• Elhanyagolt, de azért sorstársaival szemben mégis snájdig és jóképű csavargó sétál be egy pláza étkező részlegébe, hogy ott aztán az egyik vendég becsmérelni kezdje a helyet, amiért nem dobják ki ...

  • „Inkább vagyok disznó, mint fasiszta!” Valahol az Adriai-tenger egy apró szigetén magányos pilóta szunyókál a mediterrán délutánban, összecsukható strandszéken, arcát világi dámákról szóló magazinnal eltakarva, mellette kis asztalon rádió és egy ...

  • Lehet, hogy nem Jack Burton a létező legnagyobb hős, elvégre kicsit faragatlan, kicsit bumfordi, és azt sem veszi észre, hogy a saját filmjében ő a szárnysegéd. Igazából nem is akarja ...

  • Vízmágusok a sivatagban. Első hallásra szokatlannak tűnhet a gondolat, pedig könnyű megtalálni mögötte a logikát. Ehhez persze el kell szakadni a süveges-köpönyeges varázsló archetípusától, és úgy gondolni a mágiára, mint ...

  • A 2011-ben elhunyt Anne McCaffrey az egyik legtermékenyebb és leghíresebb sci-fi írónők egyike, aki nem csupán a sci-fi, de a fantasy és a romantika területén is nevet szerzett. Számos nagy ...

  • Philip K. Dick regényeit tulajdonképpen mindig egy fél centi választja el attól, hogy teljesen trash kategória legyen, és a nemrég elhunyt Ray Nelsonnal közösen írt A ganümédeszi hatalomátvétel gyakorlatilag meg ...

  • Végre valami irodalomtörténeti kuriózumot is kapunk a Philip K. Dick-életmű magyar sorozatában – ami már így is nagyon sok érdekes, kevésbé ismert kötetet tartalmaz. Na most, a Kamu Rt. egyszerre ...

  • Sam Lowry olyan szokványos figura, hogy be sem kellene őt mutatnom, hiszen ülhetne akár mellettünk kollégaként a munkahelyünkön. Nincsenek túlzott ambíciói, jelenlegi feladatait kompetensen, de nem túl nagy szorgalommal látja ...

  • Már a regény nyitómondata („Egyre melegebb lett.) nagyjából kijelöli azt, amit kapunk: egy hosszabb, nem szokványos könyvet a témával már korábban is foglalkozó „Master of Disaster” címet kiérdemlő amerikai írótól. ...

  • A szimpatikus, már az első, 2016-os gyűjteményével tehetséget mutató Makai Máté egy teljes egészében sci-fi novellákat tartalmazó kötettel jelentkezett, a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával, a neves Kalligram szépirodalmi kiadó gondozásában. ...

  • Igen, így emlékeztem erre a kötetre: eredeti, pontos és hatásos, és ami még fontosabb, hogy végre, végre magyarul is kézbevehető. De ha már kézbevesszük, akkor könnyű átfutni a képzelet alig ...

  • Az eddig tíz filmet magában foglaló Hellraiser-sorozat központi alakja Pinhead, egy fekete ruhás, szadista démon, aki horrorikonok magasságába emelkedett az idők folyamán. Jellegzetes megjelenéséhez hozzátartozik, hogy szögek állnak ki a ...

  • Kevés film hagy az emberben annyira zsigeri érzéseket maga után, hogy még évekkel később is emlékszik az első megtekintésre. A dolog (The Thing, 1982) abszolút ilyen élmény volt számomra, de ...

  • Valahol az Arklay-hegységben áll egy ódon, hatalmas kúria. Ajtaja zárt, odakint veszett kutyák acsarkodnak, odabent nyugtalanító a csend, az sem sejtet semmi jót. A maroknyi túlélő, aki idetévedt – a ...

  • 2022 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. Annak ...

  • Az Agave Könyvek legfrissebb antológiája ízig-vérig kortárs történeteket tartalmaz. Úgy értem, a témaválasztás, a bemutatott technológiák, a társadalmi problémák egyike sem rezonálna úgy, mintha mondjuk 10 éve születtek volna meg ...

  • Zsoldos Péter születésének évfordulója a sci-fi és a fantasy ünnepét hozza el a Cinema MOM-ba - az április 20-i Ellenpont minifesztiválon a szakmai beszélgetések és filmvetítések mellett az író emlékére alapított díj ...

  • Az elmúlt években több csúnya lebőgés is volt a játékpiacon, amikor a játékosok nem egészen olyan terméket kaptak, amit a fejlesztők megígértek. Néhány esetben a kiadók azonban leszegték a fejüket, ...

  • Az egyik legbámulatosabb tulajdonsága Philip K. Dick írói tehetségének (kiváltképp karrierje kezdetén), hogy milyen gyorsan tud bemutatni nyüzsgő, komplex, de ami még fontosabb, fatális hibával működő bürokráciákat. A Vulcanus kalapácsa ...

  • Az idő múlásának szimbóluma a Gran Turismo – a PlayStation minden generációját képviselte már, és mindig a technológia élvonalában mutatta meg, mit tud ez a kis gép. Nem véletlen, hogy ...

Nemrég jelent meg magyarul Greg Egan lenyűgöző regénye, a Diaszpóra, amit recenziókban a hard science fiction csúcsteljesítményének neveztünk. A Diaszpóra mérnöki pontossággal megírt – mit megírt, inkább: kiszámított és egyenletekben levezetett – regény. A hard science fiction csodája, a maga precízen kitalált tudományos elméleteivel, virtuálisan is esendő és megkapóan emberi hőseivel, ...Tovább

John Scalzi: The Human Division

Közzétette: rorimack Kelt: 2013. április 9 2 hozzászólás

Ezekben az órákban élesedik Amerikában John Scalzi The Human Division című regényének utolsó, tizenharmadik epizódja. A nálunk is népszerű Vének háborúja sorozat legfrissebb, ötödik része ugyanis egy hetente megjelenő sorozatként látott napvilágot. Sikerült-e a Tor kísérlete, és mit jelent mindez a jövő scifi regényeire nézve? Mondani sem kell, a folytatásos regényt nem John ...Tovább

Christopher Priest: The Affirmation

Közzétette: fbdbh Kelt: 2013. április 8 Szólj hozzá elsőként

Saját bevallása szerint Christopher Priest akkor talált rá igazán a saját hangjára, amikor megírta a Dream Archipelago-tematikát érintő első regényét, melynek címe is tükrözi ezt a megérkezést: The Affirmation (megerősítés, jóváhagyás). Némiképp ellentmondásosnak is tűnhet, ha megfigyeljük az eleinte rendkívül sablonos felütést, melyben a brit főszereplő, Peter Sinclair első személyű ...Tovább

Greg Egan: Diaszpóra nyereményjáték

Közzétette: cikkbot Kelt: 2013. április 5 6 hozzászólás

Nemrég jelent meg magyarul Greg Egan lenyűgöző regénye, a Diaszpóra, amit recenziókban a hard science fiction csúcsteljesítményének neveztünk. A Diaszpóra mérnöki pontossággal megírt – mit megírt, inkább: kiszámított és egyenletekben levezetett – regény. A hard science fiction csodája, a maga precízen kitalált tudományos elméleteivel, virtuálisan is esendő és megkapóan emberi hőseivel, ...Tovább

14. heti híreink a sci-fi és a fantasy világából

Közzétette: cikkbot Kelt: 2013. április 5 1 hozzászólás

Ian M. Banks nem ír több regényt. A népszerű írónál végstádiumban lévő rákot diagnosztizáltak - erről, és a következményekről saját honlapján tett egy váratlan és megrázó közleményt.  Az írónak személyes üzenetet itt lehet hagyni. *** Nyolcszáz független regény legjava - Damien Walter öt címet választott ki. *** Kihirdették a Hugo-díj idei jelöltjeit, elindult a zsörtölődés. *** Megvannak a BSFA nyertesei is, a ...Tovább

Definíció szerint a disztópia az utópia ellentéte, és előfordul, hogy az utópia elérésére tett kísérletek kudarcot vallanak, és így alakul ki ez az ellentétes helyzet. A Bioshock víz alatti városa, Rapture egy utópia-vízió és szélsőséges ideológiai retorika eredménye. Nem ritka, hogy egy videojáték valós filozófiai irányzatok és figurák világát mutatja ...Tovább

Van úgy, hogy a videojáték által lefestett disztópia nem a kezdetektől áll fenn, hanem a status quo összeomlásával jön létre, vagyis több esetben csak a folytatásban valósul meg. Érdemes összevetni a Thief és a Half-Life példáját, mivel mindkét történet második része egy totalitárius tájképet fest elénk, hasonló külső jegyekkel, noha ...Tovább

Nagyjából egy évvel ezelőtt jelent meg itt, az SFmagon Lőrinczy Judit esszéje, amelyben az ifjúsági irodalom és a disztópia egyre barátibb viszonyát vizsgálta; az egyik legérdekesebb és legvitatottabb igazságú vonása ennek a jelenségnek, hogy a nyugati tinédzserek nem feltétlenül történelmi érzékenységük, hanem a szülői és iskolai "fegyelem" elleni lázadásuk miatt ...Tovább

Ron Marz – Greg Land: Sojourn

Közzétette: archnihil Kelt: 2013. április 1 Szólj hozzá elsőként

Az egyik legordasabb klisé, amikor a kalandozó hős távollétében lemészárolják a családját, motivációt és mord arckifejezést adva neki. Igen ám, csak az emancipáció korában bizony előfordul, hogy anyuka kényszerül túlórázni, és apuka vigyáz otthon a gyerekre. Az otthont kifosztó gonoszok pedig nem várnak, mert nekik is haza kell érniük vacsorára, ...Tovább

Szerkesztőségünk tagja, Kleinheincz Csilla az Ad Astra színeiben Romániába látogatott. Beszámolóját a bukaresti Final Frontier találkozóról itt olvashatjuk. *** Finn mitológiai lények - gyorstalpaló. *** A Prometheus folytatása várat magára, mivel úgy tűnik, senkinek gőze sincs, hogy folytassa a történetet. *** A tor.com dinó hetet tartott, amely alkalmából megtudhattuk azt is, melyik tíz elméletnek kellene már ...Tovább

Chris Beckett: Dark Eden

Közzétette: crei Kelt: 2013. március 28 1 hozzászólás

A hétvégén, a bradfordi Easterconon díjazza a The British Science Fiction Association a tavalyi év legjobb brit alkotásait. A BSFA listája garancia a minőségre: évről-évre izgalmas, sokszínű művekkel találkozhatunk a jelöltek listáján. A héten a díjra jelölt regényekből, novellákból szemezgetünk. Jack Glass kalandjairól februárban írtunk, hétfőn a távolabbi jövőt céloztuk meg,  hogy szerdán egy disztópikus Angliában ...Tovább

Ken MacLeod: Intrusion – 1984, újratöltve

Közzétette: sfinsider Kelt: 2013. március 27 1 hozzászólás

A hétvégén, a bradfordi Easterconon díjazza a The British Science Fiction Association a tavalyi év legjobb brit alkotásait. A BSFA listája garancia a minőségre: évről-évre izgalmas, sokszínű művekkel találkozhatunk a jelöltek listáján. A héten a díjra jelölt regényekből, novellákból szemezgetünk. Jack Glass kalandjairól februárban írtunk, hétfőn a távolabbi jövőt céloztuk meg, most pedig figyelő szemünket Angliára ...Tovább

Telik az idő, de felnőni még mindig képtelenség, így a Balu kapitány kalandjai után ésszerűnek tűnt tovább csemegézni a Disney Afternoon sorozataiból. Ezek, amellett, hogy (még mindig) lekötik és szórakoztatják a gyerekeket, egy-egy jól definiált zsánert is kihasználnak úgy, hogy az érettebb néző is felfedezhessen utalásokat, amelyek egy felnőttkori újranézés ...Tovább

Kim Stanley Robinson: 2312

Közzétette: crei Kelt: 2013. március 25 4 hozzászólás

A hétvégén, a bradfordi Easterconon díjazza a The British Science Fiction Association a tavalyi év legjobb brit alkotásait. A BSFA listája garancia a minőségre: évről-évre izgalmas, sokszínű művekkel találkozhatunk a jelöltek listáján. A héten a díjra jelölt regényekből, novellákból szemezgetünk. Jack Glass kalandjairól februárban írtunk, most pedig irány a jövő, ...Tovább

Második alkalommal, 2013. március 20-án, szerda este hat órakor adták át a Trethon Judit műfordítói emlékgyűrűt a Magyar Írószövetség épületében, a Science-Fiction Irodalmi Szakosztály közreműködésével. A gyűrűt Murányi Beatrix kapta, sok évtizedes műfordítói munkája elismeréseként. Neki köszönhetők Stanisław Lem műveinek magyar fordításai, de a szépirodalom számos lengyel alkotását is általa ismerhette ...Tovább

Árnybíró

Közzétette: cikkbot Kelt: 2013. március 21 1 hozzászólás

– avagy a látszatok között a valóságot kereső ember portréja Úgy emlékszem, nagyjából a 2000-es évek elején kezdtek begyűrűzni a hazai mainstream kultúrába az addig szubkultúraként létező mangák, animék. A magam részről az InuYasha tévés vetítése idején kezdtem el komolyabban foglalkozni a témával, utána rendszeresen olvasgattam a manga.hu internetes portálon megjelenő ...Tovább

Mandics György-M. Veress Zsuzsanna: A dromosz

Közzétette: adeptus Kelt: 2013. március 20 3 hozzászólás

Nemrég írtunk Mandics György és M. Veress Zsuzsanna disztópiatrilógiájának második darabjáról, A gubólakókról. Abban a társadalom alapja az emberek gleichschaltolása volt. A trilógia harmadik, zárókötetében a nemi élet drasztikus korlátozásával teremtenek totalitárius rendszert. A Heraklidák előző világmodelljük összeomlása után sem adták fel a tökéletes világ megteremtésének tervét. Kerüneia professzor a társadalom ...Tovább

Amy Kathleen Ryan: Ragyogás

Közzétette: Kemese Fanni Kelt: 2013. március 19 1 hozzászólás

A Maxim Kiadó egyike a YA könyvek piacára belépő új szereplőknek. 2011-ben jelentették meg a kategóriában elsőként Cynthia Hand Angyalsors című misztikus-romantikus regényét, mely a visszajelzések alapján igen sikeres bemutatkozás volt, mind a kiadás minősége, mind a történetválasztás terén. 2012 őszén nyolc új címüket egybefogó Dream válogatássorozatukkal rukkoltak elő. Számomra a Ragyogás ...Tovább

Az olvasó legtöbbször súlyos előítéletektől vezéreltetve választ, és ehhez a könyvesboltok és honlapok is lelkesen asszisztálnak. Megyünk a „sci-fi”, a „fantasy”, a „krimi”, a „szépirodalom” felé, és néha észre sem vesszük a másik kupacban rejlő izgalmas olvasmányt. Szerencsére a spekulatív fikcióban egy ideje egyre inkább teret nyer a weird címke. Ide ...Tovább

A negyvenkét legviccesebb részlet a Galaxis útikalauz stopposoknak regényből. *** Etgar Keret 10 tanácsa íróknak. *** Az SFsignal Mind Meld legutóbb azt a kérdést tette fel, ki melyik két fantasztikus írót látná szívesen egy közös projekt erejéig. *** Milyen lenne a terraformált Mars? Ez a kérdés foglalkoztatta Kevin Gill programozót, amikor elkészítette egy perces videóját. *** Az elkövetkezendő hetekben ...Tovább



Keresés az oldalon