A modern brit sci-fi egyik élharcosa ismét enciklopédia méretű regényfolyamot tett le az asztalra. A Commonwealth-saga univerzumában játszódó újabb eposz Hamilton eddigi talán legjobb könyve, és igazi, vérbeli űropera. Pedig legalább a fele fantasy.

Amikor másfél évvel ezelőtt beszereztem és elolvastam a ciklus nyitó könyvét, a 2007-ben kiadott Dreaming Void-ot, akkor már tudtam, hogy óriási hiba volt nem megvárni, amíg a szerző befejezi az utolsó könyvet. Gyűlöltem őt ezért, ahogy a gyáva kiadót is, aki nem merte megkockáztatni, hogy a trilógiát inkább egyben megjelentetve egy 2500 oldalas könyvet dobjon piacra. Ebből is látszik talán, milyen nagy hatással volt rám, sok száz jobb-rosszabb fantasztikus történet veteránjára, a mű.

2010 októberében aztán a Pan Books gondozásában végre megjelent az Evolutionary Void, a Void-trilógia záró darabja, és nyugodt szívvel jelenthetem, hogy a nagyszerű kezdés után nem kellett csalódnom, magas elvárásaim ellenére sem.  (A középső könyv egyébként a 2008-as Temporal Void.)

A történet két fő helyszínen és időben mozog. Az egyik a galaxisunk emberiség által benépesített része, 3659-ben. A másik pedig Makkathran városa, mely egy azonosíthatatlan bolygón, ismeretlen időben létezik. Annyit tudunk csupán, hogy ez a bolygó a Galaxis centrumában van valahol, valamikor, a Voidnak nevezett térrész mélyén. A Void egy irdatlan méretű áthatolhatatlan energiafal, mely körbeöleli a Tejút magját, milliónyi csillagrendszerrel együtt. A fal mentén pedig az univerzum legfejlettebb faja, a Raiel sokmilliós flottája őrködik bolygóméretű űrhajóival, hogy senki se juthasson se be, se ki…

A történet jelene: Az emberiség több frakcióra szakadt, ezek közül a legjelentősebbek a Felső (Higher) emberek, akik DNS-ükön alapuló nanotechnológiájuk révén emberfeletti tudati és fizikai tulajdonságokra tettek szert. Központjuk továbbra is a Föld,  itt helyezkedik el ANA is, aki/ami egy hatalmas kollektív tudat, a fizikai létüket megunt, és a poszthumán létezést választó Felsők „gyűjtőhelye”. ANA nem egységes, több belső irányzat összessége, és ezek az irányzatok, akár politikai platformok, nagy hatalmú ügynökeik révén aktívan részt vesznek a Galaxis eseményeiben.

Sci-fi írók egymás közt. Az óriás középen Hamilton.

Ebbe a status quo-ba érkezik meg Inigo, aki Silfen (technológiával nem rendelkező ősi telepatikus űrjáró faj)  öröksége révén valahogy kapcsolatot létesít a Voidon belüli világgal, egész pontosan álmokat lát az ottani történésekről. A gaiamezőnek nevezett mesterséges empatikus mező segítségével megosztja ezeket az álmokat az emberiséggel, minek következtében megalakul Makkathran egyháza, Inigóval a pápai székben. Mielőtt azonban utolsó álmát is közkinccsé tenné, hirtelen eltűnik.

Tíz év eltelik, és a vezető nélküli Egyház a Második Álmodó eljövetelét várja, aki majd elvezeti a hívőket a Void szívébe, egy szent zarándoklat keretében. A Felsők és a nem hívő többség enyhe rosszallással tekint a bigottakra, különösen az után, hogy a Raiel kijelenti, hogy egy ilyen zarándoklat minden valószínűség szerint elindítaná a Void egy bekebelezési szakaszát, mely sok százezer lakott rendszer elnyelésével fenyeget. Ekkor lép színre a titokzatos Második Álmodó, akinek nagy erejű első álma erőt önt a Makkathran Egyház mozgalomba, és a Void valóban elkezd tágulni. A Galaxis nem humán értelmes fajai úgy döntenek, hogy csak az emberiség elpusztítása révén lehet megfékezni a Void jelentette fenyegetést. Ezzel egyidejűleg ANA egymással is ellentétes célú frakciói kiküldik ügynökeiket, hogy előkerítsék Inigót és a rejtőzködő Második Álmodót, és hogy megállítsák Makkathran egyházának fanatikusait…

