• Elhanyagolt, de azért sorstársaival szemben mégis snájdig és jóképű csavargó sétál be egy pláza étkező részlegébe, hogy ott aztán az egyik vendég becsmérelni kezdje a helyet, amiért nem dobják ki ...

  • „Inkább vagyok disznó, mint fasiszta!” Valahol az Adriai-tenger egy apró szigetén magányos pilóta szunyókál a mediterrán délutánban, összecsukható strandszéken, arcát világi dámákról szóló magazinnal eltakarva, mellette kis asztalon rádió és egy ...

  • Lehet, hogy nem Jack Burton a létező legnagyobb hős, elvégre kicsit faragatlan, kicsit bumfordi, és azt sem veszi észre, hogy a saját filmjében ő a szárnysegéd. Igazából nem is akarja ...

  • Vízmágusok a sivatagban. Első hallásra szokatlannak tűnhet a gondolat, pedig könnyű megtalálni mögötte a logikát. Ehhez persze el kell szakadni a süveges-köpönyeges varázsló archetípusától, és úgy gondolni a mágiára, mint ...

  • A 2011-ben elhunyt Anne McCaffrey az egyik legtermékenyebb és leghíresebb sci-fi írónők egyike, aki nem csupán a sci-fi, de a fantasy és a romantika területén is nevet szerzett. Számos nagy ...

  • Philip K. Dick regényeit tulajdonképpen mindig egy fél centi választja el attól, hogy teljesen trash kategória legyen, és a nemrég elhunyt Ray Nelsonnal közösen írt A ganümédeszi hatalomátvétel gyakorlatilag meg ...

  • Végre valami irodalomtörténeti kuriózumot is kapunk a Philip K. Dick-életmű magyar sorozatában – ami már így is nagyon sok érdekes, kevésbé ismert kötetet tartalmaz. Na most, a Kamu Rt. egyszerre ...

  • Sam Lowry olyan szokványos figura, hogy be sem kellene őt mutatnom, hiszen ülhetne akár mellettünk kollégaként a munkahelyünkön. Nincsenek túlzott ambíciói, jelenlegi feladatait kompetensen, de nem túl nagy szorgalommal látja ...

  • Már a regény nyitómondata („Egyre melegebb lett.) nagyjából kijelöli azt, amit kapunk: egy hosszabb, nem szokványos könyvet a témával már korábban is foglalkozó „Master of Disaster” címet kiérdemlő amerikai írótól. ...

  • A szimpatikus, már az első, 2016-os gyűjteményével tehetséget mutató Makai Máté egy teljes egészében sci-fi novellákat tartalmazó kötettel jelentkezett, a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával, a neves Kalligram szépirodalmi kiadó gondozásában. ...

  • Igen, így emlékeztem erre a kötetre: eredeti, pontos és hatásos, és ami még fontosabb, hogy végre, végre magyarul is kézbevehető. De ha már kézbevesszük, akkor könnyű átfutni a képzelet alig ...

  • Az eddig tíz filmet magában foglaló Hellraiser-sorozat központi alakja Pinhead, egy fekete ruhás, szadista démon, aki horrorikonok magasságába emelkedett az idők folyamán. Jellegzetes megjelenéséhez hozzátartozik, hogy szögek állnak ki a ...

  • Kevés film hagy az emberben annyira zsigeri érzéseket maga után, hogy még évekkel később is emlékszik az első megtekintésre. A dolog (The Thing, 1982) abszolút ilyen élmény volt számomra, de ...

  • Valahol az Arklay-hegységben áll egy ódon, hatalmas kúria. Ajtaja zárt, odakint veszett kutyák acsarkodnak, odabent nyugtalanító a csend, az sem sejtet semmi jót. A maroknyi túlélő, aki idetévedt – a ...

  • 2022 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. Annak ...

  • Az Agave Könyvek legfrissebb antológiája ízig-vérig kortárs történeteket tartalmaz. Úgy értem, a témaválasztás, a bemutatott technológiák, a társadalmi problémák egyike sem rezonálna úgy, mintha mondjuk 10 éve születtek volna meg ...

  • Zsoldos Péter születésének évfordulója a sci-fi és a fantasy ünnepét hozza el a Cinema MOM-ba - az április 20-i Ellenpont minifesztiválon a szakmai beszélgetések és filmvetítések mellett az író emlékére alapított díj ...

  • Az elmúlt években több csúnya lebőgés is volt a játékpiacon, amikor a játékosok nem egészen olyan terméket kaptak, amit a fejlesztők megígértek. Néhány esetben a kiadók azonban leszegték a fejüket, ...

  • Az egyik legbámulatosabb tulajdonsága Philip K. Dick írói tehetségének (kiváltképp karrierje kezdetén), hogy milyen gyorsan tud bemutatni nyüzsgő, komplex, de ami még fontosabb, fatális hibával működő bürokráciákat. A Vulcanus kalapácsa ...

  • Az idő múlásának szimbóluma a Gran Turismo – a PlayStation minden generációját képviselte már, és mindig a technológia élvonalában mutatta meg, mit tud ez a kis gép. Nem véletlen, hogy ...

Leigh Bardugo: Shadow and Bone – Árnyék és csont

Közzétette: Kemese Fanni Kelt: 2021. június 25 Szólj hozzá elsőként

Nemrégen a Netflixen zajos sikert aratott a Shadow and Bone fantasysorozat, amely Leigh Bardugo Grisaverzum-könyvsorozatán alapul, amelynek első kötete a Shadow and Bone - Árnyék és Csont. A Shadow and Bone angol nyelven 2012-ben jelent meg, és egyike volt a nagy hírverést kapott YA címeknek. (Az első könyvével debütáló szerzőről cikkeznek például a ...Tovább

2020-ig az Avana Egyesület gondozta a magyar SF irodalmi díját, a Zsoldos Péter-díjat. A Zsoldos-család 2020-ban átvette a díj gondozását, és egy szakmai testületre támaszkodva új alapokra helyezte, az Avana Egyesület pedig tavaly létrehozta a Monolit-díjat, amely a korábbi hagyományokhoz híven, az aktuális évi, őszi Hungaroconon kerül átadásra. A Monolit-díjról Jobbágy Tibort, ...Tovább

Idén hatodik alkalommal, az SFF Vektor csapata összeállított egy ajánlót az előző évben megjelent és legjobbnak ítélt science fiction és fantasy regényekből. Erről a listáról igyekeztek kiválasztani az év legerősebb, legfontosabb, leginkább kiemelkedő megjelenését, amelyre még évek múltán is úgy lehet visszatekinteni, mint meghatározó olvasmányra; vagyis azt a regényt keresték, ...Tovább

Jacek Dukaj: Érkezés a sötétségbe

Közzétette: sfinsider Kelt: 2021. május 7 Szólj hozzá elsőként

Közép-(kelet)-európai térségünk egyik nyugatabbra is befutott alakja, Jacek Dukaj szereti Greg Egan Diaszpóra című regényét. Ez az első tény, amelyet leszűrtem a GABO Könyvkiadó gondozásában idén megjelent, Érkezés a sötétségbe című regényéből. Ez szinte azonnal szimpátiát keltett bennem a regénye iránt. A titokzatos ausztrál író híres radikális hard SF regényének egyik ...Tovább

Junji Ito nevével évekkel ezelőtt találkoztam először, amikor hirtelen indíttatásból elkezdtem feltérképezni a kifejezetten felnőtteknek szóló, komolyabb hangvételű, jó rajzstílusú mangákat. Ez a világ korábban teljesen ismeretlen volt számomra, ezért módszeresen kutattam végig a mangairodalom javát, hogy kiválogassam azokat, amelyek passzolnak az én ízlésemhez. Így találtam rá pl. Naoki Urasawára, ...Tovább

Április 20-án, Zsoldos Péter születésének 91. évfordulóján átadták a megújult a Zsoldos Péter-díjakat, indulásként ráadásul az előző két év egyszerre került díjazásra, regény, novella és műfordítás kategóriában. A legfontosabb változás a zsánert érinti: a science fiction mellett a fantasy és a fantasztikum más területén megjelenő műveket együtt szemlézte a zsűri. Ezúton szeretnénk ...Tovább

2021 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. A Star Trek VI. volt az első Trek-mozifilm, amit már a magyar mozik is játszottak, és az egyetlen, amit viszont én nem ...Tovább

RETROMOZI: Addams Family I-II (1991)

Közzétette: archnihil Kelt: 2021. április 15 Szólj hozzá elsőként

2021 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. Ó, azok a csodálatos kilencvenes évek, amikor elárasztottak minket azok a képregényadaptációk, amelyek, szemben a mai trendekkel, nem egy ismert szuperhősről ...Tovább

RETROMOZI: Terminator 2 (1991)

Közzétette: fbdbh Kelt: 2021. április 14 Szólj hozzá elsőként

2021 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. Farkas Balázs sztorija pedig ezúttal annyiban különleges, hogy pár éve, a Terminator 2 3D-s változatát nézte újra moziban... A Terminátor 2 háromdimenziós ...Tovább

2021 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. A posztapokaliptikus jövőben (1997) Manhattan egy fallal körülvett börtönszigetté vált. Az elnök különgépe sajnálatos módon ezen tiltott zóna felett haladt át, ...Tovább

RETROMOZI – Gonosz halott (1981)

Közzétette: makitra Kelt: 2021. április 8 Szólj hozzá elsőként

2021 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. A filmipar demokratizálódása valamikor az 1960-1970-es években elkezdődött. Egyre olcsóbb lett a nyersanyag, könnyebben hozzáférhetővé váltak az eszközök, nem kellett már ...Tovább

