• Elhanyagolt, de azért sorstársaival szemben mégis snájdig és jóképű csavargó sétál be egy pláza étkező részlegébe, hogy ott aztán az egyik vendég becsmérelni kezdje a helyet, amiért nem dobják ki ...

  • „Inkább vagyok disznó, mint fasiszta!” Valahol az Adriai-tenger egy apró szigetén magányos pilóta szunyókál a mediterrán délutánban, összecsukható strandszéken, arcát világi dámákról szóló magazinnal eltakarva, mellette kis asztalon rádió és egy ...

  • Lehet, hogy nem Jack Burton a létező legnagyobb hős, elvégre kicsit faragatlan, kicsit bumfordi, és azt sem veszi észre, hogy a saját filmjében ő a szárnysegéd. Igazából nem is akarja ...

  • Vízmágusok a sivatagban. Első hallásra szokatlannak tűnhet a gondolat, pedig könnyű megtalálni mögötte a logikát. Ehhez persze el kell szakadni a süveges-köpönyeges varázsló archetípusától, és úgy gondolni a mágiára, mint ...

  • A 2011-ben elhunyt Anne McCaffrey az egyik legtermékenyebb és leghíresebb sci-fi írónők egyike, aki nem csupán a sci-fi, de a fantasy és a romantika területén is nevet szerzett. Számos nagy ...

  • Philip K. Dick regényeit tulajdonképpen mindig egy fél centi választja el attól, hogy teljesen trash kategória legyen, és a nemrég elhunyt Ray Nelsonnal közösen írt A ganümédeszi hatalomátvétel gyakorlatilag meg ...

  • Végre valami irodalomtörténeti kuriózumot is kapunk a Philip K. Dick-életmű magyar sorozatában – ami már így is nagyon sok érdekes, kevésbé ismert kötetet tartalmaz. Na most, a Kamu Rt. egyszerre ...

  • Sam Lowry olyan szokványos figura, hogy be sem kellene őt mutatnom, hiszen ülhetne akár mellettünk kollégaként a munkahelyünkön. Nincsenek túlzott ambíciói, jelenlegi feladatait kompetensen, de nem túl nagy szorgalommal látja ...

  • Már a regény nyitómondata („Egyre melegebb lett.) nagyjából kijelöli azt, amit kapunk: egy hosszabb, nem szokványos könyvet a témával már korábban is foglalkozó „Master of Disaster” címet kiérdemlő amerikai írótól. ...

  • A szimpatikus, már az első, 2016-os gyűjteményével tehetséget mutató Makai Máté egy teljes egészében sci-fi novellákat tartalmazó kötettel jelentkezett, a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával, a neves Kalligram szépirodalmi kiadó gondozásában. ...

  • Igen, így emlékeztem erre a kötetre: eredeti, pontos és hatásos, és ami még fontosabb, hogy végre, végre magyarul is kézbevehető. De ha már kézbevesszük, akkor könnyű átfutni a képzelet alig ...

  • Az eddig tíz filmet magában foglaló Hellraiser-sorozat központi alakja Pinhead, egy fekete ruhás, szadista démon, aki horrorikonok magasságába emelkedett az idők folyamán. Jellegzetes megjelenéséhez hozzátartozik, hogy szögek állnak ki a ...

  • Kevés film hagy az emberben annyira zsigeri érzéseket maga után, hogy még évekkel később is emlékszik az első megtekintésre. A dolog (The Thing, 1982) abszolút ilyen élmény volt számomra, de ...

  • Valahol az Arklay-hegységben áll egy ódon, hatalmas kúria. Ajtaja zárt, odakint veszett kutyák acsarkodnak, odabent nyugtalanító a csend, az sem sejtet semmi jót. A maroknyi túlélő, aki idetévedt – a ...

  • 2022 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. Annak ...

  • Az Agave Könyvek legfrissebb antológiája ízig-vérig kortárs történeteket tartalmaz. Úgy értem, a témaválasztás, a bemutatott technológiák, a társadalmi problémák egyike sem rezonálna úgy, mintha mondjuk 10 éve születtek volna meg ...

  • Zsoldos Péter születésének évfordulója a sci-fi és a fantasy ünnepét hozza el a Cinema MOM-ba - az április 20-i Ellenpont minifesztiválon a szakmai beszélgetések és filmvetítések mellett az író emlékére alapított díj ...

  • Az elmúlt években több csúnya lebőgés is volt a játékpiacon, amikor a játékosok nem egészen olyan terméket kaptak, amit a fejlesztők megígértek. Néhány esetben a kiadók azonban leszegték a fejüket, ...

  • Az egyik legbámulatosabb tulajdonsága Philip K. Dick írói tehetségének (kiváltképp karrierje kezdetén), hogy milyen gyorsan tud bemutatni nyüzsgő, komplex, de ami még fontosabb, fatális hibával működő bürokráciákat. A Vulcanus kalapácsa ...

  • Az idő múlásának szimbóluma a Gran Turismo – a PlayStation minden generációját képviselte már, és mindig a technológia élvonalában mutatta meg, mit tud ez a kis gép. Nem véletlen, hogy ...

Dan Simmons: Endymion nyereményjáték

Közzétette: cikkbot Kelt: 2012. szeptember 26 Szólj hozzá elsőként

Múlt héten végre megjelent magyarul is a Hyperion-ciklus a rajongók által közel 10 éve várt folytatása, az Endymion az Agave kiadó jóvoltából (és jövőre jön a Rise of Endymion is). Az elmúlt években sokszor foglalkoztunk már Dan Simmons kultikus űroperájával, többek özt egy páros interjúban megszólaltattuk a Hyperion régi és új ...Tovább

Darwin Carmichael is Going to Hell (webcomic)

Közzétette: tapsi Kelt: 2012. szeptember 25 2 hozzászólás

Furcsa, néha egészen kusza, de rettentően szerethető webcomic a Darwin Carmichael is Going to Hell, úgy keveri a világ összes hitét, mitológiáját és összefüggéstelen ötletét, hogy az a legmeglepőbb benne, hogy mégis van értelme. Ez persze talán annak köszönhető, hogy két szerzője, Jenn Jordan és Sophie Goldstein annyira érezhetően élvezik, ...Tovább

Jevgenyij Zamjatyin: Mi – Hiba az egyenletben

Közzétette: sfinsider Kelt: 2012. szeptember 24 5 hozzászólás

Piszok nehéz hatásos disztópiát írni. Aki ugyanis a rendszeren kívül él, az az elnyomó rezsim levegőjét sosem képes igazán megragadni és művészien ábrázolni. Aki pedig benne él, annak nem engedik. Éppen ezért nem véletlen, hogy a valaha megszületett legmaradandóbb anti-utópiák közül George Orwell rémlátomása a legerősebb: a nyugati író az ...Tovább

Exkluzív interjút közölt Dan Simmonsszal a Kultography, amelyben főleg a szerző Hyperion-ciklusáról kérdezték, és ebből kiderül többek között az is, hogy az író még néhány, a Hyperion világában játszódó kisregény megírását tervezi. *** Ha a science fictionről beszélünk, nem igazán a tánc jut eszünkbe. Vass Imre koreográfus azonban meggyőzően érvel amellett, hogy ...Tovább

Lőrinczy Judit – A szeretet egyenletei (novella)

Közzétette: lorinczy_judit Kelt: 2012. szeptember 20 9 hozzászólás

Lőrinczy Judit A szeretet egyenletei Átkozottul messze nyúlt a tengerpart az ólomszürke ég alatt, a nehéz levegőben kipufogógáz édeskés szaga terjengett. A lusta víz hullámai már a mellemig értek, amikor a partról valaki rám kiabált. * Azért kellek neki, mert szép vagyok és kedves. Ő a gazdag arisztokrata, én a különleges. A képlet másik ...Tovább

Lukjanyenko sci-fi kitérője után a Világok őre regényével ismét egy vérbeli városi fantasyt kaptunk kézhez, amelynek ugyan akadnak hibái, de mindenképpen élvezetes olvasmány. Most pedig megjelent a duológia második kötete is, Őrök világa címmel, amiről szintén írtunk nemrég. A Metropolis Mediától kaptunk két kötetet, amit a szokásos nyereményjátékban lehetett megnyerni. A szerencsés nyertesek ...Tovább

A kincses bolygó

Közzétette: fbdbh Kelt: 2012. szeptember 19 5 hozzászólás

Ma, szeptember 19-én ünnepeljük a kalóznyelv lingvisztikai szépségeit: 1995-ben ezen a napon alapította meg John Baur (Ol' Chumbucket) és Mark Summers (Cap'n Slappy) az International Talk Like a Pirate Day nevű paródia-ünnepet. Ennek tiszteletére ma mi is a kalózokkal foglalkozunk, némi SF-fűszerezéssel, ahogy azt illik. Yarrr! Elsüllyedhet-e egy olyan hajó, amely ...Tovább

Dan Simmons: Carrion Comfort

Közzétette: fbdbh Kelt: 2012. szeptember 18 1 hozzászólás

Dan Simmons Endymion című, nagyon régen várt regénye a héten, csütörtökön jelenik meg az Agave kiadónál. Azonban Simmonsnak több más ismert és díjazott regénye is van, többek közt az Ilium-Olympos sci-fi duológia, ami sokak szerint talán még a Hyperion-ciklusnál is meghökkentőbb világot vázol fel, a World Fantasy-díjas Káli dala, továbbá a ...Tovább

Dark City

Közzétette: jakirte_jak_cyr Kelt: 2012. szeptember 17 5 hozzászólás

A Holló rendezőjének mára már szinte elfeledett 1998-as filmje az emlékekről, az emberi természetről és egy különös városról szól, ahol meglehet, sosem kel fel a nap, és éjfélkor mindenki elalszik. Jakirte Jak Cyr ismertetőjét olvashatjátok erről a mára kultikussá vált moziról. Egy fürdőkádban ébredsz. A lámpa csendben imbolyog a fejed felett. ...Tovább

Az Ad Astra kiadó a héten megjelent Oszama című regényhez kapcsolódóan egy ingyenes e-bookban három Tidhar  novellát és a regény részletét adta ki, kedveskedve az olvasóknak. *** Szeptember 29-én EuroSteamCon Budapesten a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban. A tervek szerint lesz minden, ami gőzpunk, jelmezektől előadásokon át kiállításig. További részletek az Ekultúrán. *** Miután a Hugo ...Tovább

A haláli Bryan Fuller balszerencsés sikerei

Közzétette: fbdbh Kelt: 2012. szeptember 13 3 hozzászólás

A filmkultúra rajongói minden bizonnyal bármikor fel tudnak sorolni olyan rendezőket, akiknek vizuális/narratív stílusjegyeit akkor is felismernék, ha történetesen nem plecsniznék oda a nevüket a film elejére vagy végére. Ez egy kicsit másabb a televíziós sorozatokkal, mert bár több évadon keresztül láthatjuk megjelenni a „Created by” feliratocskát kedvenc szappanoperáinknál, a ...Tovább

Lukjanyenko: Őrök világa nyereményjáték

Közzétette: cikkbot Kelt: 2012. szeptember 12 Szólj hozzá elsőként

Lukjanyenko bevezetése a magyar könyvpiacra véleményem szerint a Metropolis Media egyik legjobb döntése volt. Világalkotó képessége kiváló és az általa bemutatott orosz világ sokkal közelebb áll a magyar valósághoz, mint a nyugati művek helyszínei. Ezúttal a sci-fi kitérő után az Világok őre regényével ismét egy vérbeli városi fantasyt kaptunk kézhez, ...Tovább

Robin Hobb: Bűvös hajó (I+II)

Közzétette: Arcanist Kelt: 2012. szeptember 11 16 hozzászólás

Tengeren játszódó vagy ahhoz szorosan kapcsolódó fantasy regényből nincs nagy kínálat a könyvpiacon. Magyarul eddig megjelent például az Armada (ami viszont egy high-tech fantasy mix), néhány, a Héttenger világán játszódó regény és várható még idén a Locke Lamora hazugságainak folytatása, a Red Seas Under Red Skies is magyarul. A témában ...Tovább

