SFmag

Nehéz a cikkíró dolga, amikor olyan könyvet szeretne ajánlani a nagyérdemű figyelmébe, ami hivatalosan nem is létezik. Máris elmagyarázom.

Történetünk főszereplője egy Michael Piller nevű úriember, akinek a neve a Star Trek (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért ST) rajongóknak minden bizonnyal ismerősen cseng. Piller Gene Roddenberry és Rick Berman után talán a ST-univerzum legfontosabb háttérembere – forgatókönyvíróként és showrunnerként vett részt Az új nemzedék készítésében, a Deep Space Nine és a Voyager létrehozása felett is bábáskodott, valamint ő írta a kilencedik ST-filmet, az Insurrectiont (magyar címe: Űrlázadás).

Michael Piller

Ez utóbbi bemutatója után Piller még egy különleges ajándékkal szeretett volna kedveskedni a rajongóknak: Fade In: From Idea to Final Draft. The Writing of Star Trek: Insurrection címmel könyvet írt a forgatókönyv megírásának történetéről. A filmjogok akkori tulajdonosa, a Paramount Pictures azonban nem engedte kiadni a könyvet, a kézirat megjelentetése Piller 2005-ös halálával pedig végleg lehetetlenné vált. Egy-egy részlet napvilágot látott a neten, az igazi fordulatra azonban 2010 szeptemberéig kellett várni, amikor is a Trek Core rajongói honlap ingyen közzétette a teljes kéziratot. Piller családjának kérésére később ugyan levették a dokumentumot, de a szellem ezzel már kiszabadult a palackból, azóta több helyről is letölthető a könyv.

A helyzet tehát elég faramuci, és valószínűleg nem is írnék egy, csupán illegálisan elérhető könyvről – az SFmagra nem tesszük fel, de ha beírjátok a google-ba a szerző nevét, meg mondjuk a cím első két szavát, pillanatok alatt megtalálható –, ha nem nyújtana egyedi bepillantást az egyik legsikeresebb sci-fi széria és franchise kulisszái mögé, és ne lenne ennyire letehetetlen olvasmány.

Ahogy arra a címe is utal, a Fade In az Insurrection megírásának teljes folyamatát felöleli, az ötlet megszületésétől kezdve a tényleges forgatásig, sőt, egészen a bemutatóig és a fogadtatásig. Nagyon ritka, hogy ilyen részletességbe menően követhessük végig egy film megszületését. A folyamatot rengeteg eredeti dokumentum illusztrálja: szerepelnek a könyvben szinopszisok, vázlatok, a különböző verziók és draftok részletei, színészekkel és producerekkel folytatott levélváltások – ezek önmagukban is kuriózumszámba mennek. (Sajnos az egyik utolsó draft hiányzik a kéziratból, enélkül pedig nehezen lehet követni és értelmezni az erre hivatkozó későbbi utalásokat).

Érdekes megfigyelni, hogy az egyes fázisokban miről szólt volna a film, és mennyi minden nem került bele a végleges verzióba: a vásznon feltűnhetett volna romulán ellenség, androidosztag, gyerekekből álló idegen civilizáció is, miközben a sztori idézhette volna Alamo ostromát, A sötétség mélyént, de szólhatott volna arról is, hogy Picard-ék felkeresik az ifjúság forrását.

A fejezetekben nem csak a filmről tudhatunk meg kulisszatitkokat: Piller megosztja véleményét a technoblabláról, a páros és páratlan számú ST-filmek átkáról, vagy arról, hogy „Gene doboza” – Roddenberry alapelve, miszerint a főszereplők között nem lehet konfliktus – hogyan nehezítette meg nap mint nap a ST íróinak dolgát. Közelebbről is megismerhetünk olyan kulcsszereplőket, mint Patrick Stewart, Jonathan Frakes vagy Brent Spiner, és képet kaphatunk arról, hogyan vélekedtek karaktereikről, és mit akartak látni az új ST-filmben (és hogy ezek az elképzelések miként ütköztek Piller forgatókönyvével).

Fontos leszögezni, hogy a Fade In nem botránykönyv; Piller nem cinikus, nem állít görbe tükröt az álomgyár elé, nem arról panaszkodik, hogy a buta producer beleszól az ő tökéletes forgatókönyvébe. Annál szigorúbb viszont saját magával. A könyv legizgalmasabb részében Piller őszintén vall az írás kreatív nehézségeiről, az író mindennapos frusztrációiról, alkotói válságról, tornyosuló akadályokról és apró áttörésekről. Milyen érzés szembenézni egy üres papírral, miközben ketyeg a határidő órája? Mit lehet kezdeni olyankor, ha hónapok munkája után nulláról kell újrakezdenie a forgatókönyvet? Vagy ha az ingatag önbizalmat pillanatok alatt lerombolja egy logikai bukfencekre rámutató vélemény?

Külön pikáns ízt ad a könyvnek, hogy az Insurrection a rajongótábor zöme szerint a gyengébb ST-filmek sorát gyarapítja. Annak idején nekem is csalódást okozott a film, főleg a sötét, drámai és akciódús First Contact után, és a forgatókönyv egyes részletei ma sem tűnnek sokkal jobbnak: gyakran fárasztóak a klisék, infantilis a humor, halovány az alapkonfliktus, jellegtelen az ellenség. Piller maga sem riad vissza attól, hogy a szkript – és saját maga – esetleges kudarcait vesézgesse: beismeri, ha hibázott valahol, de kiáll az ötletei, elvei és munkája mellett (egy helyütt felidézi, hogyan reagált Berman egy kevésbé sikerült jelenetre: „Piller kezd megőrülni. Épp most írt egy jelenetet, ahol egy láma lehugyozza Beverly Crushert”).

Nyugodtan mondhatjuk, hogy az olvasmányos és humoros stílusban megírt Fade In szórakoztatóbb, mint a film volt, és William Goldman könyvei mellett az egyik legjobb filmes memoár, ami forgatókönyvíró tollából született. A sorok mögül pedig egy rendkívül szimpatikus, szerény és nyílt ember köszön vissza ránk, aki maga is ugyanolyan szeretettel és odaadással mesél a Star Trek világáról, mint ahogy a rajongók éreznek Picard, Data, Worf és a többiek iránt.

További információk:

• Michael Pillert sok hollywoodi író tartja a mesterének; olyan sorozatkészítőket fedezett fel és nevelt ki, mint Naren Shankar (Helyszínelők), René Echevarria (4400), Brannon Braga (Star Trek: Voyager) vagy Ronald D. Moore (Battlestar Galactica)
• A könyvben a szakmai fejtegetéseket számos jópofa anekdota színesíti. Az egyik kedvencem Stewart reakciója arra, amikor megtudta, hogy azért nem merték elővezetni neki Picard megfiatalításának ötletét, mert az idősebb színészek nem szokták szeretni, ha ily módon felhívják a figyelmet a korukra: „Igazán kedves tőletek, drágáim, hogy tekintettel akartok lenni az érzéseimre, de a világon semmi kifogásom nincs ez ellen.”

Hozzászólások

hozzászólás