• Elhanyagolt, de azért sorstársaival szemben mégis snájdig és jóképű csavargó sétál be egy pláza étkező részlegébe, hogy ott aztán az egyik vendég becsmérelni kezdje a helyet, amiért nem dobják ki ...

  • „Inkább vagyok disznó, mint fasiszta!” Valahol az Adriai-tenger egy apró szigetén magányos pilóta szunyókál a mediterrán délutánban, összecsukható strandszéken, arcát világi dámákról szóló magazinnal eltakarva, mellette kis asztalon rádió és egy ...

  • Lehet, hogy nem Jack Burton a létező legnagyobb hős, elvégre kicsit faragatlan, kicsit bumfordi, és azt sem veszi észre, hogy a saját filmjében ő a szárnysegéd. Igazából nem is akarja ...

  • Vízmágusok a sivatagban. Első hallásra szokatlannak tűnhet a gondolat, pedig könnyű megtalálni mögötte a logikát. Ehhez persze el kell szakadni a süveges-köpönyeges varázsló archetípusától, és úgy gondolni a mágiára, mint ...

  • A 2011-ben elhunyt Anne McCaffrey az egyik legtermékenyebb és leghíresebb sci-fi írónők egyike, aki nem csupán a sci-fi, de a fantasy és a romantika területén is nevet szerzett. Számos nagy ...

  • Philip K. Dick regényeit tulajdonképpen mindig egy fél centi választja el attól, hogy teljesen trash kategória legyen, és a nemrég elhunyt Ray Nelsonnal közösen írt A ganümédeszi hatalomátvétel gyakorlatilag meg ...

  • Végre valami irodalomtörténeti kuriózumot is kapunk a Philip K. Dick-életmű magyar sorozatában – ami már így is nagyon sok érdekes, kevésbé ismert kötetet tartalmaz. Na most, a Kamu Rt. egyszerre ...

  • Sam Lowry olyan szokványos figura, hogy be sem kellene őt mutatnom, hiszen ülhetne akár mellettünk kollégaként a munkahelyünkön. Nincsenek túlzott ambíciói, jelenlegi feladatait kompetensen, de nem túl nagy szorgalommal látja ...

  • Már a regény nyitómondata („Egyre melegebb lett.) nagyjából kijelöli azt, amit kapunk: egy hosszabb, nem szokványos könyvet a témával már korábban is foglalkozó „Master of Disaster” címet kiérdemlő amerikai írótól. ...

  • A szimpatikus, már az első, 2016-os gyűjteményével tehetséget mutató Makai Máté egy teljes egészében sci-fi novellákat tartalmazó kötettel jelentkezett, a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával, a neves Kalligram szépirodalmi kiadó gondozásában. ...

  • Igen, így emlékeztem erre a kötetre: eredeti, pontos és hatásos, és ami még fontosabb, hogy végre, végre magyarul is kézbevehető. De ha már kézbevesszük, akkor könnyű átfutni a képzelet alig ...

  • Az eddig tíz filmet magában foglaló Hellraiser-sorozat központi alakja Pinhead, egy fekete ruhás, szadista démon, aki horrorikonok magasságába emelkedett az idők folyamán. Jellegzetes megjelenéséhez hozzátartozik, hogy szögek állnak ki a ...

  • Kevés film hagy az emberben annyira zsigeri érzéseket maga után, hogy még évekkel később is emlékszik az első megtekintésre. A dolog (The Thing, 1982) abszolút ilyen élmény volt számomra, de ...

  • Valahol az Arklay-hegységben áll egy ódon, hatalmas kúria. Ajtaja zárt, odakint veszett kutyák acsarkodnak, odabent nyugtalanító a csend, az sem sejtet semmi jót. A maroknyi túlélő, aki idetévedt – a ...

  • 2022 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. Annak ...

  • Az Agave Könyvek legfrissebb antológiája ízig-vérig kortárs történeteket tartalmaz. Úgy értem, a témaválasztás, a bemutatott technológiák, a társadalmi problémák egyike sem rezonálna úgy, mintha mondjuk 10 éve születtek volna meg ...

  • Zsoldos Péter születésének évfordulója a sci-fi és a fantasy ünnepét hozza el a Cinema MOM-ba - az április 20-i Ellenpont minifesztiválon a szakmai beszélgetések és filmvetítések mellett az író emlékére alapított díj ...

  • Az elmúlt években több csúnya lebőgés is volt a játékpiacon, amikor a játékosok nem egészen olyan terméket kaptak, amit a fejlesztők megígértek. Néhány esetben a kiadók azonban leszegték a fejüket, ...

  • Az egyik legbámulatosabb tulajdonsága Philip K. Dick írói tehetségének (kiváltképp karrierje kezdetén), hogy milyen gyorsan tud bemutatni nyüzsgő, komplex, de ami még fontosabb, fatális hibával működő bürokráciákat. A Vulcanus kalapácsa ...

  • Az idő múlásának szimbóluma a Gran Turismo – a PlayStation minden generációját képviselte már, és mindig a technológia élvonalában mutatta meg, mit tud ez a kis gép. Nem véletlen, hogy ...

Hírsaláta, 17. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. április 29 3 hozzászólás

17. heti hírek, érdekességek az SF világából. *** Fájdalommal tudatjuk, hogy ma reggel Tucsonban elhunyt Joanna Russ, a The Female Man és számos egyéb sci-fi regény és irodalomtudományi munka szerzője, aki úttörője volt a gender-kérdéssel foglalkozó fantasztikus irodalomnak. Nyugodjon békében. *** Breaking News, avagy most már tényleg: G. R. R. Martin befejezte a Jég ...Tovább

Trónok harca nyereményjáték eredményhirdetés

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. április 29 1 hozzászólás

Örülünk, hogy ilyen rengetegen, több, mint 400-an játszottatok velünk, ne is húzzuk az időt, megejtettük a sorsolást, és megvannak a nagyon szerencsés nyertesek, szám szerint kilencen. A Facebookon keresztül hamarosan személyesen is értesítünk mindenkit, de a nyeremények mielőbbi eljuttatása érdekében kérjük, hogy az sfmaghun@gmail.com emailcímre írjátok meg, hogy személyesen vagy postai úton szeretnétek ...Tovább

Kirkman – Moore: Walking Dead – Élőhalottak

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. április 28 4 hozzászólás

A véres, tépett ruhájú, fáradt és lázas tekintetű túlélők beszállnak a helikopterbe, a rotorok hangos dübörgéssel kaszálni kezdik a levegőt, a gép felemelkedik és fekete sziluettje egyre zsugorodva eltűnik a naplementében, az élőholtaktól hemzsegő világ fölé. A nézők pedig kénytelenek feltenni maguknak a nyitva hagyott kérdést: rendben, innen elmenekültek, de ...Tovább

Brandon Sanderson: The Way of Kings

Közzétette: jakirte_jak_cyr Kelt: 2011. április 27 5 hozzászólás

  Brandon Sanderson egyike a Tor jelenleg legfelkapottabb íróinak. 2005 óta 8 fantasy és 4 ifjúsági fantasy regénye jelent meg.  Hírnevét a Ködszerzet-trilógiával sikerült megalapoznia, de igazán ismert akkor lett, amikor Robert Jordan özvegye őt kérte fel Az idő kereke sorozat befejezésére. A The Way of Kings saját, új sorozatának, a ...Tovább

Forráskód

Közzétette: charon_ Kelt: 2011. április 26 1 hozzászólás

Nehéz dolga van Duncan Jones-nak, akinek első filmje, a kisköltségvetésű, egyszereplős Hold hatalmasat ütött: meg kell győznie a nézőt, hogy képes újra elbűvölni. Második mozija, a Forráskód több pénzt és húzóneves színészeket kapott, pörgő akciójelenetek, románc és kvantumfizika gondoskodik róla, hogy ne unatkozzunk, de a várt katarzis ezúttal elmarad. A történet ...Tovább