RETROMOZI: Az Androméda-törzs (1971)

Közzétette: sfinsider Kelt: 2021. április 7 Szólj hozzá elsőként

2021 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. Hogy mennyire mást jelentett a science fiction film a Csillagok háborúja előtt, arra jó példa az Androméda törzs. A fiatal Michael Crichton regényéből 1971-ben ...Tovább

RETROMOZI – Mechanikus narancs (1971)

Közzétette: makitra Kelt: 2021. április 6 Szólj hozzá elsőként

2021 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. Disclaimer: Mindenkinek vannak tartozásai az irodalom felé, nekem az egyik ilyen Anthony Burgess Gépnarancsa. Emiatt adaptációs szempontokról egyáltalán nem lesz szó ...Tovább

Az Igazság Ligája Zack Snyder szerint

Közzétette: sfinsider Kelt: 2021. március 23 Szólj hozzá elsőként

Fussuk le a kötelező köröket az elején. Igen, a 2021-es Igazság Ligája jobb, mint a 2017-es Frankenstein-verzió. De sajnos nem, ettől még nem lett jó film. Nem a hosszúsága a gond, bár a négyórás film már elindult azon az úton, amelynek a végén a Sátántangó áll, és ez igaz a Hosszú ...Tovább

Philip K. Dick: A jövő orvosa

Közzétette: fbdbh Kelt: 2021. március 17 Szólj hozzá elsőként

Tudom-tudom, ezt már valószínűleg sokadszorra lövöm el, de valahogy elképesztő, hogy Philip K. Dick ötven-hatvan éves regényei mennyire aktuálisak – vagy csak az Agave választja ki mindig jó érzékkel az alkalomhoz illő kötetet. A jövő orvosa főhőse ugyanis egy gyors időugrást követően olyan világban találja magát, ahol mindenki együtt él ...Tovább

Tízévesek lettünk

Közzétette: sfinsider Kelt: 2021. március 15 4 hozzászólás

Jó helyen jársz... - kezdtük a 2010-es beköszöntőnkben. Az SFmag a kezdettől fogva hobbiprojektként definiálta magát. Vagyis elfoglalt emberekként a munka és magánélet mellett írtuk és szerkesztettük a cikkeket. Ezért nem is csoda, hogy a pandémiával kizökkentett időben szinte el is felejtettük, hogy 2020 novemberében hivatalosan is tízévesek lettünk. Az alábbiakban egyik ...Tovább

A Zsoldos Péter-díjat az író halálának évében, 1997-ben alapította az Avana Egyesület és a Zsoldos-család, Salgótarján városának támogatásával, amely a HungaroConnak és az azon megtartott díjátadónak is otthont adott 2015-ig. A Zsoldos-család 2020-ban átvette a díj gondozását, és egy szakmai testületre támaszkodva új alapokra helyezte. A megújult díj mostantól minden év április ...Tovább

Karen Burnham: Greg Egan

Közzétette: sfinsider Kelt: 2021. február 18 2 hozzászólás

Greg Egan a legtitokzatosabb írók egyike. Az amerikai szépíróhoz, Thomas Pynchonhoz hasonlóan ugyanis az ausztrál science fiction szerzőről sem tudjuk, hogyan néz ki. Még egy nyamvadt érettségi fotónk sincs róla, az Instagramot pedig valószínűleg a Kozmosz anomáliái közé sorolja. Nem véletlen, hogy Karen Burnhem róla szóló tanulmánykötetének hátulján is csak ...Tovább

Alastair Reynolds: Acélszellő nyergében

Közzétette: crei Kelt: 2021. február 8 6 hozzászólás

Pár éve az Alexandra kiadó belevágott Alastair Reynolds regényeinek kiadásába, rögtön az egyik legjobb regényével, a Napok házával, valamint a Revelation Space sorozat nyitódarabjával, a Jelenések terével, de itt abba is maradt a kiadás. 2017. ősszel még a Gabo megjelentette a Lassú lövedékek című, Locus-díjas kisregényét, azonban most végre úgy tűnik, a Delta Vision kiadó valóban felkarolta Reynold életművét, ...Tovább

Go.AI: A mesterséges intelligencia geopolitikája

Közzétette: sfinsider Kelt: 2021. január 24 Szólj hozzá elsőként

Akkor foglaljuk össze, hogy a science fiction irodalom alapján mit tudhatunk a mesterséges intelligenciákról: könyörtelenek, barátságosak,  lakonikusok, kiszámíthatatlanok, illetve nagyon is emberi módon működnek. De vajon mi van, ha az MI-k nacionalisták? Ezzel foglalkozik Abishur Prakash jövőkutató, aki 2013-ban megalkotta a „Next Geopolitics” fogalmát, mivel úgy gondolta, hogy nemcsak a ...Tovább



Keresés az oldalon