SFmag

Audrey Niffenegger azon ritka írók közé tartozik, akiknek első könyvükkel sikerült az áttörés. A 2003-as Az időutazó felesége bestseller lett, nagy sikert aratott 2009-es filmváltozata is. A siker ellenére meglehetősen sokat kellett várni a második regényre: végül 2009-ben jelent meg A Highgate temető ikrei.

Az időutazó felesége a science fiction eszköztárával operáló romantikus történet, amely egy „spontán időutazó” és szerelme történetét meséli el. A Highgate temető ikrei szintén fantasztikummal dúsított idill, ezúttal sci-fi helyett kísértettörténetet kapunk. Ugyanakkor legalább olyan durva leegyszerűsítés lenne egyszerűen horrornak vagy fantasynak nevezni a művet, mint Az időutazó felesége esetében a sci-fi besorolás. Niffenegger regényeinek meghatározó eleme a fantasztikum, de az írónő számára sosem a tudományos vagy ezoterikus probléma áll a középpontban, hanem annak az emberi kapcsolatokra gyakorolt hatása.

A Highgate temető ikrei egy húszas éveik elején járó ikerpárról, Juliáról és Valentináról szól – de legalább annyira szól egy másik ikerpárról, a két lány édesanyjáról és annak ikertestvéréről is. Az Amerikában élő lányok megöröklik rákban elhunyt nagynénjük londoni lakását, azzal a feltétellel, hogy a szüleik nem tehetik be oda a lábukat, nekik pedig egy évet ott kell tölteniük. A különös végrendelet oka az idősebbik ikerpár, Edie és Elspeth elhidegült viszonya volt. Arra viszont a végrendelet megfogalmazója sem számít, hogy az ingatlannal együtt saját kísértetét is örökül hagyja.

Ebből az alapból akár félelmetes rémtörténetet is lehetne írni, de ugyanúgy lehetne belőle édeskés mese a fiatal rokonok felett gyámkodó szellem-nagynéniről. Sem egyik, sem másik nem lesz belőle, de megjelennek mindkettőnek az elemei. Ami különösen érdekessé teszi a dolgot, hogy bár az események végkifejletében meghatározó szerepe van a kísértetnek, a cselekmény túlnyomó részében nem befolyásolja azt. Sokkal fontosabb szerep jut a nagynéni szomszédainak: elsősorban Robertnek, az elhunyt volt szeretőjének, akivel együtt dolgoztak a szomszédos Highgate temetőben, vagy Martinnak, a súlyos kényszerbeteg felső szomszédnak. De ahogy a magyar cím is utal rá, a középpontban a két lány szeretet–gyűlölet kapcsolata áll, amelyet a londoni tartózkodás a végletekig kiélez.

Audrey Niffenegger

A cikk címében 360 oldal idillre utaltam, nem véletlenül: a regény legnagyobb részében annak vagyunk tanúi, ahogy Valentina és Julia ismerkednek új környezetükkel, barátokat szereznek, bejárják Londont – és mellesleg kapcsolatba lépnek a kísértettel. Utóbbi drámai feszültséget sejtet, mégis nyugodtan zajlanak az események a regény végkifejletéig. Gyengébb írónál talán unalomba is fulladna ez a hosszú késleltetés, Niffenegger azonban érdekesen tudja leírni azt is, hogy egy jottányit sem halad előre a cselekmény. Hogy aztán az utolsó oldalakra az idill valóban átcsapjon horrorba és minden felboruljon. A New Yorker a magyar hátlapon idézett mondatában „kereknek és mégis meglepőnek” nevezte a végkifejletet: ez valóban találó, nem hiszem, hogy sok olvasó ilyen kegyetlen, de logikus megoldásra számítana.

Az én ízlésemnek talán kicsit túl sokáig halogatta az érdemi eseményeket a szerző, de annyi biztos, A Highgate temető ikreivel Audrey Niffenegger egy rendkívül élvezetes, ugyanakkor tematikailag nehezen besorolható olvasmányt alkotott.

További információk:

• Niffenegger évekig idegenvezetőként dolgozott a Highgate temetőben, a temető leírásának is nagy teret szentel a műben.
• Az időutazó felesége mellett Niffenegger Jakob and the Angels című novellájából is készült film, 2007-ben.

Link:

A szerző weboldala

Hozzászólások

hozzászólás