SFmag

Limitless – bár a magyar címnek a Csúcshatást választották, az egész történetet sokkal jobban takarja a szó szerinti fordítás, a Határtalan. Határtalan agykapacitás, határtalan idő, határtalan tudás, határtalan lehetőségek, és mivel mindig a legmagasabbról lehet a legnagyobbat esni, határtalan zuhanás.

Eddie Spinola egy unalmas, középszerű figura, aki egy kiadónak dolgozik egy könyvön, de ideje nagy részét inkább a heverészés és a lustálkodás teszi ki. Aztán véletlenül összefut volt sógorával, aki az orra előtt hagy egy tablettát, ami megváltoztatja Eddie életét. Olyan magasságokba emeli, amiről még csak nem is álmodott, elképzelni sem tudta, hogy létezhet ilyesmi. És megkezdődik karrierjének felívelése, szinte napokon belül. Mint minden képességet, ezt is ki kell először tapasztalnia, hogyan működik, hol a határ, meddig mehet el.

Alan Glynn - Csúcshatás

Miután bevette a tablettát, első dolga, hogy rendbe tegye környezetét: pakol, takarít, súrol, mosogat. Aztán, hogy a projekt is haladjon, beleolvas egy könyvbe, és egy óra múlva azt veszi észre, hogy teljesen magába szippantotta minden egyes szavát. Két nap múlva kész a könyve, közben már nagyszabású terveket dédelget, és csak úgy mellékesen megtanul olaszul, és úgy gondolja, pótolnia kell a hiányzó zenei műveltségét is. Aztán előtérbe kerül az igazi kihívás, tőzsdézni kezd. Először egyedül, majd amikor a saját pénze már kevésnek bizonyul terveihez, csatlakozik egy day tradinggel foglalkozó céghez, akik a Wall Street-i mágusok mellett igyekeztek a felszínen maradni, több-kevesebb  sikerrel. Itt akkorát alakít Eddie, hogy nem csak a vagyonát sokszorozza meg, hanem felfigyel rá egy igazi nagyhal is, és innentől már nincs megállás.

A szer olyan dolgokat hoz ki Eddieből, amiket eleinte értetlenül szemlélünk, aztán irigykedni kezdünk, majd a végére izzadva töröljük meg a homlokunkat, hogy de jó, hogy nem került a közelünkbe.  Az agyi kapacitás fokozása már régóta foglalkoztatja a tudományt, de a piacon lévő szerek, már amennyire tudom, inkább csak tudatmódosító hatással rendelkeznek, és gyorsabb fizikai és szellemi leromlást eredményeznek, mint amit a szedőjük illőnek tartana.

Az MDT-48, amihez Eddie hozzájut, olyan drog, ami nem teszi okossá azt, aki egyébként nem az, inkább csak felszabadítja a tudatalattiban lappangó, évek alatt felhalmozott információkat, megnöveli a koncentrációs képességet, és olyan fajta lendülettel és vitalitással ruházza fel szedőjét, hogy nem meglepő, ha három napon keresztül elfelejt enni. A folyamatos inger, hogy valami hasznosat csináljon, hogy csináljon valamit, hogy járassa az agyát, problémákat oldjon meg, infókat gyűjtsön, aminek később is hasznát veszi, olyan kényszer, amin eszébe sem jut uralkodni, és lemondani sem tud róla.

Csodálatos érzés lehet, amikor az agyunk jóval nagyobb százalékát tudjuk használni, amikor első pillanatra egyértelművé és átláthatóvá válik valami, aminek a megértésén akár napokat vagy heteket fáradozhatunk, mégis azt érezzük, hogy a szemünk sarkából megláttuk a megoldást, de mire odanéztünk, már el is illant. Eddie ezt a felfokozott intenzitású szellemi működést éli át, miközben úgy érzi, hogy a teste is annyi energiával van tele, hogy majd kicsattan. Aztán ha a szer hatása elmúlik, ez a lufi kidurran, és nem marad utána más, csak a fásultság, a fejfájás és a kimerültség, de ezekkel Eddie csak sokára ismerkedik meg, hiszen úgy tömi magába a tablettákat.

Mivel mindennek ára van, a csúcs felé közeledve Eddie is megtapasztalja az emlékezetkieséseket és a személyiségtorzulást, és annyira megijed, hogy nyomozni kezd, kik szedték eddig, és mi lett velük. Nem sok jóval kecsegtet a jövő; a szer nem engedi, hogy haszontalanul, feleslegesen töltse az idejét, de ennek megkéri az árát is.

Alan Glynn

Egy kicsit bő lére engedtem a történetet, és még mindig csak nagy vonalakban meséltem el, miken is ment át Eddie a szer szedését követő hetekben, hónapokban. A regénnyel kapcsolatban nagy durranást vártam, valamit, amitől egyszer csak hanyatt esem olvastamban, amitől eláll a lélegzetem. Ehhez képest a regény elég laposan, majdhogynem unalmasan indul, és lassan, alattomban kezd el letehetetlenné válni, úgy, hogy észre sem vettem, mikor és honnantól lett annyira izgalmas. A szereplők karaktere, a környezet, amibe helyezte őket Glynn, nagyon élethűre sikeredtek, különösen Eddie-é; ijesztő volt látni a  szárnyalását, majd a zuhanását.

Nem lett belőle nagy durranás, és ettől vált aztán a végtelenségig hiteles, és ha úgy igazán belegondolok, hátborzongató. Vajon mi az, ami megakadályozza az agyunkat, hogy egy ilyen komplexen működő egységként üzemeljen? Mitől okosabb egyikünk a másiknál, mitől vág az esze jobban, mint a másiknak, miért látja meg hamarabb az összefüggéseket, és a másik mitől olyan lassú felfogású? Mitől függ a koncentrációs képesség? Tényleg csak kémia az egész? Beszedünk valamit, és már működésre is bírtuk agyunk azon területeit, amik addig aludtak? És ami egész végig ott motoszkált az agyam hátsó zugában: feltétlenül hirtelen romlás a vége? Nem lehetne ezt hosszabb távon fenntartani, egyéb károsodás nélkül? Hová juthatna így el az emberiség? A regénynek, azt hiszem, nem célja a hosszútávú jövőkép felrajzolása, csak megmutatja, mi történik, ha beiktatunk egy katalizátort.

És a kérdés: te bevennéd?

Érdekesség a könyvről:

• A könyvből készült filmet április 7-től játsszák a moziban, érdemes megnézni, bár én most is azt mondom, először inkább a könyvvel érdemes kezdeni. Az írónak egyébként már jelent meg két másik regénye, ez volt az első, amit még 2001-ben írt, de a megjelenés váratott magára egészen 2011-ig.

Robert De Niro és Bradley Cooper

Hozzászólások

hozzászólás