SFmag

A disztópia évének jegyében a science fiction egyik klasszikusát vesszük górcső alá – az elemzés érdekében azonban a teljes cselekmény felfedése elkerülhetetlen, ezért aki friss szemmel szeretné elolvasni a darabot, e cikk helyett válasszon inkább másikat az archívumunkból.

Karel Čapek R.U.R. című darabját 1921-ben mutatták be Prágában, és hamarosan sikereket ért el mind Európában, mind az Egyesült Államokban. A science fiction ennek a színműnek köszönheti a robot szót, amely leváltotta az addig használt „automaton” kifejezést, és a színmű egy sor olyan témát felvetett, amelyet később a sci-fi írók alaposan körüljártak. A klasszikus darabot azonban a sci-fi olvasóknak csupán csekély hányada ismeri, amiben közrejátszhat az, hogy magyarul csupán antikváriumokban és könyvtárakban fellelhető. Angolul viszont ingyen letölthető, ezért a jelen cikk alapjául is David Wyllie fordítása szolgál.

Kép a BBC 1938-as feldolgozásából, amely egyben a világ legelső sci-fi tévéfilmje volt

A R.U.R. rövidítés jelentése: Rossum Univerzális Robotjai. Ez egy félreeső szigeten működő, mesterséges embereket előállító cég neve. Rossum a feltaláló, aki a robotok előállítására alkalmas élő anyagot feltalálta, az ő fia virágoztatta fel a céget. Céljuk felszabadítani az embereket a munka terhe alól.

A R.U.R. robotjai nem mechanikus teremtmények, hanem biológiai alapú mesterséges emberek, de vágyaik nincsenek, szeretetet, félelmet, fájdalmat nem éreznek, egyedül a munka iránti törekvés hajtja őket. Lehet-e, szabad-e őket emberszámba venni? Ez a darab egyik fő kérdése, amire az író kettős választ ad, és egyik álláspontot sem ítéli el – vagyis inkább, mindkettőt helytelennek tartja.

A darab bevezető jelenetében Helena Glory, az elnök leánya érkezik gyárlátogatásra a hiperkapitalista Harry Domin igazgatóhoz azzal a céllal, hogy emberi körülményeket és bánásmódot harcoljon ki a robotoknak, és jogaik követelésére buzdítsa őket. Ugyanakkor semmi nem tud a robotokról; idealista lelkesedését hamar kioltja Domin végtelenül pragmatikus és következményekkel mit sem törődő hozzáállása a mesterséges emberekhez, és kénytelen szembesülni azzal, hogy ezek a robotok csak úgy festenek, mint a valódi emberek, ám az emberség lényege hiányzik belőlük. A gyárat leállítani pedig lehetetlen, hiszen a robotok olcsó munkaereje következtében mindennek ötödére csökkent az ára,  és a gazdaság immár teljesen rájuk épül. Helena illúzióit vesztve megtörik, és mert a szigeten egyetlen nő sincs (csak nőrobotok), a gyár mérnökeinek és igazgatójának unszolására velük marad és hozzámegy Dominhoz.

Karel Čapek

Helena azonban nem adja fel teljesen ideáit, és ráveszi dr. Gallt, a Fiziológiai osztály vezetőjét, hogy kísérletképpen hajtson végre néhány módosítást egy-két roboton. Dr. Gall azért, hogy a robotok képesek legyenek elkerülni a veszélyes helyzeteket, ellátja őket a fájdalomérzés képességével. Tíz évvel később, a második jelenetben találkozhatunk a kísérlet gyümölcseivel: Radiusszal, aki sajnálatos módon „elromlott”, és ezért a megsemmisítés vár rá (ezt Helena megakadályozza) valamint a világ lázadó robotjaival. Sejthető a vég: az érzésre képes robotok az emberek eltörlését kívánják, hiszen azok már nem dolgoznak, létüknek tehát nincs már értelme. Eközben az emberi faj a kihalás szélén áll, mert nem születnek többé gyermekek. Helena le akarja állítani a gyárat, és titokban elégeti a titkos receptet, amely alapján az élő anyagot gyártják. Bár szándékai nemesek, ezzel meg is pecsételi a sorsukat. Amikor a gyárat eléri a lázadó robotok hada, Domin és a többiek a recepttel akarnák megvásárolni a saját biztonságukat, hogy elmenekülhessenek.

