SFmag

A távoli jövő egy nyüzsgő bolygóján… Így is indulhatna egy jó sci-fi, de ez a könyv nem így kezdődik. Sőt, még csak nem is így folytatódik. A regény ugyanis itt játszódik, most, egy lépéssel a jelen után. Ennek ellenére nagyon jó sci-fi.

Geoff Ryman kanadai szerző azok közé tartozik, akik azt a nézetet vallják, hogy a science fiction nem a jövő irodalma. Illetve az, de a lényege itt van, a jelenben. A sci-finek a Máról kell szólnia, a Jelen problémáit kell kiemelnie, és ehhez nem szükséges allegóriákban beszélnie, nem kell távoli csillagokat és idegen lényeket fölvonultatnia. Ez a szemlélet nem mostanság alakult ki, sőt, a hatvanas évek Új Hullámától kezdve a cyberpunkig rengetegen próbálkoztak olyan sci-fik megalkotásával, amelyek ezt az irányvonalat követik. Mindazonáltal a „legföldhözragadtabb” irányzat ebben a témában az ún. mundane („evilági”) sci-fi. A mundane egyik megalapítója maga Ryman, aki 2002 óta sorra ír ebbe a tematikába tartozó műveket. Az írások közös vonása, hogy a közeljövőben, már szinte a jelenben játszódnak, és a korszak különböző problémáira próbálják meg felhívni a figyelmet: globális felmelegedés, szegénység, környezeti katasztrófák.

Nincs ez másként a 2005-ös Levegő (Air: Or, Have not Have) című regényénél sem, ami többek között Arthur C. Clarke-díjat nyert. A történet egy fiktív közép-ázsiai országban, Karzisztánban játszódik. A főhős, a kínai felmenőkkel rendelkező Csung Mae egy Kizuldah nevű kis hegyi faluban él. Ő az, aki kapcsolatot tart fönn a falu és a környező nagyváros között. Mindazonáltal ez nem jelent semmi különbséget közte és a többi falusi között: minden nap kijár a földekre, és verejtékes munkával igyekszik megteremteni a betevő falatot. Ebben az állapotban okoz változást a Teszt. Az ENSZ ugyanis egy új, vezeték nélküli internetes hálózat bevezetését tervezi. A Levegő segítségével mindenki számítógépek nélkül csatlakozhat rá a világhálóra, és így valósággá válik az, amiről az információs forradalom hajnalától fogva beszélnek az emberek: a Föld minden lakója kapcsolatba kerül egymással. Ám a Teszt balul sül el, többen meghalnak, így az ENSZ a hálózat bevezetését egy évvel elhalasztja. Valami hiba folytán azonban – bár senkinek sem lenne szabad – Csung Mae továbbra is képes rácsatlakozni a Levegőre. Ezt követően a regény arra keresi a választ: vajon hogyan képes felhasználni egy írástudatlan asszony a világ végén az internet nyújtotta lehetőségeket, és hogy képes-e a Levegő megváltoztatni Kizuldah életét?

Ryman könyve maga a valóság. Hogy miért? Először is a környezet. Karzisztán, bármennyire is fiktív helyszín, magán viseli a harmadik világ minden jellegzetességét. Több náció keveredik egymással – a képzelt karz ill. eloi valamint a valóságos kínai –, és ezek korántsem feszültségek nélkül élnek egymás mellett. A többségi kultúra elnyomja a kisebbséget – a szerző az elnyomott eloikat mutatja fenségesebbnek –, amely ugyan elviekben jogokkal bír, a valóságban viszont a rendszer bármilyen kritikát keményen megtorol. A városok olyanok, mint akármelyik posztkommunista félsivatagi ország városai: zsúfoltak, koszosak, rideg és omladozó tömbházakkal, harmincéves teherautókkal és portékáikat árusító kofákkal. A történelem, a társadalmi helyzet, az emberek viszonya mind ismerősek lehetnek a mi valóságunkból. Ryman szereplői a legnagyobb szegénységben tengetik életüket, egyetlen céljuk túlélni a fáradságos nappalokat. A szereplők viszonya pedig akár bármelyik kisközösséget jellemezhetné: barátokból hirtelen ellenféllé váló nők, állhatatos férfiak, a közösségből kiközösítettek lenézése ill. a merev elzárkózás a külső behatásoktól. A könyv első ránézésre egyáltalán nem science fiction.

Holott az. Nem csak a néha fölbukkanó sci-fis ötletek – amelyek megelégedésére szolgálhatnak minden keményfejű sci-fi fanatikusnak –, hanem a Levegő problémája miatt, amit remekül körbejár a szerző, és milyen a vérbeli science fiction, ha nem ilyen? A világháló rengeteg lehetősége jelenik meg a könyvben. Egyrészt alkalmas arra, hogy a szegények megmutassák nyomorukat a világnak. De ezt nem öncélúan teszik: az itteniek büszkék, nem alázkodnak meg, inkább megpróbálnak saját munkájukkal pénzt szerezni, és ehhez közvetítőnek használják az internetet. Csung Mae innen sajátítja el a modern marketingfogásokat, a piackutatás és értékesítés fortélyait. Az internet a „harmadik világ esélye”, ennek segítségével bekapcsolhatók a világtól elzárt, a fejlődésben megrekedt területek is a Föld „nagy vérkeringésébe.” Persze Ryman nem áltat senkit sem: a változás nehéz, fájdalmas, és gyakran a régi pusztulásával jár. De mint mondja, a változás örök, és ez mindig is így működött.

És hogy a Levegő, mint regény, megállja-e a helyét? A konfliktus, mint azt föntebb láthattuk, adott. A szereplők élő figurák, még az olyan mellékszereplők is, akiket csak pár mondattal vázol fel a szerző. Mae ugyan tanulatlan, írni-olvasni nem tudó parasztasszony, de intelligens. Ryman rámutat, hogy nem a műveltség teszi az embert, nem baj, ha valaki nem tudja, ki az a „bé-thó-ven” – ahogy a könyvben írják -, ha képes a lehetőségeit átlátni, megérteni és használni. És Mae pont ilyen ember, ahogy a környezetében élők közül többen is azok. A viselkedésük, a reakcióik hihetőek, és elfogadhatóak. Egyedül a főhősnő terhessége és annak körülményei azok, amelyek egyes olvasókban értetlenséget válthatnak ki, és ezt el is fogadhatjuk. Azonban ha ezen túltesszük magunkat, Ryman egy hihető világot tár elénk. A vaskos könyv végig fönn tudja tartani az érdeklődést, csak néha fordulnak elő üresjáratok.

Végeredményben ez a könyv kötelező darab mindenki számára. A cyberpunk kedvelői ugyanúgy találhatnak benne érdekes részeket, mint a hömpölygő regények vagy az elgondolkodtató science fiction szerelmesei. A hard sci-fi kedvelők és a sci-fi iránt egyáltalán nem érdeklődők is bátran kezükbe vehetik a Levegőt. De mindettől függetlenül, ez az a könyv, amit mindenkinek el kellene olvasnia, hogy megértse, mi is történik a Földön igazából.

További információk:

Hozzászólások

hozzászólás