Jeff Smith hosszú évek munkája után végre elnyerte méltó jutalmát. A Bone-ciklus 1991 és 2004 között jelent meg független kiadásként, rendszertelenül, mégis összefüggő történetet alkotva, nemrég pedig kiadták az összegyűjtött kiadást, majd annak színes változatát is. Ma már kaphatóak plüssállatok, videojáték, kiegészítő művek, készül belőle animációs film, plusz egyre több kritikus és olvasó figyel fel erre a jelenségre, amit úgy hívnak: Bone.
Bosszúállók – könnyed szuperhősös kikapcsolódás.
Hogy a Trónok harcából képregény-feldolgozás is készült, abban nincs semmi meglepő, legfeljebb abban, hogy nem az HBO-féle tévésorozatot vették alapul, bár abban meg kreativitás és kihívás nem lett volna.
A Dylan Dog egy Tiziano Sclavi nevű képregényíró 1986-os találmánya, olasz nyelvű, havonta megjelenő képregénysorozat, melynek címszereplője egy „rémálom-nyomozó”. Dylan rejtélyes, természetfölötti események díszletei között bonyolítja le a klasszikus krimi és thriller mechanizmusaival dolgozó sztorikat, melyeket feszült hangulat és feketehumor jellemez.
Az Immortel (ad vitam) c. film 2004-es bemutatása óta talán már senkinek nem kell bemutatnunk Enki Bilalt (1951-). Jelen cikk az eleddig egyetlen magyar megjelenést, a Szörny-tetralógiát kívánja bemutatni. A négy felvonásos mű három szarajevói árva ismételt egymásra találását mutatja be a 2020-as években.
A tavalyi évhez hasonlóan ismét szeretnénk veletek megosztani, hogy az SFmag szerkesztőinek, cikkíróinak melyek voltak idén a legkedvesebb olvasmányai. Most ráadásul bővítettünk, úgyhogy filmes toplistákkal is találkozhattok. Ha kedvet éreztek megírni a ti kedvenceiteket, várjuk hozzászólásban a listátokat! Négyrészes sorozatunk harmadik részét olvashatjátok, melyet immár képregényekkel is bővítettünk.
A tavalyi évhez hasonlóan ismét szeretnénk veletek megosztani, hogy az SFmag szerkesztőinek, cikkíróinak melyek voltak idén a legkedvesebb olvasmányai. Most ráadásul bővítettünk, úgyhogy filmes toplistákkal is találkozhattok. Ha kedvet éreztek megírni a ti kedvenceiteket, várjuk hozzászólásban a listátokat! Négyrészes sorozatunk első részét olvashatjátok.
Mi lenne, ha a szuperképességekkel bíró személyek tényleg megváltoztatnák a világot?
1973, Nebula és Brit Science Fiction Award. 1974, Hugo, Locus, Jupiter és John W. Campbell Memorial Award. Már ez a felsorolás felkelti az ember érdeklődését az iránt a könyv iránt, ami megkapta a díjakat. Pláne akkor, ha azt is hozzátesszük, hogy a sci-fi egyik legnagyobb ászának a könyve, aki 4 hosszú év után tért vissza a regényíráshoz. Gondolom páran már kitalálták, hogy Arthur C. Clarke-ról van szó (aki ekkor még nem Sir, az majd csak 1998-ban lesz), a regény pedig az 1972-es Randevú a Rámával (Rendezvous with Rama).
Az idei év különösen jó év volt a magyar képregény rajongóinak. A piac egy rövidebb visszaesés után kezd magára találni, és így, az év vége felé alig múlik el hét, hogy ne tűnne fel egy-két új alkotó, csoport, kiadó egy-egy ígéretes projekttel. A magyarul is megjelenő nemzetközi sikersorozatok jó részéről már az SFmag oldalain is olvashattunk, most viszont a hazai szerzők munkáira próbálunk összpontosítani.
Az Order of the Stick 2004-ben indult, és bár állítólag Rich Burlew csak a tizenharmadik résznél jött rá, hogy akár sztorit is rakhatna mögé, részint épp az egész világot (valamint bő ezer oldalt, és jó néhány évet) átívelő történet miatt lett az egyik legjobb webcomic.
