SFmag

Vernor Vinge különös sci-fi író. Évtizedek óta ír, ehhez képest mindössze néhány regény és pár tucat novella áll a bibliográfiájában, néha hét-nyolc év is eltelik két regénye megjelenése között. Nem lehet tehát azt mondani, hogy futószalagon gyártja a regényeket. Viszont amit ír, azon nagyon meglátszik a befektetett munka, az átgondoltság.

Ezt igazolja, hogy legutóbbi három regénye (az 1991-es A Fire Upon the Deep, a 2000-ben megjelent Deepness in the Sky és a 2006-os Rainbows end – magyarul a Szivárvány tövében címmel jelent meg 2010-ben a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban) elnyerte a Hugo-díjat. Míg az ezeket megelőző két regénye, a The Peace War és a Marooned in Realtime 1984-ben, illetve 1986-ban nem kisebb nevek mögött maradt le éppen csak, mint William Gibson Neurománca, illetve Orson Scott Card Végjátéka.

Az A Fire Upon the Deep Vinge legismertebb, és kritikailag legelismertebb regénye (előzményével a Deepness in the Sky-al együtt), és az egyik legelegánsabb ötlettel szolgál az űroperák egyik legnagyobb problémájára, a fénysebesség feletti utazás fizikai lehetetlensége és a galaxis keresztülszelése között feszülő ellentét feloldására. A történet a távoli jövőben játszódik, és megtudjuk, hogy galaxisunk úgynevezett gondolati zónákra tagolódik, amelyekben eltérő viszonyok és eltérő fizika uralkodik. Minél távolabb utazunk a galaxis magjától, annál magasabb szintű technológia és gondolkodás válik elérhetővé.

A galaxis középpontja a „Gondolatok nélküli mélység”, ahol semmilyen technológia nem működik, és az odatévedők számára még a gondolkodás is nehézségbe ütközik. A régi Föld a „Lassú zónában” található, az ismert fizika törvényei uralkodnak, és nem lehetséges a fény feletti meghajtás. Azonban tovább haladva, kifelé található az „Odaát” zóna, ahol már lehetséges a fény feletti utazás és kommunikáció. Az emberi faj már évezredekkel korábban kijutott a Lassú zónából, megvetette lábát az Odaátban, és beilleszkedett a több ezernyi fajból álló fejlett világba.

Sőt, a Straumli Realm nevezetű emberi bolygó, amely az Odaát felső határa közelében található, még messzebb merészkedik, és egy űrállomást hoz létre a legkülső zónában, a misztikus, mindent felülmúló „Transzcendens”-ben, ahová az emberi fajt is szeretnék eljuttatni. A Transzcendens az a zóna, ahol az Odaátban élő fajok által rettegett és elképzelhetetlen szuperintelligenciák, a Hatalmasok jönnek létre (gyakorta egész civilizációkból) és uralkodnak, ahol a technológiának nincsenek korlátjai, ahol minden lehetséges.

A zóna peremén létesített emberi űrlabor tudósai egy ősrégi archívumot vizsgálnak, de közben elszabadítanak az archívumból valamit, amit évmilliókkal ezelőtt jó okkal zártak be oda. Az elszabadult perverzió, a Métely egy testetlen intelligencia, hatalmába keríti az űrállomást és az embereket, és csak az Olsndot család, a kétségbeesett szülők és a két gyermek, a 8 éves Jefri és a 12 éves Joanna tud elmenekülni, hajójukon krioálomban fekvő gyermekek százaival, akiket az űrlaborban csapdába esett szüleik próbálnak így kijuttatni. A hajó mélyen az Odaát zóna alsó rétegeibe ugrik, ahol egy ismeretlen bolygón egy különös középkori civilizációba csöppennek, ami egyértelműen a könyv legnagyobb dobása.

