SFmag

Jakob Schmidt Berlinben élő német sci-fi szerző, fordító, a Schlotzen & Kloben íróközösség alapító tagja. Novelláiban előszeretettel alkalmazza a horror elemeit, számos írást szentelt a Cthulhu-mítosznak. Szüret című novellája az SFmagon olvasható első ízben magyar nyelven.

SFmag: Mikor kezdtél el írni és mennyi ideig tartott, míg megjelent egy írásod?

Jakob Schmidt: Ha nem számoljuk a gyerekkori alkotásokat, 1996-ban kezdtem el komolyabban írással foglalkozni, tizennyolc éves koromban. Két sci-fi regényt írtam, melyek teljesen megérdemelten a fiókban végezték. Első ízben 2003-ban jelentem meg az időközben megszűnt Alien Contact magazinban, egy felrobbanó galambokról szóló rövid, groteszk novellával.

SFmag: Egyik inspirációd nyilvánvalóan Lovecraft életműve. Kik voltak még rád hatással és kik a kedvenc íróid?

Jakob Schmidt egy felolvasáson

JS: Lovecraft mindenképpen jó hívószó, mert kései műveiben éppen a sci-fi és a horror kombinációját találom igazán jónak. Szerintem Lovecraft fedezte fel a modern kor számára a horrort. Lovecraft „kozmikus rettenetről” alkotott felfogása és az a gondolat, hogy az emberek idegen, személytelen folyamatok egyszerű anyagi tényezői, konkrét hatással volt a Szüret című novellámra.

Rajta kívül nagyra tartom Samuel R. Delanyt, noha sok könyvét elég nehéznek tartom – viszont végeredményben megérik az erőfeszítést. A kortárs német nyelvű szerzők közül elsősorban Dietmar Dathot tisztelem, aki felváltva ír rendkívül játékos, megragadó, közérthető műveket és teljesen bonyolult összetett nyelvezetű, esetenként átláthatatlan dolgokat. A legjobb kortárs horrorírónak egyértelműen Laird Barront tartom, aki Lovecraftéhez hasonló teljesítményt nyújt, de egész más módon – egyszerre nagyon költői és nagyon kemény és brutális, igen jó érzéke van hozzá, hogy egzisztenciális félelmeket hívjon elő.

Hosszú listákat írhatnék még, de ezek a mostanság a legfontosabb nevek számomra.

SFmag: Melyik novelládat kedveled a legjobban és miért?

JS: A kedvencem a még megjelenés előtt álló Mandragóra (Alraune), egy rövid, szikár és szatirikus fantasztikus szerelmi történet. Főhőse beleszeret egy politikai aktivistába, aki természetvédőként a halálbüntetés bevezetésért küzd – hiszen mint köztudott, a kihalás szélén álló mandragóra csak a bitófák alatt nő… Ebben a történetben van a legtöbb belőlem. Utána a Szüret következik – ezen a történeten éveken keresztül újra meg újra dolgoztam, néhányszor teljesen újraírtam. Eredetileg egy rákos jóbarátom halála ihlette, ezért nagyon közel áll a szívemhez.

SFmag: Két blogod van, az egyik angol nyelvű. A német blogodon olvastam, hogy szeretnél megtanulni olaszul. Hány nyelven beszélsz és melyik nyelven olvasol a legtöbbet?

JS: Igazán jól sajnos csak németül és angolul tudok – az olasz az első próbálkozásom, hogy kicsit kiszélesítsem a horizontom. Nagyon szívesen tartoznék azok közé, akik tucatnyi nyelven folyékonyan beszélnek, még dolgozom rajta…

Elsősorban angolul olvasok, egyszerűen azért, mert ami izgat, abból a legtöbbet angol nyelven írják.

Jakob Schmidt német írókkal és kiadókkal a berlini Otherland könyvesboltban

SFmag: Írói tevékenységed mellett fordítóként is dolgozol. Kiket fordítottál eddig németre? Kitől fordítanál szívesen?

JS: Akik számomra kiemelkednek, a következők: Gerald Brom, ő inkább fantasy-illusztrátorként ismert, de a The Child Thieffel egy vad, nyers és eredeti ifjúsági könyvet alkotott, amit én fordítottam le. A Golkonda nevű kisebb kiadónak Jasper Nicolaisennel több novellát fordítottunk David Marusektől, ő a kortárs amerikai SF irodalmilag kiemelkedő alkotója – ez olyan munka volt, amire igazán büszke vagyok. Fordítottam még többek közt Catherine Jinkset, Mira Grantet, Kevin J. Andersont, Amber Bensont és Kim Stanley Robinsont. Ehhez jön még jó néhány Adam Roberts- és John Clute-esszé.

Nagyon régi vágyam, hogy egyszer K. J. Parkert fordíthassak, ő meglehetősen gonosz, hideg és torz fantasy regényeket ír – bár a fantasy címkét csak korlátozottan lehet ráragasztani, mert történetei másodlagos világai remekül működnek mágia és szörnyek nélkül is. Nála csak sötét szándékú és végzetes balsorstól sújtott emberek vannak. Ez a vágyam idén beteljesül, mert én fordítom le a Golkonda számára Parker Purple and Black című kisregényét.

SFmag: Milyen publikációs lehetőségei vannak Németországban a karrierjük elején járó íróknak? Mi a helyzet a science fiction-utánpótlással?

JS: Nehéz téma – a kis SF-kiadók az utóbbi években virágkorukat élik, valóban tömegével jelennek meg német írók sci-fi történetei. Ugyanakkor a többségük számára gyakorlatilag lehetetlen, hogy akárcsak zsebpénzt is keressenek az írással. Ez természetesen megnehezíti, hogy a kellő elszántsággal, elég időt rááldozva foglalkozzanak az írással.

SFmag: Társalapítója vagy a Schlotzen & Klobennek. Mesélj erről az íróközösségről!

JS: Havonta egyszer lépünk fel Jasper Nicolaisennel és Simon Weinerttel a Tristeza nevű berlini kocsmában. Mindannyian két-két rövid szöveget olvasunk fel, többnyire vegyes műfajút, de néha klasszikus fantasyt, horrort vagy sci-fit. Mi hárman nagy hatással vagyunk egymásra és az idő haladtával rokon hangvételt alakítottunk ki. Nekem főleg abban segített a közös előadás, hogy lazábban tudok írni. Ha elképzeljük, hogy közönség előtt adunk elő egy szöveget, megtanulunk kevésbé görcsösen alkotni, közelebb állva saját hangunkhoz és ahhoz, amit az ember szájába illik. Határozottabbak leszünk ezáltal, minden fölösleges dologtól megszabadulunk. Ez nagyon jó hatással volt rám, sokáig hajlottam arra, hogy belebonyolódjak a szövegeimbe és túl sokat akarjak kihozni belőlük.

Épp a közelmúltban jelent meg az első kötet az olvasószínpadi fellépéseinken elhangzott történetekből. A címe – Raumanzüge und Räuberpistolen (Űrruhák és rablópisztolyok) – jól visszaadja azt az eklektikus zsánerkeverést, amit ott művelünk.

SFmag: Mi a véleményed a német science fiction életről? Van elég rendezvény, elég magas a színvonaluk?

JS: Nemigen járok conokra és hasonló rendezvényekre, így nincs sok mondanivalóm róluk. Összességében úgy gondolom, hogy a német nyelvű SF-világ nem elég nyitott a különböző zsánerekre. Amikor angol nyelvű bestof-antológiákat olvasok, általában sci-fi és mindenféle fantasy vad keverékét találom bennük, egészen a mesékig. A német szcénát ezzel szemben a zsánerek határozott kategorizálása jellemzi. Ez szerintem ahhoz vezet, hogy sok író túlságosan is a közösség és az antológiakiadók elvárása szerint ír, ahelyett, hogy saját stílusuk kibontakoztatásán dolgoznának.

SFmag: Milyen gyakran írsz és általában mennyi ideig tart, míg megírsz egy történetet? Van saját munkamódszered?

