• Elhanyagolt, de azért sorstársaival szemben mégis snájdig és jóképű csavargó sétál be egy pláza étkező részlegébe, hogy ott aztán az egyik vendég becsmérelni kezdje a helyet, amiért nem dobják ki ...

  • „Inkább vagyok disznó, mint fasiszta!” Valahol az Adriai-tenger egy apró szigetén magányos pilóta szunyókál a mediterrán délutánban, összecsukható strandszéken, arcát világi dámákról szóló magazinnal eltakarva, mellette kis asztalon rádió és egy ...

  • Lehet, hogy nem Jack Burton a létező legnagyobb hős, elvégre kicsit faragatlan, kicsit bumfordi, és azt sem veszi észre, hogy a saját filmjében ő a szárnysegéd. Igazából nem is akarja ...

  • Vízmágusok a sivatagban. Első hallásra szokatlannak tűnhet a gondolat, pedig könnyű megtalálni mögötte a logikát. Ehhez persze el kell szakadni a süveges-köpönyeges varázsló archetípusától, és úgy gondolni a mágiára, mint ...

  • A 2011-ben elhunyt Anne McCaffrey az egyik legtermékenyebb és leghíresebb sci-fi írónők egyike, aki nem csupán a sci-fi, de a fantasy és a romantika területén is nevet szerzett. Számos nagy ...

  • Philip K. Dick regényeit tulajdonképpen mindig egy fél centi választja el attól, hogy teljesen trash kategória legyen, és a nemrég elhunyt Ray Nelsonnal közösen írt A ganümédeszi hatalomátvétel gyakorlatilag meg ...

  • Végre valami irodalomtörténeti kuriózumot is kapunk a Philip K. Dick-életmű magyar sorozatában – ami már így is nagyon sok érdekes, kevésbé ismert kötetet tartalmaz. Na most, a Kamu Rt. egyszerre ...

  • Sam Lowry olyan szokványos figura, hogy be sem kellene őt mutatnom, hiszen ülhetne akár mellettünk kollégaként a munkahelyünkön. Nincsenek túlzott ambíciói, jelenlegi feladatait kompetensen, de nem túl nagy szorgalommal látja ...

  • Már a regény nyitómondata („Egyre melegebb lett.) nagyjából kijelöli azt, amit kapunk: egy hosszabb, nem szokványos könyvet a témával már korábban is foglalkozó „Master of Disaster” címet kiérdemlő amerikai írótól. ...

  • A szimpatikus, már az első, 2016-os gyűjteményével tehetséget mutató Makai Máté egy teljes egészében sci-fi novellákat tartalmazó kötettel jelentkezett, a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával, a neves Kalligram szépirodalmi kiadó gondozásában. ...

  • Igen, így emlékeztem erre a kötetre: eredeti, pontos és hatásos, és ami még fontosabb, hogy végre, végre magyarul is kézbevehető. De ha már kézbevesszük, akkor könnyű átfutni a képzelet alig ...

  • Az eddig tíz filmet magában foglaló Hellraiser-sorozat központi alakja Pinhead, egy fekete ruhás, szadista démon, aki horrorikonok magasságába emelkedett az idők folyamán. Jellegzetes megjelenéséhez hozzátartozik, hogy szögek állnak ki a ...

  • Kevés film hagy az emberben annyira zsigeri érzéseket maga után, hogy még évekkel később is emlékszik az első megtekintésre. A dolog (The Thing, 1982) abszolút ilyen élmény volt számomra, de ...

  • Valahol az Arklay-hegységben áll egy ódon, hatalmas kúria. Ajtaja zárt, odakint veszett kutyák acsarkodnak, odabent nyugtalanító a csend, az sem sejtet semmi jót. A maroknyi túlélő, aki idetévedt – a ...

  • 2022 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. Annak ...

  • Az Agave Könyvek legfrissebb antológiája ízig-vérig kortárs történeteket tartalmaz. Úgy értem, a témaválasztás, a bemutatott technológiák, a társadalmi problémák egyike sem rezonálna úgy, mintha mondjuk 10 éve születtek volna meg ...

