• Elhanyagolt, de azért sorstársaival szemben mégis snájdig és jóképű csavargó sétál be egy pláza étkező részlegébe, hogy ott aztán az egyik vendég becsmérelni kezdje a helyet, amiért nem dobják ki ...

  • „Inkább vagyok disznó, mint fasiszta!” Valahol az Adriai-tenger egy apró szigetén magányos pilóta szunyókál a mediterrán délutánban, összecsukható strandszéken, arcát világi dámákról szóló magazinnal eltakarva, mellette kis asztalon rádió és egy ...

  • Lehet, hogy nem Jack Burton a létező legnagyobb hős, elvégre kicsit faragatlan, kicsit bumfordi, és azt sem veszi észre, hogy a saját filmjében ő a szárnysegéd. Igazából nem is akarja ...

  • Vízmágusok a sivatagban. Első hallásra szokatlannak tűnhet a gondolat, pedig könnyű megtalálni mögötte a logikát. Ehhez persze el kell szakadni a süveges-köpönyeges varázsló archetípusától, és úgy gondolni a mágiára, mint ...

  • A 2011-ben elhunyt Anne McCaffrey az egyik legtermékenyebb és leghíresebb sci-fi írónők egyike, aki nem csupán a sci-fi, de a fantasy és a romantika területén is nevet szerzett. Számos nagy ...

  • Philip K. Dick regényeit tulajdonképpen mindig egy fél centi választja el attól, hogy teljesen trash kategória legyen, és a nemrég elhunyt Ray Nelsonnal közösen írt A ganümédeszi hatalomátvétel gyakorlatilag meg ...

  • Végre valami irodalomtörténeti kuriózumot is kapunk a Philip K. Dick-életmű magyar sorozatában – ami már így is nagyon sok érdekes, kevésbé ismert kötetet tartalmaz. Na most, a Kamu Rt. egyszerre ...

  • Sam Lowry olyan szokványos figura, hogy be sem kellene őt mutatnom, hiszen ülhetne akár mellettünk kollégaként a munkahelyünkön. Nincsenek túlzott ambíciói, jelenlegi feladatait kompetensen, de nem túl nagy szorgalommal látja ...

  • Már a regény nyitómondata („Egyre melegebb lett.) nagyjából kijelöli azt, amit kapunk: egy hosszabb, nem szokványos könyvet a témával már korábban is foglalkozó „Master of Disaster” címet kiérdemlő amerikai írótól. ...

  • A szimpatikus, már az első, 2016-os gyűjteményével tehetséget mutató Makai Máté egy teljes egészében sci-fi novellákat tartalmazó kötettel jelentkezett, a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával, a neves Kalligram szépirodalmi kiadó gondozásában. ...

  • Igen, így emlékeztem erre a kötetre: eredeti, pontos és hatásos, és ami még fontosabb, hogy végre, végre magyarul is kézbevehető. De ha már kézbevesszük, akkor könnyű átfutni a képzelet alig ...

  • Az eddig tíz filmet magában foglaló Hellraiser-sorozat központi alakja Pinhead, egy fekete ruhás, szadista démon, aki horrorikonok magasságába emelkedett az idők folyamán. Jellegzetes megjelenéséhez hozzátartozik, hogy szögek állnak ki a ...

  • Kevés film hagy az emberben annyira zsigeri érzéseket maga után, hogy még évekkel később is emlékszik az első megtekintésre. A dolog (The Thing, 1982) abszolút ilyen élmény volt számomra, de ...

  • Valahol az Arklay-hegységben áll egy ódon, hatalmas kúria. Ajtaja zárt, odakint veszett kutyák acsarkodnak, odabent nyugtalanító a csend, az sem sejtet semmi jót. A maroknyi túlélő, aki idetévedt – a ...

  • 2022 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. Annak ...

  • Az Agave Könyvek legfrissebb antológiája ízig-vérig kortárs történeteket tartalmaz. Úgy értem, a témaválasztás, a bemutatott technológiák, a társadalmi problémák egyike sem rezonálna úgy, mintha mondjuk 10 éve születtek volna meg ...

  • Zsoldos Péter születésének évfordulója a sci-fi és a fantasy ünnepét hozza el a Cinema MOM-ba - az április 20-i Ellenpont minifesztiválon a szakmai beszélgetések és filmvetítések mellett az író emlékére alapított díj ...

  • Az elmúlt években több csúnya lebőgés is volt a játékpiacon, amikor a játékosok nem egészen olyan terméket kaptak, amit a fejlesztők megígértek. Néhány esetben a kiadók azonban leszegték a fejüket, ...

  • Az egyik legbámulatosabb tulajdonsága Philip K. Dick írói tehetségének (kiváltképp karrierje kezdetén), hogy milyen gyorsan tud bemutatni nyüzsgő, komplex, de ami még fontosabb, fatális hibával működő bürokráciákat. A Vulcanus kalapácsa ...

  • Az idő múlásának szimbóluma a Gran Turismo – a PlayStation minden generációját képviselte már, és mindig a technológia élvonalában mutatta meg, mit tud ez a kis gép. Nem véletlen, hogy ...

Tavaly novemberi indulás óta az SFmag.hu-n a mostanival együtt kereken 400 cikket, ismertetőt, esszét és hírt olvashattok. A Mesék az archívumban sorozatban időnként kutakodunk egy kicsit az archívumunkban, és felelevenítjük néhány régebbi, érdekes cikkünket, akár valamilyen aktualitás miatt, akár csak azért, mert szerintünk több figyelmet érdemel. Ezúttal többünk kedvencére, a tavaly novemberben közölt Dan Simmons: Hyperionjáról írt ...Tovább

Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa

Közzétette: jakirte_jak_cyr Kelt: 2011. október 13 7 hozzászólás

Hosszas vajúdás után végre magyarul is megjelent a 2007-ban útjára indított Látnok-trilógia harmadik kötete is Robin Hobb tollából. Ebből az alkalomból három cikket közlünk, mely az egyes köteteket mutatja be. A három művet nyugodtan nevezhetnénk akár Orgyilkos-trilógiának is, mert nem más, mint egy törvénytelen gyermek fejlődésregénye, aki a Hat Hercegség ...Tovább

John Ajvide Lindqvist neve talán ismerősen csenghet, az ő könyvéből készült az Engedj be című film. Sokan az új Stephen Kingként emlegetik. A hazájában már hetedik kötetét megjelentető svéd írónak most jelent meg a második könyve magyarul, az Élőhalottak – Hogyan bánjunk velük? Míg az első, a Hívj be! – ...Tovább

A Londoni Köd Lovagjai – Arena: Pepper’s Ghost

Közzétette: adeptus Kelt: 2011. október 11 1 hozzászólás

Ha az ismertség egyenes arányban állna a tehetséggel, a brit Arena valószínűleg a legnagyobb fesztiválokon vendégeskedne – de a valóságban még a szűken vett zenei stílus, a progresszív hard rock rajongói közül is viszonylag kevesen ismerik őket. A 2005-ös Pepper's Ghost lemez a prog zenék rajongói mellett a spekulatív fikció ...Tovább

Elhúzódó világvége – Will McIntosh: Soft Apocalypse

Közzétette: sfinsider Kelt: 2011. október 10 3 hozzászólás

„Állandóan történik valami szörnyűség” – jegyzi meg egy ponton a Soft Apocalypse főhős-narrátora, ahogy társaival a híreket nézi a tévében. Ez a mondat tökéletesen leírja azt a világot, amely Will Mcintosh első, idén megjelent regényében ránk vár. Tulajdonképpen nagyon apró dolog választja el az átlagos science fiction történetet a kimagaslótól. Elég ...Tovább

The Walking Dead nyereményjáték eredményhirdetése

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. október 9 6 hozzászólás

Véget ért a nyereményjáték, és már ki is sorsoltuk a nyerteseket, akik a díjnyertes és zseniális Walking Dead - Élőhalottak képregény 1. és 2. részéből nyertek egy-egy példányt a kepregeny.hu kiadótól. A fordulatokban gazdag, kiszámíthatatlan történetfolyam angolul jelenleg már a 83. számánál tart és nyolc éve fut folyamatosan. Közben fokozatosan gyarapítja rajongótáborát (és ezen ...Tovább

Hírsaláta, 40. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. október 7 2 hozzászólás

Partneroldalunk, az LFG.hu "Mágia-maffia" elnevezésű jeligés novellapályázatán második helyezést ért el az SFmag egyik szerkesztője, Kleinheincz Csilla. Első lett Szabó Zsolt, harmadik Havasmezői Gergely. A nyerteseknek gratulálunk! Az első három helyezetten kívül több novellát közönségszavazásra bocsátott az LFG szerkesztősége, ezeket folyamatosan töltik fel a honlapra. Csilla novellája itt olvasható. *** Klapcsik Sándor angolul A ...Tovább

A Bárka – misztikus filmsorozat spanyol módra

Közzétette: charon_ Kelt: 2011. október 7 2 hozzászólás

A „spanyol Lostként” definiált A Bárka (El Barco) című sorozat frissen érkezik hozzánk, hiszen eredeti bemutatója még csak idén januárban volt. Érdekes egyvelege a misztikumnak és némi science fictionnek, egy maroknyi összezárt ember túlélési kálváriájának, amely a szappanoperák melodrámájával és eltúlzott románcaival keveredik. Az AXN jóvoltából a hazai premier előtt ...Tovább

Sorozatunkban természetesen nem vállalkozhatunk a magyar sci-fi történetének felvázolására sem, csupán néhány olyan forrást járunk körül, amiket egy ilyen, valóban átfogó történeti munka megírásához fel lehetne használni. A hazai SF kutatója nincs elkényeztetve nyomtatott szakirodalom tekintetében, különösen, ha a rendszerváltás utáni korszakot (vagy korszakokat?) nézzük. A ritka, dedikáltan SF-szakmainak szánt kiadványok ...Tovább

Gunnerkrigg Court – webcomic

Közzétette: tapsi Kelt: 2011. október 5 12 hozzászólás

A Gunnerkrigg Court egy 2005. áprilisában indult webcomic, heti három frissítéssel (hétfő, szerda, péntek, közép-európai idő szerint pontosan kilenc óra). A Gunnerkrigg Court költészet és dráma, nem kis regényességgel. A Gunnerkrigg Court varázslat, abból a fajtából, ami lenyűgöz, de kicsit mindig idegen marad. A Gunnerkrigg Court kötelező. A webcomic különös műfaj. Legtöbbször ...Tovább

A planetáris románc

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. október 4 53 hozzászólás

A fantasztikus irodalomnak van egy válfaja, amely a SF és a fantasy között húzódó bizonytalan határzónában vert gyökeret: a planetáris románc. A kifejezés viszonylag újkeletű – Russell Letson SF-teoretikus alkotta meg 1978-ban –, maga az irányzat azonban sokkal régibb múltra tekinthet vissza, már jóval azelőtt virágzott, hogy nevet kapott volna. ...Tovább

A díjnyertes és zseniális Walking Dead képregény 1. részéről a magyar megjelenés kapcsán már közöltünk egy lelkes ismertetőt, most megjelent a második rész is, Juhász Viktor fordításában. (Sőt, decemberben, ha minden igaz, jön a 3. rész is!) Ennek alkalmából a kepregeny.hukiadótól kaptunk 3 példányt a Walking Dead - Élőhalottak 2. - Úton képregényből, amit a szokásos ...Tovább

Hírsaláta, 39. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. szeptember 30 9 hozzászólás

Híreink az SF világából *** Hová tart a kelet-európai scifi? Cheryl Morgan a blogján csokorba gyűjtötte a stockholmi EuroConon elhangzott előadások videofelvételét. Különösen érdekes az a kerekasztal, ahol kelet-európai szerzők beszélnek az irányzat "káeurópai" jellegzetességéről, jövőjéről. *** Könyves újdonságok: Az Agave kiadó több könyvújdonságot jelentett be az elmúlt napokban, elsőként Dan Simmons Hyperionjának folytatását, ...Tovább

