Október 27-én, csütörtökön veszi kezdetét San Diegóban a World Fantasy Convention, amelynek végén kiosztják a Word Fantasy díjakat. Az SFmagon ezen a héten a jelölt regényekről olvashattok. A regények listáján idén két afrikai gyökerekből és mesékből táplálkozó fantasy is akad, elsőként Nnedi Okorafor első, felnőtteknek írt könyvét mutatjuk be.

Onyesonwu kívülálló: okeke törzsbeli anyját egy nuru boszorkánymester erőszakolta meg. A háborúból és erőszakból született lány ewu, vagyis mindkét törzs számkivetettje, anyja szégyenének élő jele. Amikor ráébred varázshatalmára és arra, hogy biológiai apja gyűlöletében el akarja őt pusztítani, a falu varázslójához megy, hogy megkérje: tanítsa őt, és így szert tehessen a fegyverekre, amelyekre szüksége lesz, ha bosszút akar állni a nuru boszorkánymesteren. Számkivetettsége, mely egyszerre fakad ewu és lány mivoltából, azonban itt is akadályt gördít elé, és sok fájdalom és áldozat árán szerezheti csak meg, amire vágyik.

A Who Fears Death az első felnőtt fantasy (sci-fi?), amelyet Nnedi Okorafor, a 2005-ben a Zahrah the Windseeker-rel feltűnt, nigériai származású amerikai írónő írt, ugyanakkor nem szakad el teljesen az ifjúsági fantasy hagyományaitól sem. Onyesonwu fiatal, akaratos lány, és a regény az ő felnőtté válásának története. Hatalmas felelősség terheli a társadalom és a közösség peremén élő fiatalt: nem csupán személyes bosszú hajtja, hanem az okekék és nuruk nemzedékekre visszanyúló viszályára is megoldást kell találnia.

Onyesonwu és fiatal barátainak, valamint első szerelmének története azonban olyan környezetbe van ágyazva, amely mentes az illúzióktól. Onyesonwu fogantatásának körülményei a regény világában – amely egy sivatagi, afrikai jellegű környezet, valamikor a fejlett technológiájú civilizáció után – teljesen mindennaposak. A nuruk és okekék módszeres és kegyetlen fajirtása a háttérben húzódó, igazi történet, a történelmet pedig a győztesek írják. Onyesonwunak nem csupán a saját életét kell megmentenie az apja legyőzésével, hanem megoldást kell találnia a több generációs vérontásra és a bűnösök és áldozatok folyamatos újraértelmezésére is, amely lehetetlenné tesz bármiféle békét és közeledést.

Brutalitása ellenére a történet a reményről és a lelkekben lakozó erőről szól. Onyesonwu határozott, keserű és meg nem alkuvó főszereplő, aki könnyen magával vonja (rángatja) az olvasót. Döntései olykor megkérdőjelezhetőek, de mindig meggyőződésből fakadnak: a hatalmára lassan ráébredő lány olyan, akár egy természeti erő, amely végigsöpör  a regény világán és teljesen felforgatja azt.

Nnedi Okorafor

Nnedi Okorafor ugyanakkor nem prédikál, nem ítélkezik: csupán megmutatja a világot és az embereket, a kegyetlenséget és a nehéz döntéseket, és a halált. Szókimondó, akár Onyesonwu, anélkül, hogy szentimentálissá válna: amikor főhőse úgy akar beilleszkedni a közösségbe, amelybe vágyik, hogy úgy dönt: vállalja a körülmetélést, leírása ítélettől mentes, a szereplő szemszögéből pedig elkerülhetetlen. Hogy ennek aztán milyen következménye van Onyesonwu varázserejére, az elvezet a következő réteghez: a Who Fears Death a történet szerves részévé teszi a női szexualitást, annak megélését és elfojtását.

Onyesonwu a körülmetélés vállalásával barátnőkre tesz szert; a falu varázslójának tanítványa, egy másik ewu gyerek, Mwita pedig a szerelme lesz. Együtt indulnak el, hogy megváltoztassák a világot, tudván, hogy nem mindegyikük tér majd vissza.

A történet pörgése a könyv második felében kicsit lelassul, különösen, amikor egy nomád törzshöz csatlakoznak, hogy Onyesonwu tanulhasson, ám a finálé kárpótol a tempó lanyhulásáért: előbb elvesz minden reményt, hogy aztán valamennyit visszaadjon.

A Who Fears Death ugyanabban a világban játszódik, mint a Zahrah the Windseeker, de Okorafor korábbi regényeinek ismerete nélkül is kerek egész, amely méltán került a jelöltlistára. Az afrikai hiedelmekből és mesékből, valamint a nagyon is valóságos háborús bűnökből és csonkításokból szőtt olyan történetet, amely egyszerre gondolkodtat el és sodor magával.

További érdekességek:

  • A jelöltek listája itt olvasható.
  • A könyvben néhány helyen említés történik a nagy dzsungelre, amely valószínűleg a Zahrah the Windseekerben szereplő erdőség.
  • A könyvből filmet terveznek Wanuri Kahiu (a Pumzi rendezője) rendezésében.
  • A könyvet a Locus és a Nebula-díj jelöltjei között is megtaláljuk.

Link:

Nnedi Okorafor honlapja

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 5 hozzászólás.

  1. Komaváry szerint:

    Nagyon jó regény.

    Mintha egy legújabb szövetséget olvasnánk, egy önmagával szemben is őszinte megváltó előadásában.

    Én hangoskönyvben olvastam, és Anne Flosnik felolvasása (annak ellenére, hogy egy szőke angol nő) nagyon jól eltalálja a hangulatot.

  2. Komaváry szerint:

    Tényleg, a Windseekerről most jelent meg egy ismertetőt az endlessen:

    http://www.endless.hu/nnedi-okorafor-zahrah-the-windseeker

  3. Kornya_Zsolt szerint:

    Ezt az ismertetőt már régóta vártam, és a regénynek direkt nem néztem utána másutt a neten, de megérte. Üt. Most megyek, és felzavarok a reggelije mellől valaki ismerőst, akinek van bankszámlája, hogy „itt az ára forintban, azonnal tessék nekem megrendelni!”

  4. hanna szerint:

    Ééés a Who Fears Death végül megnyerte a World Fantasy díjat.

  5. Kornya_Zsolt szerint:

    Az itt olvasott ismertetőkből számomra úgy tűnik, megérdemelten.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon