SFmag

Villanások és pszichohistória

Barabási Albert-László Villanások – A jövő kiszámítható c. könyvében (Nyitott Könyvműhely, 2010) megmutatja, hogy az emberi viselkedés – minden ember viselkedése – matematikai módszerekkel leírható sémát követ. A múltbéli cselekedetekre vonatkozó adatokra alapozva előrejelzések tehetők a jövőbeli viselkedésre, ezen előrejelzések azonban sosem lehetnek egzaktak, csak valamekkora valószínűséggel becsülhetők. Az, hogy mennyire rutinszerűen él valaki, szintén leírható matematikai eszközökkel. Sok ember viselkedésének ilyen mérőszámait tanulmányozva pedig felfedezhető, hogy az emberi közösség nem úgy viselkedik, mint a modellezésére korábban alapul vett egyszerű fizikai rendszerek (többek között erre világít rá az eloszlások hatványfüggvény jellege).

Barabási Albert-László: Villanások

Mindez miért érdekes? Nos, Barabási az egyének utazási, mobiltelefonálási, e-mail-írási szokásainak kiszámíthatósága, és annak hétköznapi aspektusai (beleértve a mintától markánsan eltérő, Haszan Elahihoz hasonló emberekre nem várt irányokból) leselkedő – a Figyelj, mert megfigyelnek I. c. írásomban is tárgyalt – veszélyeket) mellett eljátszik egy másik gondolattal is, hogy ti. mennyire láthatók előre az egyedi jövőbeli történések, köztük olyan események, amelyek sorából maga a történelem áll elő.

Ehhez a gondolatkísérlethez – amely a könyv egészét végigkíséri – Barabási Dózsa György történetét használja fel. Dózsa György (kortársai Székely György néven is említik) székelyből végvári katona, ünnepelt hős, majd a Konstantinápoly visszavételére összeverbuvált keresztes hadak főparancsnoka, később a nemesi zsarnokság elleni felkelés vezére, végül halálraítélt, kivégzett ember lesz. Barabási eljátszik a gondolattal, hogy mindezen történések, és nem mellesleg Magyarország korabeli történelme, vajon előre látható volt-e, és főként, hogy az események ilyetén láncolata előre jelezhető lenne-e.

A végkövetkeztetés talán az lehet, hogy a Barabási és munkatársai által feltárt összefüggések, az általuk felállított modell erre biztosan nem képes, de az sem téved nagyot, aki ezekben a gondolatokban az Isaac Asimov által az Alapítvány-sorozatban megálmodott pszichohistória gyökereit véli felfedezni.

James Gleick: Káosz

Ez érdekes gondolatokra sarkallhat minket. A nemlineáris dinamikai rendszerek matematikájából (népszerűbb nevén: káosz-elmélet) tudjuk, hogy az ilyen rendszerek állapota nem feltétlenül írható le bármely tetszőleges jövőbeli időpontban. A modellezett rendszer elemeit jellemző induláskori kis egyedi eltérések az idő előrehaladtával kiszámíthatatlan irányba mozdíthatják el a modell állapotát, lehetetlenné téve a vizsgált rendszer jövőjének előre látását. Másképp megfogalmazva, a lehetséges jövők száma meredeken növekszik, a melléjük rendelhető valószínűségekből pedig nem választható ki a biztos prognózis. Ez már önmagában is elegendő lehet ahhoz, hogy úgy véljük, a pszichohistória a gyakorlatban sosem működhet.

Fontos megjegyezni, hogy Asimov még nem ismerhette a dinamikus rendszerek matematikájának ezen következményét, miután azt csak évtizedekkel a pszichohistória eredeti kigondolása után dolgozták ki. Asimovot sokkal inkább a lineáris algebra és a gazdasági statisztika korabeli eredményei motiválhatták. A gazdaságtervezés matematikai apparátusát ugyanis nem csak a szovjet típusú tervgazdaságokban, hanem a nyugati típusú társadalmakban is nagy várakozásokkal figyelték – ennek későbbi következménye a közgazdaságtudomány további elmatematizálódása és a mind összetettebb ökonometriai modellek kidolgozása volt. Ez a motívum a pszichohistória ideája mellett legtisztábban az Én, a robot utolsó, Az elkerülhető konfliktus című novellájában lelhető fel a gazdaság működését előre látó, és annak alapján a szükséges egyensúlyőrző döntéseket meghozó Gépek képében. Nem véletlen, hogy ez a novella a keleti blokkhoz tartozó Magyarországon csak a rendszerváltást követően jelenhetett meg.

Isaac Asimov: Alapítvány

Asimov – hasonlóan az emberi társadalmat kutató korabeli tudósokhoz – abból indult ki, hogy az emberi viselkedés mintázatai az egyszerű fizikai rendszerek, pl. gázok viselkedésének analógiájára írhatók le. Az egyedi történések, cselekedetek, tettek ugyan nem láthatók előre, statisztikai módszerekkel azonban együttesen már leírhatók (mint ahogy az egyes molekulák sem ragadhatók meg külön-külön, ugyanakkor azok összessége gázként már nyomással, hőmérséklettel, sűrűséggel stb. jellemezhető).

Barabási kutatásai azonban megmutatják, hogy az összetett, önszerveződő rendszerek, és így az emberi viselkedés sem írható le ezekkel a matematikai statisztikai módszerekkel. A feltárt villanások, a hatványfüggvényt követő eloszlás, az egyedi mintázatok különbözősége, sőt a nagyon nagy eltérések szükségszerű jelenléte egy másfajta modellt követel meg. Asimovnál az Öszvér még csak hiba volt, statisztikai anomália, amely kijavítására külön szervezet lendült működésbe, Barabási kutatásaiból viszont tudjuk, hogy a szélsőséges eltérések a rendszer immanens részei, szükségszerűen jelen vannak, a leghétköznapibb formában tűnnek fel, és alapvető hatással vannak a modell egészének működésére.

Ezek alapján biztosra vehető, hogy a pszichohistória elméleti rendszere nem hozható létre, mégpedig nem pusztán technikai okokból, hanem mert a – tágabb értelemben vett, az embert is magában foglaló – világegyetem matematikai természete ezt nem teszi lehetővé. A jövő, és különösen a távoli jövő, nem kiszámítható.

Ez némely szociológusnak és közgazdásznak nagy szerencsétlenség, annál nagyobb szerencse azonban a science fiction íróknak, és nekünk, olvasóknak. Jövőnket ugyanis mi alakítjuk, a távoli jövőről pedig szabadon álmodhatunk.

Kapcsolódó linkek:

Isaac Asimov honlapja
Barabási Albert-László honlapja
Káosz-elmélet a Wikipedián

Hozzászólások

hozzászólás