A város, ami nincs – Clifford D. Simak: A város

Közzétette: archnihil Kelt: 2012. szeptember 10 7 hozzászólás

Nagyon sok fantasztikus mű szól az ember és a társadalom kapcsolatáról. A leggyakoribb toposz a „gonosz, tekintélyelvű állam”, ami elnyomja az egyént, vagy még inkább, igyekszik beolvasztani őt. Dunát lehet rekeszteni azokkal a művekkel, ahol ezzel az elemmel találkozhatunk. Ezek között az alkotások között üde színfolt A város, ami úgy ...Tovább

Lezajlott a WorldCon - ilyen minőségében a 70., Chiconként pedig a 7. -, ahol számos dolog történt. Kihirdették a Hugo-díj győzteseit, amiről külön cikkben is megemlékeztünk (a díjkiosztó közvetítésébe egy kis malőr is becsúszott). Ezzel párhuzamosan a legjobb új szerzőnek járó John W. Campbell-díjat E. Lily Yu kapta. Továbbá bejelentették, hogy ...Tovább

Charles Stross: Glasshouse – Kísérlet a bura alatt

Közzétette: sfinsider Kelt: 2012. szeptember 6 8 hozzászólás

Charles Stross híre hamarabb elért hozzám, mint könyvei. Cory Doctorow és John Scalzi mellett ő az a sci-fi webceleb, akire érdemes odafigyelni, és akit a közösség is bőkezűen jutalmaz (ezidáig, ha jól számoltam, Strossnak 13 Hugo-jelölése és 2 Hugo-díja van). A Hugo-jelölés éppen ezért sokszor nem áll egyenes arányban az ...Tovább

Leigh Bardugo: Shadow and Bone – Árnyék és csont

Közzétette: Kemese Fanni Kelt: 2012. szeptember 5 2 hozzászólás

A június elején megjelent Shadow and Bone egyike a nagy hírverést kapott 2012-es YA címeknek. (Az első könyvével debütáló szerzőről cikkeznek például a Publishers Weeklyn is, ahol az év egyik kiemelkedő tavaszi bemutatkozójának tartják, a Cindert jegyző Marissa Meyer mellett.) A trilógia nyitó Shadow and Bone az orosz kultúra ihlette, mágikus csavarral ...Tovább

Eljött a nap, megjelent az SFmag.hu első önálló finanszírozású és szerkesztésű kiadványa, a "10" című, e-könyv formátumban megvásárolható antológiája, ami kereken tíz,  izgalmas és friss, kortárs sci-fi és fantasy novellát tartalmaz külföldi és magyar szerzők írásai közül válogatva. Az antológiát az Ad Astra kiadó forgalmazza, így igazán impozáns társaságba került a kiadó többi e-könyve ...Tovább

2012. évi Hugo-díj győztesei

Közzétette: cikkbot Kelt: 2012. szeptember 3 1 hozzászólás

Szeptember 2-án, vasárnap a 70. WorldConon –  amely egyben a 7. chicagói Chicon – kihirdették a Hugo-díj ez évi győzteseit. Számos kategóriában öt-öt jelölt közül választhatták ki a legméltóbbat a szavazók, és ahogyan tavaly is megtettük, idén is bemutattuk a főbb kategóriák jelöltjeit. Kapcsolódó tematikus cikkeink: Short story kategória bemutatása Regény kategória (és linkek ...Tovább

Amikor bő egy évvel ezelőtt a Világok őréről írtam, nehezményeztem, hogy a főhős történetét lezárta a szerző, noha folytatni tervezte történetét. A duológia második kötetében mintha a lezárás meg sem történt volna, folytatjuk a világok közti kalandozást. Kirill, a volt vámos funkcionális (egy adott feladatra specializálódott “szuperhős”) nem sokat pihenhet az ...Tovább



Keresés az oldalon