SFmag

Vajon mit jelent az, hogy egy regény eredeti? Hogy megújítja a kliséket? Hogy úgy érezzük, lehengerlő a koncepciója? Hogy utána máshogy nézünk a világ egy jól behatárolható szeletére? Nos, ezek a megállapítások mind-mind igazak A halállistára is.

A rejtőzködő svéd (?) szerző első regénye a plüssállatok által benépesített városban játszódik. Főhőse Medve Erik, a Kristóf & Kristóf Reklámügynökség feltörekvő munkatársa, egzisztenciálisan nagyon is rendben lévő medve (ingatlan, feleség, szórakozás stb.). Már ez az alapfelállás is olyan, mintha ablakot nyitnánk egy áporodott szagú szobában. A friss levegő itt egyértelműen a helyszín- és szereplőválasztást jelenti. Egyben a regény ígérete – hogy ez valami nagyon cool olvasnivaló lesz – magasra teszi a tétet, és elmondható: nem is nagyon csalódunk.

A történet nem Toy Story-féle ártalmatlanság, vagy egy szimpla, Füles Mackóba öltött krimi. Egy szép napon ugyanis Medve Erik sötét múltjából felbukkan Galamb Miklós maffiafőnök, aki megtudja, hogy a titokzatos halállistára felkerült a saját neve. Ez nem a Schindler listája, a rajta szereplő plüssállatokért ugyanis a halál fuvarosai jönnek el. Galamb Miklós egyszerű üzletet ajánl a megrémült medvének: ha eléri, hogy neve lekerüljön a halállistáról, akkor Medve Erik felesége, a bájos Nyúl Emma is életben marad, ellenkező esetben Erik szívszerelmére csúnya végzet vár (Galamb verőlegényeinek, pontosabban: verőgorilláinak képében). Főhősünk tehát összeszedi magát, majd régi, züllött múltú cimboráit – közte egy drogos, homoszexuális antilopot – és elindulnak, hogy végére járjanak az eseményeknek.

Amint látható, nem éppen gyerekmeséről van szó. Nyomozás, erőszak, rejtély, csavar váltogatja egymást, ahogy egyre közelebb érnek a megfejtéshez, vagyis ahhoz a személyhez, aki a szálakat mozgatja. Davys könyvének esztétikáját az aranyos plüssállatok és a noiros krimi egyvelege határozza meg. Az ennyire eltérő minőségek (cukiság kontra piszkos ügyek) összeillesztésének a milyensége dönti el végül a regény értékét. Ebből a szempontból, úgy érzem, a kötet jól teljesít. Ami elsőre őrült hülyeségnek tűnik – romlott jellemű plüssállatok – azt kerek történetté duzzasztja az író gördülékeny, de jól megkomponált prózája, hihetetlen mesélőkedvének áradása. Sokkal többet kihoz a lehetőségekből, mint azt gondolnánk. Tim Davys ugyanis a következő kihívással nézett szembe: a plüssállatok élettere elsőre homogénnek tűnhet. Egy ilyen állatfigura bizonyára valamilyen harmonikus, LEGO-tisztaságú, Barbie-minőségű világ lakója, de ez nincs így; mint egy valódi városban, itt is mocsok és puccparádé található egymás mellett, az ajtók pedig néha szörnyű titkokat zárnak el a kíváncsi tekintetek elől.

A halállista sokat moralizál életről és halálról, mindennek az értelméről, a társadalmi folyamatok mikéntjéről. A svéd író mesterien fokozza az izgalmakat, ráadásul a különböző személyiségek is jól elválnak egymástól, habár furcsa módon a legizgalmasabb a másodhegedűs medve, Ede alakja. Ikertestvére, a regény főhőse pedig kénytelen kibillent életével szembenézni, és észrevenni, hogy semmi sincs pont úgy, ahogy azt eddig hitte. Szembesül az elmúlás árnyával, a legnagyobb misztériummal, ami elől még egy édibédi plüssállat sem menekülhet. A regény magával ránt ebbe a groteszk világba, és nem enged el, a kitűnő koncepcióhoz jól megírt fejezetek tartoznak. Megismerjük a város közelmúltját, sok részletet, és csak arra vágyunk, hogy kiderüljön, ki állítja össze a halállistát, és mi a célja ezzel. (Amúgy elképesztő, hogy egy régi állatos viccből mi mindent ki lehet hozni – a halállistás, nyuszis vicc eléggé közismert, úgy látszik, Skandináviában is.)

A regény mégsem csillagos ötös.

Ennek oka a narrációban keresendő. Az még nem akasztja meg a regény folyamatosságát, hogy flashback-ekben nyerünk betekintést Medve Erik és a többiek múltjába. Egy idő után viszont ez a technika esetlenné válik, és lelassítja az amúgy gyors sodrású szöveget.

A másik zavaró fogás az információk visszatartása, melyeknek köszönhetően inkább nézzük a cselekményeket, mintsem hogy együtt éljük át vagy kitaláljuk azokat. Ráadásul amikor már lelepleződik a főrossz, még mindig van hátra valami a regényből, de az már csak amolyan pepecselésnek tűnik.

A halállista a maga komoly, bűnös, szenvedő és szeretetre vágyó plüssállataival elképesztően eredeti regény. Egyedi módon mutat tükröt nekünk, embereknek, és erre csak a legjobb állatmesék képesek.

Hozzászólások

hozzászólás