H. G. Wells alzsánert teremtő alkotása, Az időgép első ízben 1895-ben jelent meg. Számos folytatást írtak neki, Stephen Baxternek a száz éves évfordulóra megjelent alkotása azért (is) különleges, mert Wells hagyatékának gondozói hivatalos folytatásnak ismerték el.
1973, Nebula és Brit Science Fiction Award. 1974, Hugo, Locus, Jupiter és John W. Campbell Memorial Award. Már ez a felsorolás felkelti az ember érdeklődését az iránt a könyv iránt, ami megkapta a díjakat. Pláne akkor, ha azt is hozzátesszük, hogy a sci-fi egyik legnagyobb ászának a könyve, aki 4 hosszú év után tért vissza a regényíráshoz. Gondolom páran már kitalálták, hogy Arthur C. Clarke-ról van szó (aki ekkor még nem Sir, az majd csak 1998-ban lesz), a regény pedig az 1972-es Randevú a Rámával (Rendezvous with Rama).
A kisregények és elbeszélések után, ezúttal a „Best Short Story”, vagyis a 7500 szónál rövidebb művek, a novellák kategóriájáról írunk.
A tervek szerint az Atlantis július 8-án megkezdődött missziójával ér véget az Amerikai Egyesült Államok űrrepülőprogramja. A küldetés során utánpótlást szállítanak a Nemzetközi Űrállomásra: nem egy grandiózus befejezés. Stephen Baxter 1997-es regényében szintén véget ér a program, de egy sokkal merészebb akcióval.
A skót származású Charles Stross egyik legmarkánsabb alakja a kortárs sci-finek. Egyedisége teljesen elborult ötleteiben és jellegzetes, gyakran szarkasztikus stílusában rejlik. A Wireless egy novelláskötet, mely nem rendelkezik semmilyen átfogó koncepcióval, inkább egyfajta bemutató Stross legkedveltebb témáiból, mindenből egy kicsi.
Dr. Balogh Zoltán anyagmérnök az évezredeken át működő űrhajókról és egyéb sci-fi szerkezetekről
Kit küld az emberiség az idegenekkel való első kapcsolatfelvételre? Egy vámpírt, egy autista kiborgot, egy skizofrén nyelvészt és egy fegyvermániás katonát.
|