SFmag

A következő napokban a 2011-es Hugo-díj regénykategóriája jelöltjeit mutatjuk be, amelyek a következők:

Ian McDonald: The Dervish House (Gollancz; Pyr)

N.K. Jemisin: The Hundred Thousand Kingdoms (Orbit)

Mira Grant: Feed (Orbit)

Connie Willis: Blackout/All Clear (Ballantine Spectra)

Lois McMaster Bujold: Cryoburn (Baen)

Most következzék egy nyomozás története, Lois McMaster Bujold Cryoburn-je.

A Hugo-díj közönségdíj, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Előnye, hogy megmutatja, mely regények foglalkoztatták leginkább az adott évben a zömmel angol anyanyelvű olvasókat-szavazókat. Hátránya, hogy e szavazókat sokszor inkább a nagy nevek, mintsem a jó művek érdeklik. Persze nehezen lesz valaki nagy név az SF világában úgy, hogy ne rakjon le valamit az asztalra. Hogy a hírnév és a minőség nem minden esetben találkozik, arra sajnos a Cryoburn tökéletes példa.

Pedig minden adott, hogy ne így legyen. Lois McMaster Bujold nyolc év után visszatért egyik legnépszerűbb világához és hőséhez – újból olvashatjuk Miles Vorkosigan kalandjait. A Vorkosigan-sorozat volt az, ami eddig négy Hugo-díjat hozott Bujoldnak, és a magyar olvasók is leginkább innen ismerhetik az írót, hiszen ez az a történetfolyam, amelynek két korai kötetét 2007-ben kiadta a Lazi Kiadó. (Mindkét kötethez viszonylag olcsón hozzá lehet jutni, budapestieknek például a Könyvudvarban.)

Az alapötlet izgalmas: mivé lesz egy társadalom, ahol a lefontosabb iparág saját polgárainak hibernálása? Vorkosigan azért érkezik a Kibou-daini (!) bolygóra, hogy császári utasításra utánanézzen az egyik terjeszkedni kívánó fagyasztócégnek. Majd persze kiderül, hogy az egész nem ennyire egyszerű, és sokkal csúnyább dolgok is lapulnak a sötétben (vagy a fagyasztó mélyén?).

A regény elvileg önmagában is megállja a helyét, nem szükséges az előzmények ismerete. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy szegény történeten az sem segítene, hogyha ismernénk az előzményeket.

Az ígéretes kezdet után kapunk egy egyenvilágot, ahol írógép-japánnal vannak írva a szavak, és a legkisebb tájszólást is mellőző bennszülöttek japán eredetére csak annyi utal, hogy valamilyen furcsa diliből angolul szanozzák egymást, meg hajlonganak. Miles Vorkosigan meg jön, lát, nyomoz, a rejtély pedig pukkan egy laposat, mint a lejárt szavatosságú petárda. Sőt! Nem egy, hanem két rejtélyre is fény derül, mintegy mellékesen, véletlenül, látszólag a főszereplőnk pulzusát sem dobja meg jobban, mint a reggeli kávéja.

Hogy a hibernációban mennyi ötlet rejlik, arra jó példa a Transmetropolitan képregénysorozat nyolcadik füzete – két tucat oldalon elmond mindent, amire Bujoldnak kétszáznál több is kellett, és ez a pár oldal tele van érzelemmel – érzelemmel, amelyet nyomokban sem találunk a regényben.

A Cryoburn nem tesz mást, csak rögzíti Miles Vorkosigan életének egy újabb epizódját. Ha mindenképpen követni akarjuk a császári vizsgálóbiztos kalandjait, ajánlom a wikipediát – ott összefoglalják két bekezdésbe, és így sűrítve nyáron sem merülünk téli álomba tőle.

Hozzászólások

hozzászólás

post_author >1) { echo "
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>