• Elhanyagolt, de azért sorstársaival szemben mégis snájdig és jóképű csavargó sétál be egy pláza étkező részlegébe, hogy ott aztán az egyik vendég becsmérelni kezdje a helyet, amiért nem dobják ki ...

  • „Inkább vagyok disznó, mint fasiszta!” Valahol az Adriai-tenger egy apró szigetén magányos pilóta szunyókál a mediterrán délutánban, összecsukható strandszéken, arcát világi dámákról szóló magazinnal eltakarva, mellette kis asztalon rádió és egy ...

  • Lehet, hogy nem Jack Burton a létező legnagyobb hős, elvégre kicsit faragatlan, kicsit bumfordi, és azt sem veszi észre, hogy a saját filmjében ő a szárnysegéd. Igazából nem is akarja ...

  • Vízmágusok a sivatagban. Első hallásra szokatlannak tűnhet a gondolat, pedig könnyű megtalálni mögötte a logikát. Ehhez persze el kell szakadni a süveges-köpönyeges varázsló archetípusától, és úgy gondolni a mágiára, mint ...

  • A 2011-ben elhunyt Anne McCaffrey az egyik legtermékenyebb és leghíresebb sci-fi írónők egyike, aki nem csupán a sci-fi, de a fantasy és a romantika területén is nevet szerzett. Számos nagy ...

  • Philip K. Dick regényeit tulajdonképpen mindig egy fél centi választja el attól, hogy teljesen trash kategória legyen, és a nemrég elhunyt Ray Nelsonnal közösen írt A ganümédeszi hatalomátvétel gyakorlatilag meg ...

  • Végre valami irodalomtörténeti kuriózumot is kapunk a Philip K. Dick-életmű magyar sorozatában – ami már így is nagyon sok érdekes, kevésbé ismert kötetet tartalmaz. Na most, a Kamu Rt. egyszerre ...

  • Sam Lowry olyan szokványos figura, hogy be sem kellene őt mutatnom, hiszen ülhetne akár mellettünk kollégaként a munkahelyünkön. Nincsenek túlzott ambíciói, jelenlegi feladatait kompetensen, de nem túl nagy szorgalommal látja ...

  • Már a regény nyitómondata („Egyre melegebb lett.) nagyjából kijelöli azt, amit kapunk: egy hosszabb, nem szokványos könyvet a témával már korábban is foglalkozó „Master of Disaster” címet kiérdemlő amerikai írótól. ...

  • A szimpatikus, már az első, 2016-os gyűjteményével tehetséget mutató Makai Máté egy teljes egészében sci-fi novellákat tartalmazó kötettel jelentkezett, a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával, a neves Kalligram szépirodalmi kiadó gondozásában. ...

  • Igen, így emlékeztem erre a kötetre: eredeti, pontos és hatásos, és ami még fontosabb, hogy végre, végre magyarul is kézbevehető. De ha már kézbevesszük, akkor könnyű átfutni a képzelet alig ...

  • Az eddig tíz filmet magában foglaló Hellraiser-sorozat központi alakja Pinhead, egy fekete ruhás, szadista démon, aki horrorikonok magasságába emelkedett az idők folyamán. Jellegzetes megjelenéséhez hozzátartozik, hogy szögek állnak ki a ...

  • Kevés film hagy az emberben annyira zsigeri érzéseket maga után, hogy még évekkel később is emlékszik az első megtekintésre. A dolog (The Thing, 1982) abszolút ilyen élmény volt számomra, de ...

  • Valahol az Arklay-hegységben áll egy ódon, hatalmas kúria. Ajtaja zárt, odakint veszett kutyák acsarkodnak, odabent nyugtalanító a csend, az sem sejtet semmi jót. A maroknyi túlélő, aki idetévedt – a ...

  • 2022 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. Annak ...

  • Az Agave Könyvek legfrissebb antológiája ízig-vérig kortárs történeteket tartalmaz. Úgy értem, a témaválasztás, a bemutatott technológiák, a társadalmi problémák egyike sem rezonálna úgy, mintha mondjuk 10 éve születtek volna meg ...