Radius és a többi robot megöli az utolsó embereket, egyedül Alquistot, a mérnököt hagyják életben (magyarázatuk szerint, mert ugyanúgy a kezével dolgozik, mint egy robot), hogy kísérletezze ki újra az elveszett receptet. Hiába váltották le azonban a robotok az embereket, szaporodásra képtelenek lévén évtizedekben mérhető új, dolgos fajuk élettartama.

Az utolsó felvonás középpontjában Alquist és a robotok tragédiája áll. Most már felkutatnának túlélő embereket, hogy a segítségükkel fennmaradjanak, ám nincsen senki, csak a lassan lemerülő robotfaj és az utolsó férfi. A robotok végül arra kérik Alquistet, hogy boncoljon fel más robotokat, hátha úgy rájön az elveszett titokra. A mérnököt mélységesen elborzasztja a terv, ám amikor már teljesen úrrá lenne rajta a reménytelenség, tanúja lesz két robot között a szerelem csodájának. Próbára teszi Primust és a Helena-robotot (az eredeti Helena mását), akik végül egy új faj Ádámaként és Évájaként veszik birtokba a földet. (A darab kifutása és utolsó jelenete ezáltal Az ember tragédiájával párba állítható.)

A R.U.R. fölött jócskán eljárt az idő; a párbeszédek jórészt egysíkúak, a jellemek archetipikusak és lényegében pusztán az írói mondanivaló közlésére szolgálnak. Az első jelenet tiszta szatíra (különösen a leánykérés, amit egyszerűen képtelenség komolyan venni), a későbbi jelenetek azonban más irányba viszik el a színdarabot. Meg merem kockáztatni, hogy mint színmű, a korában sem tartozott a legjobbak közé, Csehov és Ibsen színházújító művei után ennyire didaktikus színdarabbal jelentkezni nem vall korszerűségre; ami hiányosságai azonban forma és elevenség terén adódnak, azt a témával bőven pótolja.

A megjelenő témák – a robotok és az emberek közti különbség megragadása, és ezzel együtt a lélek keresése, a munka mint az élet értelme, az emberek és később a robotok embertelensége vagy éppen embersége – Čapek színdarabja után is népszerű elemei lettek a sci-finek, és bár sok a mélyebben és színesebben boncolgató mű, az tagadhatatlan, hogy a R.U.R. sok gondolata és válasza már csak visszaköszön a későbbi írásokban.

Az embereknek nincsen igazuk, amikor mesterséges munkásokat gyártanak, akiket megfosztanak az érzés képességétől, sem abban, hogy a jólét alapja az, ha nem kell dolgozni többé; ám a robotoknak sincsen igazuk, amikor pusztítással felelnek a kihasználásra. Mindkét fajt bünteti a sors a hübriszért, amiért úgy gondolták, egy másik faj bírái vagy gazdái lehetnek: az emberek meddővé válnak, a robotok lassú kihalásra vannak ítélve.

Čapek a megoldást és egyben az emberség kulcsát a szeretetre, együttérzésre és kegyelemre való képességben látja, márpedig ennek nem csak a robotok voltak híján. Azáltal, hogy az embereket és a robotokat mint külsőre egyforma lényeket ábrázolja, elmossa a határokat a két létforma között, és még egyértelműbbé teszi üzenetét.

További érdekességek:

• R.U.R. tekinthető a gólem-legenda modernebb változatának is. Karel Čapek a témához még visszatért a Harc a szalamandrákkal című regényében is, ahol szintén nem emberi lények válnak az emberek kiszolgálóivá.
• A robot szót valójában nem Karel Čapek, hanem a fivére, Josef  találta ki, eredetileg „labori” szerepelt a szövegben. A Rossum is beszélő név, ‘Értelem’-nek vagy ‘Agy’-nak lehetne lefordítani.

Hozzászólások

hozzászólás