• Eurázsia akkoriban rettegésben élt: harminchárom évvel a magyarországi tatárjárás után a mongol birodalom könyörtelen harcosai elindultak Dél-Koreából, két nap hajózás után pedig megérkeztek Japán határához, a Komoda-partra, ahol a lakosság ...

  • Kezdjük egy kis kronológiával, hogy megértsük, hol helyezkedik el a Search for Vengeance anime a Hegylakó univerzumban. Az első, kultikussá vált film az 1986-os Highlander volt Christopher Lambert főszereplésével, erről ...

  • Három hónap telt el koncertek nélkül, és hiába szabad most már kisebb bulikra elmenni, egyelőre még óvatos vagyok. Sarah Pinsker mintha csak megszimatolta volna, mit hoz 2020, mert A Song for the New ...

  • Az itthon is fogható Sundance TV jóvoltából láthattam – igaz, már nem először – a 2004-ben készült bravúros áldokumentumfilmet, a C. S. A.: The Confederate States of Americát. Valahogy így képzelem ...

  • A The Last of Us a Sony egyik, ha nem a legjobb játékfejlesztő cégének, a Naughty Dog történetközpontú, posztapokaliptikus videojátéka. 2013-as megjelenése óta hatalmas siker lett, és annak ellenére, hogy csak PlayStationön ...

  • Az SFF Vektor még a moly.hu közösségeként 5 éve tűzte ki céljául, hogy minden évben szemlézi a magyarul megjelenő zsánerregényeket.  Íme a 2019. évi ajánlólistájuk science fiction és fantasy zsánerekre bontva: Olvasunk, ...

  • A The Last of Us sokak szerint (szerintem is) az egyik legjobb történetközpontú videojáték. Június 19-én pedig megjelenik a folytatása, a The Last of Us Part II., ami pedig nem meglepő ...

  • Ha hihetünk az urban fantasy regényeknek, akkor London sokkal több annál, mint aminek elsőre látszik, és a hétköznapi város ráncaiban, repedéseiben, árnyékos zugai között természetfeletti lények, varázslók, hősök, szörnyek, esetleg ...

  • Annyira megszoktuk már, hogy az idegen civilizációk mind kapcsolatfelvétel, mind invázió szempontjából a nyugati világot részesítik előnyben, hogy Okorafor sci-fi regénye már pusztán témaválasztása révén is egyedi. Lagosban egy idegen ...

  • Hrímland vulkánokkal és gleccserekkel borított sziget a fagyos északi tengerben. A völgyekben erőművek hasznosítják a talajban szunnyadó veszélyes varázserőt, a kopár vadonban szörnyetegek kóborolnak, az egyetlen védett településen, Reykjavíkban pedig ...

  • Az USA-ban hivatalosan 40 éve, 1980. május 21-én mutatták be a második Star Wars-filmet, A BIRODALOM VISSZAVÁGot. Hozzánk másfél évvel később érkezett először, és akadt, aki moziban izgulta végig, van, aki ...

  • [Megj. ez az írás a Dűne-ciklus első három kötetét tárgyalja részleteiben.] Több mint tíz évvel ezelőtt, egyetemistaként olvastam először A Dűné-t – nem is szaporítom a szót, imádtam, pedig nagyon nehezen ...

  • Az ismertető elején jöjjön a verdikt: nagyon is megéri az árát a GABO Könyvkiadó gondozásában megjelent monstre kötet, A Legjobbak legjobbjai 1. A legendás, néhai szerkesztő, Gardner Dozois közel 900 ...

  • A történetünk ezúttal a Dél-kínai-tenger egyik eldugott, egzotikus szigetén játszódik, amit egy ex-vörös khmer ezredes, Rath Preap működtett gazdagok számára fenntartott vadászterületként, a magánhadserege kíséretében. A legkülönfélébb látogatók érkeznek a ...

  • Soha nem értettem azokat, akik a sci-fi irodalom biztosan bekövetkező végét, megszűnését prófétálták. Mint minden irodalom, a science fiction is a konfliktusokról szól. A közepes vagy rosszabb írók azt hiszik, ...

  • Ma kiemelt irodalomtörténelmi pillanatként tekintünk 1937. szeptember 21-re, amikor is először megjelent J. R. R. Tolkien elsősorban fiatal olvasóknak szánt regénye, A hobbit. Ezzel a regénnyel kezdődik Középfölde történelmének és ...

  • A zsánerben kevés az igazi okosnak mondható író. Nem olyanra gondolok, aki jól ír vagy ügyesen találja el a divatos témát, hanem például Cory Doctorowra (és ez még akkor is ...

  • Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – a elmúlt napok a múltidézés, az 1990-ben készült filmek felidézésével telt, ez itt az ...

  • Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – a elmúlt és következő napok a múltidézés, az 1990-ben készült filmek felidézésével telik. Időnként megéri ...

  • Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – az elkövetkező egy hét a múltidézés, az 1990-ben készült filmek ...

Ha ismered a magazint,akkor azért fogod szeretni ezt a különszámot, ha pedig még nem - nos, tényleg itt az ideje, hogy megismerd a Wiredet. Szinte közhely, hogy science fiction időkben élünk. Ezen elsősorban nem azt kell érteni, hogy a sci-fi blockbusterek feltartózhatatlan nyomulását vagyunk kénytelenek elszenvedni, hanem a minket körülvevő világ ...Tovább

Bejelentették a Nebula-díj jelöltjeit, sőt, már korrigálták is a listát: Cat Rambo visszavonta a jelölését tévesen számolt terjedelem miatt, a helyére Bonnie Jo Stufflebema "The Orangery" című elbeszélése került. *** Bejelentették a BSFA (Brit Science Fiction Díj) jelöltjeit.   *** Interjú Nnedi Okoraforral.   *** Tíz szerző fejti ki véleményét a hard és soft sci-fi közti különbségekről.   *** A Fantázia ...Tovább

Körkérdés rovatunkban időnként egy-egy aktuális vagy érdekes témát járunk körül néhányan a szerkesztőségből. Sok új izgalmas SF-film várható 2017-ben, folytatások, franchise-ok, új, önálló címek, Marvel- és DC-képregényfilm dömping egyaránt. Nézzük, a szerkesztőség mit vár a 2017-es sci-fi/fantasy moziszezontól. PUSZTAI DÁNIEL (Archnihil) Majmok bolygója: Háború: habár visszatekintve a 2010-es éveket valószínűleg a nosztalgia-hullámmal fogják jellemezni, az új Majmok ...Tovább

Tegnap a cultura.hu interjút közölt Velkei Zoltánnal, az Agave Könyvek kiadóvezetőjével, többek között az idei terveikről, és elhangzott néhány új szerző, többek közt Elan Mastai neve is. Kánai András (SFinsider) pont nemrég olvasta a regényt, úgyhogy már itt is van az ismertetőnk. A 2015-ös Frankfurti Könyvvásáron 1,25 millió dollárért keltek el ...Tovább

Nancy Kress: Steal Across the Sky

Közzétette: sfinsider Kelt: 2017. február 20 1 hozzászólás

Nancy Kress legutóbbi science fiction regényében a hozzánk érkező idegenek interjúra hívják az emberiséget – ez nem vicc, ez csak a kalandok és meglepetések kezdete. A 2009-ben megjelent Steal Across the Sky története szerint az idegenek 2020-ban ütik fel bázisukat a Holdon. Nem akarnak hódítani, de ismerkedni sem nagyon. Létrehoznak egy honlapot, amelyre a ...Tovább

Hová tűnt a kiberpunk játékokból a punk? *** A Szukits kiadó Star Wars képregénydömpinggel támad. *** Mi az a decopunk és mit adott nekünk? *** A Storybundle most steampunk regényeket kínál olcsón, többek között az Alchemy of Stone-t Ekaterina Sediától, a Bookmandt Lavie Tidhartól, a Mechanique-et Genevieve Valentine-tól és más csemegéket. *** A Humble Bundlén meg nagyszerű címekért ...Tovább

Körkérdés: Könyvek, amiket nagyon várunk 2017-ben

Közzétette: cikkbot Kelt: 2017. február 16 12 hozzászólás

Új rovatot indítunk útra, Körkérdés címmel, amelyben időnként egy aktuális vagy érdekes témát járnak körül néhányan a szerkesztőségből, illetve, ha van kedvetek, Ti is elmondhatjátok az adott témáról a véleményeteket. Sok kiadó bejelentett már nem egy címet az idei tervei közül, mi pedig összegyűjtöttük, hogy mik azok a regények, amelyeket nagyon várunk 2017-ben, ...Tovább

In The Flesh

Közzétette: Lxenia Kelt: 2017. február 15 Szólj hozzá elsőként

Rehabilitáljuk a zombikat! Ez az alapja az In The Flesh című angol sorozatnak, amely egy zombi apokalipszist túlélt Nagy-Britanniát mutat be, ahol a zombik kapnak egy második esélyt. Vajon a valóságban hajlandóak lennénk egy második esélyt adni nekik? A zombikat hagyományosan az örök pusztítóként szokták ábrázolni, de kevés történet foglalkozik a ...Tovább

Titanfall 2

Közzétette: Dubi Kelt: 2017. február 13 Szólj hozzá elsőként

Régen elmúltak már azok az idők, amikor az éjszakai pihenésre szánt órák jelentős hányadát áldoztam be egy játék kedvéért, különösen, ha a játék történetesen a multiplayer-re van kihegyezve. Legutóbb a Call of Duty 4: Modern Warfare volt ilyen. Így nem meglepő, hogy amikor Vince Zampella és csapata kiválva az Infinity ...Tovább

A Lobogó sagája folytatódik: a már most sikeres gyűjtéshez - és így a harmadik részhez - itt lehet csatlakozni. *** A Netflix arra vállalkozik, hogy a Castlevaniával létrehozza az első igazán jó nyugati számítógépesjáték-adaptációt.  A forgatókönyvíró Warren Ellis, így akár sikerülhet is. *** Egy feltétellel lesz új Firefly - ha Joss Whedon is visszamegy ...Tovább

A februári angolszász megjelenésekből ajánlunk néhány érdekes címet, szokás szerint a teljesség igénye nélkül. A februárban megjelenő, magyar SFF-könyvekről itt olvashatsz.  Dave Duncan: Portal of a Thousand Worlds (Open Road) Dave Duncan neve valószínűleg a magyar olvasóknak sem teljesen ismeretlen, viszont a most februárban érkező regénye (egyelőre csak az Egyesült Államokban) elkalandozik ...Tovább

A téli holtszezon után újra mozgolódni kezdenek a kiadók. Olvashatunk már éves kiadói tervekről, és az első regények is megjelennek a boltokban. Magyar és angolszász megjelenésekből ajánlunk, szokás szerint a teljesség igénye nélkül. Elsőként jöjjenek a magyar nyelvű megjelenések! Neil Gaiman: Északi mitológia Neil Gaimant vélhetőleg senkinek nem kell bemutatni. Ezúttal a ...Tovább

Nioh

Közzétette: fbdbh Kelt: 2017. február 6 Szólj hozzá elsőként

Azt hiszem, számomra az idei év legjobban várt PlayStation 4-videojátéka a Nioh volt, és még alig kezdődött el 2017, máris az év egyik legjobbjaként tartom számon. Tulajdonképpen én ezt már tavaly tavasszal eldöntöttem, amikor a Koei Tecmo kiadta a béta demót. Preferencia kérdése, de kifejezetten szeretem azokat a játékokat, amelyekhez ...Tovább

14 disztópikus film eredeti forgatási helyszínei (Blade Runner, Robotzsaru, V, mint vendetta) *** Az első sintó-szentély génmódosított életformáknak. *** A Sky One is sorozatot tervez H. G. Wells Az időgép című regénye alapján. A készítők Jed Mercurio (Line of Duty, Célpont: a Föld / Invasion: Earth) és Chris Lunt (Prey) lennének. *** A Fox új X-Men ...Tovább

Új rovatot indítunk útra, Körkérdés címmel, amelyben időnként egy aktuális vagy érdekes témát járnak körül néhányan a szerkesztőségből, illetve, ha van kedvetek, Ti is elmondhatjátok az adott témáról a véleményeteket. Tegnap érkezett a hír, hogy a Legendary Pictures Denis Villeneuve-t, az Érkezés, a Sicario, a Fogságban, és a 2017 októberében érkező Blade ...Tovább

Saladin Ahmed néhány éve publikál különböző magazinokban és antológiákban, de a neve 2012-ben került a köztudatba, amikor megjelent első és azóta is egyetlen fantasy regénye, a Throne of the Crescent Moon, ami 2013-ban bekerült a Hugo- és Nebula-díj, valamint a Gemmell- és a British Fantasy díj finalistái közé is, és ...Tovább

Az Image szülinapi bulijára kedvezményekkel és ajándékcsomaggal készült. A Humble Bundle másik könyves csomagja: Tank Girl! Ted Chiang után Larry Niven - az Érkezés alkotói újabb sci-fit filmesítenének meg. Hosszú, részletes beszámoló a Final Fantasy 7 születéséről. A BBC dokumentumfilmet forgat Terry Pratchett életéről és munkásságáról. A szerző szavait Paul Kaye színész kelti életre. Elhagyatott helyekből ...Tovább

Daredevil

Közzétette: Sarpatki Kelt: 2017. január 25 Szólj hozzá elsőként

Kedvelem a depresszív szuperhősöket. Jobban, mint a már-már irracionálisan optimistákat. Nem tudom – sőt, nem akarom tudni –, ez mit árul el rólam, az viszont biztos, hogy az elmúlt hónapokban, hála a Telltale Games Batman játékának, és az újranézett Batman Beginsnek, ismét vonz a “sötét oldal”, és bár örökre a ...Tovább

Gravity Rush 2

Közzétette: fbdbh Kelt: 2017. január 23 Szólj hozzá elsőként

Annak idején, amikor a PlayStation Vita újdonságnak számított, egy rövid ideig pazar exkluzív játékok jelentek meg rá – az egyik legnagyobb, leglátványosabb ilyen cím a Gravity Rush volt, amelyben egy lány képessé válik a gravitáció manipulálására. Volt is egy jópofa élőszereplős reklám hozzá, kritikai siker lett, de mivel a PlayStation ...Tovább

Paul J. McAuley: In the Mouth of the Whale

Közzétette: crei Kelt: 2017. január 19 Szólj hozzá elsőként

Ha brit science fiction és űropera, akkor általában Iain M. Banks, Hamilton, Alastair Reynolds esetleg Ken MacLeod jut a zsáner kedvelőinek eszébe.  A hazai könyvkiadás mára eljutott odáig, hogy mindegyik említett szerzőtől van lehetőségünk magyarul is olvasni, de kevésbé vagyunk szerencsések Paul J. McAuley esetében, akitől egy novellán kívül semmi nem jelent meg itthon, ...Tovább



Keresés az oldalon