SFmag

A Sárkányének Anne McCaffrey harmadik magyarul megjelent regénye, mely a Pernen játszódik. Némiképp kilóg a sorból, másfelől pedig nagyon is beleillik, sőt.

Kezdjük ismét az elején. El kell mondanom, hogy bár a szöveggondozás itt is hagy némi kívánnivalót maga után, a borító lényegesen jobban sikerült az előzőeknél. Igaz ugyan, hogy a tűzgyíkkirálynőt a leírások alapján valamivel pofásabbnak képzeli el az ember, de a kép hangulata egész jól visszaadja a könyvét.

A fülszöveg… hát mit is mondjak? Az első pár szó (Remetelány a vadonban) halk nyüszítést csal elő abból, aki olvasta is a könyvet. Amit erről gondolok, azt már a korábbi részek kritikáinál elmondtam, csak annyit tennék hozzá, hogy véleményem szerint ez sem sikerül sokkal jobban.

Delta Vision, 2006

Nézzük viszont a tartalmat. Mint említettem, bizonyos szempontból kilóg a sorból a könyv. Ez a regény nem a sárkányokról szól. Ők is feltűnnek persze benne, és a korábbi karakterek sem hiányoznak, de ezúttal mellékszereplők. A hangsúly Menollin van, és persze a tűzgyíkokon, akiknek rejtélyét McCaffrey már az előző kötetben felcsillantotta kedvcsinálóként.

A Sárkányének egy lenyűgözően tehetséges lány útját mutatja be, főként az ő szemszögéből, amint a vaskalapos tradíciók és a megszokás börtönéből próbál eljutni oda, hogy azt tehesse, amire született. Menolli nagyjából olyan helyzetbe kerül egy elmaradott tengeri alag nagyurának legkisebb gyermekeként, mint mondjuk az iráni sah egyik lánya, ha mindent elsöprő vágyat érzett volna a sztriptíztáncosnői karrier iránt.

Menolli pompás zenész, nagyszerű dalszerző, él-hal azért, hogy hárfás lehessen. Sajnos azonban ezt a munkakört hagyományosan csak férfi töltheti be, és bár lányok számára ugyan törvény nem, de Menolli apja igenis megtiltja, hogy ilyesmivel foglalkozzon. Amikor pedig az alag öreg hárfása meghal, Menolli egyedül marad a tehetségével, és többé senki sem nézi jó szemmel, hogy dalokat szerez. Az apja, Janusz szerint az efféle ostobaságok semmire sem vezetnek. Bár kényszerűségből megengedi lányának, hogy az új hárfás érkeztéig a gyerekeknek megtanítsa a tanítóénekeket és balladákat, szigorúan megtiltja, hogy a lány saját szerzeményeit játssza. Amikor mégis rajtakapja Menollit ilyenen, kegyetlenül megbünteti.

Menollinak nem ez az egyetlen büntetés, amit el kell viselnie. McCaffrey egészen kivételes hitelességgel és intenzitással képes ábrázolni a lány sorsát és érzéseit. Olvasóként nem egyszer gondoltam arra, hogy valakinek nagyon bántania kéne Januszt. Az írónő káprázatos tehetséggel vonja be az olvasót a történetbe. Az már csak hab a tortán, hogy a gyorsan pergő, teljesen hiteles történet ennél messzebbre vezető kérdéseket is felvet abban, aki érzékeny az ilyesmire.

Vajon egy apának mindig igaza van, amikor eldönti a lánya sorsát, nem sok figyelmet szentelve eközben a szóban forgó gyermeknek? Vajon mennyi időbe és erőfeszítésbe telik, hogy egy nagyon is tehetséges lány önbecsülését a nullával tegyük egyenlővé? Vajon meddig lehet rákényszeríteni valakit, hogy ne tegye azt, ami mindennél fontosabb a számára, mielőtt valami jóvátehetetlen történik?

A Sárkányének nem elsősorban ezekről szól, de ezek a témák is ott lapulnak a sorok között, és a megkapó, hiteles jellemábrázolással egybekötve messze az átlag fantasy fölé emelik a könyvet. Közben persze a többi szereplő sem tétlenkedik, és szerephez jutnak a további bonyodalmakban a szál, a sárkányok, az új hárfás, Pern hárfásmestere. Ám maga történet Menolli és a tűzgyíkok köré szerveződik.

Minden gyerek álma, legyen akár alag- vagy fészeklakó, fiú vagy lány, hogy elkapjon egy tűzgyíkot. Ezekről a kis, sárkányhoz hasonlatos lényekről sokan azt gondolják, hogy létezésük csak mítosz. McCaffrey már a Sárkányhajszában egyértelművé tette, hogy a tűzgyíkoknak komoly szerepe lesz később, és a Sárkányének nagy részét az ő bemutatásuk teszi ki.

A regény szerkezete a korábbi elvet követi. Egyetlen alagból, egyetlen főszereplő bemutatásával indul – bár ez a bemutatás indirekt. Egyébként élvezetes látni, ahogy McCaffrey Menollit a szülőkön keresztül ismerteti meg velünk, és miközben mindent megtudunk a lányról, ami kezdetben szükséges, egyben rögtön tisztában vagyunk azzal is, hogy milyen a viszonya apjával és anyjával. Mindezt anélkül, hogy Menolli egy szó erejéig feltűnne. A szóhasználat, a viselkedés, a gondolatok mind előrevetítik a később kibontakozó konfliktusokat.

Később a fókusz kitágul, előbb az alag közvetlen környezetére, majd Benden sárkányfészekre is. Ezzel párhuzamosan – újabb szép szerkezeti összecsengés – a táguló fókuszba kerülő új helyekről újabb szereplők érkeznek, és velük a bonyodalmak is sokasodnak. McCaffrey irigylésre méltóan biztos kézzel sző hálót a karakterek, helyszínek, konfliktusok szálaiból, és ebből a hálóból aztán az olvasó számára sincs sok esély a menekvésre.
Akit érdekel a Pern egy újabb, kibontakozóban lévő története, és aki szeretne olvasni egy csodálatos ábrázolást egy tehetséges és elszánt, fiatal lányról, aki minden és mindenki ellenére követi az álmait, annak feltétlenül ajánlatos beszereznie a Sárkányéneket. McCaffrey a Sárkányénekben csak tovább építi azt az utat, amit a Sárkányröptében elkezdett. Bár önmagában is megáll a történet, igazi értékét a sorozatban betöltött szerepe folytán éri el, ahol egy újabb részletet tár fel a Pern titokzatos múltjából.

Hozzászólások

hozzászólás