  • Zsoldos Péter születésének évfordulója a sci-fi és a fantasy ünnepét hozza el a Cinema MOM-ba - az április 20-i Ellenpont minifesztiválon a szakmai beszélgetések és filmvetítések mellett az író emlékére alapított díj ...

  • Az elmúlt években több csúnya lebőgés is volt a játékpiacon, amikor a játékosok nem egészen olyan terméket kaptak, amit a fejlesztők megígértek. Néhány esetben a kiadók azonban leszegték a fejüket, ...

  • Az egyik legbámulatosabb tulajdonsága Philip K. Dick írói tehetségének (kiváltképp karrierje kezdetén), hogy milyen gyorsan tud bemutatni nyüzsgő, komplex, de ami még fontosabb, fatális hibával működő bürokráciákat. A Vulcanus kalapácsa ...

  • Az idő múlásának szimbóluma a Gran Turismo – a PlayStation minden generációját képviselte már, és mindig a technológia élvonalában mutatta meg, mit tud ez a kis gép. Nem véletlen, hogy ...

Hírsaláta, 47. hét

Közzétette: szs Kelt: 2011. november 25 Szólj hozzá elsőként

A 47. hét hírei *** November 21-én, 85 éves korában írországi otthonában elhunyt Anne McCaffrey. *** Az Avana Egyesület ismét kiírta a Zsoldos Péter-díj pályázatát. A következő évben módosul a nevezési rendszer és két ponton változik a zsűri személyi összetétele is: Pusztay Istvánt és Mandics Györgyöt Dr. Pacher Tibor és Cselenyák Imre váltja. *** November 21-én ...Tovább

Hajnalhasadás – A negyedik Alkonyat-film

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. november 25 Szólj hozzá elsőként

Stephenie Meyer 2005-ben robbant be nem mindennapinak nevezhető romantikus fantasy-jával, az Alkonyattal (Twilight). Egy halandó lány és egy örökifjú vámpír szerelmét feldolgozó könyvet három folytatás követte, majd hamarosan érkeztek a filmváltozatok. Nemrég mutatták be a negyedik regényből készült, két részes film első részét, erről ír nekünk Benkő Marianna, aki részrehajlás ...Tovább

Séta az SFmag virtuális szerkesztőségében

Közzétette: lorinczy_judit Kelt: 2011. november 24 2 hozzászólás

Nagyon gyorsan elszaladt az első év, és máris ünnepelünk – azt gondolom, van mit. Sokat dolgoztunk, hogy ez a honlap létrejöjjön, és a valódi munka nem éppen egy éve, hanem annál sokkal korábban kezdődött. Mire 2010 novemberében beindult a honlap, már számtalan ismertető, cikk, esszé várta a megjelenést. Az SFmag valamennyiünk ...Tovább

László Zoltán: Réges-rég (novella)

Közzétette: hanna Kelt: 2011. november 23 10 hozzászólás

László Zoltán Réges-rég Amikor véget ért a Jelenet, ott maradtak a két idegesítő robottal meg az olajos vízbe merült géppel mindketten, egymást bámulva a gőzölgő mocsárban. Pillanatnyi szünet következett, amíg más helyszíneket vontak hatalmuk alá a Jelenetek, és ők újra a maguk uraivá váltak; nem kellett milliószorra ismételniük ugyanazokat a mozdulatokat, ugyanazokat ...Tovább

Egy éves az SFmag!

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. november 22 18 hozzászólás

„Jó helyen jársz”, írtuk pontosan egy éve az éppen megszülető SFmag beköszöntőjében, és indítottuk útjára a több, mint fél éven át tervezett online fantasztikus magazinunkat azzal a céllal, hogy bemutassuk, mennyire gazdagok, sokrétűek, szórakoztatóak és tanulságosak a fantasztikus elemeket használó művészeti ágak. Az ötlet Kánai András, alias SFinsider és Markovics ...Tovább

