Két okból is tartottam ettől a könyvtől. Egyrészt, mert az előző hícsí-sagához kapcsolódó könyv, A hícsík nyomában nehezen volt értékelhető önálló műként, abban inkább Pohl íróasztalfiókjában elfekvő dolgokat tettek bele. Másrészt a Végső bizonyítás, melyet Clarke és Pohl együtt írt, nagy csalódást okozott. Szerencsére A hícsík birodalma (eredeti címe: The Boy Who Would Forever) az Átjáró-saga legjobb pillanatait idézi.

A magyar kiadás borítója

A magyar kiadás borítója

A regény feltételezi az Átjáró-univerzum ismeretét, így semmiképpen sem ajánlatos ezzel kezdeni a világgal való ismerkedést. Annál is kevésbé, mert számos szereplő régi ismerősként köszön vissza  az olvasónak, ez az élmény elmarad, ha valaki a végén kezdi a történetet. A fő történetszál egy fiatal  pár, Estrella és Stan kalandjait mesélik el, akik természetesen az Átjárón találkoznak, majd hamarosan eljutnak a Magba, a hícsík zömének otthont adó fekete lyukba, ahol valamilyen szinten minden fontos történésbe belekeverednek.

Nem véletlenül használom a „belekeverednek” szót. A Végső bizonyításhoz hasonlóan ebben a műben sem tudatosan alakítják sorsukat a főhősök, inkább véletlenül odakerülnek, ahol valami fontos történik, esetleg kapcsolatba kerülnek valakivel, aki épp ott volt. Itt is hangsúlyos a magánéleti szál, de mivel Estrella és Stan egy alapvetően idegen környezetben kényszerülnek boldogulni, ez egyáltalán nem érdektelen, különösen, hogy Pohl jó szokása szerint most is kedves humorral adja elő a történéseket.

Ugyan a hátlap az Orgyilkosokkal szembeni konfliktussal riogat, szó sincs erről. Bár az energialényeknek van szerepe a műben, ezúttal a jó oldalon állnak. A főgonosz szerepét Wan, a hícsí objektumon felcseperedett, időközben férfivá nőtt ember kapja meg, aki mindenre képes, hogy kedvenc Australopithecusait visszakapja.

Bár a sorozat korábbi  köteteiben is szép számmal akadtak letárolt elmék, mostanra ők lettek a legfontosabb szereplők. Feltétlenül megemlítendő Sigfrid von Ideg, Robinette Broadhead egykori MI-je, de talán még fontosabb Marcus Antonius, aki csak másodsorban hadvezér, elsődleges feladata a konyhafőnökség. A regény fontos eleme, hogy a Magban 40 ezerszer lassabban telik az idő, így a bentiek egy-egy napja alatt kint évtizedek telnek el. Így sokat megtudhatunk az emberiség távolibb jövőjéről, amikor már többen léteznek letárolt elmeként, mint fizikailag.

Frederik Pohl

Pohl igen sok szereplőt mozgat. A már felsoroltakon kívül fontos szerepet játszik Robinette Broadhead egykori szeretője, Gelle-Klara Moynlin is, több hícsít is közelről megismerünk, Wan csapatának tagjai is figyelemre méltó karakterek. Tulajdonképpen csak maga Robinette Broahead hiányzik, hogy a regény igazi gálaelőadás legyen.

Pohl az Átjáró-ciklus újabb köteteihez hasonlóan itt is játékos, humoros hangot üt meg, az irónia még a legsúlyosabb válságok leírásakor is tetten érhető. Aki mély tudományosságra vár, az valószínűleg csalódni fog, igaz, vannak benne szellemes csillagászati leírások, de sok kérdésre semmilyen választ nem kapunk – például hogyan lehetséges élet a Magban vagy miként vetítheti ki magát bárhová egy letárolt agy. A mély mondanivalót sem érdemes tőle számon kérni, legalábbis sosem rágja azt szánkba a szerző. Amit mindenképpen megkapunk a könyvtől, az a feltétlen jó szórakozás. A hícsík birodalmát igen nehéz letenni, és ez igen sokat jelent.

További információk:

  • A hícsí-sagának eddig öt kötete jelent meg (Átjáró, Túl a kék eseményhorizonton, Találkozás a hícsíkkel, A hícsík krónikái ill. A hícsík nyomában címmel)
  • Pohl 1993-ban megkapta az SF nagymestere címet

Linkek:
Frederik Pohl a magyar Wikipédián
Frederik Pohl a Wikipedián
Frederik Pohl az ISFDB-n

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 2 hozzászólás.

  1. noro szerint:

    Ez a könyv végül lezárja a sztorit? Én az első két részt még élveztem, a harmadikat helyenként untam, a negyediket csak azért vettem meg, mert tavaly kemény háromszáz forintért vesztegették egy kiárusításon. Ha bízhatnék benne, hogy az ötödik rész (a novellásat nem számolom) tényleg a vége, akkor elolvasnám, de ha csak simán az utolsó, akkor passz.

  2. adeptus szerint:

    Attól függ, mit tekintesz lezárásnak. Robinette Broadhead nem szerepel benne, így azt a szálat nem zárja le. Az sincs kizárva, hogy Pohl ír még hícsí-történetet – bár ő sem lesz fiatalabb -, de egyértelműen teljes értékű darabja a sorozatnak. Érdemes elolvasni.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon