A Frank Herbert életmű jelen darabja először 1966-ban jelent meg, a Dűne sikere után. Ebben az időszakban Herbertnek több könyve napvilágot látott, ezek közül pár magyarul is megjelent az elmúlt évtizedekben. A Szukits Kiadó eddig magyarul meg nem jelent könyveket kezdett el most kiadni. Ezek változatos témákat boncolgatnak, jelen regény például egy genetikus disztópia.
A történet a távoli jövőben játszódik. Az emberiség genetikailag tökéletesítette magát, a különféle enzimek és gyógyszerek bevitelével több száz évig is élhet egy átlagember. De csak élhet, ugyanis a társadalom merev kasztrendszerbe szerveződött. Ennek a csúcsán az optimberek állnak, akik kvázi örök életűek, de legalább is több tízezer évig képesek élni. De mint minden áldásnak, ennek a hihetetlenül hosszú életnek is megvan az ára: egyrészt sterilek, nem képesek szaporodni, másrészt a hosszú élet egyfajta apátiába dönti a legtöbb optimbert. Mindenesetre fenntartják a jogot, hogy uralkodhassanak az egyszerű emberek fölött. Ők szabják meg, kinek milyen hosszú élet jár, az orvosok kinek engedélyezzék a szaporodást és a különféle embriókat milyen módon metsszék meg, azaz módosítsák a génjeiket. Ebben a genetikai diktatúrában a legkisebb eltérés az optimberek akaratától magával vonja a pusztulást. Azonban bármennyire is igyekeznek, a rendszerben vannak ellenállók. És néha különös, már-már csodának beillő események is történnek.
Ilyen esemény következik be éppen a Durant házaspár gyermekével (vagyis itt még csak embrió): egy titokzatos, külső erő olyan hatást gyakorol rá, amitől a belőle kifejlődő embernek nem lenne szüksége enzimekre ahhoz, hogy évszázadokig éljen, és szaporodni is képes lenne. Ez pedig az optimberek világának végét jelentené, amit az uralkodók nem nézhetnek tétlenül. De az események váratlan fordulatot vesznek, amikor az embrióval foglalkozó génsebész hirtelen elhatározástól vezérelve nem pusztítja el azt. Ez egy olyan folyamatot indít el, ami gyökerestől megváltoztatja a jelenlegi rendszert, és talán reményt adhat az elnyomott milliárdoknak a felemelkedésre.
Előre le kívánom szögezni, hogy a Heisenberg szeme egy jó regény a maga kategóriájában. És hogy mi ez a kategória? Az én szememben ez a könyv egy ötvenes-hatvanas évekbeli paperback sci-fiként jelenik meg, futurisztikus épületekkel a borítón. El tudjuk képzelni, milyen könyvekről van szó. És első látásra a könyv be is váltja ezt az elvárást: tudósok a főszereplők, már-már isteni kisugárzású, kvázi-halhatatlanok, rendszer ellen lázadók, steril városkép, egyszerre szupermodern és a jövőben (egy része már napjainkban is) anakronisztikusnak ható megoldások. Ennek ellenére ez mégis az okosabban megvalósított, érdekes regények közé tartozik. Amivel kiemelkedik a tucat sci-fik közül, az egyértelműen a történet során felvetett gondolatok. Herbert nem először foglalkozik a hosszú élettel és annak hatásával egy társadalomra, a magyarul szintén megjelent Halandók és halhatatlanok központi kérdése is ez, de áttételesen megjelenik A Dűne istencsászárában is (igyekszem elkerülni a Dűne-ciklussal való összehasonlítást). Herbert azt vizsgálja, milyen hatása lehet a társadalomra a megnövekedett élettartam, a betegségek hiánya, a génmódosítás. Herbert optimberei a Földön maradnak, lemondanak a világűrről és minden nagyszabású tervről azért, hogy stabil rendszert hozhassanak létre. És lényegében erről szól a könyv: hogyan lehet kizökkenteni ezt a stabil rendszert nyugalmi állapotából. Herbert remekül végigviszi ezt a gondolatot. Így bár elsőre egy klasszikus „lázadós” történetre számítunk, a végére egészen mást kapunk.
Azonban bármennyire is igyekszik Herbert, ez a regény mégis csak egy jó értelemben vett „egyszerű sci-fi regény” marad, annak hátrányaival együtt. Ugyanis ez a rövid regény nem rendelkezik igazán jól kidolgozott karakterekkel. Persze valószínűleg nem is ez volt a cél. Herbert annyi figurát mozgat, hogy azok szükségszerűen csak felskiccelt alakok, akik ott és akkor azt cselekszik, mondják, gondolják, ami a történethez szükséges. Nincsenek nagy személyes konfliktusok. Kicsit olyanok ők, mint az atomok, amelyek ugyan hatnak egymásra, mégis inkább a nagy egészen van a hangsúly. Talán az optimberek és a feltűnő kiborgok, az emberi fejlődés két véglete a leginkább érdekes, ezek a szereplők mutatják a legnagyobb mélységet. Herbert nem alkalmaz egy központi alakot, akinek a szemén át látnánk a dolgokat, így nincs is kivel azonosulni. Még akikkel azonosulnánk is, azok sincsenek eléggé kiemelve, nem kerülnek közel hozzánk.
A Heisenberg szeme a gondolatok regénye. Egy érdekes felvetést körüljáró és több mellékes kérdést felvető könyv. Nem ez Frank Herbert főműve, sőt, de magán viseli Herbert kézjegyét. Mivel magyarul nem sok sci-fi jelenik meg, ezért mindenképpen ki kell újra emelni: ez a jobbak közé tartozik. Akit érdekelnek ezek a témák, vagy egy kis genetikai disztópiát akar olvasni, bátran kezdjen bele, nem fog csalódni.
Hasznos információk
- A regény először folytatásokban jelent meg a Galaxy magazin 1966 júniusi és augusztusi számaiban.
- A könyvet ugyan jelölték Nebula-díjra, de már az első körben kiesett.
- A magyar kiadás a Szukits Kiadó honlapján rendelhető.
Hasznos linkek
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
Nagyon jó írás, „elemzés”. Szinte azonnal megvettem, mikor kijött, mivel Frank Herbert a legkedvencebb szerezőm (mellette Martin a másik az itthon kevésbé és nem sokra tartott elismert műfajok közül).
Az index.hu fórumára a következőket írtam az elolvasás után:
„Nos, mielőtt megrendeltem volna , részben egy disztópikus és részben egy Gattacához hasonló történetet vártam, amit részben meg is kaptam, mégis nem feltétlen -sőt!- antiutópiát ábrázolt Herbert a művében, attól sokkal elembertelenedettebb. Míg egy disztópikus történetben bizonyos szempontból az emberi nem sötét oldalának mélységei mutatkoznak meg, itt valahogy rideg az egész környezet és a végkifejlet is.
Azoknak, akik azt mondták, hogy nem egy kimagasló Herbert-regény, igazuk volt. Tényleg egy gyengébben megírt regény, és azt kell, hogy mondjam kellően zavaros, nem is lehet teljes mértékben elsőre körülhatárolni, mit akart üzenni vele az író. Aki nagy várakozásokkal vág neki az olvasásnak, csalódni fog, és azoknak, akiknek ez az első Herbert-könyvük, lehet, hogy ezután messzire elkerülnék az író többi könyvét.
Pedig mennyi mindenről maradnának le, ismerve a hat Dűne, a Lélekvadász mélységét!
Miért érdemes elolvasni mégis a könyvet? Igaz, hogy egyáltalán nem mondanám keményvonalas science-fictionnek, inkább egy erősen „felsőközepesebb” változatának. Viszont mindenképp érdemes látni és figyelni Herbert kezdeti szárnybontogatásait, mert ebben a könyvben is felvonulnak azon tematikák csírái, amiket később oly előszeretettel tárgyal majd.
A regényben főleg a genetika kérdésköre jelenik meg, az élet változatosságának igénye, az, hogy mi lesz, ha ezzel szembemegyünk. Emellett itt is keményen górcső alá veszi a gépies gondolkodás veszélyeit, azt, hogy ez hová vezethet, szembe állítva ezzel a természetes embert, annak magasabb kvalitását. A vallási kérdéseknek itt csak nagyon halovány nyomait lehet észrevenni, kritikával a fétisek és bálványok, illetve a politikai vezetés fordított és torz hierarchiájának irányába.
A lezárás „természetesen” herberti, és még ha látszólag feloldozást is nyert a három faj (optimberek, kiborgok, emberek) közötti feszültség, és az emberi nem jóvoltából esetlegesen természetes irányt is vesz a világ jövőbeli útja. Azonban Herbert az utolsó sorával, ami egy kérdés, szembemegy az utolsó fejezetbeli megoldással, bemutatva annak továbbra is torz mivoltát, az utolsó sorig azt gondoltatván az olvasóval, hogy a feszültség feloldódott, ám ez csak a tényleges emberi nemre lesz igaz.