Neal Stephenson: Gyémántkor

Közzétette: sfinsider Kelt: 2011. április 25 10 hozzászólás

Neal Stephenson 1995-ös, Hugo- és Locus-díjat nyert regényének magyar megjelenését az újkori Galaktika történetének talán legnagyobb reklámhadjárata előzte meg. A „neoviktoriánus posztkiberpunk” művet sokan scifi-történeti jelentőségűnek tartják, a következőkben két kritikában beszámolunk róla, hogy mi milyennek találtuk. Mese és high-tech – adeptus kritikája Általában bizalmatlan vagyok a nagy felhajtással beharangozott könyvekkel és ...Tovább

Hírsaláta, 16. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. április 22 Szólj hozzá elsőként

Hírek, érdekességek az SF világából a 16. héten, nem csak G. R. R. Martinra fókuszálva. *** Az origo.hu-n interjú olvasható a spanyol Félix J. Palmával Az idő térképe című időutazós regényéről, amit be kellett csomagolnia, hogy sikeres lehessen: „Spanyolországban a sci-fi nem érdekli az embereket, én viszont nagyon szeretem. Épp ezért, amikor ...Tovább

George R. R. Martin: Kóbor lovag

Közzétette: hackett Kelt: 2011. április 22 2 hozzászólás

George R. R. Martin Jég és Tűz dala regényciklusa a kortárs fantasy legnépszerűbb művei közé tartozik, rajongótábora már-már A Gyűrűk Uráéval vetekedhet. Hihetetlenül jó karakterek, szövevényes cselekmény, fantasztikus hangulat, egy élő lovagkori világ eleinte leheletnyi, majd egyre erősödő misztikummal, sok ezer oldalon hömpölyögve az eddig megjelent négy vaskos kötet jóvoltából. A Jég és ...Tovább

A Trónok harca táblás társasjáték

Közzétette: hackett Kelt: 2011. április 21 1 hozzászólás

Christian T. Petersen a Fantasy Flight Games alapítója és CEO-ja, egyben játékdizájner először egy Trónok harca kártyajátékot tervezett (ezt az aktuális nyereményjátékunkban meg is lehet nyerni), majd 2003-ban megszületett Martin regényciklusa alapján a Trónok harca táblás társasjáték is. Aki nem játszott az utóbbi években, évtizedekben társasjátékokkal, esetleg lemaradt a Rizikónál, a Ki ...Tovább

Exkluzív Trónok harca nyereményjáték!

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. április 20 5 hozzászólás

Közeleg a tél. Sőt, már meg is érkezett. Amerikában vasárnap este, itthon pedig hétfőn végre útjára indult az HBO új sorozata, a George R. R. Martin fantasy ciklusából készült Trónok harca. A sorozat alkalmából ezt a hetet a sorozatnak, a könyveknek, játékoknak szenteljük, és íme, itt van ...Tovább

Trónok harca – Az első két rész

Közzétette: gaines Kelt: 2011. április 18 11 hozzászólás

Közeleg a tél. Sőt, már meg is érkezett. Amerikában vasárnap este, itthon pedig ma este végre útjára indult az HBO új sorozata, a George R. R. Martin fantasy ciklusából készült Trónok harca. Lévén a Jég és Tűz dala regényfolyam nálam valahol a fantasy (egyik) csúcspontját jelenti, és mert az HBO ...Tovább

G. R. R. Martin: Tűz és jég dala regényciklusa

Közzétette: lorinczy_judit Kelt: 2011. április 18 10 hozzászólás

G. R. R. Martint a magyar közönségnek bemutatni aligha szükséges, Tűz és jég dala regényciklusa második magyar kiadást is megért, ami hazánkban háromszorosan is ritkaság: fantasyól van szó és – mindeddig befejezetlen – regényfolyamról. Az első kiadás borítóján szereplő trilógia megjelölés ne tévesszen meg senkit, a negyedik kötet is megjelent ...Tovább

Trónok harca – HBO premier előtti vetítés

Közzétette: hackett Kelt: 2011. április 17 7 hozzászólás

Elkezdjük a Trónok harca tematikus hetünket, amelynek során bemutatjuk, miért zseniális George R. R. Martin Jég és Tűz dala című regényciklusa, milyenek a kapcsolódó képregények, játékok, és legfőképpen itt van az év egyik legjobban várt tévésorozata, az HBO által brutális költségvetésből készített Trónok harca. Szerdán pedig mindemellett egy nagyon izgalmas ...Tovább

