Így, karácsony előtt, ha fantasyt kedvelő szerettünknek keresünk könyveket, megvannak erre a kiadók, ahol legelőször szétnézünk, és a Könyvmolyképző biztosan nem lesz az első helyen. Pedig most érdemes benézni hozzájuk Weeks miatt, hiszen rátaláltak egy olyan sorozatra, ami méltó a nagy nevekhez, elsősorban Gemmellhez, Martinhoz, és azt hiszem, egy kicsit Erikson lába nyomához is.

Cenaria egy aprócska, elég jelentéktelen terület a föld színén, Khalidor mégis kivetette rá a hálóját. Tiszta területszerzés, vagy netán van valami más is a szándék mögött? Mint minden, ez sem szól másról, mint a Hatalomról, amit jelen esetben apró kis tárgyacska birtokol, egy ka’kari, amiből valamikor régen a legenda szerint hatot készítettek; hat kis labdaszerű tárgy, amelyek maguk választották meg, kit szolgálnak, és amíg tulajdonosuk élt, más nem uralkodhatott felettük. Szétroppantak, és beették magukat a tulajdonosuk bőre alá, sebezhetetlenné téve őket és felerősítve a Tálentumukat. Cenariát a Sa’kage és a Shinga uralja  bűnözőkre jellemző szövevényes és átláthatatlan szövetségekkel, bérgyilkossággal, kereskedelemmel, és minden egyébbel, ami látszólag akár törvényes is lehetne. A király trónján egy erőtlen, ostoba alak ül, és a mocsokban elkezdődik a szervezkedés, hogy Khalidor Istenkirálya megkaparinthassa a még hiányzó ka’karit.

Azoth, a szerencsétlen utcagyerek, aki a Telepen nevelkedett, kitéve a nagyobbak és erősebbek agressziójának, nem is tudja, mennyire fontos szerepet szán neki a sors. De Durzo Blint tudja, és nem kevés tragédia és fájdalom árán a szárnyai alá veszi, majd a fiú kívánságának megfelelően kitanítja: Veszejtőt csinál belőle. Azothból Kylar Stern lesz, és Éjangyal, de hosszú az út, míg a Tálentum nélküli Kylar be tudja teljesíteni sorsát.

Brent Weeks története teljesen magába szippantja az olvasót, szó szerint elvarázsol. A képek élnek, mintha az olvasó az egyik percben a telep mocskában mászkálna, rettegve a beteg és torz gyerekektől, akik bármelyik pillanatban megkínozhatják, a másik pillanatban meg együtt sétálgatunk a szereplőkkel a fényűző palotákban, bordélyokban, tanácskozáson veszünk részt, és próbáljuk követni a szövevényes szálakat ebben az elég bonyolult és ingatag politikai helyzetben. Számomra egy történet élvezhetősége három dolgon múlik: a karaktereken, a történet bonyolultságán és az írói stíluson. Itt mindhárom pillér tökéletesen működik. Ha egy író a mágiahasználathoz nyúl, két hibát követhet el: vagy nem használja eleget, vagy mindig ezt használja. Weeks megteremtette azt a tökéletes egyensúlyt ezen a téren, ami a történet feszességét csak még tovább növeli. Az elején még nem teljesen egyértelmű, hogyan és mi módon működik, kik birtokolhatják, sőt, a regény feléig igazából nem is kap szerepet. Blint szűkszavú, ha a Tálentumról van szó, Kylar csak kínlódik a sajátjával, de aztán beindul a cselekmény, és olyan mágiaharcokat nézhetünk végig, hogy az már maga a gyönyörűség. Egyszóval egy tökéletesen összerakott könyv, ami egyszer sem csap át komédiába vagy önmaga megcsúfolásába. Először elolvastam a könyv végén lévő interjút Weeks-szel, és meg kell mondjam, arra számítottam, hogy a történet is olyan lökött lesz, mint ő, de szerencsére kellemesen csalódtam. Semmi felesleges ökörködés, nincs erőltetett humoroskodás, ami lerontotta volna a történet adta élményt. Ráadásul az érzelmi rész igen hitelesre sikerült: a lelki kötődések és a vívódások, amik a szereplőkben lezajlanak, nagyon árnyaltak és valósághűek.

