A steampunk igazából a sci-fi, az alternatív történelem és a spekulatív irodalom egyik alfajának számít, ami az 1980-as években ütötte fel a fejét. Itthon még kevés ilyen regényt jelentettek meg, bár az egyik alapműnek számító A gépezet William Gibson és Bruce Sterling tollából magyarul is olvasható, mint ahogy Tim Powers Anubisz kapui is, valamint idén jön a mindenféle díjakkal jutalmazott Gyémántkor Neil Stephensontól. Nyugaton azonban egyre nagyobb teret hódít, és lassan a mainstream szórakoztató irodalomba is beküzdi magát; nemcsak regények, de képregények szintén előszeretettel foglalkoznak vele, és már az ifjúsági irodalomnak is van steampunk alfaja. Mert milyen jól lehet ábrázolni egy olyan világot, ahol a viktoriánus kor erkölcsi normái és társadalmi berendezkedése mellett gőzgépek szállnak az emberek feje felett, és még a történelmi adatokkal, tényekkel, szereplőkkel  is játszadozni lehet. Gail Carriger Soulless című regénye (állítólag tavasszal magyarul is megjelenik) volt az egyik ebbe a vonulatba tartozó mű, amit tavaly olvastam és tetszett annyira, hogy ha valami hasonló feltűnik, azt kipróbáljam. Meljean Brook The Iron Duke című könyve pedig  rengeteg év végi toplistán feltűnt, úgyhogy adta magát, mint a következő regény, amit elolvasok.

Meljean Brook: The Iron Duke

A könyv legerősebb része a világ felépítése, ami nem zavaróan, nem szájbarágósan van összefoglalva, hanem az első oldaltól, az eseményekbe beágyazva, kiváló körítéssel bontakozik ki. Londonban, Angliában járunk, ahol a mindenféle gépek által kibocsátott koromtól a nap nem is látszik, s éppen győzelmi bált ülnek. Ugyanis az ország kilenc éve szabadult fel két évszázadnyi rabságból, mert kétszáz éve az ázsiai Horda nagyon cselesen olcsó cukorban és teában nanochipeket csempészett be a brit szigetekre, hogy miután azok elterjedtek, távirányítással hatalmuk alá vonhassák az embereket. Az angolok pedig innentől kezdve mindig azt tették, amire programozták őket. Elnyomták az érzelmeiket, vagy éppen kihasználták azokat, például ha azt szerették volna, hogy szaporodjanak, a Horda párzási lázt bocsátott rájuk. S mindezt úgy, hogy közben az emberek tudata megmarad, azaz tisztában voltak azzal, mit cselekszenek, csak éppen tenni nem tudtak ellene. Miután 9 évvel korábban egy szökött rabszolgából kalózzá vált kapitány, Rhys Trahaearn megsemmisítette az adótornyot, a nanochipek felett elveszett az irányítás, s az érzelmek felszabadultak. A férfiból nemzeti hős lett, címet kapott, de leginkább a Vasherceg néven emlegeti mindenki. Az irányítás megszűnése azonban újabb problémákat szült, mert a bogarasok (ahogy a chippel ellátott briteket hívják) néha egyszerűen képtelenek mit kezdeni az érzelmeikkel, úgyhogy a Scotland Yardnak rengeteg dolga van. A nők ebben a világban egyáltalán nincsenek elnyomva, lehetnek ugyanolyan jó mérnökök, feltalálók, rendőrök, kalózok, léghajókapitányok, ha nem jobbak és elismertebbek, mint a férfiak.

Wilhelmina Wentworth nyomozó felügyelőt, akiben a Horda vére is csorog, pont a Vasherceg tiszteletére rendezett bálról szólítja el a kötelesség, mert egy meztelen holttestet találnak a saját ünneplésén részt nem vevő Rhys birtokán. Mivel a rendőrséget is bevonják a nyomozásba, Mina jó kopó módjára nem hagyja, hogy a titokzatos, magának való szabadsághős egyedül intézkedjen, hanem lépten-nyomon vele tart. Miután azonosítják a holttestet, fokozatosan derülnek ki különös dolgok, és minden egy jóval bonyolultabb összeesküvésre mutat, mint amit elsőnek bárki is feltételezett.  Mina tisztában van vele, hogy származása (mindenkiben a Hordát eszébe juttató külseje) miatt kétszer annyira kell dolgoznia minden elismerésért, mint bárki másnak. Ezért kiváló nyomozó, mert még a leglehetetlenebb helyzetekben sem adja fel. Úgyhogy a főszereplők együtt indulnak titokzatos fegyverek, elrabolt hajók, túszul ejtett nemesifjak nyomába, s bejárják a zombiktól nyüzsgő Európát épp úgy, mint a forrongó Afrikát és az óceánokat, utaznak földön, vízen, levegőben és találkoznak mutánsokkal, rabszolgákkal egyaránt.

A regényt elsősorban paranormális-romantikus könyvként hirdetik, valóban van benne erős érzelmi szál a két főhős között. Viszont ennél több a sztori, ugyanis a jól felépített, izgalmas világ és a különleges emberek, kalandok, lények mellett még ott van a faji előítéletek kérdése is. Minában ugyanis első pillantásra mindenki az ellenséget látja, ránézésre előítéletesek vele és ennél csak rosszabb dolgok is történnek ott, ahol megjelenik. Neki  minden egyes alkalommal bizonyítania kell, hogy a külseje nem teszi egyenlővé az elnyomókkal, hogy ő is pont olyan „bogaras” mint mindenki körülötte.

Elég összetett olvasmánynak találtam a regényt, a steampunk igazán szórakoztató dolgokat hoz ki az írókból, van némi humor, erkölcsi kérdések garmadája, ami egy ilyen világban felmerülhet, érzelmek és rengeteg kaland. Na meg egy különleges világ. Meljean Brook élvezetesen, izgalmasan ír, kiváló ötletei vannak és bár a másik urban fantasy sorozata nem érdekel, az Iron Seas következő részét, amit októberre ígérnek, és főszereplői már itt is feltűnnek, várom.

Link:

A szerző honlapja

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 2 hozzászólás.

  1. JuhaszViktor szerint:

    Elnézést, ez egy kicsit off, de a Gyémántkorban az égvilágon semmi steampunk nincsen, se gőz, se alternatív történelem; van helyette nanotechnológia és a 22. század. A kavarodást általában az okozza, hogy a történet egyik főszereplő klánja visszatér a viktoriánus társadalmi berendezkedéshez, a látványos külsőségekkel együtt.

  2. lobotomia szerint:

    Köszi a felvilágosítást, de én még nem olvastam – bár tervben van – és mindenhol mint Steampunk alapdoksira hivatkoztak a Gyémántkorra. Mondjuk ide a Nanotechnológia miatt feltétlen illik 🙂

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon