• Elhanyagolt, de azért sorstársaival szemben mégis snájdig és jóképű csavargó sétál be egy pláza étkező részlegébe, hogy ott aztán az egyik vendég becsmérelni kezdje a helyet, amiért nem dobják ki ...

  • „Inkább vagyok disznó, mint fasiszta!” Valahol az Adriai-tenger egy apró szigetén magányos pilóta szunyókál a mediterrán délutánban, összecsukható strandszéken, arcát világi dámákról szóló magazinnal eltakarva, mellette kis asztalon rádió és egy ...

  • Lehet, hogy nem Jack Burton a létező legnagyobb hős, elvégre kicsit faragatlan, kicsit bumfordi, és azt sem veszi észre, hogy a saját filmjében ő a szárnysegéd. Igazából nem is akarja ...

  • Vízmágusok a sivatagban. Első hallásra szokatlannak tűnhet a gondolat, pedig könnyű megtalálni mögötte a logikát. Ehhez persze el kell szakadni a süveges-köpönyeges varázsló archetípusától, és úgy gondolni a mágiára, mint ...

  • A 2011-ben elhunyt Anne McCaffrey az egyik legtermékenyebb és leghíresebb sci-fi írónők egyike, aki nem csupán a sci-fi, de a fantasy és a romantika területén is nevet szerzett. Számos nagy ...

  • Philip K. Dick regényeit tulajdonképpen mindig egy fél centi választja el attól, hogy teljesen trash kategória legyen, és a nemrég elhunyt Ray Nelsonnal közösen írt A ganümédeszi hatalomátvétel gyakorlatilag meg ...

  • Végre valami irodalomtörténeti kuriózumot is kapunk a Philip K. Dick-életmű magyar sorozatában – ami már így is nagyon sok érdekes, kevésbé ismert kötetet tartalmaz. Na most, a Kamu Rt. egyszerre ...

  • Sam Lowry olyan szokványos figura, hogy be sem kellene őt mutatnom, hiszen ülhetne akár mellettünk kollégaként a munkahelyünkön. Nincsenek túlzott ambíciói, jelenlegi feladatait kompetensen, de nem túl nagy szorgalommal látja ...

  • Már a regény nyitómondata („Egyre melegebb lett.) nagyjából kijelöli azt, amit kapunk: egy hosszabb, nem szokványos könyvet a témával már korábban is foglalkozó „Master of Disaster” címet kiérdemlő amerikai írótól. ...

  • A szimpatikus, már az első, 2016-os gyűjteményével tehetséget mutató Makai Máté egy teljes egészében sci-fi novellákat tartalmazó kötettel jelentkezett, a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával, a neves Kalligram szépirodalmi kiadó gondozásában. ...

  • Igen, így emlékeztem erre a kötetre: eredeti, pontos és hatásos, és ami még fontosabb, hogy végre, végre magyarul is kézbevehető. De ha már kézbevesszük, akkor könnyű átfutni a képzelet alig ...

  • Az eddig tíz filmet magában foglaló Hellraiser-sorozat központi alakja Pinhead, egy fekete ruhás, szadista démon, aki horrorikonok magasságába emelkedett az idők folyamán. Jellegzetes megjelenéséhez hozzátartozik, hogy szögek állnak ki a ...

  • Kevés film hagy az emberben annyira zsigeri érzéseket maga után, hogy még évekkel később is emlékszik az első megtekintésre. A dolog (The Thing, 1982) abszolút ilyen élmény volt számomra, de ...

  • Valahol az Arklay-hegységben áll egy ódon, hatalmas kúria. Ajtaja zárt, odakint veszett kutyák acsarkodnak, odabent nyugtalanító a csend, az sem sejtet semmi jót. A maroknyi túlélő, aki idetévedt – a ...

  • 2022 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. Annak ...

  • Az Agave Könyvek legfrissebb antológiája ízig-vérig kortárs történeteket tartalmaz. Úgy értem, a témaválasztás, a bemutatott technológiák, a társadalmi problémák egyike sem rezonálna úgy, mintha mondjuk 10 éve születtek volna meg ...

  • Zsoldos Péter születésének évfordulója a sci-fi és a fantasy ünnepét hozza el a Cinema MOM-ba - az április 20-i Ellenpont minifesztiválon a szakmai beszélgetések és filmvetítések mellett az író emlékére alapított díj ...

  • Az elmúlt években több csúnya lebőgés is volt a játékpiacon, amikor a játékosok nem egészen olyan terméket kaptak, amit a fejlesztők megígértek. Néhány esetben a kiadók azonban leszegték a fejüket, ...

  • Az egyik legbámulatosabb tulajdonsága Philip K. Dick írói tehetségének (kiváltképp karrierje kezdetén), hogy milyen gyorsan tud bemutatni nyüzsgő, komplex, de ami még fontosabb, fatális hibával működő bürokráciákat. A Vulcanus kalapácsa ...

  • Az idő múlásának szimbóluma a Gran Turismo – a PlayStation minden generációját képviselte már, és mindig a technológia élvonalában mutatta meg, mit tud ez a kis gép. Nem véletlen, hogy ...

Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel! John Joseph Adams, a szerkesztők fiatal generációjának egyik legjelesebb tagja akár ezzel a mottóval is útra bocsáthatta volna tavaly megjelent, nagy sikerű antológiáját. A Brave New Worlds, azaz a világhírű Aldous Huxley-regény címét parafrazeáló kötet 33 sötét látomást tartalmaz a disztópiák bugyrából. Bár ...Tovább

Totalitárius művészet I/III. rész (Bevezető)

Közzétette: lorinczy_judit Kelt: 2012. február 6 13 hozzászólás

A diktatúrák, zsarnokságok gonoszságára és elvetendőségére számtalan intő példát találni a művészetben, az irodalomban tipikusan ilyenek a disztópiák, a „szép új világok” ábrázolásai, melyekben mindig figyel a Nagy Testvér. A szerelem mellett a szabadság(vágy) is örökzöld téma, bármely történelmi korszakot szemléljünk. Mindig aktuális volt, van és lesz, talán mert olyan ...Tovább

Újra összeáll a legendás csapat? Terry Jones rendezésében új scifi-vígjáték készül - és lehet, hogy az összes élő Monthy Python tagot viszontlátjuk a vásznon! *** Meghosszabbították a Zsoldos Péter-díj nevezési határidejét. A 2011 folyamán megjelent, a pályázat kiírásának megfelelő művek jelölésének új határideje 2012 március 15. Az Avana Egyesület idén jelölő szervezeteken keresztül fogad ...Tovább

A nagy világégés után felértékelődött az emberi élet: a test közös tulajdon, amelynek védelme a teljes emberiség közös érdeke. A szervezetbe installált WatchMe rendszer gondoskodik róla, hogy elkerüljék őket a betegségek; a rák, a fejfájás, a cukorbetegség már a múlté, mint ahogy a privát szféra is: ha az egyén létezése ...Tovább

2012. február elsejétől csaknem február végéig tematikus disztópia hónapot tartunk az SFmagon. Az egyre népszerűbb alzsánerbe tartozó művek sokaságával szeretnénk foglalkozni: könyvvel, filmmel, de még egy rendkívül izgalmas háromrészes képzőművészeti sorozatnak is teret adunk. Tartsatok velünk, hogy megtudhassátok: hol és milyen viszonyok közt nem szeretnénk élni – sem most, sem ...Tovább

Tiziano Sclavi: Dylan Dog

Közzétette: fbdbh Kelt: 2012. január 31 10 hozzászólás

Nehezen tudnám ezt az ismertetőt anélkül felvezetni, hogy el ne fecsegném a kis családi titkomat: szinte bármikor kimehetek Olaszországba. Na jó, szépítettem, de a lényeg, hogy alkalmanként meglátogathatom nevelőapám vérbeli déli olasz családját, és minél érettebb fejjel megyek, annál nagyobbat markolok az ottani kultúrából. Mégis, akárhányszor lépjük át a határt, ...Tovább

2011 fantasztikus filmjei

Közzétette: raves Kelt: 2012. január 30 14 hozzászólás

Raves a 2010-es fantasztikus filmösszefoglalója után ismét összegyűjtötte a tavalyi év moziban vetített fantasztikus filmjeit, legyen az sci-fi, fantasy vagy misztikus, jó, rossz vagy közepes. Nézzük sorjában, miket is láthattunk 2011-ben, biztos, hogy akad köztük olyan, amire szívesen emlékszünk vissza, vagy éppen nem, és olyan, kevésbé ismert alkotások is megfordulnak a listán, ...Tovább

Epub formátumban, ingyenesen letölthető Raana Raas, vagyis Görgey Etelka Csodaidők sorozatának első kötete, amely az utóbbi évek egyik legsikeresebb magyar sci-fije, nem véletlenül. *** Projekt Grimm és egy új fordításról Idén két évszázada, hogy a Grimm testvérek kiadták legendás mesekönyvüket. Az évforduló tiszteletére európai mesemondók összeálltak, hogy a meséket számtalan nyelven előadják. És ...Tovább

Valószínűleg egyedül vagyok az SFmag környékén a véleményemmel, de én valamiért sosem szerettem Neil Gaiman regényeit. Minden erénye nálam gyengeségként esik le: humorát erőltetettnek tartom, könnyedségét modorosságnak, eredetiségét önismétlő jellegzetességnek. Ugyanezt éreztem egy másik brit fantasztánál, Clive Barkernél is; érdekes, hogy mindkettejük novelláit viszont kifejezetten szeretem. A Tükör és füst ...Tovább

Úgy hisszük, az idei év a fantasztikus könyvek éve lehet. Ezt most még nem tudjuk Nektek bizonyítani, de higgyetek nekünk,  régen jelent meg magyar nyelven annyi jó sci-fi és fantasy könyv, mint amennyi remélhetőleg idén várható. Lesznek régi adósságok, új szerzők, új kiadók, persze, csak ha a tervek és a ...Tovább

Status quo sine bellum – Oliver Henkel: Kaisertag

Közzétette: adeptus Kelt: 2012. január 24 4 hozzászólás

Mi történt volna, ha Ferenc Ferdinánd túléli a szarajevói merényletet, és elmarad az I. Világháború? Erre ad választ Oliver Henkel Kaisertag című alternatív történelmi regénye, léghajókkal, dán terroristákkal, és egy 1980-as évekbeli porosz birodalommal adeptus ismertetőjében. Oliver Henkel – akinek bemutatkozó regényét már ismertettük oldalunkon – a német alternatív történelemírás legjelesebb képviselője, ...Tovább

Hamilton, aki Nagy-Britannia legolvasottabb sci-fi írója (pedig van nekik egy Iain M. Banksük és egy Alastair Reynoldsuk is), 2008-ban váratlan hirtelenséggel hazánkba látogatott a Tuan Kiadó jóvoltából A földre hullt sárkány című önálló regénye révén (két kötetben). Bátor elhatározás volt ez, és valahol szégyen ránk, hazai sci-fi olvasókra, hogy idehaza még Hamilton-regény is ...Tovább

Brandon Sanderson, aki az utóbbi évek egyik legnevesebb fantasy írójává nőtte ki magát, műveinek egyik legjellegzetesebb vonása az egyedi mágiarendszerek létrehozása. Ezzel kapcsolatban a szerző két "törvényt" fogalmazott meg, melyeket alkalmaz írás közben. Sanderson első törvénye: az író a konfliktusok megoldására csak olyan mértékben alkalmazhat mágiát, amennyire az olvasó érti annak működését. Eszerint ...Tovább

Jared Diamond: Összeomlás

Közzétette: lorinczy_judit Kelt: 2012. január 19 7 hozzászólás

Az 1937-es születésű amerikai Jared Diamond korunk egyik legismertebb polihisztora, aki nem csak hallatlan tudással rendelkezik, de közérthető formában képes azt átadni az evolúcióbiológia, régészet, biogeográfia témájában járatlan embereknek. Legutóbbi magyar nyelven is (2007-ben) napvilágot látott Összeomlás című könyvében alaposan körbejárja, miért nem tartható fenn a világ mai berendezkedése, és ...Tovább

Greg Keyes: Hollóisten (I-II)

Közzétette: jakirte_jak_cyr Kelt: 2012. január 18 Szólj hozzá elsőként

Gregory Keyes nevét a magyar olvasók a Váltott isten gyermekei című kétrészes sorozatból ismerhetik, mely egy egyedi, sajátos mitológiával rendelkező világon játszódik. A most következő írás a második résszel, a Hollóistennel foglalkozik, melyet a Delta Vision két kötetben adott ki. Ha nem olvastad az első regényt, a Folyamszülöttet, pótold be, ...Tovább

Philip K. Dick legmegszállottabb rajongói számára a 2011-es év egyik legnagyobb eseményét jelenti, hogy megjelent a The Exegesis of Philip K. Dick, vagyis a szerző Exegézisének egy szerkesztett, de ezidáig legteljesebb változata. Erről a könyvről nagyon nehéz recenziót írni, az esemény mellett viszont mégsem mehetünk el szó nélkül. Első lényeges kérdés: ...Tovább

Frank Herbert: Védett nők – A fehér pestis

Közzétette: lorinczy_judit Kelt: 2012. január 16 2 hozzászólás

Számos olyan regényt, filmet, más műfajba tartozó művet hoztak és hoznak létre manapság is a science fiction történetében, amelynek lényege, hogy viszonylag rövid idő alatt létrejön egy apokaliptikus világ. Az emberiségnek – a mű játékideje szerint mindig a jelen emberiségének – pedig meg kell küzdenie a megváltozott viszonyokkal. Az apokaliptikus ...Tovább

Hírsaláta, 2. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2012. január 13 Szólj hozzá elsőként

2. heti híreink következnek az SF világából *** A Sundance Film Festivalon mindig érdekes filmek tűnnek fel, sokszor az év legegyedibb sci-fi filmjei is (pl. Primer, The Nines, Moon, Another Earth). Idén is várható pár érdekes sci-fi (vagy ahhoz közeli) bemutató, ezeket gyűjtötte össze az io9 cikke. *** Elindult a David Gemmell Legend és ...Tovább

A Robopocalypse sikere igazi mesébe illő történet: a könyv még meg sem jelent, amikor Steven Spielberg már lecsapott a megfilmesítési jogokra. Fél évvel a megjelenés után már ki is tűzték a mozipremiert (2013. 07. 03.). A kritikusok egy része az új Crichtonként köszöntötte a szerzőt, így azonnal rá is haraptam ...Tovább

Eric Knight – Sam Small csodálatos élete

Közzétette: tapsi Kelt: 2012. január 11 7 hozzászólás

Sam Small idős yorkshire-i, aki, mint minden rendes yorkshire-i, igen józan ember, két lábbal áll a földön, és az egyáltalán nem az ő hibája, ha a rendes és józan yorkshire-iekkel gyakran történnek csodálatos dolgok. Azt ugyan egyetlen tisztességes ember sem hinné el, hogy Kaliforniában sosem havazik, de abban semmi meglepő ...Tovább



Keresés az oldalon