A könyv belső lapja figyelmeztet, hogy kiknek nem való, de ettől függetlenül úgy gondolom, nincs benne több nyílt vagy burkolt erőszak, trágárság és „nyers valóság”, mint bármelyik másik, minőségi fantasyban. Az viszont biztos, hogy ha valaki „rózsaszínre” vágyik, akkor nem ez az ő könyve. Kemény, brutális, szórakoztató, feszültségteremtő, és az elejétől a végéig nagyon izgalmas történetet olvashattam, ráadásul imádom, ahogyan a mágia megjelenik benne. Olvassátok el, mert garantáltan élvezetes órákat fog okozni, és nem fogjátok tudni kivonni magatokat a hatása alól. Remélem, a kiadó, hűen a külföldi gyors megjelenéshez, nálunk sem ül sokat a kötetek felett.

Nima

Link:

Brent Weeks honlapja

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 9 hozzászólás.

  1. sher-gil szerint:

    Pont tegnap rendeltem meg. 🙂 A Penge maga című könyvvel együtt. Azért, így év végére egész jó lett a fantasy eresztés. Bár, azt sajnálom, hogy az Alexandra a korábbiakkal ellentétben nem hozta ki karácsony tájékán a Malazai bukottak sorozat újabb kötetét.

  2. jakirte_jak_cyr szerint:

    Egy apró érdekesség: ha figyelmesen körülnézünk a könyvesboltban, feltűnhet, hogy mind ebből, mind „A penge maga” regényből adtak ki kemény- és puhakötésű verziót is – az utóbbit egy picit olcsóbban.
    Ilyet azt hiszem, hazánkban kiadó még nem tett,noha pl. a Tor gyakorlatával ellentétben itt mindkét kiadás egyszerre jelent meg, nem fél-egy év különbséggel.

  3. lobotomia szerint:

    jakirte_jak_cyr: A Könyvmolyképző Kiadó a Twilight óta él ezzel a technikával a várható bestsellerek esetében.

  4. noro szerint:

    Vettem a bátorságot, és elolvastam a 2.kötet fülszövegét is. Ebből úgy tűnt, hogy a könyvek önmagukban is értelmesek lehetnek. Valaki meg tudna ebben erősíteni?

  5. christiancrowe szerint:

    jakirte_jak_cyr:

    Az Európa Kiadó már évek óta puha és keménykötésben is kihozza az új, vagy újra kiadott Stephen King-regényeket. Ezek általában egy időben jönnek ki, a puhakötés olcsóbb, olykor jóval, a kemény meg szebb és időtállóbb.

  6. jakirte_jak_cyr szerint:

    Lobotomia/Christiancrowe: Akkor elnézést, én többnyire a fantasy vonalat követem nyomon, és EZEN BELÜL még nem láttam rá példát.

  7. nima szerint:

    noro, nyilván el lehet olvasni az első rész nélkül is, de kár kimaradni a jóból. ráadásul tutira lesz olyan szál, amit nem fogsz érteni, ha nem olvasod az elsőt.

    jakirte_jak_cyr, vannak könyvek, amiknek a keményborítás jót tesz. azt például nem értem, hogy mi értelme volt Martin könyveit puhakötésben kiadni, mert lehet, hogy nagyobb és nehezebb volt keménykötésben, de ez a puhakötés nagyon gyorsan tönkremegy ilyen vastagság mellett. ha egy kicsit jobban figyelek, ezt is keményben veszem meg inkább, mert tartósabb, olvasás közben is kényelmesebb, ha nem mindig azon kell aggódni, hogy most mije fog meggyűrődni.
    könyvmolyképző a twilight óta kiadja keményben is a slágergyanús könyveket. (de most látom, ezt már írta Lobo is.) a legtöbb fantasynál nincs értelme a keménykötésnek, mert csak az árát viszi feljebb, és ha nem olyan vastag, akkor puhában is tartós lesz.

  8. noro szerint:

    Nima: nem a másodikat akartam olvasni az első nélkül, hanem az elsőt a második nélkül 🙂 A 2.rész fülszövege ahhoz kellett, hogy lássam, valszeg nem közvetlen továbbmesélése az elsőnek (ami manapság ugye nagyon népszerű eljárás, én viszont nagyon utálom)

  9. jakirte_jak_cyr szerint:

    Üdv!
    Ha már valaki olvasta a regényt, a stílusáról tudna írni egy pár szót? A könyvesboltban belekukkantottam és úgy tűnt, hogy eléggé a párbeszédek dominálnak.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon