SFmag

A kisregények és elbeszélések után, ezúttal a „Best Short Story”, vagyis a 7500 szónál rövidebb művek, a novellák kategóriájáról írunk.

A Hugo-díj novella kategóriájában jelölt művek a következőek (a címekre kattintva Ti is elolvashatjátok őket):

Kij Johnson: Ponies

Peter Watts: The Things

Mary Robinette Kowal: For Want of a Nail

Carrie Vaughn: Amaryllis

Talán az idők szele, mindenesetre a négy nevezett műből hármat először a neten publikáltak. Ez mindenképpen örvendetes tény, jól mutatja a zsáner nyitottságát, és hogy világszerte mind a szerzők, mind a kiadók egyenrangúként kezelik a nyomtatott és elektronikus mediumokat. Az ilyen rövid lélegzetvételű írásoknál ez talán természetes is. Az is említésre méltó, hogy a négyből három alkotást női szerzők jegyeznek.

Kij Johnson: Ponies (Tor.com)

Az idei jelöltek közül mindenképpen Kij Johnson írása a legnehezebben besorolható, semmi esetre sem sci-fi, leginkább talán a horrorhoz áll közel. A többi művel összehasonlítva kifejezetten rövid, tömör elbeszélés jelölésén lehet vitatkozni, az viszont tény, hogy májusban már begyűjtötte a Nebulát, és nem is olyan régen jelölték az idei World Fantasy Awardra is.

A történet alaphelyzete egyszerű: Barbara, unikornistulajdonos, végre meghívót kap az A Többi Lány-októl (TheOtherGirls), iskolája „legmenőbb” csoportjától, egy Kivágási Partira (CutOut Party). A partira vinnie kell beszélő egyszarvúját, Sunny-t, ahol egy beavatási szertartás keretében a csoport  tagjaivá fogadja őket. Minden unikornisnak három mesés tulajdonsága van, melyből kettőt itt el kell veszítenie. Barbara és Sunny elmennek a partira, de a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy ők azt elképzelték.

A történet az írói szándék szerint több szinten is borzongat, a felidézett képekkel, az ezekből törvényszerűen érkező asszociációkkal, atmoszférájával. A rózsaszín, édes-mézes hangulat egyszerre szürreális és nyomasztó. A történetvezetés feszes, bár a végkifejlet előre sejthető. Ez a kiszámíthatóság mégsem baj, mert érzésem szerint az írónő szándékosan járatja velünk az utat az ismerős felütéstől az ismerős befejezésig. Az írás nagy erénye a tömörsége. Régen olvastam olyan novellát, mely ilyen kis terjedelemben ennyi réteget mutat.

A Ponies leginkább egy allegória, nem is akar más lenni. A kézenfekvőnek tűnő toposzok, mint a felnőtté válás, vagy a megfelelni vágyás mellett kicsit az egész élet allegóriája is. Hiszen sokszor az sem szól másról, minthogy nemszeretem dolgokat teszünk, hogy nemszeretem emberek közé tartozhassunk. És ez nyomasztó, akár a vattacukor szagú pónivér.

Értékelés: 8/10

Peter Watts: The Things (Clarkesworld Magazine)

Egy sarki kutatóállomáson elszabadul egy létforma/teremtmény/vírus, mely a leggroteszkebb formák felvételére készteti emberi gazdatestjeit. A csillagokból érkezett lény és a földiek találkozását látszólag senki sem éli túl, és csak az elpusztult bázis hómezők felett szálló füstje marad.

Ritkán fordul elő, hogy egy meglévő sztori újragondolása eléri az eredeti színvonalát, de a kanadai Peter Watts megugrotta a lécet. John Carpenter klasszikus horror filmjét, a The Thing-et veszi alapul, viszont a történetet a földönkívüli szemszögéből meséli el. Egy múltban történt baleset miatt képességeit és emlékei jó részét elveszített lény találkozik az emberekkel, próbálja megérteni, hogy mik ők, próbál boldogulni egy ismeretlen világon. Szemben a „gonosz asszimilátor szörny” klasszikus sci-fi toposzával, rendkívül intelligens, bölcs, és csupa jószándékból alakítgatja át a fura kétlábú dolgokat.  Az író nagyszerűen fejti ki ötletét, a történet tökéletesen illeszkedik az ismert eseményekbe, ugyanakkor a novella a film ismerete nélkül is könnyedén megállja a helyét. (Bár ebben nem lehetek teljesen biztos, mivel jól ismertem Carpenter művét.)

Sajnos nem túl gyakori, hogy egy extraterresztriális létformát valóban másmilyennek sikerül ábrázolni. Wattsnak összejött, ez a novella egyik nagy erőssége. A főszereplő gondolkodása, biológiai felépítése, motivációja mind teljesen idegen, mégis hihető, koherens. Ráadásul Watts csavar egyet a dolgokon, hisz a betolakodó szemszögéből bemutatott emberek tűnnek igazán különösnek és idegennek. Innen a novella címe is, mely szépen rímel a filmével. A különböző emberi és állati testeket felhasználó lény minden gazdateste egy-egy nézőpont. Ennek írástechnikai megvalósítása bravúros, szép cáfolata annak a tézisnek, hogy ilyen kis terjedelemnél tartózkodni illik a nézőpontok váltogatásától. A történetnek megfelelő ívet ad a főszereplő „lelkiállapotának” változása, ahogy meg és kiismeri emberi ellenfeleit, és ráébred saját céljára a Földön. Az írás utolsó mondata pedig telitalálat. Összességében egy jól kiegyensúlyozott, lebilincselően megírt, nagyszerű ötleten alapuló történet.

Értékelés: 8/10

Mary Robinette Kowal: For Want of a Nail (Asimov’s Science Fiction)

Egy szög miatt a patkó elveszett, egy patkó miatt a ló elveszett… A novella címe utalás a magyarul is ismert szólásra/mondókára. Valóban, Mary Robinette Kowal művében is egy aprócska felelőtlenség, és az abból szárba szökő egyre nagyobb problémák állnak a középpontban.

A történet főszereplői Cordelia, aki egy MI, és Rava, Cordelia „lovasa”. Mindketten egy generációs űrhajó utasai, ahol Rava családja az egyik meghatározó csoportnak számít emberöltők óta. A mesterséges intelligencia felel a család ügyeiért, státuszt ad nekik a Hajón, és számon tartja a család történetét. Csakhogy Rava hibájából az MI elveszíti az összeköttetést hosszú távú memóriájával, ami mindenkire nézve katasztrofális következményekkel járhat. Miközben Rava próbálja orvosolni a helyzetet, Cordeliáról kiderül, hogy szerelmes Rava elődjébe, egy idős, dementált úriemberbe, aki szellemi állapota miatt a Hajó szabályai szerint „visszaforgatandó”.

A történet lassan indul; viszonylag sokáig tart, amíg megismerjük a szereplőket, és a novella kereteit letisztázza az irónő. Ezek után már gördülékeny a sztori, és a Hajó életét szabályozó törvényszerűségek is felsejlenek a háttérből. Kifejezetten érdekes ez a szál, ha nem is különösebben eredeti. Szívesen olvasnék többet is erről. A generációs hajó mellett a másik ismert sci-fi téma az érzelmi döntésekre kényszerülő mesterséges intelligencia. Ennek bemutatása sem hoz újdonságot, ám Cordelia és a többi szereplő közti kapcsolatok ábrázolása nagyon szép, már-már megható.

A novella címében említett közmondásos szög, bár nagy problémákat eredményez, mégsem hat ki egész civilizációk, világok sorsára. Megmarad egy szűk közösség gondjának. Úgy vélem ez az emberi lépték, és az írónő visszafogott empátiával teli stílusa a mű legnagyobb erényei.

Értékelés: 7/10

Carrie Vaughn: Amaryllis (Lightspeed Magazine)

Egy ismeretlen múltbéli kataklizma utáni Földön járunk. A novella emberisége környezettudatos, a népesség létszáma szigorúan szabályozott, gyermekek csak engedéllyel születhetnek. A kommunákba tömörülő kis közösségek megállapított kvóták alapján szervezik gazdaságukat, senki sem termelhet, halászhat, vadászhat többet az előírtnál. Ellenkező esetben a túltermelő egyének fokozatosan elvesztik előjogaikat. Az engedély nélkül született gyermekekre, bár befogadja őket a társadalom, még felnőtt korukban is gyanakvóan tekintenek. Egy ilyen tiltott frigyből született a történet főszereplője, az Amaryllis halászhajó kapitánya is. Szülei bűnének árnyékában vezeti legénységét, ami egyszerre gazdasági egység és összetartó nagycsalád. A küzdelmes mindennapokban kísérteni kezd a múlt, amikor a legénység egyik tinédzser korú lánytagja ráébred, hogy anya akar lenni.

Carrie Vaughn novellájának világa egyfajta utópisztikus disztópia. Az ábrázolt önregulázó társadalom szigorú, de igazságos. Kicsit következetlennek éreztem a teremtett világot, de annyira nem zavaróan, hogy kizökkentse az olvasót.  Hiszen mindez csak háttér, eszköz, amin keresztül jobban megvizsgálhatjuk a szereplőket. Érezhetően az írónőt jobban érdekli az ember, mint az események. A novellában nem sok minden történik, de a négy jelölt mű közül egyértelműen ez a leginkább karakter központú.

Az Amaryllis egy igen kellemes „embernek lenni” történet, de hiányzik belőle az a többlet, ami egy ilyen rangos díj elnyeréséhez kell.

Értékelés: 7/10

Összegezés:

Idén a szokásos öt-hat novella helyett csak négyet neveztek, a WSFS számomra homályos 5% szabálya okán. (3.8.5-ös bekezdés) Mind a négy írás teljesen más világ: Egy férfias, vérbeli hard sci-fi, egy szürreális horror-mese, egy poszt-apokaliptikus történet, és egy emberek és mesterséges intelligenciák kapcsolatát feltáró alkotás. Mindegyik színvonalas novella, igazán élveztem olvasni őket.

Ennyire eltérő írások esetén nehéz sorrendet felállítani, és ilyenkor szoktam abba menekülni, hogy inkább a nyelvezet, stílus alapján rangsorolok. Szerencsére itt a mesterségbeli tudást és íráskészséget a szerzők gyárilag hozzák, szóval kénytelen vagyok más módszerhez folyamodni. Ha egy szóval kellene jellemeznem a négy művet, azt mondanám, hogy a For Want of a Nail finom, az Amaryllis szép, a Ponies lórúgás, a Things pedig zseniális. Nálam előbbi kettő kapná a negyedik és harmadik helyet. A Ponies nagyon erős írás, ez volt rám a legnagyobb hatással, de nem tudok vele mit kezdeni, annyira egyedi. Így ezüstérem. Ezzel Peter Watts írása nálam a győztes, mert okos, friss és eredeti. Azt, hogy a kettő közül melyik az időtállóbb, majd húsz év múlva meglátjuk.

Hozzászólások

hozzászólás