  • Zsoldos Péter születésének évfordulója a sci-fi és a fantasy ünnepét hozza el a Cinema MOM-ba - az április 20-i Ellenpont minifesztiválon a szakmai beszélgetések és filmvetítések mellett az író emlékére alapított díj ...

  • Az elmúlt években több csúnya lebőgés is volt a játékpiacon, amikor a játékosok nem egészen olyan terméket kaptak, amit a fejlesztők megígértek. Néhány esetben a kiadók azonban leszegték a fejüket, ...

  • Az egyik legbámulatosabb tulajdonsága Philip K. Dick írói tehetségének (kiváltképp karrierje kezdetén), hogy milyen gyorsan tud bemutatni nyüzsgő, komplex, de ami még fontosabb, fatális hibával működő bürokráciákat. A Vulcanus kalapácsa ...

  • Az idő múlásának szimbóluma a Gran Turismo – a PlayStation minden generációját képviselte már, és mindig a technológia élvonalában mutatta meg, mit tud ez a kis gép. Nem véletlen, hogy ...

Idén Uwe Post Walpar Tonnraffir und der Zeigefinger Gottes („Walpar Tonnraffir és Isten mutatóujja”) című szatirikus regénye nyerte el a német sci-fi legrangosabb elismerését, a Kurd Laßwitz-díjat és a Német Science Fiction-díjat is. Már a regény elolvasása előtt is szkeptikus voltam, hiszen a német humor népszerűsége az angol szakácsművészetével vetekszik. ...Tovább

Stanislaw Lem: Visszatérés

Közzétette: hanna Kelt: 2011. szeptember 20 5 hozzászólás

Idén szeptember 12-én 90 éve született Stanislaw Lem, a 20. század egyik leghíresebb sci-fi írója. Ennek kapcsán néhány Lemet és munkásságát érintő cikkel, esszével, ismertetővel emlékezünk meg az íróról, ezúttal a Visszatérés című regényéről olvashattok ismertetőt. Mi történik, ha sikerült elvégezni a küldetést, és az űrhajósok visszatérnek a Földre? Ha rádöbbennek, az ...Tovább

A 2011-es Chesley Award nyertesek

Közzétette: _acelpatkany_ Kelt: 2011. szeptember 19 1 hozzászólás

A Renóban tartott WorldConon, a Renovationön idén is kiosztották az Association of Science Fiction & Fantasy Artists díját, a Chesleyt. A díjat 1985-ben alapították, célja az, hogy elismerje és felhívja a figyelmet a fantasztikum területén tevékenykedő festőkre, szobrászokra, képzőművészekre. A díjat Chesley Bonestell (1888-1986) után nevezték el, akit csak a ...Tovább

Chesley Award Winners 2011

Közzétette: _acelpatkany_ Kelt: 2011. szeptember 19 Szólj hozzá elsőként

The Chesley Awards of the Association of Science Fiction & Fantasy Arts are presented on the WorldCon of Reno, officially called Renovation. This award was founded in 1985, with the intention to acknowledge the painters, sculptors and other artists on the field of fantastic fiction. The award was named after ...Tovább

Hírsaláta, 37. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. szeptember 16 5 hozzászólás

Október 6-án megjelenik Dan Simmons Hyperion című kultikus sci-fi regényének folytatása, a Hyperion bukása az Agave kiadótól. A Hyperionról Acélpatkány még tavaly írt egy nagyon részletes ismertetőt az SFmagra, amiből kiderül, hogy miért is vált a regény igazi sci-fi klasszikussá, szs pedig egy interjút készített egy az előző és a ...Tovább

Stanislaw Lem hangja

Közzétette: sfinsider Kelt: 2011. szeptember 15 39 hozzászólás

Idén szeptember 12-én 90 éve született Stanislaw Lem, a 20. század egyik leghíresebb sci-fi írója. Ennek kapcsán a következő hetekben néhány Lemet és munkásságát érintő cikkel, esszével, ismertetővel emlékezünk meg az íróról. Stanislaw Lemet olvasni különleges élmény. Különbözősége a meghatározó, amerikai science fictiontől egyértelmű – ő maga egy esszéjében erősen elmarasztalja ...Tovább