És pont ezért érdemes elolvasni, mert ebben az utolsó fordulatban meg lehet látni, hogy Herbert tényleg egy zseni, ami később még inkább kibontakozik életművében. Ha szűkíteni akarnám a mondanivalót, azt mondanám, és ez a legtöbb regényére és történetére igaz: kritika a gépiesedett gondolkodás, a technokrata és a mechanikus világszemlélet irányába, tehát mindazon dolgok irányába, ami „nyugati” és a mi világunk gondolati sémáit meghatározza, ezzel szembeállítva pozitívumként az ősi, archaikus természetes embert.”
___________
A Szukits szerencsére belefogott a Herbert-életmű kiadásába, a Tengeri Sárkány is jóra sikeredett, sőt, jobban tetszett, mint a Heisenberg szeme. Lassú folyású, rövid regény, de vannak benne érdekes gondolatok, főleg a magunkba zártság és az onnan való kiemelkedés lehetőségéről.
A következő tervezett regény a Panodra-cklus első kötete, a „Destination: Void”, amit már nagyon régóta várok.
Akik nem ismernék, nekik íme egy összefoglaló:
„Az Úticél ismeretlen c. könyv egy négy kötetes sorozat első regénye, amit Bill Ransom költővel együtt írt. Külföldön több névvel illetik a sorozatot: WorShip novels, Pandora (!) Chronicles vagy Destination: Void universe.
A sorozat négy részének címe:
– Destination Void
– The Jesus Incident
– The Lazarus Effect
– The Ascension Factor
A Wikis bejegyzést elolvasva a főbb tematikákat tekintve a Dűnéhez -vagy a Dosadihoz- hasonlóan szintén társadalmi, vallási, politikai és ökológiai jellegűek a „filozófiai” irányvonalak, mindezt majd a későbbiekben kiegészíti a Gaia-elmélet és a mesterséges intelligencia kérdésköre.
Bár csak a második kötetnél foglalják össze a „major themes”-eket, érdemes idézni a Wikiről (kiszínezem, aki akarja megnézi):
„The book deals with concepts such as Artificial Intelligence, worship, resource allocation, and religious violence. Clones and genetic engineering take up themes of racism. One of the major themes is leadership and how the values of leaders influence a society through the actions and narratives of a society’s leaders. There are echoes of Herbert’s exploration of the effect of greed on the leaders within a society and how greedy leaders will warp a society in order to consolidate their own power, a theme in the Dune books as well as The Dosadi Experiment.”
Kevesen tudják, pedig az imdb a kezdetektől és most már egy ideje a Wikis angol bejegyzés is megemlíti, hogy James Cameron az Avatar „nagyon egyedi” bolygóelgondolását -ahol a második kötettől fog játszódni elvileg (szintén csak, aki akarja, de igazából nem annyira spoiler)…
…The planet Pandora (!) itself with its non-human inhabitants (!) is another main character of the book, echoing a strong version of the Gaia Hypothesis. As the book progresses, the reader discovers that the kelp, the hylighters, and other creatures of the planet appear to be linked into a large entity with a shared consciousness, Avata (!)…
…Frank Herberttől merítette (helyesebb lenne azt modnani: csente el már-már a pofátlanság határát súrolva – természetesen senki ne kékmacska navikra gondoljon :P).
Az előzetes véleményem az, hogy egy olyan tartalmas és összetett regényfolyamot vehetünk majd a kezünkbe, mint a Dűne hat kötete vagy a Csillagkorbács-Dosadi kísérlet. Őszintén ezeknek jobban örülök, mint a „fiú és a haver” borzalmainak.”
Ha valóban a Destination: Void lesz a következő annak én is nagyon fogok örülni, jókat olvastam róla.
@Juraviel.Ihuan.Bedvin: Én ugyan nem vagyok tagja a SFmag szerkesztőségének, de szerintem meg kéne téged környékezniük, hogy írjál pár vendégposztot Herbertről. 🙂 Ez már a harmadik fórum, ahol találkozom a témával kapcsolatos hozzászólásaiddal, és bár nem vagyok nagy Herbert-rajongó, mindig élvezettel olvasom őket, mert valahogy folyton sikerül új perspektívákat mutatnod az értelmezésben.
@Kornya_Zsolt
Megtisztelő, hogy Dűne gyermekei fordítója mondja ezt, köszönöm! 🙂 Sajnos mostanában nem sok időm lenne bárminemű vendégposzt írására, de azért jól esik az „ajánlás”.
OFF: „A penge maga” posztnál intéztem hozzád egy kérdést, ha van időd, kérlek, válaszolj már.
@Juraviel.Ihuan.Bedvin: A Dűne gyermekei és A fehér pestis fordítója (csak a teljesség kedvéért). 🙂 A másik poszthoz kirakott hsz-edet mindjárt nézem.