordításnak is. Csak remélni tudom, hogy több könyve is megjelenik még magyarul.
Ismertető a Perdido pályaudvar, végállomásról itt, az Armadáról itt.
Joe Abercrombie: Az első törvény trilógia
Ugyan még csak az első két kötete jelent meg, egyértelműen emlékezetes marad számomra válogatásom második brit írója. Abercrombie-ban egyrészt azt szeretem, hogy sikerül új élettel megtöltenie a fantasy művek tipikus szereplőit /kiégett harcos, bölcs(nek tűnő) mágus, piperkőc nemes/ és legalább ugyanolyan sikerrel alkalmaz klasszikus helyszíneket, motívumokat (romváros, ősi ereklyék felkutatása, mágus-tanítvány ellentét). Mindezt remek humorral fűszerezve teszi, mely néha már-már túlzott szatirikus ábrázolásba csap át. És nem is írtam még Gloktáról…
Robin Hobb: A Látnok-trilógia
Ugyan csak a befejező rész kapcsolódik 2011-hez, de az első két kötet újraolvasása egyértelművé tette, miért is szeretem az írónőt. Hiteles, élettel teli, hús-vér szereplők, remek jellemábrázolás és a világ alapos kidolgozottsága tartozik a trilógia előnyei közé. Nagyon kevés klasszikus motívumot alkalmaz, azokat is átformálva, a világ részévé integrálva (elődök, mint ősi faj, Mesterség mint mágia), ezzel is biztosítva egyediségét. A legjobb a művekben mégis a főhős, Fitz története, és olyan konfliktusokkal terhes, melyekkel talán mindannyian találkozunk.
Még kiegészíteném egy negyedik szerzővel, Greg Keyesszel, akinek szintén idén fejeződött be egy sorozata, A váltott isten gyermekei. Akkor jöttem rá, hogy ez az író tud valamit, amikor néhány fejezet után megkedveltem a főszereplőket, a meggondolatlan Perkart és a cserfes Hezsit. A másik kiemelendő pont az egyedi mitológia és mágiarendszer, mely számomra minta lett a szellemeket, istenségeket átölelő világépítés során.
Lőrinczy Judit (Jud)
Az SFmag tudomány szekciója visszaesett, és bizony, nem túl egyszerű érdekes, jó cikkeket összehozni a témában, én azonban ígértem egyet. Addig is a karácsonyi ajánlónkban emlékezek meg Jared Diamond Összeomlás c. könyvéről, amiben a szerző sorra veszi mindazon tényezőket, amik miatt nem fenntartható a világ – legalábbis abban a formában, ahogy most ismerjük. Nem vitatom, bizonyára van, akinek elmenne az életkedve, ha kézbe venné ezt a könyvet (mert a manapság divatos zombi-apokalipszisokkal ellentétben ez tényleg megtörténik, velünk), azonban a szerző bizakodó, amit mi sem példáz jobban, mint hogy amikor e lehangoló témát kutatta, közben számtalan egyetemen előadta és végül megírta könyvalakban, eközben úgy döntött, a feleségével vállal még egy gyermeket. Társadalmi SF íróknak különösen javallott kiadvány.
***
Bradbury-t nem tudom elégszer emlegetni, általában egy nagyobb dózist veszek be belőle, amikor az Agave Kiadó valamelyik antológiájára rávetem magam. Idén A villamos testet énekelemre kerítettem sort. Ha egyes történetekre már kevésbé vagy egyáltalán nem emlékszem, a hangulata, a „színeik” akkor is bennem maradtak. Ami pedig különösen bejött: A Mars elveszett városa (mert költőien szomorú és tele van ötlettel), A kastély rettentő lángolása (amit akár színre is lehetne vinni), A hideg szél, és a meleg (mert annyi minden van benne az írekről), Nicholas Nickleby barátja a barátom nekem is (lassú sodrásban gyermekkorról, fantáziáról, könyvek szeretetéről).
***
Amit pedig még kiemelnék, az nem papír formátumú, nem is könyv, hanem egy e-magazin, ráadásul ingyenes: a Clarkesworld. Szép, igényes, és ha átlag tíz kattintásból általában nyolc novellát el is olvastam, az elmond valamit, főleg, hogy angolul olvasva lassan haladok, ráadásul gép előtt ülve, monitoron – tehát ezer más teendő mellett – kaptam rá. Mostanában ugyan elhanyagoltam, de a Clarkesworld is olyan, mint Bradbury: újra és újra visszatalálok hozzá.
***
A nálunk Agymenők címen futó The Big Bang Theory újabb részeit feliratosan már meg lehet találni a neten, a sorozat kimászott az enyhe hullámvölgyből. A párbeszédek és az ötletek ismét sziporkázóak, ami azért meglepő, mert ugyan mit tudnak még kitalálni Sheldon Cooperről és társairól? Jót tett az új szereplő, a szintén különc (de másképpen különc, mint a többiek), Amy gyakoribb feltűnése, ugyanakkor az utóbbi (legújabb) részekben elmaradoztak az ismert sci-fi és fantasy filmek saját magukat alakító sztárjai (mint Katee Shackoff). Hackettel itt írtunk a sorozatról.
Annak idején, amikor először kezembe került Martin regényciklusa, arra gondoltam, ebből sosem készül sem film, sem sorozat, aztán tessék. Ehhez képest „simán” megoldották a hemzsegő szereplőket és a szerteágazó szálakat, és az egész olyannyira jól sikerült, hogy dráma kategóriában a legjobb tévésorozat címre jelölték a Golden Globe-on, Peter Dinklage-et pedig külön is, Tyrion Lannister alakításáért. Ami pedig ennél is jobb: 2012 áprilisában jön a Trónok harca következő évada. Reméljük, Martin megtáltosodik a sikerektől, és az „éppen csak befejezett” A Dance with Dragons után belevág a következő kötet megírásába…
A cikksorozat előző része: http://sfmag.hu/2011/12/27/az-sfmag-kedvencei-2011-ben-1-resz/
A sorozat további részei:
3. rész: http://sfmag.hu/2011/12/29/az-sfmag-kedvencei-2011-ben-3-resz/
4. rész: http://sfmag.hu/2011/12/30/az-sfmag-kedvencei-2011-ben-4-befejezo-resz/
Hozzászólások
[sfinsider további írásai]