Daniel Pearlman: Óriás a házban (novella)

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. szeptember 14 3 hozzászólás

Kezdetben minden apa óriásnak látszik. Aztán felnövünk. Daniel Pearlman Óriás a házban A legkorábbi emlékem az, hogy az apám magas volt, annyira magas, hogy mikor a kiságyam fölé hajolt, majd felegyenesedett, a feje mintha a plafonhoz ért volna, és a lepergő festékdarabkák az ágyneműmre hullottak. Amikor pedig a nyakában ültem kint a zsúfolt ...Tovább

Stanislaw Lem: Éden

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. szeptember 13 7 hozzászólás

Idén szeptember 12-én 90 éve született Stanislaw Lem, a 20. század egyik leghíresebb sci-fi írója. Ennek kapcsán a következő hetekben néhány Lemet és munkásságát érintő cikkel, esszével, ismertetővel emlékezünk meg az íróról. Elsőként az Éden című regényéről olvashattok egy ismertetőt, ami Stanislaw Lem filozofikusabb töltetű műveinek korszakát nyitja , és amelynek ...Tovább

Találkozásom Julian Comstock életregényével teljességgel a vakszerencse műve. Kezdjük ott, hogy nagyon is strukturált olvasási stratégiáim vannak, annak ellenére, hogy műfajjal, országgal, vagy az író nemével mit sem törődve gyakorlatilag bármit elolvasok. De vannak kedvenc íróim, akiknek a könyveiből évekre előre le tudom fektetni, mit is akarok elolvasni. Robert Charles Wilson ...Tovább

Hírsaláta, 36. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. szeptember 9 3 hozzászólás

Híreink az SF világából *** Darvasi László japánul! Szeptemberben jelenik meg Japánban a kelet-európai fantasztikából merítő kötet, melynek novellái között egy magyar írás is lapul: a japán olvasók hamarosan megismerhetik Sen-jün, a kertrejtőző történetét, Udo Szatosi fordításában. *** Miért fordul annyi szépíró a zsáner felé? Erre keresi a választ esszéjében Kim Wright. A hozzászólásokat is ...Tovább

Ursula K. Le Guin: A Szigetvilág varázslója

Közzétette: lorinczy_judit Kelt: 2011. szeptember 8 84 hozzászólás

Még csak ismerkedem Le Guin Szigetvilág-történeteivel, de mondhatom, az önállóan is olvasható regény-„ciklus” első darabja, A Szigetvilág varázslója magával ragadott. A Szigetvilág varázslója, Atuan sírjai, A legtávolibb part, Tehanu – egy kötetben a Szukits Kiadó gondozásában is elérhető, én azonban a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatában megjelent 1989-es kiadást forgattam. (A regény ...Tovább

Adolfo Bioy Casares: Morel találmánya

Közzétette: _acelpatkany_ Kelt: 2011. szeptember 7 2 hozzászólás

Manapság ritkán jelenik meg idehaza egzotikusnak számító sci-fi, ami ráadásul első látásra közelebb áll a szépirodalomhoz, mint a science fictionhöz. Adolfo Bioy Casares kisregénye nem csupán a latin-amerikai, hanem az egyetemes tudományos fikciónak is fontos műve, ami irodalmi érdemei mellett filozófiai és mélyen gyökerező tudományos nézőpontjával emlékezetes mű mindenki számára, ...Tovább

Sorozatunkban természetesen nem vállalkozhatunk a magyar sci-fi történetének felvázolására, csupán néhány olyan forrást járunk körül, amiket egy ilyen, valóban átfogó történeti munka megírásához fel lehetne használni. A nyomtatott kiadványok után most tegyünk egy kis kitérőt: Erdei Pálma disszertációja (tudomásom szerint) teljes egészében nem jelent meg, csak egy része a már tárgyalt ...Tovább