Jediktől a Szíriuszig – SF-ből merítő vallások

Közzétette: _acelpatkany_ Kelt: 2011. szeptember 30 39 hozzászólás

A fikció és a vallás összekapcsolódik, bárki bármit is mond: legalább is a külső szemlélő számára. Hiszen valakinek a hite, legyen az hit Jézusban vagy a Ji Kingben, az egyén számára természetes, az életének szerves része, az igazság része. Ezt sosem szabad szem elől tévesztenünk, ha vallási kérdésekben vizsgálódunk. Ugyanakkor, ...Tovább

Hívő egy hitetlen világban – Eli könyve

Közzétette: adeptus Kelt: 2011. szeptember 29 26 hozzászólás

Az Eli könyve egy poszt-apokaliptikus világban játszódó film, melyben egy férfi útját kísérhetjük figyelemmel élethivatása beteljesítéséig. Központi szerepet játszik benne a Biblia, amely egyszerre a remény forrása és hatalmi tényező. A Hughes testvérek filmje nem éppen popcornmozi. A kötelező – hiszen Hollywoodban vagyunk – akciójelenetek között lassan csordogál a cselekmény, kevés a ...Tovább

Cthulhu ébredése – Lovecraft vallási öröksége

Közzétette: _acelpatkany_ Kelt: 2011. szeptember 28 44 hozzászólás

Az amerikai irodalomban Edgar Allan Poe hagyománya nyomán a XIX-XX. század fordulóján igen népszerűekké váltak a borzongató, misztikus történetek, melyek az olvasók félelmeit célozták meg. Rengeteg író, köztük igen sok epigon próbálkozott ilyesfajta írásokkal, ám csak kevés tudott túllépni az egyszeri ijesztgetés szintjén. Az egyedi hangú szerzők közé tartozott Howard ...Tovább

Interjú Michael A. Burstein sci-fi íróval

Közzétette: sfinsider Kelt: 2011. szeptember 27 75 hozzászólás

Hogyan lehet valaki egyszerre racionális tudós és hívő? Vallás és spekulatív fikció hetünk második cikkéből többek közt erre a kérdésre is választ kapunk. Isaac Asimov írja egy helyen, hogy a science fiction hőskorában nem volt tanácsos zsidós hangzású névvel pulp-elbeszéléseket írni. Ő maga egyébként az első szerzők egyike, aki nevében is ...Tovább

Szeptemberi tematikus hetünkön izgalmas írásokkal szeretnénk körüljárni a vallás és a spekulatív fikció kapcsolatát. Tisztában vagyunk azzal, hogy a téma rendkívül gazdag - mi csak néhány aspektusát választottuk ki. Először azzal a regényről írunk, amely egy deklaráltan ateista író műve, de szinte racionálisan érvel Isten léte mellett, méghozzá a sci-fi eszköztárával. A ...Tovább

Hírsaláta, 38. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. szeptember 23 5 hozzászólás

A Tor.com-on Jo Walton végére ért visszatekintő cikksorozatának, ahol az elmúlt évek Hugo jelöléseit vette sorra, most pedig levon pár konklúziót. Ha pedig már a Hugónál és a Worldconnál tartunk, Alastair Reynolds a blogján mesél arról, milyen is egy ilyen rendezvény egy író szemével. *** A díjak világában kiosztották a Baltimore Science ...Tovább

Fantasztikus hősök: Nicholas van Rijn

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. szeptember 22 20 hozzászólás

Vendégcikkünkben Raoul Renier részletesen értekezik Poul Anderson szokatlan és nyugtalanító fantasztikus hőséről, Nicholas van Rijnről. „Nehéz munkázatokat végeztünk ma, szabadtársak. Azt hiszem, ráérdemeltünk egy kis pihenésre. Simmons – jöhet az orgia!” Képzeljünk el egy olyan fantasztikus jövőt, amelyben az értelmes lények meghódítják a világűrt – de nem politikai keretek közt, hanem kíméletlen ...Tovább



Keresés az oldalon