Makkathran: Inigo álmai révén megismerhetjük a Void belsejét is, ahol mindenki – többek között a Raiel – nagy meglepetésére emberek élnek. A Voidon belül mások a fizika törvényei, a gondolatok és érzelmek anyagi tulajdonságokat is felvehetnek. Így az itt élő emberek sok egyéb mellett képesek a telekinézisre és gondolatátvitelre. Edeard egy kis faluban él és tanul, mint a „Tojásformáló” céh tanulóinasa. Az ő feladata, hogy olyan egyszerű létformákat hozzon létre mentális képességeivel, melyek segíthetik a falubeliek mindennapi munkáját. Idilli életének vége szakad, amikor egy rablótámadásban majdnem az egész falu elpusztul. Ekkor elindul a vidék egyetlen városába, Makkathranba, hogy még többet tanulhasson, és később talán elég erős legyen, hogy felkutathassa a rablókat. Idővel egyre jobban megismeri a város szövevényes politikai viszonyait, és befolyásos személyiséggé válik. Minél magasabbra emelkedik Makkathran hierarchiájában, annál közelebb kerül egy megdöbbentő felfedezéshez a város és az egész Void természetével kapcsolatban.

Mindez persze csak a felütése egy tényleg monumentális és rendkívül összetett történetnek.  A harmadik könyv végére természetesen kiderül, hogy mi köti össze ezt a két teljesen más jellegű világot, és a megoldás kifejezetten frappáns. Nem egyszer néztem fel olvasás közben azon merengve, hogy ezt vajon hogyan fogja elfogadhatóan megmagyarázni. De mint írtam, nem kellett csalódnom.

Hamilton narrációja sallangmentes, ami a könyv(ek) terjedelmét nézve talán kicsit furcsa állításnak tűnhet. Nagyon jó karakterszobrász, a főbb szereplők, és bizony van belőlük vagy húsz, mind nagyon jellegzetesek, életszagúak.  (Ez Hamilton korábbi műveinek ismeretében még hangsúlyosabb kijelentés, a Night’s Dawn ciklus óta sokat fejlődött ezen a téren.) Könnyű őket megszeretni és megutálni is. Ráadásul képesek a fejlődésre és változnak is sokat, ami nem feltétlenül jellemző ebben a zsánerben.

Nem hiányoznak persze a nagy ötletek sem, még ha némelyik olykor ismerősnek is tűnhet. Meddő felsorolás helyett inkább kiemelném a kedvencemet, a multi-ember, vagy többszörös ember koncepcióját. Hamilton elég részletesen be is mutatja ezt az ötletét, mivel a regény egyik fontos szereplője ilyen multi-ember. Egy emberi tudat, vagy ha úgy tetszik lélek, több emberi testben létezik egyszerre. Ezek a testek ráadásul eltérő korúak, más rasszhoz tartozhatnak stb. Mind teljes értékű ember, mégis mindannyian részei ugyanannak. Kifejezetten szórakoztató, ahogy a rengeteg akció közepette az író finoman feltérképezi ezt az ötletet, kivetítve a társadalmi, testi kapcsolatokra, sőt az ebből fakadó nyelvtani komplikációkra is.

A trilógia további erősségei közül hadd emeljem ki a számomra legfontosabbat: ha a befejezés netán katasztrofálisan gyengére sikerült volna, akkor is az egyik legjobb tavalyi olvasmányélményemnek tartanám. Szemtelenül könnyedén tálal egy nagyon bonyolult történetet, és egyszerre két izgalmas és élethű világot, mindezt olyan lebilincselő stílusban, hogy az olvasásélmény-indexem végig az egekben maradt. Az elegáns lezárás már csak hab volt a tortán.

Aki szereti az észbontó perspektívákat és a hard sci-fi beütésű űroperát, az mindenképpen olvassa el a Void-trilógiát. Mindezt bőségesen szállítja úgy, hogy közben feszegeti, és talán át is értelmezi a zsáner kereteit.