Huszonhárom éve jelent meg A gyilkos tréfa – de vajon fogott-e rajta az idő? A képregényről egyszer már jelent meg ismertető Hackett tollából, most Nihil ír értekezik a történetről egy alapos esszé keretein belül.
Nem csak ez a világ létezik, nem csak ez a hely. Létezik még sok más. Létezik az Álmok Birodalma, ahol Morpheusz, az Álmok Fejedelme uralkodik. Itt ő bármit megtehet. Azonban léteznek más Birodalmak. Olyanok is, ahol az Álomúr nem szívesen látott vendég. Mindhez közük van az embereknek, de szinte egyiket sem ismerik igazán. Talán tudják, hogy léteznek, valahol, valamilyen formában, de az igazságot róluk, ezen Birodalmak igazi természetét nem fogják fel. Pedig lehet, hogy az egész igazság ott van előttük.
Ha az ismertség egyenes arányban állna a tehetséggel, a brit Arena valószínűleg a legnagyobb fesztiválokon vendégeskedne – de a valóságban még a szűken vett zenei stílus, a progresszív hard rock rajongói közül is viszonylag kevesen ismerik őket. A 2005-ös Pepper’s Ghost lemez a prog zenék kedvelői mellett a spekulatív fikció és a képregények kedvelőinek is tartogatott felfedeznivalót.
A Gunnerkrigg Court egy 2005. áprilisában indult webcomic, heti három frissítéssel (hétfő, szerda, péntek, közép-európai idő szerint pontosan kilenc óra). A Gunnerkrigg Court költészet és dráma, nem kis regényességgel. A Gunnerkrigg Court varázslat, abból a fajtából, ami lenyűgöz, de kicsit mindig idegen marad.
A képregényes Hugo-díj meglehetősen rövid múltra tekint vissza, olyannyira, hogy eddig mindössze két alkalommal, 2009-ben és 2010-ben osztották ki. Mivel eddig mindkét évben ugyanaz a képregény nyert (ami idén is indul), idén különösen érdekes lesz a hivatalosan „Best Graphic Story” névre hallgató kategória versenye a régiek és az újak között.
Neil Gaiman folytatja az Álomúr történetét, pontosabban az első Sandman képregénnyel megkezdett sorozat történéseit. Ezúttal nem kapunk olyan nagy és átfogó történetet, mint A babaházban, sőt, ezeknek a történeteknek még csak nem is Morpheusz a főhőse. Gaiman az Álomország történeteiben bevallottan szeretett volna pár olyan történetet megírni, amelyek korábban jutottak az eszébe, de nem tudta sehogyan sem beleilleszteni a Sandman fő cselekményvonalába. Másrészt pedig ezzel is erőt gyűjthetett a Végtelenek történetének folytatásához.
Az egyszeri ember rögtön Superman-szintű idealizmust, felszegett állat, kölyökkutya tekintetet, és naiv, ám mégis epikus hozzáállást képzel maga elé. Pedig ebből a felsorolásból egyedül az epikum igaz a Fennhatóságra – Archnihil cikkének második részét közöljük.
Az egyszeri ember rögtön Superman-szintű idealizmust, felszegett állat, kölyökkutya tekintetet, és naiv, ám mégis epikus hozzáállást képzel maga elé. Pedig ebből a felsorolásból egyedül az epikum igaz a Fennhatóságra – Warren Ellis sagáját két részben Archnihil vette górcső alá.
Idestova 11 év telt el az első X-men film megjelenése óta, ami sokak szerint a képregény-filmek reneszánszát indította el nem sokkal azután, hogy a Batman&Robin nevű csúcsprodukció kispadra küldte a zsánert. Azóta láthattunk jó (Vasember) és rossz (A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó) képregény-feldolgozásokat, illetve adaptációkat folytonos, havi sorozatokból (Batman, Pókember, Hulk) és kerek, lezárt történetekből (Watchmen, Kick-Ass). Általánosságban elmondható, hogy a kevésbé sikerülteket ízekre szedték, míg a jobbakat piedesztálra emelték és kikiáltották a műfaj megváltójának – sokan ez utóbbiként harangozták be a mutánsok első éveit elmesélő X-men: Az elsőket is.
|