Kis visszatekintés az évre cikkeinkkel. Az első félévből szemezgettünk.

Byzantium

Küldte tapsi - Kategória: film - 3 hozzászólás

Feltehetően léteznek nálam nagyobb szakértői a vámpírfilmeknek, különösen a vérszívó szörnyetegek szomorú és nehéz sorsát taglaló vámpírfilmeknek. Az az igazság, hogy én már az érzelmes vámpírok alapjánál elbuktam: az Interjú a vámpírral teljes szereplőgárdáját legszívesebben megvertem volna egy lapáttal, hogy a sok érzelgés közben legalább néha csináljanak valami vicceset, de hát csak bámultak nagy bociszemmel.  [ More ]

Olvasgatom a Magvető és az Xpress közreműködésében megjelentetett Tim Burton-verseskötetet, és elfog egyfajta szomorkás nosztalgia. Tíz évvel ezelőtt beléptem a zalaegerszegi videotékába, megláttam a Nagy hal című film kazettájának borítóját, és ez az a pont az időben, ahol elkezdődött valami, egy hosszú-rövid barátság kezdete, a sötét mézesmázosság csodálata, egy fejlődésében elavuló művészet titkos imádata. Tim  [ More ]

Végjáték: a film

Küldte hanna - Kategória: film - 0 Comment

Az idei év egyik talán legvártabb sci-fi filmje volt a Végjáték, noha meg kellett küzdenie a szeretett regények adaptációjával szemben érzett gyanakvással, a magas elvárások által gerjesztett fanyalgással és persze magával az eredeti regényt jegyző Orson Scott Cardot övező botrányokkal. A végeredmény ügyes egyensúlyozás a retro érzésre vágyó régi rajongók és az elmúlt évek során  [ More ]

RETROMOZI – Kapcsolat (1997)

Küldte sfinsider - Kategória: film - 3 hozzászólás

Az 1997-es Kapcsolat fő témája a vallás és a tudomány viszonya.

A Kedves ellenségem tipikus, de nagyon szerethető science fiction film. A magyar vonatkozásoktól függetlenül: a film bukott, pedig minden oka meg lett volna a sikerre.

RETROMOZI – Legenda (1985)

Küldte sfinsider - Kategória: film - 4 hozzászólás

Ridley Scott 1985-ös fantasy filmje a jó és a rossz csatáját mutatja be.

Túlélni az űrt – Gravitáció

Küldte makitra - Kategória: film - 0 Comment

A Gravitáció óda az emberiségről, a túlélésről, az űr magányáról és ugyanakkor himnuszt a Földhöz, de arról is mesél, hogy mennyire parányok is vagyunk a természet és a világegyetem végtelen nagysága mellett.

RETROMOZI: Az Androméda törzs (1971)

Küldte sfinsider - Kategória: film - 1 Comment

Az 1971-es Androméda törzs című filmben a tudósoké, és nem a speciális jeleneteké a főszerep.

Robot és Frank

Küldte sfinsider - Kategória: film - 1 Comment

Eljön az a pont, amikor elegünk lesz a pontosan kiszámított fordulatokból, a hideg mérnöki fejjel megcsinált CGI-egyenletekből. Olyan filmet keresünk, amely nem három-, négy- vagy akármennyi dimenzóságával, érzékszerveinkre ható csinnadrattáival akar levenni a lábunkról, hanem egy manapság egyre furcsábbnak és ritkábban tűnő eszközzel. A Robot és Frank a csendes, de hatásos sci-fi mozik közé tartozik: trükkök helyett színészekkel hat a nézőre.

Értekezés a nyolcvanas évek derekán bemutatott két fantasyfilmről, melyek túl komornak bizonyultak a kor elvárásaihoz, azóta mégis kultuszfilmekké váltak.

Az 1984-es film, Az utolsó csillagharcos csak a számítógépes animációban hozott áttörést, nem a történetmesélésben.

Akad egy film, amely szembeszállt egy seregnyi elvárással, mégsem lett sikeres a színházakban, és nem is szerzett akkora kultuszt, mint a Labirintus. Ez a film a Sárkányölő. Ismertető egy hibái ellenére méltatlanul elfeledett és mellőzött fantasy filmről a nyolcvanas évekből.

Új sorozatunkban a ’70-es, ’80-as és ’90-es évek néhány ismert és kevésbé ismert filmjeiről írunk, nosztalgiázás helyett mai szemmel megnézve. Peter Hyams 1978-as Földi űrutazásában űrhajósok stúdióban játsszák el az első marsutazást.

Csáposok (Grabbers)

Küldte cikkbot - Kategória: film - 2 hozzászólás

Alkoholtól rettegő idegenek támadnak meg egy kis ír falut. Kell ennél több egy jó kis filmhez?

Farkas (The Wolverine)

Küldte Freevo - Kategória: film - 0 Comment

Az idei nyár egyik utolsó dobása az X-Men széria legújabb felvonása, a Farkas, amely kissé elkésve igyekszik meghódítani a szuperhősökbe már egy évre belefáradt nézőket. A felfoghatatlan mértékű pusztításorgiához képest, amely ezidáig uralta a mozivásznakat, a Farkas egészen mértéktartó darab. Ez a javára is válik, egészen addig, amíg nem próbálja egy valódi képregénymozi látszatát kelteni.  [ More ]

A világ vége után – A halott ember levelei

Küldte _acelpatkany_ - Kategória: film - 1 Comment

„Úgy szeretnék most szólni hozzátok, mint egyik halott a másikhoz.” Azt, hogy mi lesz az atomháború után, már sokszor láthattuk. Lerombolt városok, pusztaság, radioaktív hamu, betegségtől eltorzult, élelemért és vízért harcoló emberek. Különös, hogy a posztapokaliptikus víziók a nyolcvanas években kaptak szárnyra, a pusztulás végórája mintha olyan közel lett volna az emberek gondolataiban, mint a  [ More ]

Steven Spielberg egyik legnagyszerűbb filmje még húsz év után is állja a helyét, a 3D-s újrakiadás lazán veri a mozik mai műsorának nagy részét.

A magyar keresztségben Star Trek – Sötétségben (kicsit bugyuta) címen futó második „új” trek film minden kis hibája ellenére egy nagyon is szórakoztató, látványos, élvezetes és érdekes film, amit nem csak trekkie-k élvezhetnek. Spoilermentes írás!

Oblivion – Feledés

Küldte lorinczy_judit - Kategória: film - 5 hozzászólás

Tom Cruise legújabb posztapokaliptikus filmje (ezúttal elkésett a teljes világmegmentéssel) azonban nem fogott meg annyira, mint az Eredet vagy a Különvélemény. Sőt. Ha tömören akarnám összefoglalni, azt mondanám: a Feledés nem volt rossz – de jó sem.



Keresés az oldalon