További információk:

  • A Void trilógia előzménye a Pandora’s Star és a Judas Unchained. Bár ezek a könyvek 1200 évvel korábban játszódnak, több kulcsszereplő visszatér a Void-könyvekben is.

Linkek:

www.peterfhamilton.co.uk

http://theunisphere.com/

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 14 hozzászólás.

  1. vinitor szerint:

    köszi az ismertetőt, hangulatkeltő lett 🙂
    magyarul várható valamikor?

  2. jakirte_jak_cyr szerint:

    Az elmúlt napokban összeszámoltam, milyen könyveket akarok még elolvasni. A pár nappal korábbani ismertető hatására felkerült a listára az Elric sorozat. Most pedig úgy tűnik, hogy több év szünet után újfent nekikezdek egy sci-finek. Mert ez nagyon érdekel 🙂

    Kérdés: érdemes elolvasni az előzményeket, vagy annyira nem fontos?

  3. Crei szerint:

    cc: A helyzet az, hogy én is azért szeretem az ő történeteiket, mert a történelem interpolációja átgondolt és hihetőnek tűnik.

    Más. Aki megnevezi a másik két írót a képen az kap tőlem egy fiktív vállveregetést. 🙂

  4. christiancrowe szerint:

    Crei:
    Az a gáz, hogyha ráhúzod az egeret a képre, kidobja alul a neveket. 🙂 vagy ez csak csel? 🙂

  5. Crei szerint:

    Haha ez jó!
    És ezt ismeritek?
    http://en.wikipedia.org/wiki/File:Scalzidevil.jpg

  6. JuhaszViktor szerint:

    Gondolom, az ismertebb író azért nem hasonlt önmagára, mert Mr. Scalzi a képfájl nevével ellentétben pont a jobb szélen áll 🙂

  7. Crei szerint:

    Viszont most eszembe jutott, hogy Green-től is lenne mit írni… Ő a szőrös bácsi.

    Egy Deathstalker könyvét olvastam is, tulajdonképpen tetszett is. Na az tényleg old-school űropera.

  8. scifilover szerint:

    Nagyon elolvasnám ezt a sorozatot! Maga a megrajzolt univerzum is már olyan, hogy csak nyalogatja az ember a szája szélét.

  9. crei szerint:

    Jó is…:)

    De egyébként a Night’s Dawn trilógiát is érdemes elolvasni, szuper teremtett világ. irtunk is róla vmikor.

  10. scifilover szerint:

    Tudsz valamit az esetleges megjelenéséről vagy ennek esélyéről? Elboldogulok az angollal, de nem ezt a nyelvet tanultam és esélyét nem látom, hogy irodalmi szinten valaha is élvezzek egy regényt. 🙁

  11. Crei szerint:

    Az esélye gyakorlatilag nulla szerintem. Túl nagy terjedelmű ahhoz, hogy bevállalja valamelyik kiadó. De azért reménykedjünk.

  12. scifilover szerint:

    Én azt is el tudnám képzelni (lázálom szint), ha lenne egy szabadidejét feláldozó és irodalmi szinten fordítani tudó sf rajongó, aki szépen nekiállna és csinálna a fordításból egy ekönyvet. A mai elüzletiesedett világban sajnos ez sem valószínű, de talán még mindig nagyobb ennek az esélye, mint a papírkötésű megjelenésnek.

    Elnézést, ha sokat irkálok, de nemrég reggeltem csak nagyon sok olyan cikk van, ami érdekel. 🙂

  13. crei szerint:

    Én is el tudnám képzelni, de sajnos szerzői jog is létezik a világon…

    Irkálj sokat, kíváncsiak vagyunk a véleményedre! 🙂

  14. scifilover szerint:

    Persze, tudom. Aki ismeri a számokat, kikalkulálhatná, hogy egy kizárólagosan ebook formában megjelenő könyvnél mi lenne az a minimál ár, aminél már nem lenne veszteséges a kiadás. Természetesen a papír kötésű könyvnél nincs jobb, de ha egyszer nem kerülhet nyomdába…

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon