SFmag

Július 8-án mutatják be az Egyesült Államokban a Torchwood című, Doctor Who spin-off sorozat negyedik évadát. Mivel páran az SFmag stábjából nagy rajongói vagyunk a Doktornak és a hozzá köthető műveknek, úgy döntöttünk, ezt a hetet a DW bemutatásának szenteljük. Lépjünk is be hát ebbe a hatalmas univerzumba!

Egy műsor, ami úgy vonult be a Guinness rekordok könyvébe, mint a leghosszabb ideig futó és a legnépszerűbb science fiction TV-sorozat, és aminek egyetlen igazán állandó szereplője egy kék rendőrségi telefonfülke a hatvanas évekből? Na, ilyet is csak az angolok találhattak ki, gondolnánk, és felrémlenek előttünk a Monty Python tagok és Douglas Adams. És, valljuk be, nem is járunk messze a valóságtól.

Az ötödik Doktor és a kék doboz

Hol is kezdjük? Kezdjük 1963-ban, amikor is a BBC komoly probléma előtt állt. A nézők sorra hagyták el a brit csatornát az ITV kereskedelmi adó műsoraiért, és félő volt, hogy a BBC híres saját sorozatai sem képesek visszafogni az elvándorlást. Sydney Newmannek, a csatorna televíziós drámákért felelő vezetőjének ekkor fogalmazódott meg a fejében, hogy szükség lenne egy „multifunkciós” sorozatra, ami izgalmas, szórakoztató, neveli a gyerekeket, leköti a felnőtteket, és kis költségvetéssel is meg lehet csinálni. Így esett a választásuk a science fictionre, és egy olyan ötletre, amire visszagondolva nehezen tudnánk elképzelni, hogy majd negyven éven át, hosszabb-rövidebb megszakításokkal tarkítva sikeres és nem csak a brit televíziózás, de a populáris kultúra egészét meghatározó valamit hozott létre. Kezdetben csak annyi volt biztos: a főhős egy idegen, egy időben és térben utazó csodás fickó, aki magát egyszerűen csak Doktornak nevezi. Hogy aztán mi legyen a sorozat címe, egy frappáns csavarral oldották meg, vagyis legyen a címe Doctor Who. (Kb. Doktor Kicsoda? vagy a hivatalos fordításban Ki vagy, Doki?) Ez után született az ötlet, hogy az űrhajó/időgép legyen álcázható, de az álcázója romoljon el rögtön, és nézzen ki úgy, mint egy brit rendőrségi telefonfülke. Érdekes anekdota, hogy a rendőrség és a sorozat készítői perre mentek, hogy használhatja-e a BBC a TARDIS (Time and Relative Dimension in Space) nevű kék dobozt trademark-ként – és a bíróság a BBC-nek adott igazat. Név megvan, űrhajó megvan, akkor már csak szereplő kell. Hogy az idősebb korosztályt is megnyerhessék, főszereplőnek az akkor 55 éves William Hartnellt tették meg, aki kicsit mogorva, kicsit öreges, de mindenképpen szerethető, amolyan nagyapa figura. Ehhez igazodnak első segítői is – mert a Doktor hagyományosan el sem képzelhető társak nélkül –, akik közt megtalálhatjuk unokáját, Susant is.

A negyedik Doktor, Romana II (Lalla Ward) és a só... izé, a dalekek.

Bár a sorozat elsőre egy tanító jellegű műsornak indult, hamar feltűntek a gonosz ellenségek és idegen szörnyek, például már a második történetben – a régi sorozatban több 25 perces epizód tett ki egy történetet – feltűntek a guruló sótartóra emlékeztető, WC-pumpával ellátott, legendás dalekek. Hogy pontosan kinek az ötlete volt ez a dizájn, nem tudni, mindenesetre az anekdota úgy tartja, hogy egy asszisztens egy sószóróval akarta illusztrálni a dalekek mozgását, ám végül ez a forma rajtuk ragadt. Mindenesetre a ronda, és az akkori TV-s produkciókhoz mérten igencsak félelmetes lények több generáció fejlődését meghatározták gyerekkori rossz emlékként. Mindamellett igyekeztek hangsúlyt fektetni a tudományos vagy félig tudományos magyarázatokra, hogy valamilyen ismeretet is átadjanak a gyereknézőknek. Persze egy idő után látszott, hogy nem lehet a féktelen ötleteket összeegyeztetni a kissé száraz, tanító jelleggel, így szép lassan elmaradtak a magyarázatok, kitalálták a szónikus csavarhúzót, ami mindent megold, de persze fogalmunk sincs, hogy működik, vagy egyszerűen úgy magyaráztak meg, hogy „a Doktor úgy is tudja, mi meg nem értenénk.” A harmadik Doktortól (Jon Pertwee) ered az a mára már szállóigévé vált mondás, hogy „megcserélem a polaritását” – és ezzel minden meg is oldódik.

Doktorok ha összejönnek

Ha már szóba hoztuk az újabb Doktorokat, ideje kitérni a sorozat egyik sajátosságára. Ez a sajátosság akkor alakult ki, amikor az orvosok bejelentették, hogy William Hartnell egészségi állapota miatt nem javasolják, hogy továbbra is szerepeljen. Erre 1966-ban került sor, és mivel az alkotók nem akarták ilyen könnyen abbahagyni a rövidke, de annál népszerűbb sorozatukat, elkezdték keresni a megoldást. Végül olyan ötletet találtak ki, ami méltó volt az eddigiekhez: mivel a Doktor idegen, mi van, ha nem hal meg, hanem megfiatalodik ill. átalakul külsőleg, és egy picit személyiségében is? Semmi, mondták az alkotók, így a huszonkilencedik, The Tenth Planet című történettel 1966 októberében búcsút vettek Hartnelltől, hogy helyét a második Doktor és Patrick Troughton vegye át. Innentől kezdve nem volt probléma a készítőknek, ha le akarták cserélni a főszereplőt, vagy az akart más munka után nézni. Megrendezték a halálát, és egy regeneráció után már folytatódhattak is a kalandok az új Doktorral (és az újjáépített belsejű TARDIS-szal, ami, mint tudjuk, belülről sokkal nagyobb). Ahogy a Doktorok követték egymást, úgy változtak az útitársak is, akik közt mindig találtunk fiatal és csinos hölgyeket, néha persze férfiak is a hajó fedélzetére léptek. És, természetesen, a Doktorok néha össze is találkoznak egymással…

Ainley Mesterként a TARDIS-ban

A Whoniverse pedig csak terebélyesedett, nem kizárólag azért, mert megjelentek a Doctor Who-hoz kapcsolódó regények és rádiójátékok, hanem mert a sorozaton belül is kialakult egy sajátságos mitológia. Eszerint a Doktor egy Idő Lord, aki fajának szülőbolygójáról, a Gallifrey-ről ellopott egy TARDIS-t és elmenekült, mert nem értett egyet az időutazók be nem avatkozó politikájával. Tovább nőtt az ellenséges idegenek száma, és ezek gyakran vissza is tértek a sorozatba, ilyenek voltak a dalekek mellett a cybermen gépemberek, a sontariak, az auton nevű műanyagbábok, a gyíkszerű szillúrok és még sorolhatnánk. A Doktornak gyakran fajtársaival is meggyűlt a baja, többek között a Rani nevű Idő Ladyvel és Valeyarddal, egy furfangos Idő Lorddal. Azonban legnagyobb ellensége a Mester, aki 1971-es feltűnése óta újra és újra visszatér, hogy hol a Doktor életére törjön, hol megmentse őt a pusztulástól. A Mester a Doktoron kívül az egyetlen Idő Lord – nem számítva a Doktor egyik útitársát, az Idő Lady Romanát –, akinek több inkarnációjával találkozhatunk. Az első Mester, Roger Delgado autóbalesetben hunyt el, ez után döntöttek úgy az alkotók, hogy a Mester is új alakban fog visszatérni a sorozatba. Delgado mellett a leghíresebb a harmadik Mester, Anthony Ainley volt, aki egyébként a negyedik volt a figurát alakító színészek közt, ugyanis a második Mestert, egy eltorzult kreatúrát két színész is életre keltette a különböző részekben. Persze nem csak rossz szándékú Idő Lordokkal találkozhatunk, maga a Doktor többször összefut velük. Hozzájuk fűződő kapcsolatát jól jellemzi, hogy egy ízben a Földre száműzték, ezzel együtt megbénították a TARDIS-t, máskor pedig Gallifrey elnökévé tették volna. Ettől persze jobban tartott hősünk, mint az előbbi esettől. Az újjáélesztett sorozat pedig még ennél is jobban árnyalta a Doktor és az Idő Lordok történetét. De ne szaladjunk annyira előre.

DW képregény a negyedik Doktorral

Hála a forgatókönyvíróknak és az ügyes díszletezésnek és operatőröknek, az epizódok kezdtek egyre komorabbak, már-már horrorba illőknek lenni. Az erőszak ugyan nem naturalistán jelent meg, de azért fölvetül a kérdés, mit szóljunk ahhoz, hogy a Doktornak nem egy útitársa halt meg a sorozatban. Maguk a készítők is érezték, hogy itt valami nincsen jól, és a negyedik Doktornál, Tom Bakernél már egy könnyedebb irányba indultak el. A bohókás, három méteres sálat hordó Doktor történeteiben több volt a humor, és kevesebb a halál. Hosszú, 1974-től 1981-ig tartó szereplését a rövid ideig képernyőn levő, ám annál emlékezetesebb ötödik Doktor, Peter Davison váltotta. Azonban utódja, Colin Baker már újfent egy kevésbé szerethető Doktor volt. Már ekkor érezni lehetett, hogy a sorozat több sebből vérzik. Egyrészt a stúdiónál többen nem szimpatizáltak a Doktor kalandjaival, másrészt a Doctor Who mint gyerekműsorként volt számon tartva, ehhez kapcsolódó büdzsével. A nyolcvanas évekre ez már meg is látszott, sokszor a szörnyek inkább nevetségesek, mintsem ijesztőek voltak. A látványra mért igazi csapást persze a számítógépes animáció bevonása jelentette, ami közel sem volt akkora siker, mint gondolták az alkotók. Ráadásul a Doktor figurája sem mindenkinek tetszett, a kissé erőszakos hatodikat épp ezért igyekeztek egy kedvelhetőbb, nagybácsi-szerű figurával, Sylvester McCoy-jal felcserélni. Azonban hiába volt minden igyekezet, hosszas huzavona után a stúdió egyszer csak beszűntette a sorozatot, minden lezárás nélkül.

Egy meghiúsult kanadai rajzfilmsorozat

Most hogy a sorozat véget ért, pihenjünk meg egy kicsit, és pillantsunk vissza 1989-ből. A Doctor Who összesen több mint 150 történetet tudhatott maga mögött, rengeteg epizóddal, szereplővel és sugárzási idővel. Azonban ha valaki napjainkban elölről akarná elkezdeni nézni a sorozatot, hamar rájönne, hogy nem olyan egyszerű ez. Sajnos a Doctor Who korai évadaiból összesen 108 epizód hiányzik. Ennek hátterében több dolog áll. A hetvenes években a színészek sztrájkba kezdtek, mert a BBC csökkentette az új sorozatok számát, és inkább régi anyagokat adtak le újra. A csatorna engedett a követeléseknek, emiatt azonban rengeteg „felesleges” filmanyaguk támadt a régi tekercsek képében. Ezt úgy orvosolták, hogy régi tekercsekre vettek rá anyagot, sőt, rengeteg anyagot egyszerűen kiselejteztek. Ennek a Doctor Who is kárát látta, de emellett olyan sorozatok is elvesztek, mint például Fred Hoyle regényéből készült Andromeda is, amiből semmi nem maradt fenn. A hiányzó Who epizódok után persze napjainkban óriási a kereslet, a stúdió minden egyes megtalált epizódért egy életnagyságú daleket adományoz – persze nem élőt, csak bábut. Mára azonban minimálisra csökkent az esélye annak, hogy eddig meg nem talált kockák kerüljenek elő. Persze csodák mindig vannak, egyszer például egy teljes történetet találtak meg egy távol-keleti csatorna archívumában. Természetesen a rajongókat és a tévéseket – akik sokszor ugyan azok – ez nem hátráltatja abban, hogy különféle módszerekkel rekonstruálják a hiányzó részeket. Ehhez meglévő hanganyagokat, más műsorokban vetített részeket, stúdiófotókat, sőt, fel nem használt kameraállások képeit is felhasználják, esetleg maguk rajzolják le, hogyan is nézhetett ki az adott rész. Ráadásul, nem csak elveszett részekről, de el nem készült epizódokról is állnak rendelkezésre anyagok, főleg forgatókönyvek, ilyen például a soha el nem készült 27. évad, amit a leállítás miatt nem csináltak meg.

A Shalka Doktor és a Mester

1989 után hiába állították le a sorozatot, többeknek hiányzott, és meg is próbálták visszahozni a képernyőre. Az első komolyabb próbálkozás 1993-ban történt, amikor a sorozat harmincadik évfordulójára egy nagyszabású tévéfilmet akartak összehozni a harmadik, negyedik, ötödik, hatodik és hetedik Doktor szereplésével. A The Dark Dimension címen futó projekt azonban elvérzett a BBC-nél, és egy furcsa különkiadással, a Dimensions in Time-mal ünnepeltek, ami inkább volt megmosolyogtató próbálkozás, sem mint igazi Doctor Who epizód. Ezt követően egy rajongó az Egyesült Államokban rávette a Fox csatornát, hogy készítsenek el egy Doctor Who tévéfilmet. Abban reménykedett, hogy ha a film sikeres lesz – és miért ne lenne sikeres, hisz a Doktorról beszélünk! – akkor az Államokban újraindíthatják a sorozatot. Sikerült is megnyerni a filmhez Paul McGannt Doktornak, Eric Roberts-et pedig a Mester szerepére, azonban a B-filmes sztori és a se nem önálló, se nem DW körökben helyét nem találó produkció nem hozta el a várva várt feltámadást. Természetesen Paul McGann, mint nyolcadik Doktor felpezsdítette a kissé haldokló DW könyv- és hangjátékkészítést. Az utolsó komolyabb próbálkozás a sorozat újraélesztésére már a BBC-től érkezett. Ugyancsak egy évfordulóra, a negyvenedikre készítettek el egy 6, egyenként 15 perces részből álló animációs filmet, Scream of the Shalka címmel. Az animációs film jó kritikákat kapott, és bár ezt szánták egy új DW sorozatnak, végül jégre tették az egészet a 2003-as vetítés után. Ugyanis ezt követően nem sokkal elkezdődtek a tárgyalások egy sokkal nagyobb DW projektről.

Jonathan Pryce és Rowan Atkinson

Az egész egy Russel T. Davies nevű fickóval kezdődött, aki korábban is dolgozott már a BBC-nél. Davis évek óta dörömbölt a stúdió kapuin, hogy indítsák újra gyermekkori szerelmét, a Doctor Who-t, ám csupán 2003 augusztusában kezdtek el tárgyalni a sorozat újraélesztéséről. Persze ez gyakorlatilag sikert jelentett. Davies felügyelhette az új évadokat és maga mellé vette több korábbi munkatársát is, mint Steven Moffat-et vagy Paul Cornell-t, akik egyben DW fanok és korábbi DW-s emberek is voltak, hisz készítettek például hangjátékokat vagy írtak regényeket. A kilencedik Doktor kiválasztása azonban nem volt egyszerű. Fölvetült Richard E. Grant neve, aki a Shalkában adta a Doktornak a hangját és szerepelt az 1999-es Comic Relief-ben, a Doctor Who and the Curse of Fatal Death-ben, ahol Rowan Atkinsonnal, Hugh Grant-tel és Jonathan Pryce-szal figurázták ki a DW világát időutazásostól és Mesterestől. Sőt,ennek nyomán még Hugh Grant neve is előkerült lehetséges Doktorként! De végül a választás a kicsit mogorva kinézetű Christopher Ecclestonra esett, aki külseje ellenére jól tudta hozni a bohókás Doktort. 2005 márciusában végre hosszú idő után levetítették az első DW epizódot. A nézettségi adatok hamar megmutatták, hogy igenis van létjogosultsága a sorozatnak. Eccleston azonban egy év után otthagyta a sorozatot (több pletyka is kering az okokkal kapcsolatban), és helyét egy nyurga, korábban DW rádiójátékokban feltűnő, fiatal rajongó vette át, David Tennant.

A sorozat jellegzetessége a főcíme, ami folyamatosan változik, de fő jellemzőit megtartja. A képen Ben Foster zeneszerző.

Tennant hamarosan szinte eggyé vált a szerepével, ami igencsak elmélyült. Davies legfontosabb újítása a Whoniverse-ben az Időháború kitalálása volt. Ugyan több Időháború is létezett, a legnagyobbat és a legutolsót az Idő Lordok vívták a dalekekkel, mely végén mindkét faj elpusztult. Az új sorozatban ugyan nem tudjuk meg, mi történt pontosan a háborúban, de az utalásokból megtudjuk, hogy valószínűleg maga a Doktor tehet mindkét faj eltűnéséről. Ez rányomja a bélyegét a személyiségére, és egy nagyon mély vetületet ad az egész karakternek. Ennek köszönhetően a sorozat elhagy pár régi jegyet – pl. nem jutunk el Gallifrey-re –, ám mégis rengeteg módon visszautalnak a klasszikus évadokra. Már a 2005-ös legelső részben feltűnnek az autonok, és sorra visszatérnek a régi ellenségek, sőt, barátok is, hisz a negyedik évadban újra megjelenik a UNIT, az ENSZ fegyveres ereje, akik rengetegszer közreműködtek a Doktorral korábban. Sőt, előfordul, hogy korábbi szereplők is felbukkannak.

Idő Lordok Timothy Dalton vezetésével

Ám bármennyire is népszerű volt a Tennant-féle Doktor, a színésznek előbb-utóbb mennie kellett. Bármennyire is fájó volt a rajongók számára, és bármennyire is ellenkezett a tízedik Doktor, 2009-ben újra regenerálódott, és a tizenegyes, Matt Smith lépett a helyébe. Elsőre bár nem sokan bíztak benne a rajongók közül, és az ötödik évad minőségét látva nem is csodálkozunk, mégis, lassan elfoglalta a helyét, mint Doktor. (Ide biggyeszteném, hogy a klasszikus sorozat szerint a Doktor csak tizenhárom inkarnációban létezhet. Ugyanakkor a klasszikus sorozatban többször utaltak rá, hogy vannak kibúvók a szabály alól, így talán nem kell attól félnünk, hogy szeretett Idő Lordunk emiatt nem fog tudni tovább utazgatni.) Érdekes módon az új évad mintha szánt szándékkal igyekezett volna szakítani a korábbi két Doktorral: eltűntek az állandó szereplők, korábban az összes szálat elvarrták, csupán egyetlen alak, River Song kíséri még mindig az utolsó Idő Lordot, akiről csak annyit lehet tudni, hogy a Doktor jövőjéből jön, és többet tud, mint amit el akarna mondani. És noha a hatodik évad már sokkal erősebb, igazi katartikus élmény minden rajongónak, még mindig ott van jó pár rejtély, aminek a megfejtésére még várnunk kell.

Két visszatérő szereplő: Elisabeth Sladen és K-9

Itt tart tehát a sorozat. Több mint 200 történet, összesen 777 levetített epizód, szereplők százai, rajongók százezrei. A Doctor Who népszerűsége nagyobb, mint valaha, nem csupán Angliában, de az USA-ban is, ahol a legújabb részek nézettség tekintetében messze felülmúlják a szigetországit, és nem csak a népességkülönbség miatt. Azonban mindig is népszerű sorozat volt, így egyáltalán nem meglepő, ha ötven év alatt számos kísérlet született arra, hogy kiszélesítsék a Whoniverse-t. Korábban említettük a rádiójátékokat, ezeknek a száma is több százra rúg, ember legyen a talpán, aki összegyűjti őket. Már az első Doktor idején készültek rádiós történetek. Ezeket nem kimondottan a sorozat színészei készítették, de gyakran szerepeltek ők is, vagy olyanok, akik később a televízióban bizonyíthattak, mint a korábban említett Grant vagy Tennant. Ugyancsak említettük a könyveket, ide tartoznak az egyes epizódok novellizációi, ill. az önálló történetek. Érdekes módon a legtöbb könyv a nyolcadik Doktorhoz kapcsolódik, aki mindössze az 1996-os TV filmben szerepelt. A könyvek száma még a rádiójátékokét is meghaladja, egy élet is kevés lenne, hogy mindet elolvassuk. Magyarországon mindössze három kötet jelent meg, egy még a kilencvenes évek közepén, kettő pedig nem sokkal az újraindult sorozat magyar vetítésének kezdete után. Sajnos hozzánk pont a gyengébb történetek jutottak el, ráadásul az olvasóknak előismeret nélkül kellett volna belevágniuk a kalandokba, így nem csoda, ha mindkét próbálkozás bukással végződött. A könyvek mellett a képregények száma is óriási, ráadásul olyan dolgok is megeshettek bennük, hogy más franchise-ak karakterei vendégeskedtek a DW univerzumban. És hogy a britek ne hazudtolják meg magukat – akik mindent színre visznek –, rengeteg Doctor Who színdarabot is készítettek. El lehet képzelni a színpadon egy kék telefonfülkét. Mindazonáltal nem mehetünk el amellett a kérdés mellett, hogy hogyan viszonyul a sorozat ezekhez az önálló darabokhoz? A szűken vett kánon mindössze a sorozatot és az 1996-os filmet ismeri el, egyesek azonban hajlanak arra, hogy pár, a könyvekben elejtett utalást vagy információt is beépítsenek (ezek főleg a Doktor múltjára és Gallifrey-re vonatkoznak). Érdekes kérdés a Shalka esete, amit ugye nem folytattak. Egyes rajongók hajlanak arra, hogy ezt a történetet esetleg az első Doktor fiatalabb énjének a kalandjaként fogadják el, azzal magyarázva ezt, hogy a két figura sokban hasonlít egymásra.

Peter Cushing mint a Doktor

Ugyancsak a kánonon kívül esik a legtöbb spin-off kisfilm és sorozat. Időrendben az első említésre méltó ezek közül a két Dalek film a hatvanas évekből, amelyek a dalekek Föld elleni invázióját mesélik el. Sci-fi fanoknak érdekesség, hogy a Doktort az a Peter Cushing játssza, akit később a Star Wars: A New Hope-ban láthattunk viszont. Az igazi spin-off dömping azonban a video korszak beköszöntével érkezett el, amikor is több rövid filmet készítettek. Ezekben a Doktor útitársai oldottak meg különféle ügyeket vagy verték vissza pl. az autonokat és a sontariakat. Legismertebb ezek közül a P.R.O.B.E., amit sokan csak az első igazi spin-off sorozatként tartanak számon a DW világában, ugyanis ez négy filmből állt, amiknek a harmadik Doktor társa, Liz Shaw volt a főszereplője. És bár maga a Doktor nem bukkant fel, a Doktort játszó színészek viszont igen, csak más szerepekben. Televíziós sorozatként 1981-ben készítették el a K-9 and Company-t, ami egy sorozat pilotja volt, ám végül nem kapta meg a stúdió támogatását. Ebben K-9, a negyedik Doktor robotkutyája szerepelt és oldott volna meg különféle ügyeket Sarah Jane Smith (Elisabeth Sladen), a Doktor korábbi útitársával. Ezt az ötletet aztán 2009-ben újra elővették és Ausztráliában K-9 címmel egy félig élőszereplős, félig számítógép-animációs gyerekeknek szánt sorozatot készítettek (ebben csak K-9 szerepel). Ahogy ez a sorozat is, úgy még további produkciók köthetőek az újraindult Doctor Who-hoz.

2006-ban indult el a Torchwood című sorozat, ami egy cardiffi idegenekkel foglalkozó intézet munkáját követi nyomon. A Torchwood mellett a másik jelentős sorozat az egyik korábbi útitárs köré épülő The Sarah Jane Adventures, ami szintén fiatalokat céloz meg. Sajnos ez a sorozat a főszereplő Elizabeth Sladen idei halála miatt nem folytatódik. Emellett a két nagy sorozat mellett kisebb, néhány perces animációs sorozatok is készültek, mint a Dreamland és a The Infinite Quest, amiknek ugyan a Tennant-féle Doktor volt a főszereplője, sajnos inkább tűntek vérszegény próbálkozásnak, mint igazi DW történetnek.

Neil Gaiman, Suranne Jones és Matt Smith

Egy ilyen hatalmas franchise-nál könnyen előfordulhat, hogy ismerős névbe botlunk. Nos, ez a Doctor Who esetében úgy működik, hogy gyakorlatilag mindenki, aki számít a szigetország filmes szakmájában, legalább egyszer tiszteletét tette a sorozatban (vagy kijelentette, hogy vágyik rá). Még az elején említettem Douglas Adams nevét, és valóban, Adams a negyedik Doktor megjelenése után sokszor közreműködött a forgatókönyveknél. Az Útikalauz kitalálója nem csak hogy maga is kitalált DW sztorikat, de több Dirk Gently vagy más regénye, ötlete elkészült vagy meg nem valósult DW epizódként kezdte a pályafutását. Ráadásul nem csak a sorozatra, de a szereplők magánéletére is kihatott a munkássága. Tom Baker és egyik útitársa, a Romanát játszó Lalla Ward 1980-ban összeházasodott, ám románcuk nem tartott sokáig, 1982-ben el is váltak. Itt lépett a képbe Adams, aki saját negyvenedik születésnapi partiján megismertette Ward-ot régi barátjával, Richard Dawkins-szal. Ennek az lett a következménye, hogy a színésznő és a híres biológus 1992-ben összeházasodott. De nem ez az egyetlen párkapcsolati anekdota a DW világából. David Tennant ugyanis idén bejelentette, hogy eljegyezte a The Doctor’s Daughter-ben a Doktor lányát játszó Georgia Mofett-et, aki viszont az ötödik Doktort játszó Peter Davidson lánya. Erre mondják, hogy igazi rajongó. És ha már az írókról volt szó, az új sorozat hatodik évadában a brit írósztár, Neil Gaiman írt egy epizódot (The Doctor’s Wife). Ami pedig a híres vendégszereplőket illeti, olyan nevek bukkantak fel a sorozatban, mint Simon Pegg, John Cleese a Monthy Pythonból, Timothy Dalton, Bill Nighty, Kylie Minogue vagy Lily Cole, a lista szinte végtelen.

És hogy mit tanácsol egy igazi Doctor Who rajongó annak, aki most ismerkedik a sorozattal? Mindenekelőtt, jól válassza ki, mivel kezdi. Ehhez kapcsolódóan később lesz egy cikk, az új Doktoroktól mit érdemes először megnézni. A következő tanács, hogy sose riadjunk vissza az elsőre gagyinak tűnő megoldásoktól. Ne feledjük, ez nem Amerika, itt nem a látványon és a pörgő akción van a hangsúly.

És hogy mit mondok a hozzám hasonló Doctor Who rajongóknak? Egyrészt várjuk az ötvenedik jubileumot, és reménykedjünk, hogy sok kívánságunk teljesülni fog. De a legfőbb, hogy bízzunk benne, a Doktor történetét sosem zárják le véglegesen, még akkor se, ha senki nem lesz, aki folytatni akarja. Mert ahogy a Mester mondja a The Five Doctors-ban: „A világegyetem Doktor nélkül… alig merek belegondolni.”

Az eddigi összes Doktor (kivéve Matt Smith-t)

Hasznos információk:

• A sorozatot jelenleg a BBC One vetíti, a legújabb részt, a Let’s Kill Hitler-t 2011 szeptemberében fogják bemutatni.
• A sorozatot idehaza az RTL klub és az AXN sci-fi vetítette.
• Az újraindult Doctor Who négy évben vihette haza a Hugo-díjat, a díjazott epizódok: The Empty Child/The Doctor Dances, The Girl in the Fireplace, Blink, The Waters of Mars.
• A klasszikus sorozatból minden idők legjobb epizódjának többen az 1984-es The Caves of Androzani című részt tartják. Több lista is foglalkozik a témával itt, itt, és itt.
• A Doktor összesen négy alkalommal találkozik korábbi önmagával a sorozatban: 1973-ban a The Three Doctors, 1983-ban a The Five Doctors és 1985-ben a The Two Doctors című részben, valamint a 2007-es Time Crash című 7 perces külön epizódban.
• A Doctor Who talán az egyetlen sci-fi sorozat, ami természetesnek veszi már a kezdetektől az ellenkező neműek közti kapcsolatokat és a heteroszexuálistól eltérő preferenciákat. Az újraindult sorozatban ill. a Torchwood epizódjaiban is találkozunk azonos nemű párokkal. Emellett azt is természetesnek veszik a készítők, hogy eltérő bőrszínű (sőt, néha eltérő fajú) párokat mutassanak, ezzel is a toleranciát népszerűsítve a nézők között.

Hasznos linkek:

Doctor Who a BBC-n

Doctor Who az angol wikin

TARDIS Index File

Magyar DW adatbázis

További érdekességek egy három részes cikksorozatban

Hozzászólások

hozzászólás