Dedikált Sawyer-regény eredményhirdetés

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. április 16 1 hozzászólás

Véget ért ez a nyereményjáték, Örülünk, hogy ismét ilyen sokan és lelkesen játszottatok, megtörtént a sorsolás, alább olvashatjátok a szerencsés nyertesek nevét, akik részére szombaton dedikáltatni fogjuk Robert J. Sawyer: Lélekhullám című regényét. A nyerteseket a Facebookon keresztül hamarosan személyesen is értesítjük, de a könyvek mielőbbi eljuttatása érdekében kérjük, hogy ...Tovább

Hírsaláta 15. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. április 15 2 hozzászólás

15. heti híreink következnek. *** Iain M. Banks mostanában inkább politikai aktivitása révén szerepel a sajtóban. Részletesebben az Agave Kiadó blogján. *** A korábbi hírsalátában szót ejtettünk Jo Walton cikkéről, amely az erőszak ábrázolásának szükségességét boncolgatta a Tor.com oldalán. E héten Jud elmélkedik az erőszak (helytelen) megjelenítéséről, hazai példák alapján. *** Warren Ellis, aki olyan képregényekkel ...Tovább

Volt egyszer egy boszorkány, aki a világ fölötti uralom megszerzésére törekedve semmitől nem riadt vissza. Volt egyszer egy ikerpár, akik meg akarták állítani, és a tündérek segítségével, hatalmas áldozatok árán sikerült is megmenteniük a világot. Ez a regény arról szól, mi történt aztán. És a sci-firől és a könyvtári könyvek illatáról, ...Tovább

A végtelenség szerelvénye – A Moebius-metró

Közzétette: adeptus Kelt: 2011. április 14 3 hozzászólás

A metrók világa izgalmas téma. Az alvilág, amely csak karnyújtásnyira van jól megszokott környezetünktől, mégis saját törvényei vannak, Neil Gaimantől Antal Nimródig számos alkotót megihletett. Gustavo Mosquera 1996-os filmje egy tudományos-fantasztikus alapötletet dúsít filozófiai mondanivalóval. A Moebius-metró alapjául A. J. Deutsch azonos című novellája szolgált, mely a Galaktika 4. számában ...Tovább

Steve Stanton: A tökéletes pár (novella)

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. április 13 2 hozzászólás

A tökéletes pár a technikai fejlődéssel együtt járó gazdasági olló rosszabbik végén élő családok választásairól és lehetőségeiről mesél. Steve Stanton A tökéletes pár Shyla Cleary épp egy tál lencsét kavargatott, amikor Ryin, a férje belépett apró apartmanjukba. Alaposan szemügyre vette a férfit, a remény apró jeleit keresve. Sose volt szüksége pár másodpercnél többre ...Tovább

Ezúttal egy exkluzív játékot találtunk ki, ugyanis ilyen nyereményre nem mindennap van lehetőség. A héten megjelenik Robert J. Sawyer: Lélekhullám című Nebula-díjas sci-fi regénye. Sawyer kanadai Hugo- és Nebula-díjas sci-fi író, akiről ha máshonnan nem, a FlashForward című tévésorozat révén hallhattatok, amit az ő azonos című regénye alapján készítettek.  Mint ...Tovább

Dan Simmons: Káli dala

Közzétette: lorinczy_judit Kelt: 2011. április 12 3 hozzászólás

Szórakoztató irodalmi művet többféle módon lehet írni. Én azt hiszem, minden az író igényességén múlik, nevezetesen, attól még, hogy nem törekszik szépirodalmi magasságokba, szükségesnek tarthatja valamiféle üzenet közlését, valamiféle többletet belevinni a történetbe. Az emberi gonoszság, a mindenütt jelenvaló erőszak és az elkerülhetetlen, mérhetetlenül nagy környezeti katasztrófa előjeleinek bemutatása – ...Tovább



Keresés az oldalon