Michael Swanwick: The Iron Dragon’s Daughter

Közzétette: archnihil Kelt: 2011. szeptember 5 6 hozzászólás

Cseregyerekek. Vadászgépbe oltott kibernetikus sárkányok. Armani öltönyt viselő tündék. Műhelyben megjavított acélparipák. Totalitárius hangyatündérek. Homonkulusz alakba kényszerített csalfa szeretők. Utalások Roger Baconre és Christina Rosettire. Alkoholista griffek. Törpék, manók, koboldok. Gondolom, a fenti elemekből sokan rögtön egy könnyed, fiatalkorúaknak szóló művet képzeltek maguk elé. Manapság a tündék, törpék és társaik már ...Tovább

Hírsaláta, 35. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. szeptember 2 18 hozzászólás

Megjelent a Szépirodalmi Figyelő új száma, amelyben két sci-fi vonatkozású cikk is szerepel (Paár Tamás: „Erők és utak” a jövőirodalom jelenében c. cikke az SFmagot is említi). A szám bemutatójára és egy sci-fi témájú kerekasztal-beszélgetésre szeptember 15-én kerül sor a Hadik kávéházban 6-kor (1111 Budapest, Bartók Béla út 36. ). A ...Tovább

Barbárság a vásznon: Conan, a barbár 3D

Közzétette: raves Kelt: 2011. szeptember 2 17 hozzászólás

Amikor beültem a moziba, hogy megnézzem az új Conan, a barbár filmet, próbáltam úgy gondolni rá, mint egy önálló alkotásra, mindenféle előzmények nélkül. Egyrészt a készítők is azt hangoztatták, hogy nem az 1982-es filmet forgatták újra, másrészt nem akartam abba a hibába esni, hogy egy kézlegyintéssel elintézzem: a régi ehhez ...Tovább

Stephen King: A bura alatt

Közzétette: adeptus Kelt: 2011. szeptember 1 18 hozzászólás

Haven, Springfield, Chester's Mill. Három amerikai kisváros, melyeket óriási burával szigeteltek el a külvilágtól. A rémkoppantók Havenjében a lényeg a menekülés megakadályozása volt, a Simpsons-játékfilmben a világot akarták megvédeni Homer Simpson hazájától. Chester's Millbe, A bura alatt helyszínébe egyszerűen belebotlott egy magasabb rendű intelligencia. Stephen King utóbbi tizenegynéhány évének termése még ...Tovább

A száz legjobb science fiction könyv

Közzétette: orka Kelt: 2011. augusztus 31 13 hozzászólás

Sokan, sokszor összeállítottak már olyan listákat, amelyen a – valamilyen szempontból – legjobb scence fiction könyveket próbálták sorba szedni. Természetesen nekem is megvannak a kedvenceim, és megvan a véleményem a legnagyobb hatású vagy éppen legfontosabb könyvekről. Ezek a listák azonban – a legjobb szándék mellett is – meglehetősen szubjektívek. Ez ...Tovább

Felix J. Palma: Az idő térképe

Közzétette: sezlony Kelt: 2011. augusztus 30 1 hozzászólás

„Érzékenyebb gyerekek szülei jól teszik, ha a tartalmat előzetes vizsgálatnak vetik alá, és egyes oldalakat kitépnek a füzetből, mielőtt csemetéik kezébe adják” – e figyelmeztetéssel szembesül az olvasó a regényben, amely finom humorral karikírozza a 19. századi romantikus regények stílusát, mellesleg felvonultatja a kor összes legendás alakját H. G. Wellstől ...Tovább

Guy Gavriel Kay: Tigana

Közzétette: tapsi Kelt: 2011. augusztus 29 1 hozzászólás

A focirajongók letehetik a francia zászlókat, most nem a legendás Jean Tiganáról van szó, hanem Guy Gavriel Kay 1990-ben megjelent regényéről. Kaynek ez volt a negyedik regénye, bár az előző három tulajdonképp egy erősen bonthatatlan trilógia (The Fionavar Tapestry), így a Tigana sok szempontból csak a második „világteremtése”, és Kay ...Tovább



Keresés az oldalon