SFmag

Van itt minden, mint a búcsúban: galaktikus birodalmak évmilliárdokon átívelő történelme, idegen fajok százai, barokkos politikai berendezkedések, csillagflották, egy készülő háború – minden adott egy epikus ívű űroperához. Sajnos nem is lett több, pedig Bankstől több puskaport várna az ember.

Iain M. Banks, aki a nevébe illesztett M betűvel jelzi, ha sci-fit ír, a kortárs űropera egyik meghatározó alakja. Abba a vonulatba tartozik, amelyik nem elégszik meg a lecke – űrháborúk, csillagközi intrikák, birodalmak sorsát eldöntő hősök – felmondásával, hanem szellemesen újrakeveri a paneleket, beemelve társadalomtudományokat, szépirodalmat vagy a zsáner egyéb eszközeit. Banks Kultúra-regényei egyben politikai állásfoglalások is a libertánus eszmék és az autoriter rendszerek párharcáról, szereplői kilépnek a hős Jim és a szőke Jane unalmas sztereotípiáiból, miközben kellő iróniával kezelik a zsáner hagyományait. Sajnos A száműzőből éppen ezek hiányoznak igazán.

A vaskos regény hőse Fassin Taak, a látó, aki egy különösen hosszú életű faj, a heik társadalmát tanulmányozó tudósdinasztia sarja. Tudtán kívül olyan információra bukkan a heik ismeret-tárházában, ami egy csillagközi háború célpontjává teszi az otthonául szolgáló békés és meglehetősen eldugott Ulubis rendszert.

A regény világában ugyanis évmilliárdok óta zajlik a galaxis írott történelme; birodalmak emelkedtek fel és tűntek el annak függvényében, hogy a meglehetősen hosszadalmas fénysebesség alatti utazást milyen hatékonysággal sikerült kiváltani a féreglyukakra épülő térkapu-rendszerekkel. A portálok azonnali kapcsolatot biztosítanak a lakott világok között, de sérülékenységük és nehézkes telepíthetőségük kiszolgáltatottá is teszi a technológiát használó kultúrát. A regény idejében épp egy ilyen hanyatló csillagközi korszakot él meg a galaxis eme szeglete, mert a legutóbbi háború rengeteg térkaput megsemmisített, több száz éves provincialista elszigeteltségbe taszítva egész naprendszereket. A régi romokon új birodalmacskák vannak születőben.

Csakhogy a legendák szerint létezik egy lajstrom, amelyben az öntörvényű és másokkal nemigen közösködő heik saját titkos féregjárat-rendszerének koordinátái lapulnak. Aki ezt megszerzi, kulcsot kap egy új pángalaktikus birodalom megszervezéséhez. És mivel éppen Tassin az, aki a hei lajstrom létezésének bizonyítékára bukkan, hamarosan három hatalom versenyfutásának kellős közepében találja magát: a lenyűgöző kegyetlenségével frissen felemelkedő militáns R-5, a saját barokkosan burjánzó bürokráciájának foglyaként vergődő Kalmeár és az utóbbi ellen naiv szabadságharcot vívó Másik Oldal mind a lajstromot akarják. És persze ott vannak a heik, akik hosszú életük jóvoltából meglehetős lenézéssel tekintenek a „kurták” lázasan nyüzsgő történelmére és birodalmacskáira – nos, nekik eszük ágában sincs bárkinek is kiadni a lajstromot. Tassin a zsáner hagyományainak megfelelően hosszú utazásra indul keresztül-kasul a galaxison, hogy a szerző fajok és társadalmak tucatjait mutathassa be nagy élvezettel. Ezek több helyütt valóban nagyon szellemesek, de azért ez így önmagában nem elegendő a cselekmény bonyolításához.

Banks maga sem tud mit kezdeni a szituációval, amit terjengős mesélői stílusa csak még feltűnőbbé tesz. Tassin ide-oda robog előbb a Nasqueron gázóriáson, majd a galaxisban kizárólag az írói szeszélynek engedelmeskedve, miközben a háttérben készülődik, kirobban, majd kurtán-furcsán véget ér a háború. A szerző a tőle megszokott párhuzamos történetmeséléssel felvillantja Tassin múltját, ám ezzel nincs más célja, mint hogy behozzon olyan mellékszereplőket (Tassin régi barátait), akiknek saját kis történetét megint csak nem tudja megfelelően kibontani. Egy háború közepén, amikor a megszálló hatalom tízezerszám végzi ki a foglyait, egyszerűen nincs súlya annak, ha valaki az életét arra teszi fel, hogy bosszút álljon volt iskolatársán egy régi közös barátjuk meggyilkolásáért (hol van ez a Fegyver a kézben nyomasztó háromszereplős kamaradrámájához?). Egy másik régi cimbora felbukkanása még esetlegesebb célt szolgál: száz oldallal később kell egy ismerős szereplő, akinek a nézőpontjából követhetjük egy űrállomás hidegvérű elpusztítását.

Egy nem annyira jól sikerült borító

A politikai háttér meglehetősen szürke, mintha Bankset itt is elhagyta volna a fantáziája, még csak hasonló súlyú konfliktust sem sikerült hozni, mint a Kultúra RK-ja vagy az általuk manipulált fejletlenebb fajok morális ellentéte. Fél szívvel megemlíti az elnyomó kalmeári rendszer és a szabadságharcos Másik Oldal szembenállásának motívumait, de a regény végkifejlete szempontjából ennek sincs különösebb jelentősége.

Vannak persze kifejezetten erős részek is: a gátlástalanul infantilis heik például lenyűgöző és szórakoztató népség, akiknek ott a helyük a sci-fi legemlékezetesebb idegen fajai között, vagy ott van a fiatal fajok domesztikációjának elmélete, a nekrofil ythinek, a szadista pontifex figurája… Sajnos ezek a gyöngyszemek önmagukban nem elegendőek, hogy egy ilyen hosszú regényt arányosan kitöltsenek. A történet lezárása is talán kissé indokolatlanul melodramatikus hangvételűre sikeredett, amelyben persze felvillan egy új korszak lehetősége, csak éppen az olvasó érezheti úgy, hogy oké, de hol maradt a régi korszak szálainak elvarrása?

Azt gondolom, a kőkemény Banks-rajongóknak sem lesz ez a kedvenc regényük, a szerző életművében kevésbé járatosaknak pedig mindenképpen azt tanácsolom, ne A száműzővel kezdjék az ismerkedést. A Játékmester (bár kissé kilóg Banks sci-fijeinek sorából) sokkalta egybefogottabb, a Sötét háttér előtt, vagy a Fegyver a kézben pedig messze erősebb írások.

Link:

A szerző hivatalos honlapja

Hozzászólások

hozzászólás