27. heti híreink az SF világából

***

2011. július 24-én 17.00-tól nyílik az Art.RPG csoportos kiállítása a Millenáris Parkban, mintegy húsz-huszonöt hazai sci-fi, fantasy illusztrátor, borítófestő és más, az Art közösségébe tartozó alkotó részvételével. Festmények – reprintben és eredetiben -, relikviák, szobrok egyaránt megtekinthetőek lesznek. Az Art ezzel a nagyszabású kiállítással ünnepli fennállásának 9. évfordulóját, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

***

Nyilvánosságra hozták a Kurd Laßwitz-Preis 2011. évi győzteseinek listáját. Regény kategóriában Uwe Post Walpar Tonraffir und die Zeigefinger Gottes (Walpar Tonraffir és Isten mutatóujja) című műve bizonyult a legjobbnak, a novellák között Michael K. Iwoleit Die Schwelle (A küszöb) című írása kapta a díjat.

A teljes lista itt olvasható.

***

Az Agave Kiadó közzétette a második féléves terveit, ebből az alábbi sci-fi regények várhatók:
–  július 14-én megjelenik Philip K. Dick mérföldkő jelentőségű Valistrilógiájának befejező része, a Timothy Archer lélekvándorlása. Szakírók úgy vélik, hogy ez Dick legfilozofikusabb regénye, és további különlegessége, hogy az írótól megszokott több nézőpontból történő narráció helyett végig a főszereplő szemszögéből olvasható a történet, egyes szám első személyben elbeszélve.
– októberben lesz kapható Dan Simmons Hyperion-sorozatának második kötete Hyperion bukása címmel. A Hyperion 2010-es újbóli kiadása minden várakozást felülmúlt, ezért szinte borítékolható jövőre az Endymion című harmadik rész megjelenése.
– Iain M. Banks Kultúra-ciklusa is folytatódik, szintén októberben kerül a könyvesboltok polcaira az Anyag, ami magyar nyelven már a hetedik Kultúra-regény lesz.

***

Megújul a Solaria! A magyar digitális SF világ nagy öregje hamarosan megfiatalodik. Az újjászülető Solariáról a (most még régi) Solarián olvashatunk.

***

Az Encyclopedia of Science Fiction, az angolszász scifi legátfogóbb adattára először 1979-ben jelent meg, és idén elérkezett a harmadik kiadás ideje. A Gollanz méltó módón ünnepli meg a legújabb változatot, és vele a kiadó fél évszázados működését: a lexikon ingyenes lesz, bárki elérheti az interneten keresztül. A közel hárommillió szó hosszúságú lexikon 2012-ben lesz teljesen kész, de a bétaverzió hamarosan indul

***

Tovább gyűrűzik a „nők helyzete a sci-fiben” téma. Cheryl Morgan ezúttal számokkal állt elő az amerikai és brit antológiákat alapul véve. Nick Mamatas pedig kihúzza a szőnyeget a gyakori „nem érdekel, ki az író, csak legyen jó az írás” érvelés alól.

***

Ezen a francia nyelvű honlapon csodálatos, eredeti Star Wars storyboard illusztrációkat, valamint a stábról két jelent között készült, exkluzív felvételeket, werkfotókat és promóképeket is nézegethetünk, összesen több, mint 100 db-ot.

Ráadásként pedig néhány történelmi fotó Star Wars elemekkel megbolondítva.

Ha ez esetleg nem lenne elég, ajánljuk Kollárik Péter filmtrükkös blogjának Star Warsos bejegyzéseit, ahol további érdekességek lelhetők fel a filmtrilógiáról.

***

A Trónok harca főcímdalának 11 féle feldolgozása a blastr.com-on hegedűtől a zongorán, akusztikus gitáron át a legvadabb ötletekig, mint például a középkori stílus vagy a 8-bites verzió. A techno változat azért talán kicsit már sok.;)

***

Nyilvánosságra hozták az ezévi Prometheus Award győzteseit. A Libertarian Futurist Society díját idén Sarah Hoyt Darkship Thieves című műve kapta meg: az írónő első regényét Heinlein stílusában megírt űroperaként mutatja be. A Dicsőség Csarnokába George Orwell Állatfarmját választották be.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: hírek

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon