SFmag

A korábbi évekhez hasonlóan idén is elárulják szerkesztőink, mely könyvek, filmek vagy más alkotások nyerték el tetszésüket. Találhattok itt ezévi megjelenéseket, de régebbi műveket is. És Nektek mi volt idén a kedvencetek? Farkas Balázs (fbdbh) Idén igencsak mélyre zuhant az SF aránya az olvasott könyveim terén, de ez nem jelenti azt, hogy ne fedeztem fel  [ More ]

Kilenc regény, jópár novella és egy terjedelmes esszé. Negyed század. Több százezer eladott könyv, sok száz internetes oldal, népes rajongói bázis, és egy megújított, felfrissült irodalmi zsáner. Itt „tart” jelenleg Iain M. Banks Kultúra-sorozata, napjaink egyik legérdekesebb, legjellegzetesebb és legmegosztóbb sci-fi univerzuma… Így kezdődött volna a cikkünk, de sajnos azt kell ehelyett írnunk, hogy itt  [ More ]

Kilenc regény, jópár novella és egy terjedelmes esszé. Negyed század. Több százezer eladott könyv, sok száz internetes oldal, népes rajongói bázis, és egy megújított, felfrissült irodalmi zsáner (… és 2 SFmag cikk… ) Itt „tart” jelenleg Iain M. Banks Kultúra-sorozata, napjaink egyik legérdekesebb, legjellegzetesebb és legmegosztóbb sci-fi univerzuma. A nagyszerű Nézz a szélbe után Banks hét évig pihentette a Kultúra-könyvek írását, de szerencsére azóta újra felvette a korábbi tempót: 2008-ban kijött a középszerűnél némileg jobb Anyag, ami már nálunk is megjelent, természetesen az Agave gondozásában. Ezt követte 2010-ben a jól sikerült Surface Detail, majd idén októberben a legújabb, a Hydrogen sonata. A regény kellően sok olyan ismertetőjeggyel bír, ami egészében is jellemzi a Kultúra sorozatot, ezért ezek taglalása mellett a Kultúra univerzumra is vethetünk egy hosszabb pillantást.

Kim Stanley Robinsontól eddig sem állt távol a közeli és közép távoli jövő részletes feltérképezése, gondoljunk csak a nagyszerű Mars trilógiára, amelyből egészen érthetetlen módon csak a ciklusindító Vörös Mars jelent meg magyarul. Meglehetősen sajnálatos dolog, mivel a folytatások, a Green Mars és Blue Mars, semmivel sem rosszabb regények. Ebbe az univerzumba tér vissza tavalyi könyvében, mely a meglehetősen ügyetlen 2312 címet kapta.

Amikor David Brin megírta a méltán elismert Uplift – sorozat első darabját, a Sundivert, csak 30 éves volt, éppen doktorálni készült alkalmazott asztrofizikából, és néhány rövidebb írást leszámítva nem is nagyon publikált még. Mindez 1980-ban történt. Azóta eltelt három évtized, Brin napjaink egyik legelismertebb futurológusa, megszámlálhatatlan irodalmi és jónéhány tudományos díj birtokosa, és olyan, a  [ More ]

David Brin megkerülhetetlen alakja a kortárs science fictionnek, mégis talán legismertebb műve egy űropera-ciklus, amit a nyolcvanas-kilencvenes években írt. Az Uplift-univerzumból a magyar közönség csupán a Csillagdagály című regénnyel találkozhatott, holott ez a sorozat sokkal összetettebb és grandiózusabb, mint amit ez az önmagában is remek regény mutat. Ebben a cikkben vendégszerzőnk, Noro tesz kísérletet arra, hogy bemutassa, miért is ez a modern sci-fi egyik legeredetibb és legokosabb világa és regényciklusa.

A tavalyi évhez hasonlóan ismét szeretnénk veletek megosztani, hogy az SFmag szerkesztőinek, cikkíróinak melyek voltak idén a legkedvesebb olvasmányai. Most ráadásul bővítettünk, úgyhogy filmes toplistákkal is találkozhattok. Ha kedvet éreztek megírni a ti kedvenceiteket, várjuk hozzászólásban a listátokat! Négyrészes sorozatunk első részét olvashatjátok.

A transzhumanista jövőkép gyakorlatilag minden eleme ismert science fiction-toposz is egyben. Felületesen szemlélve azt is mondhatnánk, hogy a transzhumanisták egy olyan közeljövő bekövetkeztét valószínűsítik, várják és – amennyire eszközeikből telik – siettetik, amit a science fictionből már ismerhetünk. Fordítva ez azonban nem feltétlenül igaz. A közeljövőben játszódó, az említett technológiákat tartalmazó novellák, regények filozófiája ettől még nem címkézhető automatikusan transzhumanistának. Sőt, a science fiction – ha úgy tetszik – élen jár a lehetséges kedvezőtlen következmények feltárásában. A magyarul megjelent science fiction művek között is találunk mind pozitív, mind inkább negatív végkicsengésűeket.

Az orosz science fiction mindig is híres volt egyéni szemléletmódjáról, és kevésbé akciódús, viszont annál elgondolkodtatóbb, filozofikus történetekkel ajándékozott meg bennünket. Mit tesz ehhez hozzá vajon Szergej Lukjanyenko, a kiváló Őrség-könyvek világhírű szerzője?