JS: Amióta fellépünk az olvasószínpadunkkal, minden hónapban becsületesen megírom a magam két sztoriját – az első változat többnyire két-három napot vesz igénybe, az átdolgozás még egy napot. Sajátos munkamódszerekről nem tudok beszámolni. Többnyire segítségemre van a nyomás, hogy a következő nyilvános felolvasáson legyen mit felolvasnom. Egyébiránt úgy gondolom, sokat segít, ha az ember „kiírja a szemetet a fejéből”, azaz egyszerűen nekikezd írni, akkor is, ha tudja, hogy később a szöveg 90 százalékát kidobja. Gyakran hónapokig pihentetek szövegtöredékeket, míg a megfelelő hangulatba kerülök, hogy nekifogjak.

SFmag: Milyen német science fiction kiadványokat olvasol rendszeresen? Melyeket ajánlanád egy külföldinek, aki áttekintést szeretne kapni a német SF-zsánerről?

JS: A Wurdack Verlag által kiadott antológiákat és a Nova SF magazint. Úgy vélem, ezek jó áttekintést adnak a kortárs novellaszerzőkről.

SFmag: Milyen terveid vannak szerzőként és fordítóként?

JS: Természetesen szeretnék majd néhány regényt írni, eddig azonban a fordítói kenyérkereset közbeszólt. A fordítások egyszerűen biztos jövedelmet jelentenek. Ezen kívül, ha minden jól megy, hamarosan megjelenik egy gyűjteményes kötet az én horrortörténeteimmel. Fordítóként remélhetőleg a jövőben újra és újra rövid, de minőségi könyveket fordítok le a kiadóknak, amelyekért semmit sem vagy nem sokat tudnak fizetni – olyan projektekről van szó, mint David Marusek vagy K. J. Parker könyvei.

Ezeken kívül 2011-től fokozottabban veszek részt a Shayol Verlag szerkesztői munkáiban, elsősorban olyan művekkel, melyeket nem lehet tisztán egy zsánerbe besorolni, így a legtöbb másik kis és nagy kiadó kínálatából kimaradnak.

SFmag: Van saját ars poeticád? Ha igen, hogy hangzik?

JS: Még nem dolgoztam ki ilyesmit, de van néhány „szabályom”. Nem akarok didaktikus lenni és persze kiszámítható sem. Szeretem az olyan történeteket, ahol a rendkívüli magától értetődőként jelenik meg és amelyekben nem arra szolgál, hogy egy erkölcsi tanulságot közvetítsen. Ha egy író kitalált egy a világot elidegenítő elemet, akkor hagyja, hogy azt saját maga és az ő belső törvényszerűségei irányítsák. Az olvasószínpadunk számára például írtam egy történetet, amelybe az emberek óriási tengeri állatokat zsákmányolnak ki, testükbe járatokat fúrva és a húsukat kivájva. Az ötlet a tömeges állattartás metaforájának indult, de fontosnak tartottam továbbfejleszteni a koncepciót anélkül, hogy a metafora érvényessége érdekében azt eltorzítsam, hogy aztán a végén egy nekem tetsző üzenet jöjjön ki. Íróként nem szabad attól félnünk, hogy a végén esetleg „hamis üzenetet” kapunk. A Szüret recenzióiban például már két vagy három olyan üzenetről olvastam, amelyet az olvasók találtak a műben, de egyiket sem írtam bele tudatosan a novellába. Számomra ez azt jelzi, hogy a történet önálló gondolkodási folyamatot indított be az olvasókban, és pont ez az, amit szeretnék elérni. És persze a dolog a szórakoztatásról, a szóviccekről és az atmoszféráról is szól – ezek főleg az írás mesterségbeli részei, melyeket általában tömörítéssel lehet elírni, amennyiben minden fölöslegeset kihúzok. Ez biztosan nem új gondolat, de mivel kicsit hajlok a terjengősségre, a rövidítés számomra az írási folyamat legfontosabb része.

Kapcsolódó linkek:

Jakob Schmidt német nyelvű blogja

Jakob Schmidt angol nyelvű blogja

A Szüret című novella az SFmagon

Hozzászólások

hozzászólás