2021 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. A Star Trek VI. volt az első Trek-mozifilm, amit már a magyar mozik is játszottak, és az egyetlen, amit viszont én nem láttam moziban. Ellenben hallottam.  [ More ]

Kivártam ezzel az ismertetővel, ugyanis az új Star Trek: Discovery első két, egybefüggő dupla epizódja inkább egy felvezetés, amely szépen megalapozza az évad fő konfliktusát, és bemutatja a főszereplő motivációit, viszont az nem igazán derül ki belőle, hogy valójában milyen lesz maga a sorozat. Ellenben a 3. epizóddal már sokkal tisztábbá válik a kép. Na,  [ More ]

Körkérdés rovatunkban időnként egy-egy aktuális vagy érdekes témát járunk körül néhányan a szerkesztőségből. Sok új izgalmas sorozat várható 2017-ben, folytatások, új, önálló címek egyaránt. Nézzük, a szerkesztőség mit vár a 2017-es sci-fi/fantasy sorozatszezonból. JUHÁSZ VIKTOR Twin Peaks: A Twin Peaks fogékony kamaszkoromban ejtett rabul, amikor a kora kilencvenes évek kedd estéin egy fél ország ült itthon a  [ More ]

John Scalzi: Vörösingesek

Küldte fbdbh - Kategória: irodalom - 1 Comment

Nemrég jelent meg magyarul John Scalzi, 2013-ban Hugo-díjat nyert szatirikus sci-fi regénye, a Vörösingesek az Agave kiadónál, amelynek története egy a Star Trekből ismert sci-fi toposzra épül. A Star Trek óta viszonylag közismert fogalom a „redshirt” / „vörösinges”, vagyis az olyan mellékszereplő, akit bemutatkozása után viszonylag hamar kinyírnak az aktuális filmben / tévésorozatban. A kifejezés onnan ered,  [ More ]

Dubi és Hackett is más előzményekkel ültek be a filmre, Dubi szerette az Abrams féle előző két részt, Hackett viszont nem, kérdés, hogy ilyen eltérő kiindulópontról hogyan tetszett nekik a Star Trek: Mindenen túl? Dubi: Már nem vagyok rendszeres mozilátogató, gyakran az eltervezett előadásokat is kihagyom, évi egy-két filmre vagyok csak hivatott a nagyvászon előtt.  [ More ]

A héten mutatják be a 13. (újkori számozás szerint 3.) Star Trek filmet, a Mindenen túlt, emellett idén 50 éves a Star Trek, 1966 szeptember 8-án indult útjára a sorozat. Ekapcsán az SFmag stábjának néhány tagja felidézte, hogy hogyan és mikor találkozott először a Star Trekkel, mennyire vált rajongóvá. Ha van kedvetek, írjátok le  Ti  [ More ]

Nyerj párosbelépőt a Port.hu sci-fi napra és az Interstellar sci-fi filmre!

A magyar keresztségben Star Trek – Sötétségben (kicsit bugyuta) címen futó második „új” trek film minden kis hibája ellenére egy nagyon is szórakoztató, látványos, élvezetes és érdekes film, amit nem csak trekkie-k élvezhetnek. Spoilermentes írás!

A Star Trek óta viszonylag közismert fogalom a „redshirt”, vagyis az olyan mellékszereplő, akit bemutatkozása után viszonylag hamar kinyírnak az aktuális filmben / tévésorozatban. Elkerülhetetlen volt tehát, hogy akár fan fiction, vagy legalábbis egyfajta paródia szintjén valaki bemutassa a nagy történetet a kis szereplő szemszögéből is, és találó gondolat, hogy erre a legalkalmasabb személy John Scalzi.

Még ha valaki nem is nagy kedvelője a vígjátékoknak és a vicces sitcomoknak, a The Big Bang Theory (nálunk Agymenők néven fut) az a sorozat, amit szerintünk minden sci-fi, fantasy és képregényrajongónak, szerepjátékosnak, számítógépes és más hasonló geeknek látnia kell.

Nehéz a cikkíró dolga, amikor olyan könyvet szeretne ajánlani a nagyérdemű figyelmébe, ami hivatalosan nem is létezik. Pontosan ez a helyzet a Fade In-nel, amiben Michael Piller a kilencedik Star Trek film, az Insurrection megszületéséről mesél.

[orka]_Onmaga_isteneve_Dune_navigator_500300

A transzhumanista jövőkép gyakorlatilag minden eleme ismert science fiction-toposz is egyben. Felületesen szemlélve azt is mondhatnánk, hogy a transzhumanisták egy olyan közeljövő bekövetkeztét valószínűsítik, várják és – amennyire eszközeikből telik – siettetik, amit a science fictionből már ismerhetünk. Fordítva ez azonban nem feltétlenül igaz. A közeljövőben játszódó, az említett technológiákat tartalmazó novellák, regények filozófiája ettől még nem címkézhető automatikusan transzhumanistának. Sőt, a science fiction – ha úgy tetszik – élen jár a lehetséges kedvezőtlen következmények feltárásában. A magyarul megjelent science fiction művek között is találunk mind pozitív, mind inkább negatív végkicsengésűeket.

Hollandiában klingon nyelvű operát mutattak be nemrég. Ez nem csupán azt jelenti, hogy a Star Trek mesterséges nyelve sokak számára érdekes, de azt is, hogy általában véve a mesterséges nyelvek is egzotikusnak számítanak. De vajon érdemes-e manapság mesterséges nyelveket tanulni?



Keresés az oldalon