• Elhanyagolt, de azért sorstársaival szemben mégis snájdig és jóképű csavargó sétál be egy pláza étkező részlegébe, hogy ott aztán az egyik vendég becsmérelni kezdje a helyet, amiért nem dobják ki ...

  • „Inkább vagyok disznó, mint fasiszta!” Valahol az Adriai-tenger egy apró szigetén magányos pilóta szunyókál a mediterrán délutánban, összecsukható strandszéken, arcát világi dámákról szóló magazinnal eltakarva, mellette kis asztalon rádió és egy ...

  • Lehet, hogy nem Jack Burton a létező legnagyobb hős, elvégre kicsit faragatlan, kicsit bumfordi, és azt sem veszi észre, hogy a saját filmjében ő a szárnysegéd. Igazából nem is akarja ...

  • Vízmágusok a sivatagban. Első hallásra szokatlannak tűnhet a gondolat, pedig könnyű megtalálni mögötte a logikát. Ehhez persze el kell szakadni a süveges-köpönyeges varázsló archetípusától, és úgy gondolni a mágiára, mint ...

  • A 2011-ben elhunyt Anne McCaffrey az egyik legtermékenyebb és leghíresebb sci-fi írónők egyike, aki nem csupán a sci-fi, de a fantasy és a romantika területén is nevet szerzett. Számos nagy ...

  • Philip K. Dick regényeit tulajdonképpen mindig egy fél centi választja el attól, hogy teljesen trash kategória legyen, és a nemrég elhunyt Ray Nelsonnal közösen írt A ganümédeszi hatalomátvétel gyakorlatilag meg ...

  • Végre valami irodalomtörténeti kuriózumot is kapunk a Philip K. Dick-életmű magyar sorozatában – ami már így is nagyon sok érdekes, kevésbé ismert kötetet tartalmaz. Na most, a Kamu Rt. egyszerre ...

  • Sam Lowry olyan szokványos figura, hogy be sem kellene őt mutatnom, hiszen ülhetne akár mellettünk kollégaként a munkahelyünkön. Nincsenek túlzott ambíciói, jelenlegi feladatait kompetensen, de nem túl nagy szorgalommal látja ...

  • Már a regény nyitómondata („Egyre melegebb lett.) nagyjából kijelöli azt, amit kapunk: egy hosszabb, nem szokványos könyvet a témával már korábban is foglalkozó „Master of Disaster” címet kiérdemlő amerikai írótól. ...

  • A szimpatikus, már az első, 2016-os gyűjteményével tehetséget mutató Makai Máté egy teljes egészében sci-fi novellákat tartalmazó kötettel jelentkezett, a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával, a neves Kalligram szépirodalmi kiadó gondozásában. ...

  • Igen, így emlékeztem erre a kötetre: eredeti, pontos és hatásos, és ami még fontosabb, hogy végre, végre magyarul is kézbevehető. De ha már kézbevesszük, akkor könnyű átfutni a képzelet alig ...

  • Az eddig tíz filmet magában foglaló Hellraiser-sorozat központi alakja Pinhead, egy fekete ruhás, szadista démon, aki horrorikonok magasságába emelkedett az idők folyamán. Jellegzetes megjelenéséhez hozzátartozik, hogy szögek állnak ki a ...

  • Kevés film hagy az emberben annyira zsigeri érzéseket maga után, hogy még évekkel később is emlékszik az első megtekintésre. A dolog (The Thing, 1982) abszolút ilyen élmény volt számomra, de ...

  • Valahol az Arklay-hegységben áll egy ódon, hatalmas kúria. Ajtaja zárt, odakint veszett kutyák acsarkodnak, odabent nyugtalanító a csend, az sem sejtet semmi jót. A maroknyi túlélő, aki idetévedt – a ...

  • 2022 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. Annak ...

  • Az Agave Könyvek legfrissebb antológiája ízig-vérig kortárs történeteket tartalmaz. Úgy értem, a témaválasztás, a bemutatott technológiák, a társadalmi problémák egyike sem rezonálna úgy, mintha mondjuk 10 éve születtek volna meg ...

  • Zsoldos Péter születésének évfordulója a sci-fi és a fantasy ünnepét hozza el a Cinema MOM-ba - az április 20-i Ellenpont minifesztiválon a szakmai beszélgetések és filmvetítések mellett az író emlékére alapított díj ...

  • Az elmúlt években több csúnya lebőgés is volt a játékpiacon, amikor a játékosok nem egészen olyan terméket kaptak, amit a fejlesztők megígértek. Néhány esetben a kiadók azonban leszegték a fejüket, ...

  • Az egyik legbámulatosabb tulajdonsága Philip K. Dick írói tehetségének (kiváltképp karrierje kezdetén), hogy milyen gyorsan tud bemutatni nyüzsgő, komplex, de ami még fontosabb, fatális hibával működő bürokráciákat. A Vulcanus kalapácsa ...

  • Az idő múlásának szimbóluma a Gran Turismo – a PlayStation minden generációját képviselte már, és mindig a technológia élvonalában mutatta meg, mit tud ez a kis gép. Nem véletlen, hogy ...

A Doktor asszonyai – Nők a Tardisban

Közzétette: cikkbot Kelt: 2013. február 18 2 hozzászólás

1963-ban a BBC útjára bocsátott a sci-fi történetének egy meghatározó sorozatát, a Doctor Who-t, ami a magyar keresztségben a Ki vagy Doki? címet kapta. A hihetetlen kalandokat átélő időlord, a Doktor egy kék telefonfülkének álcázott űrhajóval véletlenszerűen bukkan fel, egész világokat sodor veszélybe, majd ment meg, bejárja az univerzum lenyűgöző ...Tovább

Idén először választást megkönnyítő antológiával jelentkeznek a Campbell díjra jelölhető írók. Habár a válogatás nem lehet teljes, a nyolcvan írás közel félszáz frissen debütált szerzőtől megéri a pénzét - főleg, hogy ingyen van. *** Interjú Brandon Sandersonnal, érintve az Idő Kerekét, a The Alloy of Law-t, Stormlightot és a Steelheartot. *** Egy érdekes interjú a Pázmány docensével science fictionről ...Tovább

Frances Hardinge: A Face like Glass

Közzétette: crei Kelt: 2013. február 15 Szólj hozzá elsőként

Folytatjuk a Kitschies Award kapcsán elindított cikksorozatunkat. A 2009-ben alapított Kitschies  díjazottjai az adott évben az Egyesült Királyságban megjelent spekulatív fikciós elemeket tartalmazó művek lehetnek.  A Kitschies életre hívói olyan regényeket jutalmaznak csápjaikkal, melyek a zsáner területén valami újat, progresszívet nyújtottak, akár a tartalom, akár a formai megoldások terén. A Vörös ...Tovább

Karen Lord: Redemption in Indigo

Közzétette: hanna Kelt: 2013. február 14 Szólj hozzá elsőként

Az SF zsáner több fontos irodalmi díjat ismer. A Nebula, a Hugo, a World Fantasy vagy éppen a Bram Stoker -díjak csak a legismertebbek a számos régi-új elismerés között. Ezek a díjak általában jó iránytűként szolgálnak a minőséget kereső, de korlátozott idővel bíró olvasó számára. Bár az itt felsorolt tradicionális ...Tovább

A történész végzettségű sci-fi író, Harry Turtledove specialitása az alternatív történelem. Könyveit előszeretettel reklámozzák a "Master of Alternate History" szlogennel. Szinte minden változatában kipróbálta már magát: beépítette történelmi fantasybe (Videssos ciklus), urbánus fantasybe (The Case of the Toxic Spell Dump), időutazós sztoriba (The Guns of the South), űroperába (Worldwar), de ...Tovább

Jon Sprunk: Az árny fia

Közzétette: jakirte_jak_cyr Kelt: 2013. február 12 Szólj hozzá elsőként

Manapság a magyar könyvpiacon nincs hiány az orgyilkosokat szerepeltető vagy magukat ezzel hirdető regényekből. Elég csak Robin Hobb Látnok-trilógiájára, vagy Brent Weeks Éjangyal-trilógiájára gondolni. A képregények mellett a regények kiadásába beszálló Fumax kiadó Jon Sprunk művével csatlakozott ehhez a körhöz. A történet Othir vallási-politikai intrikáktól hemzsegő nagyvárosában játszódik, mely egy, a ...Tovább

Ami az ég alatt van – David Mitchell: Felhőatlasz

Közzétette: _acelpatkany_ Kelt: 2013. február 11 3 hozzászólás

A tavalyi év végének – a Hobbit mellett – a legjobban várt filmje kétségkívül a David Mitchell azonos című regényéből készült Felhőatlasz (Cloud Atlas) volt. A mozibarátok a szereplőgárdára és a rendezőkre – Lana és Andy Wachowski és Tom Tykwer – kaphatták fel a fejüket, míg a (brit) kortárs irodalom ...Tovább

Februári amerikai fantasztikus könyvmegjelenések: 126 friss, angol nyelvű kötet borítója. *** Szerelmes robot a kazamaták mélyén? Űrkávé az űrvárosban? Ha valakinek már csak a borító hiányozna tökéletes retro sci-fi regényéhez, most könnyen pótolhatja. *** Őket lehet jelölni a John W. Campbell díjra -avagy válogatás az utóbbi két év elsőkötetes szerzőiből, mintaírásokkal. *** Amivel eddig csak  riadtan viccelődtek ...Tovább

Sárkány és papucs

Közzétette: tapsi Kelt: 2013. február 8 2 hozzászólás

Valamikor középiskola végén, egyetem elején jöhetett velem szembe a Sárkány és papucs, ha jól emlékszem, talán a Duna tévén. Őszinte lelkesedéssel néztem: akkoriban még hittem annyira saját végtelen okosságomban, hogy nagyon jókat tudtam röhögni mások szerencsétlen hülyeségén. Azóta aztán csináltam ahhoz én is épp elég szerencsétlen hülyeséget, hogy mások gyarlósága ...Tovább

Karen Thompson Walker: Csodák kora

Közzétette: charon_ Kelt: 2013. február 7 Szólj hozzá elsőként

A Csodák kora világvégéje csendben kezdődik: először csak néhány perccel később nyugszik le a Nap, másnap pedig néhány perccel később hajnalodik, mint kellene. Nem sok idő, épp csak egy fogmosásra vagy a kedvenc zeneszám lejátszására elegendő. Az alattomos percek azonban félórákká, órákká, napokká dagadnak, ahogy a Föld forgása fokozatosan és ...Tovább

Varga Beáta: Bioüzemmód (novella)

Közzétette: cikkbot Kelt: 2013. február 6 1 hozzászólás

A londoni órások nem is sejtették, hogy ők oldják meg az amerikai társadalom túlsúlyproblémáját. Már 2009-ben felröppent a hír az új, bioenergiával működő óráról, mely a húsevő virágokat utánozta. Az óra a szagával odacsalta a legyeket, majd mikrobákkal működtetett üzemanyagcellában megemésztette őket. Kivonta a kitinpáncélból a cukrot. A mikrobák oxidációja közben ...Tovább

Süsü, a sárkány

Közzétette: raves Kelt: 2013. február 6 4 hozzászólás

„Ó, ha rózsabimbó lehetnék! Rám szállnának szépen a lepkék! Kicsi szívem vélük dobogna! Nem lennék ilyen nagy otromba!” A legjobb barátaim Süsünek hívnak. Ez a becenevem. Sosem gondoltam rá pejoratív értelmű szóként, éppen ezért megmosolyogtató volt számomra, ha egy idős ember (nagyapám például), a fejét ingatta, amikor meghallotta, hogyan hívnak mások. ...Tovább

Idén is összegyűjtöttük, hogy mi várható az SF&F könyvpiacon, a teljesség igénye nélkül (lehetetlen is lenne teljesen pontos képet adni). Első ilyen cikkünkben egy első féléves/éves előretekintést olvashattok a már ismert címekre alapozva és némi esélylatolgatással nyakon öntve, szigorúan kiadói ABC sorrendben. (A tavalyi cikkeinket itt olvashatjátok: éves előretekintő, első félév, ...Tovább

Lehet beszélni az intelligenciájukról, kecsességükről, nemes nagyságukról, de azért valljuk be: a sárkányok többsége pusztító bestia, mely ellen a legjobb gyógyszer ősidők óta a kard. Márpedig a kard mögé sárkányölő is kell. Régen még ereje teljében lévő, izmos hősök feladata volt, hogy elbánjanak a sárkányokkal, ám manapság a felnőttek leginkább saját ...Tovább

A Kirkus magazin listába szedte, milyen fantasztikus könyvek várhatóak az angolszász piacon februárban (például egy új Cory Doctorow-regény!). *** Az első Fantasztikus Kéziratok Éjszakáján második helyezést elért Gaura Ágnesnek megjelent az új regénye, az Átkozott balszerencse. Érdekesség, hogy a szereplők, Borbíró Borbála és Sebes Attila a Facebookon saját életet élnek. *** Kickstarter projekt egy 2014-es ...Tovább

Poligonszárnyak és pixeltűz

Közzétette: fbdbh Kelt: 2013. február 1 3 hozzászólás

Réges-régen, a legendák idejében, még álltunk, mi emberek. Talán kardot is ragadtunk, majd visszatérve gonosz helyekről, sárkányokról meséltünk. Talán igazat mondtunk, de a tűz körül nem számított igazán. Ma ez a tűzkör fényes képernyő, fegyverünk kontroller és billentyűzet. Ma egy kalandhoz ma inkább csak úgy… leülünk. Ha egy igazán poétikus harcos ...Tovább

James Dashner: Az útvesztő

Közzétette: cikkbot Kelt: 2013. január 31 Szólj hozzá elsőként

A Cartaphilus újonnan indult sorozatával, a Carta Younggal a fiatalabb korosztályt célozta meg, és rögtön kezdésnek egy olyan regényt dobott piacra, ami vállalt feladatát maradéktalanul teljesíti: Az Útvesztő az első oldaltól az utolsóig izgalomban tart. Tapasztaltabb olvasóknak azonban ajánlatos fiatalodni kissé, mielőtt engedelmeskednek a borítón látható „Nyisd ki!” felszólításnak. Kezdésként szögezzük ...Tovább

Bencsik Antal: A lótuszvirágok (novella)

Közzétette: cikkbot Kelt: 2013. január 30 2 hozzászólás

Az öregember az alkonyi sivatagból érkezett, hosszú, ősz szakálla a földet seperte, és homokszín tunikája lötyögött vézna tagjain. Akkor már negyven napja nem esett az eső. A lótuszvirágok haldokoltak a kőházak falai mellett, fehér szirmukban megkövesedett a nektár, az éhező falusiak pedig kétségbeesetten járkáltak az utcákon, karjukban csontsovány gyermekeikkel, akiket ...Tovább

Pern sárkányai

Közzétette: hanna Kelt: 2013. január 30 Szólj hozzá elsőként

A 2011-ben elhunyt Anne McCaffrey az egyik legtermékenyebb és leghíresebb sci-fi írónők egyike, aki nem csupán a sci-fi, de a fantasy és a romantika területén is nevet szerzett. Számos nagy sikerű sorozatot írt, de mind közül a legnépszerűbb a Pern sárkánylovasai sorozat, melynek legelső története, a „Weyr Search” 1968-ban elnyerte ...Tovább

2012. fantasztikus filmjei

Közzétette: raves Kelt: 2013. január 29 7 hozzászólás

Elmúlt 2012, itt az ideje a szokásos fantasztikus filmes visszatekintőnknek. Tavaly azt írtam, hogy gyengére sikeredett az év, és majd jövőre érkeznek a jobbnál jobb filmek. Nos, ugyanezt a mondatot idén is leírhatnám, mert a tervezet szerint 2013 ígéretesnek tűnik… ahogy 2012 is annak tűnt. Leginkább a Prometheus-t, a Batman záró epizódját ...Tovább



Keresés az oldalon