Exkluzív, magyar megjelenés előtti ismertetőnkben fdbdh, alias Farkas Balázs értekezik Scott Lynch angolszász nyelvterületen nagy sikert aratott fantasy ciklusáról. Az első kötet, a Locke Lamora hazugságai egy hét múlva, november 28-án, 560 oldalon érkezik a boltokba az Alexandra Kiadó jóvoltából, Novák Gábor fordításában. A szélhámos, akit varázslók üldöztek Amióta George R. R. Martin ...Tovább

Hírsaláta, 46. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. november 18 9 hozzászólás

46. heti híreink az SF világából *** Év végi kiárusítást tart az Audible hangoskönyvbolt, akár már nyolc dollárért is hozzájuthatunk egy-egy kötethez. Az ezernél is több könyv között olyan SF nyalánkságok is megvásárolhatóak, mint például az Audible-exkluzív METAtropolis, John Scalzi jó néhány könyve Wil Wheaton narrációjával, vagy az újrafordított Solaris. *** 2011. november 19-én, ...Tovább

Magyar sci-fi történeti rárepülések 8: Galaktika 35

Közzétette: _acelpatkany_ Kelt: 2011. november 17 25 hozzászólás

SF történeti sorozatunkban természetesen nem vállalkozhatunk a magyar sci-fi történetének felvázolására sem, csupán néhány olyan forrást járunk körül, amiket egy ilyen, valóban átfogó történeti munka megírásához fel lehetne használni. Az 1972-ben útjára indult antológiasorozat, a Galaktika – amely csak jóval később, 1985-ben vált havi folyóirattá – a véletlenszerű novellaválogatások mellett tematikus számokkal ...Tovább

Halhatatlanok

Közzétette: tapsi Kelt: 2011. november 16 21 hozzászólás

Tarsem Singh egészen pontosan ott rontotta el a dolgot, hogy azt hitte, ő a múlt nélküli ember, és nem kötelezi például a Zuhanás; de persze az is lehet, hogy azt hitte, úgy varázsol a látvánnyal, hogy nincs szüksége épkézláb forgatókönyvre. Pedig nem ártott volna, ha valami emberileg elviselhető történetet eszkábálnak ...Tovább

Így láttam a budapesti Avana-SFportal Sci-fi Napot

Közzétette: lorinczy_judit Kelt: 2011. november 15 93 hozzászólás

2011. november 12-én szombaton rendezte meg az Avana Egyesület és az immár hatodik születésnapját ünneplő SFportal a budapesti sci-fi napot, melyre sűrűnek ígérkező programtervvel várták az érdeklődőket. Nincs rendezvény műsorváltozás nélkül, ebből azonban szerintem nem volt zavaróan sok, sőt, így könnyebben kiküszöbölték az egész nap talpon lévő szervezők a csúszást. Ezúton ...Tovább

Alan Moore: Batman – A gyilkos tréfa (esszé)

Közzétette: archnihil Kelt: 2011. november 14 3 hozzászólás

Korábban Hackett már írt egy ismertetőt nagy kedvencünkről, Alan Moore kultikus A gyilkos tréfa című Batman képregényéről, most pedig íme Nihil billentyűzetéből egy újabb írás, egy alapos esszé a történetről, a születéséről, a szerkezetről, a karakterekről. „Mostanában sokat gondolkodom magáról meg rólam. Arról, hogy mi fog történni velünk a legvégén. Ugye meg fogjuk ...Tovább

Hírsaláta, 45. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. november 11 2 hozzászólás

A 45. hét hírei az SF világából. *** Ne feledjétek, szombaton Sci-Fi Nap! És ráadásként november 26-án Szegeden is Sci-Fi Napot tartanak, a Bálint Sándor Művelődési Házban (Temesvári krt. 42.). A program: 9.30 - Megnyitó 10.00 - Takács Gábor (acélpatkány, SFmag): Túlnépesedés a sci-fi alkotásokban 11.10 - Szedlák Ádám (Kelt): Tekercstől a pixelig - Mi lehet ...Tovább

LFG és SFmag a Sci-Fi Napon

Közzétette: hanna Kelt: 2011. november 10 12 hozzászólás

Szombaton kerül megrendezésre az Avana Egyesület és az SFportal Sci-Fi Magazin közös szervezésében a Sci-Fi Nap. Több programpontban is feltűnnek az LFG és az SFmag stábtagjai, az alábbiakban ezeket emeljük ki. Pusztítók és építők – írói kiképzőtáborok itthon és a nagyvilágban Tervezett időpont: 13:35 Az 1968-ban alapított Clarion írói műhely a legrégibb fantasztikus ...Tovább

Az időutazásos történetek egyik legrégibb közhelye, hogy valaki visszautazik a múltba megölni Hitlert. Aztán akár sikerrel jár, akár nem, a világ nem lesz jobb. Az elsősorban komikusként ismert Stephen Fry is ezt a nagyrészt lerágott csontot választotta 1996-os regénye (eredeti címe: Making History) témájául, de hozzá tudott tenni annyi pluszt, ...Tovább

Joe Abercrombie: Miután felkötötték őket

Közzétette: jakirte_jak_cyr Kelt: 2011. november 9 3 hozzászólás

Egy trilógia második kötetének megírása nehéz feladat. Nem mintha a többi kettő gyerekjáték lenne, de itt további nehézségek merülnek fel. Az első rész dolga bemutatni az alapkonfliktust, a főbb szereplőket, és előállni valami érdekesebb világgal, történelemmel. Majd jobb esetben kapunk egy ideiglenes lezárást is. A harmadik részben pedig jön a ...Tovább

Ahol nem kell ottmaradni – Sandman: Párák évszaka

Közzétette: _acelpatkany_ Kelt: 2011. november 8 Szólj hozzá elsőként

Nem csak ez a világ létezik, nem csak ez a hely. Létezik még sok más. Létezik az Álmok Birodalma, ahol Morpheusz, az Álmok Fejedelme uralkodik. Itt ő bármit megtehet. Azonban léteznek más Birodalmak. Olyanok is, ahol az Álomúr nem szívesen látott vendég. Mindhez közük van az embereknek, de szinte egyiket ...Tovább

Pocsékolás – Lopott idő (In time)

Közzétette: sfinsider Kelt: 2011. november 7 5 hozzászólás

Annyira erős (és persze a sci-fi olvasó számára annyira ismerős) témát dolgoz föl a Lopott idő című film, hogy csak reménykedhetünk: a maga által magasra feldobott labdát erővel csapja majd le. Fájdalom, de nem így történik. Andrew Niccol hatodik filmje megmarad az átlagfilmek szintjén, pedig a néző érzi, hogy azért ...Tovább

Dupla Sci-Fi Nap novemberben

Közzétette: hanna Kelt: 2011. november 4 1 hozzászólás

Hogyan szerezzük meg Luke Skywalker támogatását egy magyar sci-fihez? Az idegenek létezése megcáfolná-e a nagy vallásokat? Az elektronikus könyv az irodalom jövője vagy sírásója? Csak a pénzünkre hajtanak az íróiskolák, vagy tényleg segítenek az íróvá válásban? És ha már írók vagyunk, akkor hogyan juthatunk el a kiadásig? Ezekről és még sok ...Tovább

Hírsaláta, 44. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. november 4 3 hozzászólás

44. heti híreink az SF világából *** Ahogy arról e héten beszámoltunk, Nnedi Okorafor nyerte a World Fantasy díjat a legjobb regény kategóriában. Íme egy bejegyzés a blogjáról, miként fogadta a hírt az írónő. A Tor.com-on egy történetet is olvashatunk tőle. *** A menekülő ember Warren Ellis oldalán Jim Rossignol járja körül egy esszében azt, ...Tovább

Thészeusz története az egyik legismertebb görög monda. Az athéni királyfit Krétára hurcolják és a labirintusba vetik, a Minótaurosz elé, ám a krétai királylány, Ariadné ad neki egy gombolyag fonalat, aminek a segítségével kijuthat az útvesztőből, miután megölte a szörnyeteget. Ez így pompásan hangzik, és a (fél-)történelmi regények épp elég bőrt lehúztak ...Tovább



Keresés az oldalon