Az itt élő lények kutyaszerűek, némileg hosszabb nyakkal, viszont falkába verődve egyfajta csoporttudatokat alkotnak. Egy ilyen lény intelligenciája nagyjából egy földi kutya szintjén mozog, kettő-három már okosabb, nagyjából egy embergyerek szintjén mozog, négy, öt, esetleg hat összekapcsolódott példány pedig okosabb, mint egy ember. Magas frekvenciájú hangokkal tartják a kapcsolatot, így az egyes egyedek nem is mehetnek túl távol egymástól, mert szétesik az intelligencia, viszont az egyes csoporttudatok sem kerülhetnek túl közel egymáshoz, mert úgy meg összezavarják egymás gondolatait. Ez gyakorlatilag lehetetlenné teszi a további fejlődésüket. A gyerekek fogságba esnek, majd két, egymással rivális helyi hatalmi csoporttal kerülnek kapcsolatba, akiknek vezetői rácsodálkoznak a felszínen túli világra, és mindent megtesznek azért, hogy fajuk minél többet profitálhasson ebből a kapcsolatból.

Eközben Ravna Bergsndot egy fiatal embernő, aki az Odaát zóna egyik legfőbb kommunikációs központjában, a Relén dolgozik gyakornokként, miközben a Métely elpusztítja a Straumli Realmot, és egyre beljebb nyomakodik az Odaátban. Ravna elcsípi Jefri esetlen segélykérő üzenetét, és a kisfiú jóvoltából kiderül, hogy az űrhajó abból az űrlaborból szökött el, ahonnan a Métely elszabadult, és van a rakterében valami, ami megállíthatja az egyre terjeszkedő, és az Odaát fajai felett egyre nagyobb pusztítást végző testetlen, megfoghatatlan entitást, ami még a Hatalmasokra is veszélyt jelent. Már azokra, akiket érdekel egyáltalán, hogy mi történik az Odaátban.

Ravna segíteni próbál a gyerekeknek, és ehhez segítséget kap egy Pham Nuwen nevű férfitól, a Lassú zóna egyik emberi civilizációjának szülöttétől, aki ősrégi űrhajóján harmincezer évig mélyálomban sodródott a Lassú zónában, majd átcsúszva az Odaátba, a Relé üzemeltetői megtalálták, és felélesztették…

A regény összességében egy majdnem zseniális űropera, elképesztő ötletekkel, nagyon érdekes fajokkal és kozmológiai fejtegetésekkel, hellyel-közzel jól megírt karakterekkel (nem ez az erőssége), és egy minden elemében komplex, végiggondolt világgal. Annyiból nem tökéletes, hogy az események kicsit hullámzó intenzitással követik egymást, néha zseniális gondolatok, pillanatok érik az olvasót, máskor meg kicsit alábbhagy a lendület. A történet lezárása szerintem kicsit felemás, mert noha a szereplők sorsa nyugvópontra jut, sok egyéb más történés végkifejlete a homályban marad. (Talán nem véletlenül, hiszen közel két évtized után, hamarosan jön a folytatás.)

Az A Fire Upon the Deep sokkal jobb és élvezetesebb regény (számomra 2010 egyik legjobb sci-fi olvasmánya), mint a tavasszal megjelent, szintén Hugo-díjas A szivárvány tövében, olyan, amire évek múlva is szívesen emlékszik vissza az ember. A magyar megjelenése újabb fájó hiányt pótolna. Talán nem hiábavaló remény, hogy a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozat folytatja Vinge regényeinek kiadását, és előbb-utóbb ez a könyve következik soron, hiszen egy olyan kiemelkedő alkotásról van szó, ami kiállja az idő próbáját, és közel húsz év távlatából is frissnek és modernnek hat. Erre pedig csak a legnagyobb írók képesek.

További információk:

• Az A Fire upon the Deep után 8 évvel, 2001-ben megjelent az előzmény, a 30 ezer évvel korábban játszódó Deepness in the Sky, ami a Lassú zónában játszódik, ahol különböző emberi csoportok egy szokatlanul gyorsan fejlődő kultúra előnyeiért küzdenek, és az egyik főszereplő maga Pham Nuwen. A regény szintén elnyerte a Hugo-díjat.
• Vinge hamarosan visszatér a Zónák univerzumába, az A Fire Upon the Deep folytatásával, a The Children of the Sky címmel, ami tíz évvel később folytatja a történetet.
• Vinge a három regénye mellett két novellájával is elnyerte a a Hugo-díjat, az egyik a Fast times at Fairmont High, a másik pedig a Sütiszörny (ami a Hipergalaktika 01-ben magyarul is megjelent.)

Linkek:

Angol nyelvű interjú

Wikipédia

Hozzászólások

hozzászólás